Először 1970-ben, anyu pocakjában jártam Rómában. Az utazás előtt Tóth Mihály rendőr főtörzsőrmester szívélyes látogatást tett a szüleimnél oldalkocsis motorkerékpárján, és megnézte, hogy eladták-e már a tévét meg a bútorokat, netán a lakást (disszidálunk, disszidálunk?), vagy tényleg olasz nyaralás készül. Aztán gimnazista koromtól máig sokszor csavarogtam utcáin.
Néhány helyről írnék csak, hogy a kedves Olvasót ne vonjam el fontos teendőitől.
A Termini Olaszország egyik legforgalmasabb pályaudvara, akár vonattal, akár repülővel érkezünk, valószínűleg innen indulunk a város befogadására. Szép kis fasiszta pályaudvarnak indult, amit az 1942-es világkiállításra kellett volna átadni (az EUR negyeddel együtt – Esposizione Universale di Roma, azaz Római Világkiállítás), aztán a háború után homlokzatát végül Tóth Imre, azaz Amerigo Tot frízével szelídítették meg. Én speciel a huszonvalahányadik vágánynál (az akkori naplómban pontosan megvan a száma) szerettem mindig aludni, miután éjjel hermetikusan lezárták és kiterelték a gyanús alakokat, kivéve engem és barátaimat. Egyszer egész éjjel rallyztak a csendőrök és a vasúti rendőrök kis elektromos targoncákból formatervezett rendőrautóikkal, amiket szanaszét vertek a szlalomozások közben az oszlopokon. Az állomás vécéi akkoriban még pottyantósak voltak, mint szinte mindenhol Olaszországban, és igen fura emberek nyitottak rá „véletlenül” naphosszat a dolgukat végző utazókra. Reggel a peronon mindig arra ébredtem, hogy befut a fejemtől fél méterre a cassinói gyors (azt a peront válasszuk alvásra mindig, ahová legkésőbb jön reggel vonat!), úgyhogy egyszer elmentem megnézni Montecassinót, hiszen a csatáról már sokat olvastam.
Volt, amikor kempingben aludtam. Egy zivatar után, mire este visszaértem, pépessé ázott az abonettkészlet a hátizsákomban. Gondosan kiteregettem, hiszen még sok napon át ezt a hullámosra száradt valamit kellett ennem májkrémmel. Azóta nem eszem abonettet. Pontosan a rendszerváltáskor történt: lekésve az utolsó buszt, egy pici fiatos melós megállt, és elvitt bennünket a kempingbe. Kérdezte, honnan jöttünk. Magyarország. Innentől kezdve egész úton zokogott. Hogy miért, az – pestiesen szólva – hosszú, de majd elmondom személyesen annak, akit érdekel.
Róma nekem a hatvanas évek. Fellini, Mastroianni, Egberg, Dolce Vita, Morandi, Peppino di Capri, Sophia Loren és Paul Anka – olaszul. Mindig ezt az évtizedet keresem itt zenében, filmen, épületekben, formatervezésben, irodalomban, képi világban, divatban és autókban. A Repubblica téren a kilencvenes évek elején, egy kávéház teraszán korabeli számokat játszottak, és az utcán táncoltunk rá páran. Itt kérdeztem meg egy rendőrnőt, hogy merre van valami, és kivert a víz, amikor jobban szemügyre vettem. Mivel itt akkoriban simán benne volt a levegőben egy kis lövöldözés jobbról is, balról is, meg a maffia felől is, a nő golyóálló mellényben, géppisztollyal posztolt egy légitársaság irodája előtt.
Róma maga az ókor. Van itt minden, ami kell: piramis, szakmányban lopott obeliszk (ha látsz egyet, akkor az központi helyre utal), Circus Maximus és Navona tér, azaz két régi lovi. Van máig lakott császárkori bérkaszárnya (remélem, nem maradt el senki 300 év albérlettel), magasban futó vízvezeték, fürdők, lukas tetejű Pantheon, hőstetteket képregényként megörökítő oszlopok, diadalívek, Marcellus színházának (valószínűleg itt kísérleteztek ki valamit, amit ma égetett téglaként ismer a világ) középkorban lovagvárrá alakított romjai, és itt van a Monte Testaccio. Az ókori városfal déli, Ostia tengeri kikötő felőli szakaszánál, a folyó mellett a síkságból kiemelkedő hegy kizárólag a birodalom főleg hispániai provinciájából gályákon érkezett és kiivott boros amforáiból gyűlt fel. Tehát tulajdonképpen ókori 100 százalékos szelektív hulladékgyűjtés alkesz szemétdombja. Ha akkor létezett volna sörösdoboz vagy tablettás bor, a hegy sörösdobozból vagy műanyag flakonból lenne. Körülötte a mai napig kis kocsmák. Nem írom, hogy hangulatosak, mert Rómában minden hangulatos, és minden kicsit nyálas-giccses is.
A Pantheon kupolája (forrás: Pixabay)
Fura a sok fasiszta maradvány. Minden ilyen épület homlokzatán méteres szöveg hirdeti, hogy a fasizmus hányadik évében avatták fel, az első világháborús emlékműveken gyakori a Mussolini-idézet. Róma a város, ahol a Kommunista párt újságszerkesztősége fasiszta allegóriás gázálarcos-sisakos domborművű házra néz.
Róma a város, ahol Sandro partizán srác köztársasági elnök lett, és Róma az, ahol gyakorlatilag egyetlen kormány sem bír végigcsinálni egy választási ciklust, és megbukik. Ez az a város, ahol története során mindennap romlott egy picit a líra (még álmában is).
Talán a római metró az egyedüli a világon, ami kintről a központ felé épült, hiszen a belső szakaszokon annyi a régészeti lelet, hogy először a külső szakasz készült el (C vonal).
Róma a hülye dolgokért sorbaállások városa. Sorban állhatsz, hogy taxit fogj a Terminin, hogy megtapogathasd egy szobor lábát, vagy a Máltai Lovagrend terén benézz egy kulcslukon, ahonnan pont ugyanazt látod, mintha kulcsluk nélkül néznél abba az irányba a szomszédos kertből. És ki emlékszik már azokra a kígyózó sorokra, ahol nyúzott macskahúsért álltak sorba a háború alatt? Persze egy darabig mindenki azt hitte, hogy tapsifülest vett.
Róma a kettős mércék városa. Az amerikaiak először röplapokat szórtak repülőről, arra biztatva a lakosokat, hogy minden drótot vágjanak el, majd a lelkes rómaiak még akkor is javában lopták a telefonkábelt, mikor felszabadultak, és nem értették, hogy ezért miért jár hadbíróság. Róma a mély vallásosság és a pogány babonák városa. Róma a magas művészet és a bóvli városa. Róma az észak és a dél városa.
Rómainak lenni presztízs. Nápolyi temetésekre például mindig is lehetett titokzatos római rokont bérelni, aki elegánsan és megszólíthatatlanul végigállja a temetést, majd eltűnik, ezzel emelve a halott családjának reputációját.
Róma a nagy evések-ivások városa. De az utcán már nem lehet csak úgy enni-inni, viszont a Spanyol lépcső evő-ivó-gitározó-csókolózó-hányó fiatalok nélkül túl steril. Róma az Anyaszentegyház központja (a perforált városban a Vatikán, a perforált Vatikánban a Máltai Lovagrend ad ki saját pénzt, útlevelet). Róma a művészetek városa. Bemégy egy templomba, és ott egy Michelangelo, vagy ott született a barokk. Bemegy az ember a Balassi Intézetbe, és ott vannak a nagy kedvencek: Jermakov Katalin és Pistyur Imre.
A Spanyol lépcső (forrás: Pixabay)
Róma a város, ahol ha behunyt szemmel, hátrafele eldobsz egy érmét, az akkor is biztosan szökőkútban landol.
Róma az egyetlen hely, ahol megesett velem, hogy a pincér a leggondosabban felvette a rendelést, majd kisvártatva egy boltból tért vissza az alapanyagokkal, és a szakács máris nekiláthatott a sütés-főzésnek. És Róma az egyetlen hely, ahol Türr István szobra felé bandukolva a hőségtől kihalt utcán 2000-ben a foci Eb alatt valamelyik bérház lefüggönyözött ablakából célzott lövést adtak le rám. A modern történetírás szerencsére kevés olyan esetet jegyzett fel, ahol olaszok célzott lövése bármit is eltalált volna, beleértve a két világháborút. Ezért csak két hatalmas puffanást hallottam, az egyik, amikor eldördült a fegyver, a másik, amikor becsapódott mellettem a golyó.
Rómába még sokszor el szeretnék menni, bár nem közvetlenül tengerparti, zsúfolt, büdös és mindenki mindenkit át akar verni. Ennyi tenyérjós és zsebes, genya taxis, kóbor cica és patkány, dögös apáca és kigyúrt kispap, valamint álmodozó pincér és középszerű turista, életedre törő, dudát és féket keverő autós és kismotoros sehol nincs a világon (helyesbítek, patkányban Budapest beelőzte). Ráadásul meglehetősen romos, de tudom, hogy egyszer majd valahol egy jó kávéélmény után, a harmadik és a nyolcadik pohár limoncello között az aszatalomhoz telepszik Yossarian és Milo A 22-es csapdájából, és Az utas és holdvilágból mellettem ülő Mihálynak és nekem újra elmeséli a tojásos és az egyiptomi gyapotos trükköt meg egy egész kimaradt fejezetet a római dorbézolásokról és megvilágosodásokról. Constantinus egyik fia, Constans császár chiantit szopogatva fülel a szomszéd asztalnál, és helyeslően bólogat, hiszen úgy a tojással, mint az egyiptomi helyzet bonyolultságával tökéletesen tisztában van ő is.
Arrivederci, Roma!
