A hibridről biológiai összefüggésben a magyar mezőgazdaság TSZ-virágzó korszakában hallottam először. Szerteágazó ennek a fogalomnak a biológiai érvényessége az öszvértől az állattenyésztés és növénynemesítés sok módjáig. Azokra a vetőmagokra gondolok, ahol a technológiából adódóan egy magas minőségű, a bevont fajták jó tulajdonságait ötvöző terméket állítottak elő. A vetőmagok nagy termést hoztak, a betegségeknek ellenálltak, ám az utódnövények gyorsan elveszítették előnyös tulajdonságaikat. Azaz a termésből nem lehetett, nem volt érdemes vetőmagot félretenni.

A 80-es években a szűkmarkú kapitalizmus technológiája a vetőmagok és növények termesztése kapcsán a keleti szektorban is elhozta a teljesítmény növelésének technikáját. A termelés a saját folyamatosságát a folytathatatlanságban, a termékenység lezárásában rendezte be. A technológiai ráfordítás egy időzített végpontot hozott létre, hétköznapi tapasztalattá téve az évezredes ültetés, vetés gyakorlatának védtelenségét. A termékenység tudata és a fajok tulajdonságainak alakíthatósága kikerült a paraszti kultúra évezredes hatóköréből. A folytatást az akkoriban még csak vegyi anyagokat és gyomirtó szert, köztük a hírhedt DDT-t gyártó Monsanto cég profilbővüléséből és expanziójából ismerjük.

Gyenis Tibor: Intarzia I, lambdaprint, fa, 70×100 cm, 2020 (részlet)

Később a technológia elhasította a termelési módokat, végkép eltávolítva, sőt ellehetetlenítve a hagyományos növénynemesítési gyakorlatot. Úgy tűnik, a logikája nem a programozott végpontokra épül, mert a sebesség mellett a térbeli konstrukciók új módjai nem tűrik a végpontokat és a kötött ciklusokat. Az áramlás és folyamatosság kérlelhetetlenségét jól magyarázzák Deleuze és Guattari rizóma és deterritorializáció fogalmai. A hibrid a múlté. A fa szerkezetét, mely ágai végén egyre kisebb periférikus rendben zsákutcákat tartalmaz, felváltja a rizomatikus tér- és kapcsolatkonstrukció. A gélállapot, a plazmaállapot és a felhő az új működési elképzelés. A kapcsolódások számát, akár az idegrendszeri fejlődésben, akkor tudjuk növelni, ha kisebb egységekre bontva mozgékonyabb részekre számíthatunk. Ráadásul ez a metafora a végtelennel kecsegtet. Innen nézve a nyolcvanas, kilencvenes évek technikai berendezéseit, amelyek modulokként bántak a részfunkciókkal, majd azokat párosítva alkottak hibrid tárgyakat, eszközöket, nem véletlenül nevezik szörnyszülötteknek.

Összeállításukban heterogének és működésükben egyirányúak voltak, az eredményeikben összeolvadt részeket nem lehetett visszaosztani az alkotóelemekre. Egy középkori képi gondolkodás is továbbélt bennük. A szerkesztésük a szörnyek ábrázolására hasonlított. Végy egy baglyot, és a lába helyére tégy egy gondosan pikkelyezett krokodillábat.

A hibrid a Blade Runner korszaka, és a melankóliája is az újratermelt terméketlenség tudatából fakad. A technológiatörténeti és médiaarcheológiai fogalom nem régi, mégis gyorsan visszaszorult, és, úgy tűnik, az autóipar megújulásának is csupán egy vékonyodó szelete.

A művészet, a kortárs művészet, azt mondják, a jelenre reflektál. Nos, akkor mint alkotó, fel kell tennem magamnak azt a kérdést, miután saját legutóbbi munkamódszerem ilyen kényelmetlen helyzetbe hoz, hogy miért is hibrid képeket készítek? Ha ez egy korábbi gondolkodási és technikai konstrukció, akkor ma lehet-e releváns leírási mód?

Gyenis Tibor: Intarzia II, lambdaprint, fa, 70×100 cm, 2020

Korábbi képeimet is egy összeállítás jellemezte, ahol különböző eredetű és működésmódú elemek kerültek egy térbe. A behelyezett tárgyak vagy tárgykiegészítések, vagy zárványok maradtak, vagy kapcsolódtak egy térelemhez, de ez a kapcsolódás a szobrászati térkapcsolatnak egy speciális formája volt, ugyanis a tárgyiasult fogalmak, jelenségek idegensége volt a döntő. Egyfajta meta-teret vittek bele a valós térbe. A néző tekintete pedig egy homogenizált síkról rekonstruálta a nem folytonos teret. A képfelület úgy mutatott formákat, hogy eredetüket rekonstruálva vezetett minket az imagináció és a dokumentáció táncához.

Később a dokumentumként, a barthes-i ott volt lét értelemben fotózott tájak kasírozott printjeit kezdtem átalakítani. A képi folytonosságot téri hiátussal, véséssel, kiszakítással szakítottam meg. Olykor a hordozófelület áttörésével a kép ablak mivolta is sérült, végérvényesen megváltozott. Az ábrázolt és a valós tér egymással határos mintái adták e képek rétegességét, összeállítás-jellegét.

Új képeimen is vannak az ábrázolást megszakító hiányok, ezek azonban kollázsok módjára készültek, pontosabban az intarzia módszerével. A printek megduplázásával előálló képfelületet tettem meg játéktérnek. A szabály szerint e két, azonosnak tekintett és egy fájlból nyomtatott printfelületből állhat össze a kép. A létrejövő képtárgy eredete digitális, és materialitásában visszautal a digitális eredetre. A kialakult térkonstrukció, amennyiben elfogadjuk annak ábrázoló, sőt indexius eredetét és tanúságát a térről, a tájról, így átalakítva elvágja az utat a fotózott táj rekonstrukciója elől. Hiszen az topográfiailag szétesett, egymásnak ellentmondó és megduplázott elemek erőszakos, helyenként ügyetlen és pontatlan illesztésű mintázata.

Gyenis Tibor: Intarzia II, lambdaprint, fa, 70×100 cm, 2020 (részlet)

Mit jelent ez? Lev Manovich A film mint kulturális interface című írásában a reneszánsz képhagyomány kapcsán arról beszél, hogy hitünk szerint az ablakként tekintett kép a kijelölésen, a kereten túl folytatódik, folytatható. A táj egy, a kitüntetettségen túl is folyamatos és rajtunk kívül eső, szemléleti egységbe fogható, állandó horizont. Az általam készített képtárgy nem alakítható vissza eredeti egységeire, mert nem a digitális fájl másként elmentett műveleteit mutatja − ebben az értelemben hasonló a hibrid vetőmaghoz: végponttá és egyszerivé válik. A hibriddé alakított dokumentum ezek szerint nem arra a hallgatólagos egyezményen alapuló és megnyugtató térkonstrukciónkra hívja fel a figyelmet, aminek folytonosságában hittünk. A hibrid így ma talán a határok kitapintására alkalmas eszköz abban a térben, amelyet ma fluidnak és akadálytalannak szeretnénk elgondolni, s amelyben a jelenségek és képzetek bármilyen irányba áramoltathatónak tételeződnek.