Mottó: Önmagunk szülei vagyunk a sejtszintű diktatúránkban, érezzük, a játék eldurvult, időtlen térben látjuk az intuitív horizonton, hogy Valaki közeledik!
Az élet egyetlen „kézzelfogható” origója a test. Innen indulva, majd ide visszatérve teremtjük és pusztítjuk a testbe zárt lehetőségek és korlátok kezdetét és végét. A saját testünk fizikai kiterjedésének egzakt határait kérdőjelezi meg az anya által készített olyan gyermekfotó, mely a mosolyalbumok idiotizmusán és az „én gyermekem” egoizmusán túllépve próbálja felvázolni a gyermekek életszakaszainak mentális-érési stációit. Az itt látható, fotóból kiinduló vagy fotóba tartó munkák gyermekképe kiterjesztett önarckép, horcrux, reciprok, időkapu, allegorikus emberábrázolás.
Performansz a Placenta című kiállításon (Fotó: Varga László)
Önarcképek. Anyaként a gyermek kihordása, majd hosszú éveken át anyatejjel való táplálással növekedő teste, az anya kiterjesztett testének tökéletesített énképe.
Hocrux. A szülés során, az anyai tudatállapot előtti lény elpusztul. Az énkép elsőbbsége a második helyre szorul, az élet értelmi és érzelmi esszenciája kerül a gyermek testébe. Saját gyermekkorunk eltemetett emlékei, szüleink, halott nagyszüleink, korunk árnyékai ülepednek le gyerekeinkbe.
Reciprok. A gyermek individuális közegéből a társadalomba (oktatásba) kerülésével, a pszichés és társadalmi presszúrák által létrejött torzulások „tól-ig” skáláját mutatja a családbarát vizualitás helyett szado-mazoista, sok esetben horrorisztikus eszköztárral. Reciprok képek, mert nem a felnőttek bölcsességét és mindentudását mutatják a gyermeki tudatlanság és ártatlanság szentimentális tükrében.
Performansz a Placenta című kiállításon (Fotó: Varga László)
Emberábrázolás jelenik meg, nem portrézás. Az arcok, a test teljessége hiányának köszönhetően a befogadót nem viszi el az intimitás személyes giccserdejébe. A gyermekek test-képei mentesek az alkotó anyák szülői önigazolásától, ezért képesek valóban meghagyni a lányaik-fiaik méltóságát.
Időkapuk, mert a gyermekeikben testet öltött emberi mag, maga az a transzcendens ige, mely segíthet megérteni mindannyiunk gyermekkori benyomásait, emlékfoszlányait. A szociális médiában megosztott gyermekképek özönvizében tesszük fel megosztó kérdéseinket.
- Mik lehetnek az etikus és még őszinte gyermekábrázolás testi paraméterei?
- Meddig terjedhet egy pózolás, a pillanatok elkapása, a gyerektest fedetlensége?
- Mennyire lehet kedves egy babafotózás, egy osztálycsoportkép, tablókép?
- A társadalom a radikális, szokatlan, de természetesen nem pedofil gyermektest-ábrázolást meddig fogja még blaszfémiának tartani?
- A gyereklét, a testiség, fedetlenség meddig lesz még csupán „női” dolog?
- Az alkotók gyermekei, a nézők gyermekei, milyen fotóemlékükre lesznek büszkék felnőttként?
Performansz a Placenta című kiállításon (Fotó: Lukács_Zsuzsa)
Anita Spingár-Westerlund és Syporca Whandal Placenta című kiállítása a Budapest FotóFesztivál 2020 rendezvénysorozat részeként, a Magyar Műhely Galériában valósult meg, 2020. február 26- és március 27-e között.
