Szekció

Próza

Deák Csillag: Szelektív hulla

Mindegyik kuka tömve. Két zacskó a földön. Egyikben a virágcsokrom. Vagyis a tied. Nem volt vízben, az nyomot hagy a szárakon. A másik zacskóban levélköteg. Felismerem balra dőlő gyöngybetűimet. (…)

Zsille Gábor: Virtuális

Az év legrövidebb éjszakáján, hajnali fél négykor beírtam a neved a világhálón a keresőbe, és negyedik találatként előbukkant a Facebook-oldalad. Kattintottam, s máris elém libbent a tőmondat: Prágai Tamás elérhető a Facebookon. (…)

Tóth Erzsébet: Mikor volt jobb?

Mikor volt jobb élni, kérdezi tőlem fiatal pályatársam, persze nekem mindenki fiatal ötven alatt. Milyen volt akkoriban, amikor, ha valahová Nagy László bevonult, felragyogott az egész terem? Nem mertünk odamenni hozzá, de jelenléte a mi létezésünket is tündöklővé tette. (…)

Szentmártoni János: Prágai

Ő polihisztor alkat volt. Mindent magába szívott, magán eresztett át. Együtt lüktetett a földdel, a borral, a megzabolázott verssorokkal. (…)

Erős Kinga: Ahonnan a kertet

Lennie kell valahol egy kertnek, melyet nem a képzelet alakít, pontosan elhelyezve benne hintát és virágokat, hanem a hétköznapok monotóniája is belakja csendesen. (…)

Bertha Zoltán: Szabadon és otthonosan

Költőien lakozni és a nyelvjáték ezernyi regiszterén sziporkázni. A magyar és a világirodalom ihletrengetegéből táplálkozni, a forrásoktól a tengerekig, a gyökerektől a transzcendens horizontok boltozatáig nyitni az emberi szemhatárokat. (…)

Szondi György: Hol fonat

A Napútban az utolsó tőle érkezett írás (harmadik személyű önkép) – utolsó mondata: „kérdésemre a maga kiismerhetetlen, bájos mosolyával felelt”. Ő. Tamás. (…)

Káplán Géza: Érintkezés

Berlin felett az ég angyalokkal telt, szállongnak fel s le a megszolgált otthonosságban, varázsuk és bűntudatuk egyaránt birodalmi sallang. (…)

Noth Zsuzsánna: Hatujjgyakorlat (II. rész)

Alkonyatkor zoknit húztak a kezükre és kirohantak a kertbe. Mint vadlovak, négykézláb rohangáltak a lehajló faágak közt a bokrok mögé bebújni. Kineveztek ló-vadásznak, egy száraz faággal kellett őket üldöznöm és lövöldöznöm rájuk. (…)

Noth Zsuzsánna: Hatujjgyakorlat (I. rész)

Bogár kutya ismét hosszú, nyári napközis táborban lebzsel nálam, amíg a gazdája nyelvet tanul külhonban. Fekszik a lábamnál a mogyoró- és kakaószínű csíkos szőnyeg sarkán, hason hangosan horkol. Rónai Egon beszélgetőműsorát nézem a tévében, közben megnyúlt krátereket hímzek. Évek óta ez a kedvenc időtöltésem. (…)

Deák Csillag: Kötött pálya

Nem volt vasutas a családban, csak parasztok. Neki is a földet kellett volna túrnia, de nem túrta. Nagy balfék ez a Gyurka, mondták a háta mögött, csak a vonatokat figyeli napestig, ahogy jönnek-mennek, fennhangon mondja, melyik járat pöfékel vagy száguld el a házuk melletti síneken. (…)

Balázs K. Attila: Át egy folyón

Nadrágja szára néha hozzám ér, de nem érzem benne az eleven testet, amitől hátamon feláll a szőr. Ma kellemetlen minden érintése, ha fejemre teszi a kezét, vagy bármelyik testrészével véletlenül, vagy szándékosan hozzám ér, az fut át rajtam, hogy nem állok jót magamért. (…)

Zsidó Ferenc: Barátság

Rengeteg közös tulajdonságunk volt, és ezek közül az kovácsolt össze a leginkább, amelyiket szívesen nem létezővé tettünk volna: a málészájúság. Bosszantóan palimadarak voltunk a nőkkel szemben, vagyis bénák, ha így érthetőbb vagyok. Nem volt soha egyikünknek se egy valamirevaló nője! (…)

Molnár Vilmos: Csicsó után az Isten

A máramarosi gyors este háromnegyed tizenegy után hagyja el Csicsót, akkorra az ember már eléggé fáradt, többnyire álmos is. Így beül valamelyik sarokba, kényelmesen kinyújtja a lábát, s ha nincs más a fülkében, rövid mérlegelés után lehúzza a cipőit. Aztán kényelmesen hátradől, szeme néha lecsukódik, mereng vagy szunyókál, félálomban már maga sem tudja, melyik. Akkor egy nagyobbacska zökkenőnél kinyílik az ember szeme és látja: vele szemben ott ül az Isten. (…)

Váradi Nagy Pál: Magasan lebegő sziklatömbök

Két emberalak indul kifelé, a poros szekérúton, át a mezőn, az erdőnek. Arany fényben hullámzik a késő délutáni táj. A két ember megy, nem sietnek, de meg sem állnak. Mire elérik az erdőt, árnyékuk megnyúlik és vörösbe hajlik az ég. Messziről kutyaugatást hoz a szél az erdő szélére. A két férfi hallgat. (…)

© 2017 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑