Mi tesz aktuálissá ma egy festőt, aki művészi harcai legjavát a modernizmus hajnalán, a századfordulón vívta meg, és pályája 1954-ben már lezárult? Mivel lehet túlharsogni napjaink tomboló vizuális áradatát, vibráló szín-fény orgiáját? Mi az, ami átüti a színek és formák kulturálisan sokszínű kavalkádját?
Vercz Szilvia: Váza
Az mindenképp sokatmondó, hogy Matisse színes, dekoratív formavilága ma is megihleti a legmenőbb divatházakat és lakberendezőket. Ennél azonban fontosabb az életelv, amit Matisse életműve az élet szépségéről üzen nekünk. Joie de vivre írta 1906-ban bemutatott képe alá a festő, és ezt hirdette akkor is, amikor tolószékében ülve a valaha volt legszebb és legderűsebb mintázatokat vágta ollójával színes papírlapjaiból. Olyan derűs játékossággal, mint egy játékba merülő gyermek.
Góra Orsolya: Honnan ez az örök áramlás?
Válságok és háborúk egymást érő során hánykolódva végtelenül ki vagyunk éhezve arra az életérzése, amit Matisse művészete hordoz. Arra a mintára, hogy miként is lehet a 20. század vérzivataros évtizedein ilyen könnyedén végigtáncolni, ahogy ő tette. Minden görcsös akarás nélkül kora legnagyobbjai közé emelkedni, mert ahogy stílusforradalmár, izmusalapító sem akart lenni, úgy életörömét sem programszerűen festette. Olyan elegáns könnyedséggel termettek azok vásznain, mint réten a virágok. Ahogy a kisgyerek rajzol – amikor még nem megfelelésből, hanem örömből teszi azt.
Sebestyén Ákos: Cím nélkül, 2022
Képeinek sosincs bonyolult ikonográfiája, csak tájak, a kikötő látványa a nyitott teraszajtón át, csak egy terített, dúsan megrakott asztal, vagy egy áttetsző vizű akvárium aranyhalakkal. Zavarba ejtő egyszerűség ez napjaink kortárs művészetének körmönfont konceptualitása után. A festészet ünnepe ez, annak bizonysága, hogy a képalkotás végső soron és eredendően nem más, mint vonal, szín, fény, ritmus belső rendje. A szintézis bizonyossága és belső harmónia rendje az, ami olyan lebilincselően elevenné teszi ma is Matisse festészetét. Olyan szűrőt illeszt a tekintetünkre, ami ismét láttatni engedi számunkra, hogy a minket övező világ tele van ragyogó színekkel, fénnyel, harmóniával és derűvel.
Somogyi Emese: Ultramarinkék, 2022
Ez a felismerés sugárzik a tatabányai In memoriam Matisse-pályázatára érkezett művekből is. Maga a mester otthonosan mozgott a különböző művészeti ágakban, az olaj-vászon festmények mellett készített egyedi és nyomtatott grafikákat, kollázsokat, bronzszobrokat és falfestményeket is. Ezzel párhuzamosan a pályázati munkák között is találunk a festmények mellett grafikákat, kollázsokat, digitális nyomatokat, textilmunkákat, sőt még mozgóképet is. Ilyen, technikájában is különleges alkotás a díjazottak közül Tóth Xénia subája és Somogyi Emese ultramarinkék doboza.
Tóth Xénia: Kötelező irány, 2022
A művek legnagyobb része egyfajta parafrázis, amely a francia mester jellegzetes dekoratív formáival, színeivel idézi meg az életművet. Közéjük tartozik, Tóth Pitya szintén díjazott olajfestménye, amely Matisse késői ikonikus műve, a Jazz Ikarosz-motívumát cserélte le a budapesti Szabadság-szobor sziluettjére.
Tóth Pitya: Búcsú, 2022
Más művek közvetett módon utalnak Matisse festői gondolkodására, mint például – továbbra is a díjazottakat állítva előtérbe – Vecz Szilvia dekoratív ornamensekkel telehintett festői felülete, Sebestyén Ákos színsíkjainak eleven vibrálása, vagy Ronga Eszter festménye, amely a strand látványát absztrakt és figuratív elemek összetett és kifinomult egységében ragadja meg.
Ronga Eszter: Tenger, 2022
A zsűri által legjobbnak tartott művek és valamennyi bemutatott pályamű azt bizonyítja, hogy Matisse felszabadult festőisége egy évszázad múltán sem veszített életerejéből, sugárzó fényéből.
Elhangzott az In memoriam Henri Matisse című kiállítás megnyitóján.
