Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, a rövidfilmeké volt a főszerep október elején Debrecenben. Tizenharmadik alkalommal rendezték meg ugyanis a Malter Filmfesztivált az Apolló Moziban október 9-10-én.
De mi is az a Malter? Az esemény leírásában az olvasható, hogy rövidfilmfesztivál mellett ez egy kicsit laboratórium is. Olyan rendezvény, ahol fiatal és tapasztalt alkotók fikciós és dokumentumfilmjei, animációk és személyes történetek egyaránt megjelenhetnek. A Malter olyan filmeknek ad teret, amelyek körül nincs igazán „zaj”. A fesztivál éppen ezért szeretné ezt a „zajt” felerősíteni, ami úgy tűnik, egyre jobban sikerül is neki. A Malter ugyanis az elmúlt években az egyik legrangosabb hazai rövidfilmfesztivállá nőtte ki magát. A főszervező ötletgazda, a fesztivál igazgatója Hutanu Emil egész évben járja az országot, és viszi magával a filmeket különböző kulturális eseményekre. Ennek köszönhetően a Campustól kezdve az Ördögkatlanon át a Kolorádó Fesztiválig eljutnak az alkotások. Ez egyrészt magának a fesztiválnak is jó megmutatkozási lehetőség, másrészt maguknak a magyar rövidfilmeknek is egy kiváló reklám.
Az idén október 9-10-én tartott rendezvény mindkét napja hasonló menetrend szerint zajlott: előbb a helyi, azaz debreceni alkotók műveit tekinthette meg a közönség, ezután pedig a versenyben lévő magyar rövidfilmeket lehetett megnézni. Ez egészült ki a második napon a díjkiosztóval (a szakmai zsűri tagjait és a fődíjazottakat lásd külön), ahol számos különdíjat is kiosztottak a különböző, debreceni érdekeltségű intézmények.
A ritmusérzék mindenekfelett
A Malter mindenkori versenyblokkja izgalmas és sokszínű válogatás a kortárs magyar rövidfilmekből. Ezt tetézi, hogy magukban a versenyblokkokban is rendkívül eltérő műfajú, stílusú alkotások keveredhetnek: animáció, erősebb műfaji történet, kísérleti jellegű film, kamaradráma mind képesek azt az érzelmi hullámvasutat biztosítani, ami tényleg különlegessé teszi a fesztivált. Ráadásul ehhez a kavalkádhoz tartozik, hogy a profik – a rutinosabb alkotók és a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, a Budapesti Metropolitan Egyetemről, az ELTE-ről és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemről – érkező tanulók mellett az amatőrök is helyet kapnak a Malteren.
A filmkészítés művészeti forma, de komoly technikai felkészültséget, tanulást is igényel. Utóbbi feltétel már félig-meddig teljesül napjainkban, mivel mindenki előtt ott a lehetőség a filmkészítésre. Alacsony lett a belépési küszöb – ott a zsebünkben a mobiltelefon, online meg lehet tanulni vágni –, ám ez mégsem jelent automatikusan szakképzettséget. A történetmeséléshez sem elég, ahhoz szükség van az alkotóra, akinek van víziója, és tudja, mit szeretne csinálni. Emellett talán a legfontosabb a ritmusérzék. Ehhez számos aspektus kapcsolódik: a dramaturgiai érzék, a képekben való gondolkodás és a képekkel való mesélés képessége, valamint a megfelelő hang- és a zenehasználat. Szintén idetartozik, hogy a rövidfilmekkel – sportos megfogalmazásban – „edzeni” lehet a nagyjátékfilmek elkészítésére. Egy alkotó itt alapvető fogásokat találhat ki, amelyet majd az esetlegesen később elkészülő egész estés alkotásában is használhat. Emellett már kiérlelheti a saját kézjegyét, vagy ezzel ellentétesen, kísérletezhet a műfajokkal, a történetekkel, magával a filmnyelvvel. Nem utolsósorban pedig egy alkotó a forgatás adta feszültséget, az azzal járó nehézségeket is megtapasztalhatja.
Mit tudnak a rövidfilmek? Egy jó rövidfilm olyan, mint egy jól megírt novella: lényegre törő, akár sűrű szövésű és minél kevesebb szálat kibontó. Utóbbi releváns: egy nagyjátékfilm rendezője is eshet abba hibába, hogy túl sok mindent akar belezsúfolni a művébe. Egy 5–10 vagy 15–25 perces munka esetében ez hatványozottan igaz: itt különösen figyelni kell arra, mit szeretne állítani az alkotó. Ha túl sokat, akkor könnyen széttartóvá válhat a műve. Minél koncentráltabb egy film, annál inkább alá tudja rendelni a szimbolikát, a képeket, a hangot, a dramaturgiát a végső célnak.
Műfajokban nincs hiány
A mindenkori Malter általában eléggé vegyes felhozatalt mutat a honi filmtermés legjobb rövidfilmjeiből. Ezalatt azt értem, hogy az alkotók láthatóan sokoldalúak a vizualitás és a történetmesélés terén. Külön üdvözítő, hogy a műfajokhoz is egyre bátrabban nyúlnak a fiatalabb generáció tagjai. A 2026-os Malteren például láthattunk áldokumentarista animációs filmet, a LOKÁL – Csepel Unleashed (r.: Csánki Zsófia) című művet, amely egy elképesztő ötletre épülő történetet mutat be: a Csepel-sziget leválik Budapestről, és egészen a távoli tengerekig sodródik. Abszurd sztori, amiben humorba csomagolt kritikát is kaphatunk saját magunkról és az országunkról. Szintén a zsánervonalat erősítette a Meg fogsz ölni egy őzikét! (r.: Varga Anna Boglárka), amely ijesztő atmoszférát teremtett. (Ezért, valamint a kissé zavaros történet miatt David Lynch hatását érezni a filmen.) Már egyértelműen horrornak tekinthető A második fanyűvős sztori (r.: Sztepanov Márkó), ami izgalmasan játszik a zsánerelemekkel. Itt is kiemelendő a remek hangulatteremtés, amelyet csak fokoz a színészek alakítása és a dialógok minősége. A cselekmény több kérdést vet fel, mint amit megválaszol, ettől függetlenül működőképes a film.
Inkább a thriller elemeivel és dramaturgiájával játszik el a Nagyinál (r.: Jó Kristóf) című alkotás, amiben a két unoka a saját nagymamáját akarja meglopni. A film az emberi aljasságról és arról szól, mit hajlandó megtenni az ember, csakhogy pénzhez jusson. A fekete-fehérben forgatott alkotás felesleges művészkedésnek hat, viszont a közeli képek, a szereplők elhelyezése és a forgatókönyv együttesen egy bátor és minőségi rövidfilmet eredményeznek. Még a műfaji vonalon maradva, a Cordis (r.: Taraczky Mila) a thriller és a horror elemeivel játszik el. A film egy, már az elején könnyen kitalálható sztorival rendelkezik: Maróti doktornak szembe kell néznie az általa elkövetett műhibával. Némileg vontatott, ezáltal didaktikus a cselekménye a Cordisnak, de remek hatáskeltő eszközökkel dolgozik, és ezzel jól húzza alá az amúgy is merész témáját (Giuseppe Tornatore filmje, a Puszta formalitás is beugorhat róla). A felhozatal műfaji vonulatából érdemes kiemelni a Kilépőt (r.: Varga Gábor). Már a korábbi években is láttunk a dunaszerdahelyi maffia működésével kapcsolatos alkotást, ez is idesorolandó. Persze, ez sajátosan magyar – nem pejoratív értelemben – gengszterfilm: inkább hiteles korrajzra törekszik, amely egyrészt egy abszurd, de valós helyzetet mutat meg, másrészt inkább erkölcsi tanmese, mely egy társadalmi kérdésre hívja fel figyelmet.
Háttérbe szorult a társadalmi környezet
Az idei Malteren maximum addig a pontig mentek el a filmek, mint a Kilépő (kivéve egyet, erről lentebb írok): kevésbé voltak politikusak, sőt kifejezetten társadalomkritikát sem fogalmaztak meg. Két alkotást azért be lehet sorolni a kritikát megfogalmazók közé: az Ádám fél című filmet, valamint a Kompromisszumokat. Előbbi a zsánerkategóriába is beférhetett volna. Az Ádám fél egy leendő háború veszélyének lehetőségét villantja fel. Ádám a barátnőjével a lány konzervatív, hagyományos szerepmodellben hívő szüleihez menekül, akik egyértelműnek veszik, hogy a fiú háborúba megy. A már-már apokaliptikus helyzet végül tragikus csavarba fordul; a film nem a háború borzalmait mutatja meg, helyette az azzal járó félelmet, és határhelyzetbe sodródott emberek szenvedéseit skicceli fel. A Kompromisszumok (r.: Andella Mirtill) egy általános közérzetfilmként működik, amelyben a fiatal, munkát kereső főhős kilátástalansága jelenik meg. A lány a gondjaival az anyjához, a barátnőjéhez és egy ismerőséhez fordul, akik mind kiábrándítják őt abból, hogy megvalósítsa álmait. Nem lát maga előtt példát, csak azt tapasztalja meg, hogy valaki az élete valamelyik stációján kénytelen kompromisszumokat kötni. A film feleslegesen túlnyújtott, de a realizmusa képes kárpótolni ezért.
Társadalmi kérdést feszeget a fesztiválon három különdíjat is elnyerő Hybris (r.: Dóczé Péter). A Szarajevóban játszódó történetben egy fiatal lány tudtán kívül tiszteletlenül viselkedik egy háborús emlékműnél, amiért két bosnyák férfi felelősségre vonja. Ritka és érdemes megbecsülni, ha itthon múlttal történő szembenézős film készül. Ugyan a Hybris nem hazai történetet dolgoz fel, mégis fontos alkotás, mert a ma emberének tart tükröt: megmutatja, hogy a traumákat nem lehet kiárusítani, azokat meg kell ismerni, és feldolgozni. Az érzékeny téma mellett dicsérendő a rendezés és forgatókönyv is, amelyeknek köszönhetően tökéletesen teremtődik meg egy minden szempontból feszült helyzet.
Ha nem is társadalomkritikát fogalmaz meg, de mindenképpen egy roppant fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet az Egy tiszta pillanat (r.: Vidovics Ádám). A demenciát ehhez hasonlatosan már láttuk megjeleníteni, viszont ez nem vesz el a film érzékeny témafeldolgozásából. Nagyszerű vágómunkával képes kisebbfajta sokkokat és megrázkódtatásokat kiváltani az emberből, annak ellenére, hogy már az elején összerakható, mire megy ki a játék. Érdemes kiemelni Szacsvay László alakítását.
Ehhez kapcsolódóan jegyzem meg, hogy mindig jó látni, amikor nagy színészeink a kevésbé reflektorfényben lévő rövidfilmekben szerepelnek. Ez egyrészt jelzés az alkotók számára, hogy fontos, amit csinálnak, másrészt a színészeknek is egy lehetőség, hogy kipróbálják magukat. Egyébiránt a Malteren – az elmúlt évekhez hasonlóan – most is volt két ilyen alkotás: a már említett Nagyinál és a Nehézfiúk (r.: Smiglag Ádám). Mindkettőben két, idén elhunyt színészünk alakított: előbbiben Voith Ági, utóbbiban Scherer Péter.
Kísérleti alkotás az első háromban
Jól fémjelzi a fesztivál sokrétűségét, hogy több filmtípus is megjelent a felhozatalban. Idén ugyan kevesebb animációs film került be a válogatásba, de volt kísérleti alkotás, ami viszont itthon nemcsak a rövidfilmek, hanem a nagyjátékfilmek között is ritkaságnak számít. Ami pedig jelzi ezen munkák minőségét, hogy a zsűri idén két műnek is díjat adott. A Malter idei második helyezettje, a Kutyafül (r.: Vácz Péter) történetében a 11 éves Berci egy otthon töltött délutánját követhetjük nyomon. A csodálatosan kinéző animáció mellett a film erősségét az adja, hogy plasztikusan mutatja meg, milyen hatással van egy kiskamaszra, ha a szülei között nem működik a kapcsolat. Flash-backeket kapunk a veszekedésükről, és ennek látjuk a Bercin keresztüli lecsapódást. Szívszorító, ahogyan a kisfiú emlékeiben felvillannak ezek a képek. A Kutyafül érvényesen jeleníti meg, hogyan örökítődik tovább az erőszakosság, de egyszersmind felvillantja azt is, miképpen lehet azt megállítani: a megbocsátással. Utóbbi erős jelenet, amelyben a rendező által addig tartott feszültség remekül oldódik fel. Az animációba csomagolás pedig kiváló kontrasztot ad ehhez az egész cselekményhez, mivel játékosan mutatja be a nehéz feldolgozási folyamatot.
Fentebb azt írtam, nem volt igazán erőteljes társadalomkritikát kiemelő film, kivéve egyet. Ez pedig a Malter harmadik helyezettje, a Magyar sóhaj (r.: Mazzag Izabella). A történet szerint Magyarországon hiánycikké válik az antidepresszáns. A film a ránk jellemző melankólia és szorongás nyomába ered, és ezt próbálja felfejteni. Negatívumként lehet megjegyezni, hogy az elejéről ki lehetett volna hagyni az antidepresszánsra való utalást, mert ilyenformán nem reagál erre a cselekmény. Emellett a jeleneteit és bevágott képeit kevésbé érezni következetesnek, bár tudjuk, egy kísérleti alkotástól nem várhatjuk ezt el. Mégis, a szöveg annyira koherens és érthető, hogy ezt is érteni szeretné a néző. A Magyar sóhaj ezzel együtt is parádés alkotás, mert tökéletesen magunkra ismerhetünk benne. A kicsinyességünkről, az áldozati pózainkról, a panaszkodáskultúránkról és a szomorúságunkról beszél számos magyar vonatkozású kulturális elemen, például a népdalokon, a történelmi traumáinkon, valamint különböző dramatizált jeleneteken keresztül. Az önmagunkról alkotott kép mögé néz, és megpróbálja megmutatni, hogy ezzel szembe kellene nézni, foglalkozni vele. Görbe tükröt állít elénk és elgondolkoztat magunkról, a magyarságunkról. A szövegkönyve telitalálat, igaz és okos mondatok hangoznak el benne sziporkázó humorral, ami nemcsak a szövegre, hanem a dramatizált jelenetekre is igaz.
Kapcsolatok keresése
Mint általában, talán idén is túlsúlyban voltak azon alkotások, amelyek személyes, intim történetet mutattak be. Ezen belül érdekes módon most kevésbé a súlyos erkölcsi dilemmákkal járó határhelyzetek kerültek előtérbe, inkább párkapcsolati és emberi dinamikák, kommunikációs kapcsolatok keresése, megrekedéstörténetek és a fiatalok kitörésének nehézségei domináltak. A zsűri különdíját elnyerő Pont más (r.: Urbán Zsanett). egy testvérpár egymásra találásáról szól. A faluba visszaköltöző öcs homoszexualitását képtelen elfogadni a báty, aki egyébiránt barátnőjével sem képes már összhangot teremteni. A faluban játszódó történetben fiatalok életpályái jelennek meg, akik mintha nem találnák a helyüket ebben a közegben. Van némi esetlen megvalósítása a cselekménynek: hiába relatíve hosszú az alkotás, keveset mond. Jelenetei külön-külön működnek, egyben már kevésbé, így nem bontódnak ki eléggé a sorsok.
A Special Mention elismerést kapott Arturia (r.: Kőváry Dániel) főhőse egy DJ, akit egy különös, fényből szőtt lény a nagyanyja vidéki házáig vezeti. A film túl lassan csordogál, több feleslegesnek tűnő jelenete van ahhoz képest, amit mondani akar. A témája, az apakeresés, nincs a szánkba rágva, de érezzük ennek a rátalálási folyamatnak a jelentőségét, ami érdekes filmmé teszi az Arturiát. Egy különleges kapcsolat végét, gyászát dolgozza fel az Indián nyár (r.: Mandula Lujza). Anna úgy érzi, elveszíti a fiúbarátját/szerelmét, de még adna egy esélyt a kapcsolatnak a fiú családjánál tartott összejövetelen. A film a maga egyszerűségével bensőséges hangulatot képes adni a cselekménynek. Nem szavakkal, hanem képekkel és a színészi játékkal adja át főhősének belső vívódását.
Egy rövidfilmben rendkívül fontos a színészi játék, pláne, ha kevesen szerepelnek benne és egy-két helyszínen játszódik a cselekmény. Azért is értékelődik ez fel, mert a színészeknek nincs sok idejük megmutatni a karakterüket. A Felesleges életek (r.: Kenderes Csaba) például egy ilyen alkotás. Jozsó és Csőri egyéjszakás kalandjuk után nehéz dilemmába kerülnek: megtartsák-e a gyereket. Az erőteljes rendezésű, bevállalós szexjelenettel tarkított film legerősebb pontjai az életszagú dialógusok, amelyet Dér Zsolt és Hermányi Mariann kiválóan adnak elő. Hiteles karaktereket láthatunk, akik rossz családi mintáik és magányosságuk miatt nemcsak a gyerekvállalásban, hanem saját magukban is elbizonytalanodnak. A Softener (r.: Kereszty Róza) Hanna és Ábel pár óra alatt játszódó párkapcsolati dilemmájáról szól. A két fél elbeszél egymás mellett, és egyszerű döntéseket sem képesek megoldani, így a kapcsolatuk próba elé kerül. A rendező izgalmasan nyúl a témához, mivel a feszült helyzetet remek szövegekkel és humorral oldja. Némi lyuk érezhető a történetben, viszont a színészek, Szőke Abigél és Lengyel Benjámin kiemelkedően jók.
Szintén érdekes kapcsolatról szól az idei fődíjas alkotás, a Két felnőtt (r.: Szántó Fanni). Egy rosszul sikerült randi közben Emília a mosdóba menekül, mert szeretné lerázni a partnerét. A férfi, miután rájön erre, otthagyja a lányt. Emília viszont beragad a fülkébe, és végül kénytelen őt visszahívni, hogy segítséget kérjen tőle. Az egy helyszínen játszódó, gyakorlatilag egy jelenetből álló cselekményből Szántó Fanni mindent kihoz: változatos és izgalmas szögekből filmez, jól használja a csendeket és kiválóan vezeti a színészeit. Kreatív módon egy egészen banális helyzetből képes elvinni rövid időn belül egy pozitívnak ígérkező végkifejletig az alkotását. Elsőrangú jelenetépítési képességekkel bír a rendező. Érdemes megdicsérni a helyszínválasztást: a mosdó szinte külön karakter a filmben. Mindezen elemeket kiegészítik az életszerű és humoros dialógusok, amelyek jól építik a karaktereket. Gellért Dorottya és Lengyel Benjámin lehengerlők, nagyon jó köztük a dinamika. Lengyel a Softener után itt is különleges aurát képes felvillantani.
A Malter – amely a jövőben szakmai beszélgetésekkel és workshopokkal is gazdagodhat – ezúttal sem okozott csalódást. Elnézve a mostani felhozatalt, a magyar film reménykedhet, mert rendkívül sok színes egyéniség és vízióval rendelkező alkotó várja, hogy nagyjátékfilmmel bizonyíthasson. Még egy adalék: az idei huszonöt versenyfilmből tízet női alkotó rendezett, a zsűri által díjazott öt alkotásból pedig hármat is női direktor jegyzett, ami bizonyítja, hogy a női rendezők is erőteljesen jelen vannak a filmes közegben.
A 2026-os Malter zsűrije
- Váró Kata Anna, a DE-BTK Művészeti Központ oktatója
- Szénási Miklós író, újságíró (aki egyébiránt a Képírás egyik szerkesztője is – a szerk.)
- Mispál Attila rendező, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen művészeti munkatársa
A fesztivál fődíjasai
- I. fődíj (pénzjutalom: 250 ezer forint) és közönségdíj – Szántó Fanni: Két felnőtt
- II. fődíj (150 ezer forint) – Vácz Péter: Kutyafül
- III. fődíj (100 ezer forint) – Mazzag Izabella: Magyar sóhaj
- A zsűri különdíja (50 ezer forint) – Urbán Zsanett: Pont más
- Special Mention díj – Kőváry Dániel: Arturia










