Szekció

Próza

Csernák Árpád kisprózái

Kijelölt út nem volt, de mintha mindenki egy irányba tartott volna… Nem tudtam ellenállni. Sodródtam velük… Enyhén lejtett a nyílegyenes út. Talpunk alatt egyre apróbb kövek csikorogtak, két oldalt nőttek a falak, és a falak közötti tér egyre szűkebb, egyre keskenyebb lett, mintha befelé haladtunk volna a hegy gyomrába… Kintről már semmi nesz nem hallatszott, csak a talpak csikorogtak a kőzúzalékon… (…)

Szücs Zoltán: Addictus – dráma két felvonásban

Sziasztok, Kriszta vagyok, függő. Eljutottunk az Első Lépéscsoport utolsó gyűléséig, ami a mélypontról szól. Mielőtt ezt is leírnátok és leadnátok, szeretném, ha mindenki elmesélné a mélypontját az anyagozásban. Azt a pontot, amikor rájött, hogy az élete irányíthatatlanná vált, és segítséget kell kérnie. Tudom, hogy ez mennyire nehéz most, de amit itt mondotok, az itt is marad. Ki akarja kezdeni? (…)

Gáspár Ferenc: A macska

Hirtelen tényleg azt gondoltam, csoda történt. Miért nyílott volna ki egy olyan ajtó, amihez nem jó a kulcsom, s ráadásul még csak nem is találtam meg a zárat. (…)

Szénási Miklós: Az mégsem lehet, hogy semmi

Nem ismerem azokat, akik felszállnak reggelente, mondta, de már majdnem úgy vagyok velük, mintha ismerném őket. Ott az a magas, rövid hajú nő. Még nem nyugdíjas talán, de nincs túl messze hozzá. Reggelente ott áll a megálló szélén, és várja a barátnőjét, aki mindig, vagy majdnem mindig késve érkezik. A lakótelepen lakhat, és mindig a zebra felől közelít. Nem vág át a parkon, pedig akkor megúszná a várakozást, és nem fékezné le a piros. (…)

Fellinger Károly: Tündér Ilonka és a kondásfiú

Hol volt, hol nem volt, a kacskaringós, fecsegő Kis-Dunában, annak is az Aranyász nevű szigetén élt egy gyönyörű hattyú. Habfehér tollú, bóbitás. Hogy miért volt bóbitája? Majd a későbbiekben kiderül. (…)

Krulik Zoltán: Másvilág (kilenc történet)

Kicsap a láng, ahogy a vaskályhába hajigálja iratait, s a bejárati ajtó csipkefüggönyén át még a gangon ácsorgó SS-katona rendfokozata is kivehető, ahogy a farkaskutya pórázát fél kézzel tartva, húzza a csaholó fejet fel, egész a váll-lap magasságáig. (…)

Gergely Tamás: Árva-Vág-zöld

Egyedül a delfti-kéket szerette, annak ellenére, hogy Delftben soha nem járt. Lehet, hogy nem is fog. (…)

Gergely Tamás: Latorca – Latorcza

Latorcza kontinens címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentornál egyperces-válogatásom. Már a ”változások”, vagyis a ’89-es ”ellopott forradalom” után, ám az egypercesek még a Ceausescu által létrehozott ”nemzeti-kommunista” időkről szólnak – nekem az adatott meg, abban élni, az kapta el derékban a generációmat. (…)

Deák Csillag: Szelektív hulla

Mindegyik kuka tömve. Két zacskó a földön. Egyikben a virágcsokrom. Vagyis a tied. Nem volt vízben, az nyomot hagy a szárakon. A másik zacskóban levélköteg. Felismerem balra dőlő gyöngybetűimet. (…)

Zsille Gábor: Virtuális

Az év legrövidebb éjszakáján, hajnali fél négykor beírtam a neved a világhálón a keresőbe, és negyedik találatként előbukkant a Facebook-oldalad. Kattintottam, s máris elém libbent a tőmondat: Prágai Tamás elérhető a Facebookon. (…)

Tóth Erzsébet: Mikor volt jobb?

Mikor volt jobb élni, kérdezi tőlem fiatal pályatársam, persze nekem mindenki fiatal ötven alatt. Milyen volt akkoriban, amikor, ha valahová Nagy László bevonult, felragyogott az egész terem? Nem mertünk odamenni hozzá, de jelenléte a mi létezésünket is tündöklővé tette. (…)

Szentmártoni János: Prágai

Ő polihisztor alkat volt. Mindent magába szívott, magán eresztett át. Együtt lüktetett a földdel, a borral, a megzabolázott verssorokkal. (…)

Erős Kinga: Ahonnan a kertet

Lennie kell valahol egy kertnek, melyet nem a képzelet alakít, pontosan elhelyezve benne hintát és virágokat, hanem a hétköznapok monotóniája is belakja csendesen. (…)

Bertha Zoltán: Szabadon és otthonosan

Költőien lakozni és a nyelvjáték ezernyi regiszterén sziporkázni. A magyar és a világirodalom ihletrengetegéből táplálkozni, a forrásoktól a tengerekig, a gyökerektől a transzcendens horizontok boltozatáig nyitni az emberi szemhatárokat. (…)

Szondi György: Hol fonat

A Napútban az utolsó tőle érkezett írás (harmadik személyű önkép) – utolsó mondata: „kérdésemre a maga kiismerhetetlen, bájos mosolyával felelt”. Ő. Tamás. (…)

© 2018 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑