Ugyan az utóbbi két esztendőben a lapalapító és -szerkesztő Ambrus Lajos romló egészségi állapota miatt már nem jelent meg a Korondon szerkesztett Hazanéző, harmincegy éven keresztül rendszeresen kiadták a határon innen és túl is ismert, elismert rangos kulturális és irodalmi folyóiratot. Egy korszak lezárult, s hogy lesz-e, aki továbbviszi ezt a remek kezdeményezést, egyelőre még nem tudni. Korondi otthonukban beszélgettünk Ambrus Lajossal és feleségével, Judittal, aki a háttérből mindig támogatta férjét, és jócskán kivette részét a munkából.
A Hazanéző folyóirat első lapszáma Erdélyben elsőként 1990 tavaszán, rögtön a Firtos Művelődési Egylet megalapítása után jelent meg. Mivel a lapalapító Ambrus Lajos költőnek, írónak akkor már kötete is megjelent, kézenfekvő volt, hogy újságot is kiadjanak.
A Hazanéző lapszámai (Fotó: Láng Eszter, 2012)
– Gyermekkoromban a két Lajos – Molnos és Páll – már pirkált, osztálytársak voltunk Molnos Lajossal. Érdekes, mert ők költők voltak, én pedig prózaíró akartam lenni, az első kötetem prózakötet is volt, megdicsérték erősen, amikor megjelent 1982-ben. Egyfolytában írtam felváltva a verset és a prózát. Nemcsak irodalmi szöveget, hanem publicisztikát is a Tűzhely című helyi újságba, ami a Hazanéző mellett jelent meg negyedévente az önkormányzat támogatásával – válaszolja Ambrus Lajos arra a kérdésünkre, hogy magyar-román szakos tanárként hogyan került az írói pályára.
– Hogy lássák, kik vagyunk, honnan jövünk és merre tartunk, milyen értékeket rejtegettünk szívünkben, már 90-ben megjelent irodalom, művészet, történelem, helytörténet, kultúra és népismeret tartalommal Erdély első hungarológiai folyóirata, a Hazanéző, és több mint három évtized alatt a lap köré felsorakozott a Sóvidék és a ránk figyelő alkotók egész sora Székelyudvarhelytől Marosvásárhelyen és Kolozsváron át Debrecenig és egészen Budapestig. A Firtos Művelődési Egylet védnökségével kibontakozott alkotóműhely valós igényeinek megfelelően 1993-tól indult a Hazanéző Könyvek Sorozata. A ma már közel negyven könyvvel rendelkező sorozatban megjelenhetett többek közt Korond helyismereti olvasókönyve, Ráduly János mesés és rovásírással foglalkozó könyvei, itt jelenhetett meg Ferenczy István Sóvidéki várainkról szóló tanulmánykötete, Gub Jenő etnobiológiai kiadványai. A lándzsára tűzött sólyom címmel a mi kiadásunkban látott napvilágot a Sóvidék egyetlen történelmi regénye is, a küsmödi Piroska József tollából. Ugyancsak hasznos könyvvel lepte meg olvasóit az egykori híres táncművész, Lőrincz Béla, a Dicsértessék új hold, új király, és Szálasy Ferenc A hadi árvából kulákfióka cíművel. A sorozatban jelenhetett meg posztumusz kiadásban a Kanadában elhalt 56-os emigráns költő, Tamási Miklós két kötete, a Totemfák és a Haláltánc, s Álomjárók címmel adtuk a gyermekek kezébe a Hazanéző dalos könyvét. A Firtos Művelődési Egylet nevével Budapesten Deák-Sárosi Lászlóék kihoztak egy CD-t a hazanézős költők megzenésített verseivel Üzenet másképp címmel. És sorolhatnám. A Hazanéző legutóbbi kiadványa, Józsa Ildikó verseskönyve 2023-ban jelent meg, amihez még én írtam előszót – mondja a lap alapítója és harminc éven át életben tartója, Ambrus Lajos, majd felesége, Judit veszi át a szót.
Az Üzenet, másképp cím CD szovátai bemutatóján, 2012. április 14-én; a képen elöl Király László, Katona Éva és Láng Eszter, hátul Majla Sándor
– Adott volt egy komoly szerzői gárda a Sóvidéken, akikkel baráti kapcsolatban voltunk, akik hozták a többi szerzőt is magukkal. A folyóirat megjelenése után rögtön érkeztek a vélemények, recenziók. Kezdetekben magyarországi segítséget is kaptunk, jelképes összegeket ugyan, de komolyan vettük a feladatot, ugyanakkor a lap eladásából befolyt összeget mindig visszafordítottuk a lapkiadásra. Honoráriumot soha nem tudtunk adni a szerzőknek, viszont lapokat küldtünk annak függvényében, hogy ki hány oldalt publikált. Tulajdonképpen anyagi gondok is voltak, de valahogy mindig megoldódott – emlékszik vissza Judit a kezdetekre.
Mivel a hetvenes évektől már komoly irodalmi élet zajlott a Székelyudvarhely és Szováta között fekvő, a kerámiájáról híres nagyközségben, minden adott volt ahhoz, hogy megtöltsék tartalommal a kiadványt. Például a Korondon élő és alkotó Páll Lajos (1938–2012) költő, festő folyamatosan ellátta festményeivel, rajzaival, írásaival a lapot, az ő munkája nélkül nem is jelent meg a folyóirat. A kezdetekben évente négyszer, 300–400 példányban megjelenő lapot Erdély-szerte terjesztették, de az ellenértéke nem mindig jutott vissza a kiadóhoz. Húsz éven át évente két lapszám jelent meg, majd az utóbbi tíz évben lecsökkent évi egyre.
– Nagy érdeme volt a lap kiadásában Albert András és Petroczki Géza nyomdatulajdonosoknak is, ugyanis a lap egyszerre született meg az Infopress nyomdával, ahol néhány évig ingyen nyomtatták, de aztán a tulajdonosváltás után elváltak útjaink, mert nem tudtak ilyen kevés példányszámot nyomtatni, így kerültünk át néhány évig egy szovátai nyomdához, majd vissza Udvarhelyre a Topinvesthez – mondja Judit.
A szerzőgárda többnyire valamilyen módon kötődött Sóvidékhez, de senkit nem zártak ki, aki jelentkezett, bekerülhetett a lapba.
A nagyközségben kiadott, színvonalas lapot már a kezdetektől jegyezték fontosabb helyeken is, már az első számot eljuttatták a budapesti Országos Széchényi Könyvtárba, de Kanadába is, ahol pártfogókra is akadtak Székelyföldről elszármazottak személyében.
– Az elején nehézséget okozott, hogy a kéziratokat be kellett gépelni, hisz postán, levélben érkezett. Lajosnak mindig az volt az elve, hogy egy ekkora település, mint Korond, a kultúrát is el kell tudja tartani. Mi soha nem kértünk senkitől egy banit se, de nagyon sokan mellénk álltak. A győriek vették például az első számítógépet és nyomtatót, amin sokáig dolgoztunk. Páll Zsolt informatikus nagyon sokat segített, ő tartja fenn mai napig ingyen a levelező programunkat. Az utóbbi időben a szerkesztésben P. Buzogány Árpád segített, Molnos Ferenc végezte a számítógépes szerkesztést, ingyen és bérmentve. A tanítónők – Tófalvi Csilla és Antal Ibolya – is sokat segítettek a korrektúrában. A könyvek pedig úgy jelenhettek meg, hogy a szerző hozta a kéziratot és a pénzét, vagy támogatóját, hisz az egyesületnek nem volt saját tőkéje. Mi a szerkesztést ingyen vállaltuk. Mindenkit szívesen fogadtunk, magunkhoz hívtunk… Aki Korondon átutazott, biztosan megkereste Ambrus Lajost – meséli a házaspár.
A Hazanéző kiadványaiból (Fotó: Nagyálmos Ildikó)
A Hazanéző mozgalom irodalmi, helyismereti táborokat is szervezett gyerekeknek tíz éven keresztül a Hargita Megyei Tanfelügyelőség támogatásával, Burus János főtanfelügyelő igazgatása alatt, ahol nemcsak helyiek, hanem nagykőrösiek, felvidékiek, kiskunfélegyháziak is részt vettek, sőt, a győriek többször támogatták a tábor megszervezését. Szoros kapcsolatban álltak a Gyergyószentmiklósi Művelődési Egyesülettel is, találkozókra jártak, irodalmi esteket tartottak hol Korondon, hol Gyergyóban.
– Bajna Gyurival ma is tartjuk a kapcsolatot, Burján Gál Emilnek a könyvét is kiadtuk – mondják.
Arra a kérdésünkre, hogy sosem szerettek volna elmenni a faluból, vagy kivándorolni külföldre, Judit azt válaszolta: Lajosnak nagyon erős volt a kötődése Korondhoz.
– Elmentem volna Marosvásárhelyre, de annak idején csak Csíkban fogadtak volna, s oda nem mentem. Külföldre sosem kívánkoztunk. Győrben megtudta a polgármester, hogy a gyermekekkel komolyan foglalkozom, és egy alkalommal az osztályvezető mondja, hogy a főnök veled akar beszélni, úgy tudom, hogy meg akar fogadni, hogy a gyerekeknek irodalmi köröket tarts. Annyi fizetést ígért, hogy a korondi iskola igazgatójának és nekem mint aligazgatónak összesen nem volt annyi fizetésünk. Egy hetet itthon, két hetet ott kellett volna dolgozzak. Mondom, ez nagyon jó, mert olyan gazdag leszek, hogy Korondon nem ismernek meg. A nagyobbik baj pedig az, hogy amikor két hetet itt kell maradnom, amikor Korondon számítanak rám, akkor én ülök buszra, s megyek haza. Amikor meghallotta a győri polgármester, akinek a felesége erdélyi volt, adott ötvenezer forintot és azt mondta, akkor menj haza és maradj otthon. A változások után már sehová sem kívánkoztunk. Az a valóság, hogy Molnos Lajos itthon élt, ide tartott hozzánk, jó társasági és irodalmi élet volt. Bölöni Domokos is itt tanított, már a változások előtt megvoltak az irodalmi köreink – meséli a közel harminc mesés-, novellás-, verseskötettel rendelkező szerző.
– 2021-ben Lajos nagyon beteg lett, egy hónapig kórházban volt, megműtötték, legyengült. Komoly szembetegsége van, mindjárt semmit se lát. Nem tud olvasni, szűkíti a lehetőségeit, hogy nem tudja olvasással, szellemi munkával elfoglalni magát. Nehéz ezt elfogadnia annak, akinek mindig ott volt kezében a könyv – zárja a beszélgetést Ambrus Judit.
Az utóbbi két évben a lap már nem jelenhetett meg Ambrus Lajos romló egészségi állapota miatt, a kezdetekkor induló szerzők többsége már nyolcvanon túl van, közülük néhányan meghaltak, de mindezek ellenére érdemes lenne folytatni, hisz mindig jönnek új és új szerzők, vallja a házaspár.
