Melyben a költő búcsúzik, s melyet abból az alkalomból írt, hogy immár élete végéig – törvényes jóváhagyással – lógni fog…

1.

A kétezertizenegyes évben
én, Csorba Piroska tanár,
nyugdíjba ballagok el szépen,
faképnél hagyva iskolát,
diákot – baktatok tovább.
Így tettek sokan, jól tudom.
S most – félve Szent Mihály lovát –
szóljon a testámentumom.

2.

Negyvenegy hosszú éve annak,
hogy szemtelen’ fiatalon,
adtam magam egy munkanapnak,
s azóta is ezt folytatom.
Időmet azóta szabom
dolgozatjavítás- s miegyébbel,
– ezeket most mind itt hagyom –
könnyű szívvel és üres kézzel.

3.

Én úgy szerettem magyarázni,
és hinni abban, hogy talán
nem fog mindenkit ragya rázni
József Attila hallatán;
hogy eltűnődik a Mamán;
s hogy április tizenegyedikén
rímek zengnek át a szobán,
hol diák ül a fenekén.

4.

Szerettem az osztály bohócát,
nevettem rajta síró szemmel;
nem hívtam Jancsinak a Jóskát,
de ma már sokszor tévesztem el.
Utáltam, hogyha szólt a vekker,
órarendben az első órát,
mégsem kímélt a kemény reggel,
a legszebb álmaimba szólt – át.

5.

Lépcsőkön jártam több ezerszer,
kezemben a napló lapult.
Isten megáldott türelemmel,
ha asztalom, mint kocsmapult,
tele volt kávé- s kólacseppel,
és nem találkoztam hetessel,
mert a büfében álldogált,
vagy a folyosón szerelemmel
az új csaját ölelte át.

6.

A tanárnak, ha nincs is háza,
házit ad ő egyre-másra,
az iskolában van hazája,
s nincs haszontalanabb nála:
csak kérdéseket tud a szája,
és olyat kérdez, amit tud:
épeszű lény ezt nem csinálja,
inkább a világból kifut.

7.

Több jegyet adtam életemben,
mint tíz koncert-jegyiroda;
mi legtöbbet ért a szememben,
nem osztályozhattam soha…
Tanársors, tudjuk, mostoha,
boldog, boldogtalan leszólja:
okoskodók és sok ostoba,
mind véleményt formál róla.

8.

Mindenkinek van véleménye,
akárcsak lyuk az ülepén,
de ki kíváncsi a másikéra,
ki az a perverz, vad legény? –
Tizenhét* minisztert nyűttem el én,
és reformot is eleget,
megszoktam: tanévek kezdetén,
oly gyakran fújnak új szelek.

9.

Lehet, a tanárt szélkakasnak
vélték, vélik az égiek?!
Rendeletek már meg nem hatnak,
sem újak, sem a régiek.
Halljátok testámentumom,
írom végső csepp véremig:
szolgálja utódomat székem
ahogyan engem, évekig.

10.

Rátok hagyom, amit szerettem
a munkámban: a sok diákot,
ebédet, mit menzán nem ettem,
az ablakot, amin kiláttok,
– kivéve azt a pár napot,
mikor Ig.h. kívülről benézett,
s az ablak takarást kapott,
mi meg sokkot, jó keményet.

11.

S rátok hagyom a paradoxont:
az órát, mely sehol a földön
nem kevesebb hatvan percnél,
csak ha az iskolában töltöm.
S adok humorérzéket kölcsön,
ha netán nem volna elég:
pedagógusnak csak az jöjjön,
ki tud magán nevetni még.

12.

Item**, pavlovi reflexemet,
mely csengőszóra – nem a nyálam,
de – lábamat mozdítja meg,
s magyarázni készteti szájam;
s az inger se maradjon nálam,
hogy folyton javítsam, ha kell,
a más hibáit, akár írásban,
akár szóban követte el.

13.

Tollamból kifogyott a piros:
de nevemben él, amíg élek,
osztályoznom most már tilos,
puskát többé el nem kérek.
Nem szeptembertől mérem az évet,
nagy Vakációm jön: egész évi
– az egész hátralévő élet –
szünetem nemcsak őszi, téli.

14.

Tovább voltam én iskolában,
mint akármely bukott diák,
ötven év kellett, hogy kijárjam,
én, az eminens mákvirág.
Ölelt és ütött a világ –
több miniszter kitüntetett,
s ha rosszul könyveltem túlórát,
dirim intővel büntetett.

15.

Sikerem sok volt a Hermanban:
OKTV-t nyert kilenc diákom,
emlékezetesebb azonban
eddigi legnagyobb bukásom,
félrelépve még tavaly nyáron,
a lépcsőről akkorát estem,
csak jajszó jött ki árva számon,
– a processzor is megállt bennem.

16.

Kollégáim, én azt kívánom,
ne bukjatok s buktassatok!
Könnyű legyen a tanári járom,
s csak jó szóval oktassatok!
Köpenyt ezentúl hordjatok,
legyen jól látható zsebe,
varrjatok rá vagy hatot,
s mind hálával legyen tele!

17.

Jóság, megértés – volt benne részem,
szembe nem kaptam egyebet,
szemébe néztem annak szépen,
ki hátam mögött fecsegett.
Bennem nincs más, csak szeretet,
legyőztem mindent szívvel s ésszel,
el innen boldogan megyek,
könnyű szívvel és üres kézzel.

18.

Ha realistán nézem: már csak
az öregség vár s a halál;
ha optimistán: csal a látszat –
szabad leszek, mint a madár,
kinyílt a végtelen határ.
Karórámat végleg letettem,
a lábam már nem csengőre jár,
időtlen életemet kezdem.

19.

Cirka úgy harmincezer órán
összezárva a diáksereggel,
showman, barát és lélekbúvár,
és persze tanár, este, reggel.
Csoda, hogy ezt ép értelemmel
éltem túl (ők is – ezt remélem).
Megajándékozlak türelemmel,
vegyétek fizetésemelésképpen!

20.

A sok álmodtam-utópiát,
ahogy székem, fél asztalom
is rátok hagyom, Cimborák!
Ne legyen rajta nagy halom,
ahogy nekem: spéci kis lapon
elkobzott puskák és dogák…
Kifogyott piros tollamon
sikoltoznak régvolt-hibák.

21.

Amit elviszek magammal,
itt hagyhatatlan, mert emlék:
idővel mindenki kisangyal
benne, ki vásott volt nemrég.
Érettségizőm volt épp elég,
s megérem tán, hogy megérek
valakinek majd én egy misét,
pár szót, keresetlent, szépet.

22.

Diákok jöttek, mentek, s pár évig
szívták a vérem s lelkemet,
ma már többnyire némán nézik,
megfáradt, öreg testemet.
Hogy nem köszönnek? Kortünet,
vagy csupán a hallásom romlik?!
Két vazze’ közt kis szünet
– tán üdvözlésnek is beillik.

* * *

23.

Csorba Piroska most lezárja
villoni testámentumát,
oktávákban nem szól már szája,
nem csodál több Herman-kupát,
öltözőbe nem tesz ruhát,
naplóért nem nyúl jobb keze,
órája, osztálya nincs többé,
nem lesz ’fogadott gyermeke’.

24.

Sírfeliratát rég megírta
– tréfából – már sok-sok diák;
mindegy, humoreszk avagy líra.
Kolléga, kérlek, mondj imát,
hogy hagyjam e litániát,
s végre ehess! Hisz ételem
vár rád, és némi kis piát
is kapsz. Édes, akár az életem.

25.

Isten veled, tanári kar!
tanári láb! tanári fej!
tanári kéz! – mely megvakar,
ha viszket bármely testi hely…
Legyen pezsgővel telt kehely
kezetekben – és sütemény,
s nevessetek, mert kész röhej
ez a villoni költemény:

mit nektek írtam, csakis nektek:
François Villon helyett: én,
Csorba Piroska.


*A 17 miniszter, akit ’elnyűttem’: Polinszky Károly, Orbán László, Pozsgay Imre, Köpeczi Béla, Czibere Tibor, Glatz Ferenc, Andrásfalvy Bertalan, Mádl Ferenc, Fodor Gábor, Magyar Bálint, Pokorni Zoltán, Hámori József, Rockenbauer Zoltán, Pálinkás József, Görgey Gábor, Hiller István, Bozóki András és Rózsahelyi Miklós

**Item (latin szó), jelentése: hasonlóképpen, ugyanúgy, továbbá