Nézed a tavat – a víz mint az idő. / Lábad előtt – mélységes mély a múlt. / Nem hoz vissza soha senki semmit. / Legfeljebb emlék, ha az egyáltalán. (…) – Verseivel köszöntjük 65. születésnapja alkalmából állandó szerzőnket, Petőcz Andrást.
Ez a lépcső itt ép volt / és érintetlen. Emlékszem, / megcsodáltam simaságát és keménységét, / és most: mintha egy-két perc alatt / évszázadok telnének el, / mintha az enyészet csupán néhány / pillanat alatt végezné el / munkáját, úgy porlad és esik szét / minden. (…)
Valaki valamit akart, valamikor. // Mindenféle utcákon rohantunk végig. / Éjszakai utcákon, persze, / kivilágítatlan utcákon, mindenfelé / szirénák zúgtak, hogy légiriadó!, / légiriadó!, és teljes volt az elsötétítés, (…)
Talán újra és megint. / Balaton, vízpart, mosoly. / Ha mosoly, attól, akitől. // Nem remélek semmit. / Pedig szeretném. Ha lehet. / De nem kérek, nem, soha. (…)
1980 nyarán a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy turistaútra Párizsba utazunk. Az „útlevélhelyzet”, valamint a „devizaváltás” meglehetősen nehézkessé tette egy ilyen típusú út megszervezését, de sikerült. Párizs volt a cél, azért, hogy a Magyar Műhelyt felkeressem, és a képverseimet a szerkesztőknek megmutassam. (…)
Géczi János és Molnár László egy – a maihoz képest – optimistább korszakban meséli el nekünk, kik is vagyunk valójában. Regényt írnak, megírják egyetlen napjuk történetét – ahogyan megtette ezt Joyce is az Ulyssesben –, és a regényük megmutatja azt a világot, ami már nincs, de ami volt. (…)
Valamikor áthajóztunk a másik oldalra. / Valamikor, régen. Akkor még minden / más volt. Ennek mintegy ötven éve, na, / nem éppen annyi, talán csak negyvenhat. (…)
Az a típusú vizualitás a költészetben, az a típusú montázstechnika, ami a szerzőpáros, Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna sajátja, mintegy kinyitja a szöveg terét, lehetőséget ad látszólagosan elavult tartalmak kifejezésére, amely tartalmak a hagyományos, netán kötött formájú versekben nehezen elképzelhetőek ma már. (…)
Soha nem szabad még magamnak sem megbocsátanom! Nemhogy a terroristáknak. Amikor Amélie elindult a fegyveres terrorista utasítására! Tudta jól, hogy az utolsó útjára megy. Helyettem indult el. Nekem kellett volna akkor meghalnom. Nekem, és nem neki. (…)
Valami csónakban ülni, este, sötétben, / nem mozdul semmi, csak a víz, kotyog, / halkan kotyog a víz, ritmusa ott lüktet, / ott lüktet bennem a víz mozdulása. (…)
Orosz István tehát falat bont, ha kell. Ugyanakkor Orosz István építkezik is. Ha tetszik, falakat épít, magának, nekünk, a saját örömére, a mi örömünkre. És ezek a falak, amelyek folyamatosan utalnak a berlini falbontásra is, ami magának a szabadságnak lett a jelképe, ezek a falak csak jelképesek. (…)
Négy évtized experimentális műveit bocsátja közre Petőcz András 2018 novemberében megjelent Concrete című kötete.
Kassák a háborút követően nem csupán a háborút utasítja el, mint olyat, végképpen, hanem eltávolodik a futurizmustól, sőt, az aktivizmustól is, a húszas évektől kezdődően eredményesen választja külön művészeti tevékenységét, avantgárd szövegkezelését a baloldaliságától. Ez azt jelenti, hogy a baloldali ideológiák, a „mi” szemlélet háttérbe szorul a költészetében, és sokkal távolságtartóbban közelít ilyen jellegű társadalmi kérdésekhez, ami a költészetét illeti. (…)
A mostani Art Marketen az Art Photo szekcióban állít ki a MET negyvennégy művésszel. Közülük huszonnyolcnak egy-egy munkáját a kiállítótér falain is láthatjuk. (…)
50 lettél, Ifjú Mester, / 5 nappal utána írok, / azt mondom, ne keseredj el, / hisz’ megvan a Spanyolnátha bírtok (…) – az 50 éves Vass Tibor köszöntése
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
