Csinos, meghatározhatatlan korú nő áll a peronon, forgolódik, visszamegy a kijelző táblához, ahol semmit sem lehet leolvasni. A hangszóróból nehezen érthető szöveg hallatszik, többször megismételve, vörös riasztás, vihar miatt, vágányzár.

Kalauzszínű egyenruhás nő megy el mellette, megszólítja, Balatonalmádiba most indulna a vonatom, de nem…

– Nem megy! Most mondta be a bemondó.

– Mikor megy egyáltalán, reggel az internet még jelezte, 10,23-kor indul, érkezés…

– Átszállással esetleg, de most az is rizikós.

– Nem tudná megnézni? – rámutat a kalauz táskájára.

– Menjen az információhoz.

A kalauz továbbáll.

A nő elindul a jegypénztár felé. A pénztáros zsömlét tart a kezében, éppen harapná, rá se néz:

– Hova?

– Balatonalmádiba.

– Kedvezmény?

– Van, de én azt szeretném megtudni, mikor…

– Ez nem információs pult!

– Az hol van?

A pénztáros felemeli a zsömlét tartó kezét, mutató ujját kiemeli, mint egy felkiáltó jelet, ahol az I betű van, mondja és beleharap a zsömlébe, fele eltűnik a szájában.

– Ott zárva minden, próbáltam az előbb.

– Erősen kell megnyomni a lengőajtót.

– Ennyi erővel megmondhatná, mikor indul vonat Balatonalmádiba.

A pénztáros most néz rá a nőre:

– Ne tartsa fel a sort, ha magának még kedvezménye is van, akkor valószínű jegy sem kell, már olyan idős…

– Van más kedvezmény is.

A sorban állók zajonganak, a nő kimegy a sínekhez és felugrik a Székesfehérvár felé tartó vonatra. Kedves, idős házaspár eligazítja, a síneken sok helyen kidőlt fák, ez a vonat, nem lehet tudni, meddig megy, lehet, kerülőt tesz, ők várnak türelmesen.

– Nem baj, fő, hogy jó az irány.

A vonat elindul, a nő leül, kinéz az ablakon, és nem is ideges. Sokan kiabálnak, ez kerülő. A hangosbemondó recsegő hangon:

– A gyorsvonat meghatározhatatlan ideig késik. Mindenki szálljon le a következő megállónál.

Csak épp hogy letette a sporttáskáját, máris le kell szállni.

Messze a perontól áll meg a vonat, azt sem tudja, hol van, nem ismeri a Balatont és környékét sem. Most kellene megismernie, nem ebben az országban nőtt fel, alig másfél éve van itt, nem volt ideje nyaralni, megismerni a vidéket. Földrajz órán sem tanították Magyarország földrajzát, csak olvasmányaiból ismeri, nagyon szerette.

Lekászálódik. Nem lája az állomás nevét. Bassza meg, még én akarok rendező lenni, mikor mások írják a forgatókönyvet, jobban jártam volna, ha maradok a festésnél.

Már mindenki elhagyta a vonatot, egyedül áll, kint a prérin, mintha filmet nézne, úgy látja magát. Az állomás épülete felé indul. Közben telefonját nyomkodja, tíz hívás, ugyanarról a számról. Lehalkítva maradt a készülék, a vonaton elhelyezkedve akart hosszasan telefonálni, érkezési idejét reggel leadta.

Az internetet nézné, hol van, merre menjen. Nincs térerő. Nem baj, majd beljebb jutva bemegy egy kávézóba. Addig is telefonálna, tudja, hogy várják a hívását. A telefon sem működik. Beér az állomáshoz, ott is hiába nyomkodja a készüléket, semmi. Kotorászik a pénztárcájában, mintha ott lelhetné meg a megoldást, a pénztár zárva, itt nem állnak már meg a vonatok, még az ajtót is gaz nőtte be. Ez még nem Balaton, a Velencei-tavat látja egy plakáton. Pénztárcájából kiesik egy tízezres. Mintha a földből nőne ki, egy középkorú férfi kapja fel a bankót, átadja:

– Maga aztán szórja a pénzt – néz a nő szemébe.

– Köszönöm.

– Nem lenne kedve…

– Nem!

– Én csak…

– Pénzt akar, mert felszedte, hány százalékot?

A férfi elkullog. A nő egyedül marad, újból próbálja feléleszteni a telefont, de nem sikerül. Elindul gyalog, megpillant egy lassan haladó taxit, leinti, beül.

– Balatonalmádiba!

A sofőr hátranéz, nem indít.

– Van annyi készpénze?

– Van.

– Tudja a pontos címet, beírnám a GPS-be.

– Jaj, azt nem tudom!

A taxis megáll:

– Ez így nem fog menni, az nem egy kis falucska! Látom, telefonálni sem tud, ismeri a számot fejből?

– Nem, hiszen benne volt a telefonomban. De ne törődjön ezzel, majd megtaláljuk, biztos ott áll a vasútállomáson, ha kell, másnap reggelig, türelmes ember, azért szeretem.

A taxis égnek emeli a szemét, és indít. Az út mentén gyökerestől kicsavart fák, sok kocsi az út szélén várakozik. A nő nézelődik, és nemsokára megpillantja a Balatont. Még nincs naplemente, de a viharfelhők ellenére is fény szűrődik, csillogóan, szinte simogatóan a vízfelszínen tükröződve. Ez lesz a vizsgafilmje, most már biztos benne, hogy nem marhaság, nem elhamarkodott döntés, hogy tudatlanul, személyes élmények nélkül érkezik, a benyomás elindítja a fantáziáját, pedig hány filmet, fotót, festményt látott már e tájról. Álmodozásából a taxis rántja ki.

– Most merre, megérkeztünk Balatonalmádiba!

– Menjünk az állomásra.

– Jobb lenne a vitorláskikötő, az gyönyörű, amennyiben érdekli, már úgyse várja senki az állomáson, rég bemondták, hogy most nem járnak a vonatok errefelé.

– Az állomásra akarok menni, a barátom ott lesz. Azt mondta, ott láthatok majd egy érdekes szárnyaskereket, szoborként magaslik az állomás fölé, elfeledett vasút-szimbólum filmkezdetnek is megfelelne. Mindig úton vagyunk.

– Maga filmes? Olyan bölcsészfélének gondoltam.

– Festőszakot végeztem, de most felvettek a dokumentumfilm-rendezői szakra. Gyűjtöm a motívumokat.

– Akkor tudok néhány tippet adni.

– Köszönöm, én az állomásra akarok menni!

Már messziről látszik a szárnyaskerék.

– Na, látja, jó helyen járunk.

– És a barátját is látja?

– Nem, de azért kiszállok, biztos itt van a közelben és ott vár.

A nő átmegy az aluljárón, képkiállítás, amint a felszínre ér a parkban szoborkiállítás. Nem megy be, hosszú ösvények kígyóznak, ide vissza kell jönnie. Visszamegy a taxishoz, aki kárörvendően mosolyog.

– Na, most merre, én felhívnám a barátját, de nem tudjuk a számát, a címét sem.

– Ha bárkit megkérdünk, megmondják, nagyon ismert ember.

– Ezt sokan mondják magukról, csak nem író?

– Nem. Zeneszerző!

– Ezzel is tele a part, ha például Cseh Tamást keresné, az ő házát sokan ismerik, de nem Almádiban lakott.

– Most Cseh Tamás nem érdekel, az én barátom is van annyira jó, mindenütt játsszák a dalait, zenéjét. Nem mondom meg a nevét, kinevetne. Saját magát is. Látom, itt a műszerfalon van töltő, csatlakoztathatom a telefont?

Pillanatok múlva Mozart-zene hangzik fel. A nő vörös fejjel felveszi, hol vagy! Én az állomáson, itt a szárnyaskerék közelében. Minek aggódtál? Ismersz, megoldom a problémákat. Rohanj ide, és igazad volt, ez nekem való, ez a mediterrán táj, elég volt néhány óra, és míg ideérsz, addig is tudd, már biztos vagyok benne, hogy ezt a filmet csinálom meg, feltéve, ha te megírod hozzá a zenét.