Nézed, hogy az egyik sínpáron / távolodik, a másikon közeledik. / Ha elmegy, nem látod többé. / Ha visszatér, nem az lesz, akit / ismertél. (…)
Január 27-én a NASA fellőtt egy rakétát / Alaszkából 176 mérföld magasra, / hogy a levegő nitrogén-oxid koncentrátumát / mérje. Elég jól néz ki ez a fotó, írod, mintha/ te festetted volna, írom vissza / nem sokkal éjfél után. (…)
A papír könnyű anyag. A szél elviheti, a tűz felfalhatja. És mégis: az irodalom, a vers, a próza nem pusztítható el könnyen. Emlékszünk rá. Ott dobog, ott lüktet bennünk. Részünk, alkotóelemünk. Eszközünk. Díszünk, szerelmünk. Van, aki írja, van, aki olvassa. Van, aki szavalja, van, aki hallgatja. (…)
Az öreg, farmotoros szürke busz begördült a megállóba. Csak ketten voltunk nagyanyámmal, alig szálltunk fel, s máris magunk mögött hagytuk a Sólyom utcát és a sarki kisboltot, ahol szinte mindent lehetett kapni. Mondjuk játék katonát éppen nem, de az meg mindig volt a Gálfi néni trafikjában. (…)
Úgy járunk-kelünk, akár a kísértetek,
munkába reggel, este haza,
néha vannak jobb napok is, de
a többség mostanában nem túl laza. (…)
Nem ismerem azokat, akik felszállnak reggelente, mondta, de már majdnem úgy vagyok velük, mintha ismerném őket. Ott az a magas, rövid hajú nő. Még nem nyugdíjas talán, de nincs túl messze hozzá. Reggelente ott áll a megálló szélén, és várja a barátnőjét, aki mindig, vagy majdnem mindig késve érkezik. A lakótelepen lakhat, és mindig a zebra felől közelít. Nem vág át a parkon, pedig akkor megúszná a várakozást, és nem fékezné le a piros. (…)
Nem véletlenül jelöli 60-as tábla
ezt az utat. A töredezett aszfalt két oldalán
erdő öregszik, türelmetlen az aljnövényzet
és nyers a föld illata. (…)
© 2020 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑