Kilenc éven át azt képzelem el, hogy milyen lesz tízéves háztulajdonosként látni a saját udvart. Amikor először feltárult előttem a rozoga kapu ajtaja, még az sem tudatosodhatott bennem, hogy mi mindent látok a fénnyel utántöltött térben, s már sejtettem, hogy ezt, ezt, ezt nem baltázhatom el, ezt a házat udvarostól, kapustól, mindenestől meg kell szereznem, még ha évtizedre is eladósodom. (…)
Géczi János dekollázs tárlata sajátos színekkel gazdagítja a helyszínt és a betérőt. Többszörös az áttét, és így még intenzívebb az élmény… (…)
Jóformán nincs olyan tevékenység, amely fárasztó volta ellenére ne pihentetne, s ne tenne rögvest alkalmassá valami másfajta munka elvégzésére. Mondhatnám, hogy nincs az életben munkaidőm. (…)
Színhasználatom a természethez való viszonyomból ered. A környezeteim, a közegeim látszatai a legintenzívebbek és a leginkább árnyaltan kifejezhetők, bár sosem elég egzaktak. Valamikor összeszedtem, a megnevezett zöldjeim között hány a növényi színárnyalat. Majdnem száz növényzöldem létezett versekben, esszékben, szépprózában… (…)
A teremtés a kezdetét veszi. / Anyám az ország legmélyebb tava. / A teremtés a kezdetét veszi. // Anyám az ország legmélyebb tava. / Apám a hegy, csúcsa égig ér. / Anyám az ország legmélyebb tava. (…)
Ezek a talált, tépett, roncsolt papírcsíkokból, felületekből összeszőtt, összeragasztott munkák a végtelen és gyönyörű tengert, eget, szárazföldeket idézik, és a bennünk élő élményeket, emlékeket, érzelmeket. Az installáció mögöttük a civilizációt, jelen és múlt töredékeit, rétegeit. (…)
Nézd meg jól. Néhány fakó folt éppen / befejezte a szétterjedését, / pézsma, okker és árnyékzöld, amik / tegnap a falon élénken voltak / láthatók. (…)
Életvitelszerűen dekollázsolni azt jelenti, hogy az ember novemberben megy nyaralni – s lehetőleg Rómába, ami a dekollázs maga –, mert ősszel gyakoribbak az esős napok, és a felázott utcai plakátokat könnyebb átemelni az örökkévalóságba. Géczi János ezt teszi, immár több évtizede. És ennek természetesen következményei vannak. (…)
Harminchat éves, mint mindig, a világ kezdetétől a világ végezetéig ennyi marad, csupán a hajkoronáját növeszti, azáltal, hogy hajszálait meg-meglengeti a szél, a körmét, amikor a széles vállú, néma és izmos férfiak hátába mar, s a szeme közepén a karimás tükrű pupillát, amely éjszakánként olyan tág és zöld, miként álmában szokott lenni a júniusi Balaton. (…)
Az idén szeptember elejéig immár 30 vasútállomáson hallhatók versek a Balatonnál. Válogatásunkban Szőcs Petra, Dukay Nagy Ádám, Kemény István és Géczi János egy-egy verse olvasható.
Költő, prózaíró, képzőművész alkotó, szervező, kezdeményező, szerkesztő, olvasó és értelmező értelmiségi, rózsakutató művelődéstörténész, kultúraantropológus, nevelés- és nevelődéskutató, tanár, az élővilágot szemlélő biológus, kertművelő, élménygyűjtő, jelenlévő. Kapásból lehetne folytatni, további hiányérzetekkel. (…)
Mindegyik költő egyforma: a saját személyisége kohójában izzítja az élményeit. Én már egyetlen eljárásúvá lettem, a benyomásokat elrendezik a tapasztalataim és a civilizációs ismereteim, amelyek aztán mikrotörténetekké válnak. (…)
A rózsák színe sosem tűnt el. / A piros rózsák pirosak maradtak, / a fehér rózsák fehérek maradtak, / a sárga rózsák sárgák. (…)
© 2026 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
