Az öreg, farmotoros szürke busz begördült a megállóba. Csak ketten voltunk nagyanyámmal, alig szálltunk fel, s máris magunk mögött hagytuk a Sólyom utcát és a sarki kisboltot, ahol szinte mindent lehetett kapni. Mondjuk játék katonát éppen nem, de az meg mindig volt a Gálfi néni trafikjában. (…)

Nem ismerem azokat, akik felszállnak reggelente, mondta, de már majdnem úgy vagyok velük, mintha ismerném őket. Ott az a magas, rövid hajú nő. Még nem nyugdíjas talán, de nincs túl messze hozzá. Reggelente ott áll a megálló szélén, és várja a barátnőjét, aki mindig, vagy majdnem mindig késve érkezik. A lakótelepen lakhat, és mindig a zebra felől közelít. Nem vág át a parkon, pedig akkor megúszná a várakozást, és nem fékezné le a piros. (…)