Ebben a tanulmányban saját műveim kapcsán fejtem ki gondolataimat a témában. Képzőművészként a zártabb vagy nyitottabb inspirációs hatások, megfeleltethetőségek mellett az energia, energiafolyamatok és az idő, időbeliség, a lezárt vagy nyitott időfolyamatok foglalkoztatnak leginkább. A zene és képzőművészet közötti látszólagos ellentmondás az időben haladó zenemű és a kép rögzített világa között feloldható.
Egy idézet Simon Tünde (2012, parlando.hu) tollából a zene és a képzőművészet közös nyelvéről: „Hogyan lehet felidézni, a zene folyékonyságát megörökíteni, egy statikus tárggyal (festménnyel, grafikával) leképezni, tárgyiasítani? Lehet-e Ligeti György stílusában festményt készíteni? Mi az a közös szál, ami erre a leképezésre készteti és feljogosítja a képzőművészeket? A választ Dalhaus és Eggebrecht fogalmazza meg: »a zene a kozmosz képe» (Dalhaus és Eggebrecht, 2004, 134.), és »A zenének nincsen tárgya, de jelentése van.» (Dalhaus és Eggebrecht, 2004, 137.). Hasonló a motiváció, mikor egy festő ecsetet ragad, és az üres vászon fölé hajolva elkezd alkotni, mint ahogy a zeneszerző hangszere vagy a kottapapír után nyúl.”
Esetemben nem filmről, videóról, hanem mindig valamilyen állóképről, festmény, kollázs, grafikai jellegű munkáról kell beszélnünk. Adódik a kérdés, mi módon alakult ki, hogy mintegy benső zenei képeket festek, amelyek azután a nézőkben sok esetben keltik a zeneiség áramlásának képzetét, vagy éppen egy zenész számára jelent valamiféle inspirációs lehetőséget. A festészeti praxisomban egy több évtizedes, kezdetben önkéntelen, majd később tudatos alkotói attitűddé vált ez a fajta megközelítés, benső, gondolati, érzetszintű kiindulás. Sok esetben bizonyos helyzetek vagy valamilyen adódó feladat megoldása hozott fontos felismeréseket.
A hallható zene időben folyamatosan alakuló, fejlődő, valamilyen folyamatot bejáró, ilyen módon az időben korábbi pillanatot már maga mögött hagyó impulzus folyamát hogyan lehetséges transzformálni álló kép formátumba? Kérdés, hogy milyen célt tűz ki maga elé a festőművész, vagy éppenséggel milyen kihívás elé állítja az adott helyzet. Ezekre az estekre sorolok fel, fejtek ki bővebben néhány példát a saját gyakorlatomból. Általánosságban elmondható, hogy számomra a zene és képzőművészet közötti kapcsolódás mindig valamilyen inspiratív, reflektív, oda-vissza ható folyamat. A már elkészült, mondhatni időben rögzített festmény is képes változni, új tartalmakat felmutatni a befogadó, akár az arra improvizáló zenész számára is. Különböző csoportosításban, eltérő karakterű helyszíneken, lágyabb vagy drámaibb megvilágításban más karaktert mutat. Persze a legfontosabb, hogy a zenész pillanatnyi lelki, pszichikai állapotának megfelelően változó módon rezonálhat egymásra a festmény és a zenész. A befogadás mint időben lezajló optikai és pszichikai folyamat érdekes módon az állókép számára is ad egy pszeudo-időbeliséget, időbeli sokrétűséget, gondoljunk csak arra, ahogy a néző szeme rápillant a képre, majd sajátos úton bejárja a képsíkot, a szemlélő preferenciái, ízlése, érdeklődése, pillanatnyi érzelmi állapota szerint. A képzőművész által létrehozott kompozíciós fókuszpontok, grafikai billentések, színdinamikák, kontrasztok, a megfogható, vagy éppen a szétúszó tériség mind vezetik a néző szemét, mintegy arra késztetik a szemlélőt, hogy időzzön el, töltsön el egy kis időt a kép befogadásával.
Összegyűjtöttem néhány jellemző példát, hogy miképpen tapasztaltam meg képzőművészet és zene szerves egymásra hatását, termékenyítő, teremtő erejét. A műveket létrejöttük szerint csoportosítottam.
Első változat: Külső csend
A zene meghallgatása, befogadása után teljes csendben festettem meg a zenei tételeket.
Célom a konkrét zenei tételek programszerű vászonra vitele volt. A zene sokszori meghallgatása, elemzése, feldolgozása után egy-egy fázis néma csendben történő megfestése, majd újra a teljes mű, a kiválasztott részlet meghallgatása újból többször, a festés folytatása néma csendben. Szakaszonként ezt a módszert követtem újra és újra.
Rózsa Pál zeneszerzővel való több évtizedes barátságunk után vállalkoztam arra, hogy programszerűen, tudatos előkészületek mellett, vagy inkább azt követően konkrétan megfestem azt a zenét, illetve pontosan festménybe foglalom azt a képzetet, mely képzet egzakt módon írja le számomra a zenedarab tételeit. A festészeti megoldást, képi világot, motívumokat alárendeltem a célnak, így nem is lett egységes festészeti értelemben a hat darabból álló sorozat. Ezek a színpadon voltak kiállítva a zenészek előadása alatt. A három duó a zeneszerző szándéka szerint különálló egység volt, bennem Szepesi Bence játéka és a tuba megszólalása összekapcsolta a tételeket, ezért is ez a különös vizuális megjelenés.
Zenemű: Rózsa Pál / Három Duó Négy Hangszerre. Szaxofon, klarinét, tárogató és tuba, op. 571 (2015). Első tétel 1-2., Második tétel 1-2. és Harmadik tétel 1-2.
Rózsa Pált idézem: „A darabot 2015-ben írtam, Szepesi Bence klarinétművésznek szóló ajánlással. Az adta az alapötletet, hogy Bence – aki a Dohnányi Zenekar szólamvezető művésze – több váltóhangszernek is virtuóza, egy darabon belül három, hangszínében is különböző hangszeren szólaltassa meg az egyes tételeket. A duókban minden tételben tuba volt a klarinét, szaxofon és tárogató partnerhangszere, megszólaltatta Szentpáli Roland, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólótubása. A bemutatóra 2016-ban az Óbudai Társaskörben, a 70. születésnapomra rendezett szerzői estem alkalmából került sor.”
Fontosnak tartom egy ilyen projekt hitelessége és eredményessége szempontjából az előzetes elmélyült, közös munkát, együttműködést, mely megalapozza a festmények létrehozásának sikerességét. Korábban Rózsa Pál több zeneművet is írt festményeim, festménysorozataim ihletésére. Számára mindig inspirációs kiindulási alapként szolgáltak a művek, soha nem írt kísérő, leíró vagy aláfestő zenét. Az alkotói attitűdje, művészi megközelítési módja, zenei nyelvezete unikális, karakteres és kihívások elé állítja az előadókat és a hallgatókat is. A festészeti világom alakulására nagy hatást gyakorolt, hiszen izgalmas utazásokra vitt el ez a zenei világ, és különös felfedezésekre jutottam saját festői világomban a zenei reflexiói mentén, hiszen új, széles értelmezési mezőket nyitott meg előttem.
Rózsa Pál darabjai felsorolásszerűen, melyek festményeim után készültek: Fények és árnyak – 7+1 kép vonósnégyesre, Révész Ákos festményei alapján, op.406 (2002), Kvintett vonósnégyesre és nagybőgőre – 4 újabb Révész Ákos-festmény után, op.431 (2004), Flow – 2 fuvolára és gordonkára, op.518 (2011), The hidden world of Atlantis-secret – 2 fuvolára és gordonkára, op. 554/A (2014) és Golden sequenze – 2 fuvolára és gordonkára, op. 554/B (2014).
Látható, hogy tizenhárom év előmunka kellett ahhoz, hogy belevágjak, bele merjek kezdeni a hat festmény létrehozásába. A zenei anyagot számítógépes demófelvételen kaptam meg, és úgy döntöttem, hogy az egyes tételek zenei szövetének bonyolultsága miatt tételenként 2-2 festményt készítek, tehát összesen 6 db mű lesz. A zeneszerzővel teljes egyetértésben semmiképpen nem illusztratív, leíró műveket akartam festeni, hanem valamiféle átszűrés, lecsapódás, átfordítás utáni, de konkrétan mégis az egyes tételrészekre reflektáló műveket terveztem. Egy tétel két festmény, azonban nem lehetett fele-fele arányban megosztani egy-egy zenei tételt a képen, így vannak bizonyos eltérések időben.
Második változat: Szimbiózis
Időben folyamatos, interaktív szimbiózisban létrehozott festmény, a partnerrel, partnerekkel dinamikusan kommunikálva.
Élő zene, és egy hang-performer interaktív oda-vissza kommunikációja, ahol folyamatosan együttműködve egymásra hatva az előadókkal hoztam létre egy nagy méretű vásznon a festményt, ott azokban a pillanatokban. A projekt: kiállítás, koncertek, performansz a Vipassana szellemiségében Dóra Attila kurátori szervezésében.
Vipassana. action painting: Révész Ákos, performansz: Ladik Katalin, zene: Baráth Bálint és Dóra Attila, 2019, MAMŰ Galéria, Budapest.
A kurátor a következőket írja a Vipassana értelmezésével kapcsolatban: „A szanszkritban a szó a ‘vi’ kiterjedtet jelent, a ‘pasti’ pedig látást. A tibeti buddhizmus La-Tong ‘magasabb látásnak’ fordítja. A magyar nyelvben belátás, vagy tisztán-látás a megfelelője. Buddhista meditációs állapot, mely túlmutat a kettősségen.”
A festmény létrehozásának legfontosabb eleme a párbeszéd volt. Ladik Katalin erős jelenléte, a zenészek improvizatív játéka vitte az ecsetemet. Időben szakaszonként festettem, majd kifordultam a vászontól és Katalinra néztem, aki közismert hang-ének technikájával vitte tovább reflektálva az én mozdulatsoromra is a zenét. A létrejött művet valójában a performansz szerves részeként gondolom igazán érvényesnek, a festmény alakulása, fejlődési folymata, a zenével haladó jelenléte fontosabb, mint a kész kép.
Harmadik változat: Lekövetés
A zenei folyamat egyidejű követése a vásznon.
Időben teljes szinkronban, mintegy a zeneművet lekövető sumi-e tus kép papírcsíkon, mely magasan az egyik falon indul, végig fut a földön és felkúszik a másik falon majdnem a plafonig. A tériség, és időbeliség, a lefelé haladás megszületés, a vízszintes síkon az élet, és a másik oldalon a falon felfelé futó sáv a szellemi fény felé vitte az alkotás folyamatában a jelenlévőket, szándékom szerint.
Vipassana, finissage, action painting: Révész Ákos, Szabó Kristóf és Ungváry Tamás, zene. Dóra Attila és Baráth Bálint, 2019, MAMŰ Galéria, Budapest.
Az alkotói folyamatban célul tűztem ki a szigorúan lekövető, pillanatonként reflektáló, a mély lelki történések egymás utáni, folyamat-pillanatokkénti megragadását a festményen. A hosszú papírcsíkon hagyományos módon, balról jobbra haladtam, mintha csak egy lediktált hangszövetet rögzítenék.
Negyedik változat: Fragmentumok
A töredezett építkezéssel létrehozott szerves egységet megteremtő mód.
Az időben eltávolított, ráadásul nem egy konkrét zenemű, hanem inkább több részletben, változó módon begyűjtött, bennem szervesen működő zenei világot hívok segítségül egy mű elkészítéséhez. A Magyar Festők Társasága Rész-Egész kollázs művek tematikus kiírására készült a Megtört Folyamat című munka, mely vegyes-akril technika, papír, és sumi-e tus-rizspapír kollázs kombináció vásznon.
Révész Ákos: Megtört Folyamat, kollázs, 2020.
Korábban sokat foglalkoztam sumi-e tusfestészettel, kerestem a tiszta, rebbenékeny, illékony festészeti lehetőségeket. A Bercel Kastélyban megrendezett Cselló Mesterkurzuson képzőművészként improvizáltam zongora-cselló játékra sumi-e tussal papíron. A művek a kastély képzőművészeti gyűjteményében vannak a Chalender család birtokában.
Tusfestést is oktattam körülbelül két évig a HáromHét Galéria felkérésére. A szellemi, kulturális és társadalmi vetületek megismerésén túl japán zenét is kerestem, kutattam és gyűjtöttem rendhagyó módon is. Japán étteremben ebéd közben hallott autentikus japán népzenét, sőt popzenét is gyűjtöttem. Óhatatlanul beszivárgott festészeti világomba a kalligrafikus gesztusos nyelvezet. Valószínűleg ez is oka lehet gyors összebarátkozásunknak Kuroda Mineo japán szobrászművésszel. Mineo azonnal látta festményeimben is az áttételes japán hatást.
Itt kapcsolódnék vissza a Megtört Folyamat című munkához. Volt egy élő meghívásom Kiotóba egy nemzetközi csoportos kiállításra egy olyan munkával, melyen hasonló rebbenékeny motívumok voltak, és megtekinthető volt azon a kiállításon, melyen Mineoval együtt szerepeltünk Budapesten. A járvány miatt azonban az eseményt Kiotóban lemondták, így a folyamat megtört. A kollázs felépítésekor már korábban megfestett darabokat, képrészleteket építettem össze egy geometrikus-labirintusszerű rácsszerkezetet létrehozva. Az volt a cél, hogy a korábbi tisztán gesztusos munkáimhoz képest behozzam a geometrikus elemeket is mintegy elmozdítva, megtörve a szabad mozgásokat, ezzel új tartalmi fókuszpontokat, virtuális tériséget is kijelölve, és természetesen utalva a mostani helyzetünkre, melyben falak, faltöredékek jelentek meg körülöttünk, melyek azonban nemcsak eltérítenek, elzárnak, hanem új ajtókat, sőt új utakat is tárhatnak elénk.
Ötödik változat: Előkép
Tudatos megfogalmazása egy olyan témának, mely egy később létrejövő zenemű kiinduló pontja lehet, aminek kapcsán a zenészek, zeneszerzők kommunikációja kapcsán bomlik ki egy újabb mű.
Révész Ákos: Graphic Score 2801, 2021.
A festmény időben korábban készült, mint a zenemű, de ebben az esetben nem arról van szó, hogy utólag egy zenész felhasználta inspirációs segítségként. Egy speciális alkalomra készítettem a képet. A kiállítás és koncert-sorozat a MAMŰ Galériában Graphic Score címmel került megrendezésre Dóra Attila kurátor koncepciója szerint. Zeneszerzők grafikus kottái, zenéléssel is foglalkozó képzőművészek és a zene élvezetét gyakorló képzőművészek erre az alkalomra készített alkotásai szerepeltek a bemutatón. A festményem létrehozásában segítséget jelentett a sok közös korábbi munka zenész barátaimmal, illetve olyan művet akartam létrehozni, mely áttételesen ugyan reflektál az általam ismert grafikus kották képi világára, de az egyéni karakterek, stílusjegyek megtartásával egy, a zenészeket inspiráló művet akartam létrehozni.
Az itt kifejtett néhány példa arra kíván rámutatni, hogy milyen gazdag kapcsolódási lehetőségek vannak képzőművészet és zene között. Most egy szűk mezsgyét vizsgáltam csak, hiszen a mozgókép, elektrográfia, animáció különféle válfajairól nem esett szó. A hagyományosnak nevezhető eljárásokkal készült művek; festmény, kollázs, grafika esetében sok tapasztalatot gyűjtöttem. A társművészeti ágakban tevékenykedő alkotókkal való közös munka, barátság számomra rendkívül fontos. Természetesen hosszabb időtávon vizsgálva egy komplexebb, áttételesebb, egymásra ható mechanizmust figyelhetünk meg. Ezek az inspiráló kölcsönhatások, egymásra épülések vagy egymásból építkezések olyan impulzusokat, új tartalmakat, meglátásokat gerjesztenek, amelyekből építkezni, gazdagodni lehet minden művész számára. Képzőművészeti tevékenységem fejlődésében, alkotói attitűdömben ez a fajta reflexió, önreflexió meghatározó mozgásokat idézett elő benső képi látásmódomban és így festészetemben is. Görögországban öt városban volt kiállításunk és koncert. Az Európai Unió Kulturális Örökség Éve (2018) akkreditált programjaként szerepeltünk Görögországban a Parallel Connections című kiállítás- és koncertsorozattal.
6. változat: Benső zene
Képzetként is leírható kiindulás, melyben a látható akusztika maga a benső hang.
Amint azt már sokszor leírtam, festészetem alapvetően mintegy benső zene írható le. Az alkotást úgy élem meg, mintha valamiféle benső hang vinné a folyamatot megállíthatatlanul előre. A fentebb leírt, korábban átélt együttműködések zenész barátaimmal megtermékenyítőleg hatnak a csendre, hiszen valójában legtöbbször csendben festek. A befelé koncentrálás állapota ez, az a fajta fókuszáltság, amire nekem szükségem van. Ebben a benső utazásban vannak impulzív, indulati fázisok, és tépelődő, filozofikus meggondolások is. Az elmélyüléshez időnként zenét is hallgatok. Valójában ekkor a zene egy szigetelő réteg a benső csend és a külvilág zaja között. Elfedni, kiiktatni a külső impulzusokat, ez is egy módszer. Nekem csendre van szükségem, hogy létre jöhessenek a benső zene képei.
Révész Ákos: Hybrid Space 0205, 2021.
