Takáts Gyula számára a Balaton soha nem az önfeledt kikapcsolódást, „szórakozást” jelentette; sokkal inkább egy másfajta tudásanyag, más típusú élmények, kapcsolatok, barátságok, munka, alkotás, testi, lelki, szellemi feltöltődés lehetőségének színterét.
Már a gyermekkori kalandos, vitorlás, berekjárós élmények is komoly helytörténeti-néprajzi ismereteket és mély erkölcsi tartalmakat is hordozó ifjúsági regényként éledtek újjá, és így szervesen kapcsolódtak Takáts Gyula hasonló tárgyú műveihez: A somogyi Nagyberek – doktori disszertáció –, 1934; Somogyi pásztorvilág (Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága 1985); Fonyód története / Nádi pásztorkodás, halászás és madarászás a Nagyberekben (Somogy megyei levéltári különlenyomatok, 1985).
Nehezen megkapott tanári kinevezései mellett az 1934-től 1949-ig tartó időszak jelentős részét is a Balaton mellett töltötte, berekjárással, néprajzi tárgyú felmérésekkel és természetesen irodalmi munkássággal; hisz verseskötetei és kisregénye mellett jelentős prózai műve, a Polgárjelöltek című regény is itt született 1944-ben.
Takáts Gyula – a családi hagyományokat követve – „barátgyűjtő életmódot” folytatott. „Szóval, mert apám is tanár volt, meg én is az lettem, így hónapokra, esztendőről esztendőre irodalmi központom nyaranta mindig Fonyód, Sándortelep volt. Annál is inkább, mert később, 1936-ban apám Basch Lóránttól, a Baumgarten Alapítvány kurátorától megvette az öreg hárs- és tölgyfás telket, melyen… villát építtetett. Fonyód így lett egyre inkább nemcsak témát, világot sugalló környezet, de szép, tóparti munkahelyem is… A fonyódi kettős móló mindig küldött és fogadott. Képletes értelemben is mindig más-más szellemi útra sarkallt. És mindig kitárta a karját, mert hozzánk mindig jött vendég. Már a loggiáról láttam, ki érkezik.” (Tükrök szava – Betűk arca, 1985).
Nos, hogy ennek az „irodalmi központnak” kik voltak a legjelesebb tagjai Egrytől Weöres Sándoron, Tatay Sándoron, Jékely Zoltánon át Kiss Tamásig, vagy Fodor Andrásig, a szeretett tanítványig / küzdőtársig, arról sokan és sokat írtak már, nevüket a Helyét kereső nemzedék (1984) című levelezéskötet is hűen őrzi. Mindazonáltal érdemes megemlíteni néhány kevésbé gyakran említett nevet is, mint például Kassák Lajost (aki… „két hétig horgászott velem. Kifejtette új és magyarázta régi elméleteit. Egyre hangoztatta, most már – az idő eljártával – csak a csillagokra és a legvégsőre, a legfontosabbra figyel, műben és társadalomban egyaránt.” – Fonyódi irodalmi adatok). Fülep Lajost (akivel Egryhez jártak látogatóba), Várkonyi Nándort („Innen indultunk Várkonyival a Magyar Dunántúl megírásához adat- és hangulat- és élménygyűjtésre Sümegre és a Tátika romjaihoz.”), Jankovich Ferencet, Szabédi Lászlót (aki Püski megbízásából a Polgárjelöltek lektora volt), a grafikusként is, költőként is ismert Erdélyi Józsefet (két remek Takáts Gyula-portrén kívül édesanyjáról és húgáról is kitűnő rajzokat készített ottlétekor), vagy a festő Halvax Gyulát és „a mindig remek, kajütös vitorlásával érkező” grafikus Szabó Vladimirt.
Takáts Gyula mind Halvaxszal, mind Szabó Vladimirral szoros barátságot és munkakapcsolatot ápolt. Első kötetében, a mára már szinte fellelhetetlen Kútban Halvaxnak három rajza is szerepel, Szabó Vladimir pedig két kötetéhez is borítót tervezett. Bár a szoros munkabarátságoknak csak ’59-ig vannak levéldokumentumai, Szabó Vladimirrel még 1985-ben is üzenetet váltanak. „(Nádor) Tamás… Szabó Vladimír üdvözletét hozta. Nyolcvan éves Vladimír és vidám és dolgozik és egyéniség. Úgy tudom, most tart az ötödik feleségénél, aki fiatal és okosan anyáskodik Vladimír fölött. (Moldován) Jóska elhozta a „Családfa helyett” című, 1941-es könyvemet. A borító rajzát, portrémat Vladimír csinálta. A könyvet én is dedikáltam.” (Újabb évek Drangalagban, 2016)
Kaposvárott 1949-től a Rippl-Rónai Múzeum igazgatójává, majd a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjévé nevezték ki. Eddigi szabad, kötetlen életformáját a hivatali kötelezettségek, nyűgök váltották fel, kapcsolatrendszere is gyökeresen megváltozott.
Írásra, alkotásra, a művészbarátokkal való kapcsolattartásra csak lopott idő maradt. A hivatal emberpróbáló harcai mellett kilenc év „megtűrtségével” is szembe kellett néznie, és meg kellett érnie, hogy szívós próbálkozásai ellenére Egry Józseffel közös kötete már csak barátja halála után, 1955-ben jelenhetett meg (Vízitükör). Nem véletlen talán, hogy az ugyanebben az évben megjelent Az emberekhez című kötete egyrészt az eddigi költői életmű summázata (a Kúttól a Se ég, se földig), másrészt hűen tükrözi az elhallgatás éveit (az „újabb versek” 1947-től 1954-ig, hét éven át sorjáznak).
Meglepetés következő kötetének, a rádiójátékként is feldolgozott, nagysikerű Színház az „Ezüst Kancsóban” című regényének illusztrátora, Kass János. Kass János 16 évvel fiatalabb Takáts Gyulánál, és nincs arról tudomásunk, hogy a regény keletkezésének idején a Balatonon találkoztak volna. Azonban mégis vannak a Balatonhoz kapcsolódó szálak, kettő is. Kass János ugyanis bejáratos vendég volt Basch Lóránt városmajori villájába, oda, ahol egyébként Takáts Gyula tanítvány-barátjának, Fodor Andrásnak is vendégszobája volt. (Basch Lóránt, a Baumgarten-díj kurátora egyébként a fonyódi Basch örökösök ügyvédje is volt, telkét pedig Takáts Gyula szülei vásárolták meg, és azon épült fel a Takáts-villa… tehát úgy tűnik, a szálak többszörösen is összefonódnak…)
Bár a levéltári hagyatékban nincs nyoma levelezésüknek, Kass Jánossal továbbra is jó viszonyt ápolhattak, amiről egy 1996-os fotó is árulkodik: Kass János kaposvári kiállításának megnyitóján készült, a képen Kass János, Juhász Ferenc és Takáts Gyula látható, baráti társaságban.
Kass János illusztrációi, illetve egy fotó Kass kaposvári megnyitójáról
Ugyancsak retrospektív az 1958-ban megjelent Mézöntő című kötete… Borítóján egy, a Vízitükör-rajzokhoz hasonló Egry-grafika, belső lapján egy Takáts Gyula portrét ábrázoló Egry-tollrajz szerepel; versei Fonyódon, Rómában és Kaposváron születtek 1947 és 1958 között.
Takáts Gyula időközben Balatongyörökön, a Becehegyen vásárolt telket magának, és „költői ketrecet” épített a szőlővel, barackossal, fügefákkal ékesített, kies, de kegyetlen-kemény hegyoldalon. A pazar panorámájú kis „remetelak” már a 60-as évek elején készen állt arra, hogy a – (mondhatni) határon innen és túli – kulturális és irodalmi élet zarándokhelye legyen.
Ahogy Csukás István írta visszaemlékezésében „meglátogattuk a Bece-hegyen is, a Balaton nyugati csücskén, úgy mentünk oda, mint a zarándokok, akik hisznek valamiben. Bizonyság erre a teleírt vendégkönyv, amely megőrizte gyarló verseinket, erős hitünket és sóvárgásunkat a fénylőn derűs és hosszú élet után.”
Takáts Gyula nap mint nap legyalogolt a 2-3 kilométernyire lévő postaládákhoz, mert bizony a postás a hegyi embereknek nem vitte házhoz a küldeményeket. Tucatjával érkeztek a levelek… Nemcsak vendégeskedéssel kapcsolatosak, hanem dedikált könyvek tisztelgésképpen és bírálatot, kritikát kérve, meghívók kiállításokra, rendezvényekre, művészeti eseményekre, felkérések megnyitókra, közéleti-, rádió- és tévészereplésekre, folyóiratoktól versek, írások kérése, kiadói korrektúrák, vagy épp véleménykérés egy-egy kötetéhez elkészült illusztrációs anyaggal kapcsolatban. De nem kis számban érkeztek ilyen alkotások egyenesen a művészbarátoktól is, akik jó esetben szintén épp a Balaton mellett nyaraltak… Ez mind-mind egy-egy remek alkalom volt a személyes találkozásra.
Takáts Gyula pezsgő balatoni életére és barátmegtartó életformájára szép példa a Bozóky Máriával való kapcsolat. A Nagyváradon született, majd Szőnyi Istvánnál végzett Bozóky Mária készítette Takáts Gyula 1963-ban megjelent, a II. világháború és az azt követő megváltozott társadalmi rend traumáit feldolgozó Kinek könnyebb novelláskötetének borítóját és fedőlapját…
Takáts Gyula barátsága ettől kezdve mindvégig töretlen volt a nehéz élethelyzeteken átment festő / műkritikus / szakíró Bozóky Máriával, amint azt Cséby Géza irodalomtörténész fotódokumentumai is alátámasztják.
A Balaton-rajongó Bozóky Máriának Balatongyörökön és Keszthelyen is volt rangos kiállítása, ő nyitotta meg Würtz Ádám keszthelyi tárlatát, résztvevője és előadója volt a Csokonai Társaságnak, és szívesen látott vendége a Major-Zala által rendezett irodalmi találkozóknak. Bozóky Mária ezeken a Cséby Géza által küldött fotókon mindig Takáts Gyula társaságában látható. Őt egyébként az „Újabb évek Drangalagban” című második naplókötetben is megemlíti:
VII.25. „Bozóky Mária kiállítása Györökön. Szép közönség a szakadó-dörgő idő ellenére. Mária képei színvilágukkal fognak meg. Művelt, naiv művészegyéniség.”
VII. 30. „Cséby Géza Keszthelyen megmutatta Bozóky Mária akvarell- és gvas képeit, melyeket 19. századi Festetics helikoni ünnepségek ihlettek. Igen jó hangulatú képsorozat. A kor és légkör művészien ábrázolt. Ki lehetne könyvben is adni.”
Köszönet Cséby Géza irodalomtörténésznek, hogy a méltatlanul elhallgatott Bozóky Máriáról még vannak fellelhető információk.
Bozóky Mária, Kinek könnyebb?-borítók, rendezvények
Würtz Ádám közvetlenül a főiskola elvégzése után 1953-ban kapta meg első megbízását könyvillusztrációk elkészítésére az Ifjúsági Könyvkiadótól. Amikor Takáts Gyula Egy flóbertpuska története című ifjúsági regényének borítóját és illusztrációit készítette, már kiforrott, Takáts Gyulának ugyancsak tetsző stílussal rendelkezett. Mivel Würtz Ádámnak Balatonfenyvesen volt nyaralója, gyakori vendége volt a becei birodalomnak. Közös munkák hosszú sora, látogatások, levélváltások, találkozások, kiállítások, kiállítási megnyitók mélyítették barátságukat.
Takáts Gyula nemcsak naplóiban említi gyakran, de esszéköteteiben is méltatja Würtz munkásságát: „De nemcsak az újrateremtett formákról és a vonalak kincset fogott hálójáról van itt szó. Ezeknek a megjelenésén túl, arról a kisugárzásról kell szólnunk, amely körülveszi grafikusművészünk tollrajzait, a színes linókat és rézkarcait. És épp ez a lényegesebb! Ez a magával ragadó, hangulatkeltő erő. Ebben a teremtett világban, és bőségben az okos szerkesztés egyensúlya uralkodik. Nem annyira az önkívület, inkább az ember- és helyzetmegértés, a mély humor, derűs irónia varázsa, a groteszk izgalma, és a mese egyszerűen-szép lebegése kísért.” (Két grafikus; Würtz Ádámról és Reich Károlyról; A harmónia keresése)
Vegyük hát sorra Würtz Ádám Takáts Gyula köteteit kísérő műveit.
Würtz Ádám könyvborítói
Würtz Ádám könyvillusztrációi
Würtz Ádám mellett érdemes Reich Károlyt is megemlíteni, mert noha Reich nevéhez nem fűződnek közös alkotások, munkásságát, terveit, vázlatait, ex libriseit Takáts Gyula esszé- és naplóköteteiben mindig nagyra értékelte. „Reich Károly elküldte két másik ex libris-rajzát. Azt hiszem, a női fej a szőlőfürttel a jobbik a kettő közül. Érdekes, hogy nem ezt választotta a zsűri.” (Öt esztendő Drangalagban, első naplókötet)
Különösen alakult a Szonettek a Styxen túlra kötetének illusztrálása is. Takáts Gyula naplóköteteiből úgy tűnik, ő eleinte Reichet támogatta, majd valószínűleg kiadói sugallatra Würtz Ádám kapta a munkát. „Kardosnak is írtam, szeretném kiadni hatvan szonettemet, amelyeket Ilona–Lonci emlékére írtam. Ennek címe lenne Szonettek a Styxen túlra. Kíváncsi vagyok, mit válaszol … Kardos. A szonettjeimet, ahogy megbeszéltem, Reich Károly illusztrálná… Reich Károly írt, hogy a Magvetőnél nem emlékeznek (Kardos) arra az ajánlatomra, hogy a szonettjeimhez Reich készítse a rajzokat… Írok majd egy emlékeztetőt Kardosnak… Írtam Kardos Györgynek a Reich Károllyal illusztrálandó szonettkötetem kiadásáról. A válaszra kíváncsi vagyok… Reich küldte el rajzainak albumát. Szépek ezek a rajzok, de mintha nem éreznék mögöttük semmi szenvedélyt. – Jó lesz-e Reich ahhoz a szonettkötethez, melyet Loncim emlékének szentelek? Mintegy 80 szonett lenne. „A Folyón túlra”!” (Első és második naplókötet)
Az biztos, hogy kettejük jó viszonyát ez az intermezzo nem kezdte ki.
Reich ex librisek, levél, valamint egy 70-es évekbeli fotó: Kass János, Reich Károly, Feledy Gyula, Würtz Ádám (rezkarcfitness.blogspot.hu)
Takáts Gyula két nagysikerű gyermekkönyvét – A rózsává lett rókát és a Dorombol a holdat – Szántó Piroska, míg A tündérhal és a háló című kötetet 1968-ban Bartha László illusztrálta. A Kossuth-díjas festő Erdélyben, Kolozsváron született, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, Olaszországban és Franciaországban járt tanulmányúton. Figyelemreméltó, hogy a könyv illusztrálása idején – 1955 és 1968 között – Tihanyban élt. Hogy aktív kapcsolat lehetett kettejük között, az is bizonyítja, hogy Takáts Gyula évtizedekkel később is megemlíti a nevét: „Kész a kiállítás az Ifjúsági Házban. Verseim illusztrációi, könyvborítók eredetiben. Bartha, Egry, Reich, Szántó P., Würtz, Diskay, Varga Hajdu rajzai, pasztelljei… Ízléses a kiállítás, kb. 30–40 folyóméter. Ezt nyitotta meg… a Corvina irodalmi vezetője.” (Újabb évek Drangalagban, második naplókötet)
Szántó Piroska és férje, Vas István Takáts Gyula legrégibb és legszeretettebb barátai közé tartoztak. Szántó Piroskának, az épp csak megtűrt grafikusművésznek Takáts Gyula – múzeumigazgatóként – elsők között rendezett nagyszabású kiállítást Kaposváron. A bátor és nemes gesztusra a művésznő azóta elhíresült szavakkal reagált: „Csinálják, de jobban szeretném, ha ezzel nem húzna csak újabb parazsat a fejére.” (Emlékek életrajza)
A Vas–Szántó házaspárral a Balaton mellett is gyakran találkoztak, amikor ők a szigligeti alkotóházban időztek. A balatoni, Balaton-felvidéki tájak érintetlensége páratlan művekre ihlette Szántó Piroskát: itt született meg a csodás „népi pléh Krisztusok” képsorozata.
A gyerekkönyveken kívül Takáts Gyula négy szép kötetét, a régi és új verseket is hozó Villámok mértanát, a voltaképpen „kvázi kétkötetes” Vulkánok, fügefákat, és a két reprezentatív válogatáskötetet, az 1986-ban megjelent Felhők Árkádiábólt és az 1987-ben kiadott Más távlatot illusztrálta hallatlan érzékeny, mély beleérzéssel.
Takáts Gyula így vélekedik művésztársáról: „Szerencsés alkat, mert a költői és a valóságos összecseng az egyéniségében, és így ez az egyensúly kettős erőt ad nemcsak a festőnek, de az illusztrátornak is a történetek, versek, a tárgyak és a gondolatok jobb és szebb ábrázolásához, megértéséhez. Líra és illusztráció együtt, mint két szárny repíti a betűt, mint a páváé vagy a sólyomé. És ez az erő emelheti csak túl a művészt a szövegábrázoláson. A betű, a könyv, a szöveg szemléltetésén, mert az illusztrátor – prózain mondva – készen kapja a versben, prózában testesült művet. Nagyszerű és nagyon is összetett lelki és művészi folyamat az, ahogy az illusztrátor a műből új művet teremt. Csak jó művész lehet az – és kettősen is teremtő alkotó –, aki e kettős hűség hitével és bátorságával vesz tollat.” (Emlékek életrajza)
És a bizonyíték, hogy igen, barátság volt ez a javából: minden lépés, mozzanat rögzítve lett… „A Szépirodalminál minden rendben. Szántó Piroska megcsinálta a verseim második kötetéhez a borítót és az illusztráló rajzokat. Illés Bandi négy szép rajzot választott. Ennek a kötetnek „Más távlat” lesz a címe. A „Felhők Árkádiából” címlapja fekete-arany színvilágú lesz.”
„Vas Pista írta, hogy Piroska befejezte a rajzokat versköteteimhez. Be is adta a Szépirodalminak.”
„(Kállay) Judit szerint Szántó Piri illusztráló vagy inkább kísérő rajzai gyönyörűek. Nem láttam, de rögtön írtam Piroskának.”
„De egy nagy öröm is ért. Asztalomon ott volt a „Felhők Árkádiából” kötetem. A Kner Nyomda kitett magáért. Nagyon szép a kötet kiállítása. Szántó Piroska borítója méltóságteljes bájjal hat.” (Újabb évek Drangalagban, második naplókötet)
Bartha László és Szántó Piroska borítói
Szántó Piroska könyvillusztrációi
Kétségtelen, hogy a balatongyöröki nyarak egyik legérzelemgazdagabb kapcsolata Martyn Ferenchez kötődik. Martyn Ferenc és Takáts Gyula barátsága régtől gyökerezett, abból az időből, amikor Takáts Gyula festőtanítványként látogatta a Rippl-Rónai házat. Barátságuk az idők során egyre mélyebb tónusokkal gazdagodott, hiszen munka- és harcostársak lettek a modern vizuális kultúra elismertetése terén.
A Takáts Gyulánál tizenkét évvel idősebb Martyn szinte testvéri szeretettel fordult mindig Takáts Gyula felé. Egy korai levelében például így ír:
„3. Levelezőlap
Takáts Gyula úr, író; Fonyód, Takáts-villa
Martyn Pécs, Irgalmasok u. 22.
Káptalantóti, 1947. aug. 10.
„Kedves Gyula, régóta, szinte naponta gondolok rád, — megküldött, új verseskötetedet olvasom és szeretném azt megköszönni. De kérlek, ne várjad most tőlem, hogy valamikép azt mondjam, mennyire művészet az. Bp-ről, Fonyódon át tegnap értem ide; Szigliget, Csobánc és a Szt. György hegy között nézem ezt a poussin-i tájat, bibliai szépségét és csodálom e különös kúpok forró borát. Mindez a te hazád, mely Somogyból elér a tóig és azon túl a zalai hegyekig. Én magam alig jutok erre és szülőfalumba, Kaposvárra, lassan-lassan pedig arra gondolok, hogy elinduljak nyugatra. Így aztán emlékeimen túl, melyek egyre fakulnak, költeményeid jelentik számomra életem régi, fiatal és jobbik részét — mintha most élném azt. Lehet-e számomra más hang kötetedről, mint a gyengéd eltűnődés a múltról. Mégis túl az érzékenységen kívánom neked, hogy tovább jussál, ahogy magad is szeretnéd. — Sajnálom, hogy a tavasszal nem tudtam bekapcsolódni a kaposvári hétbe — talán helyesebb ez így. Talán megérem mégis, hogy egyszer sorra kerül az úgy — ahogy magam is szívesen venném. A viszontlátásra tehát, régi barátsággal ölellek. M. Ferenc” (Martyn Ferenc, Levelek Takáts Gyulának; Pro Pannonia Kiadó, 1971)
Martyn erőteljesen – esetenként rajzeszközök, minőségi rajzkréták küldésével is – szorgalmazta, hogy Takáts Gyula a „hivatal”, vagyis a múzeumigazgatás és költészet mellett a ceruza- és ecsetkezeléssel se hagyjon fel. Ő maga kezdeményezte és nyitotta is meg pécsi kiállításait.
„Somogyi, földim, száz éve vagyunk barátok, írhatok-e róla másként, mint elfogódottan? Íme előttünk egy élet és életmű, mely Somogyból indult, itt növekedett és lombosodott, melynek célja, értelme ennek a földnek és népének szeretete, az érte, miatta elvégzett munka. … Néha, hogy minél többet tudjon-lásson, messzi útra, idegenbe is elindult, máskor a megye határait tolta Pécsig, meg a Balaton „túlsó felén” a becei teraszig. Mindezt azért, hogy mint gyűjtő méh, írások, költemények mézével térjen vissza” – hangzott el egyik pécsi kiállításmegnyitó beszédében.
Martyn ugyanakkor nemegyszer a múzeumigazgató Takáts Gyula segítségére számított, amikor pécsi képzőművészek bemutatkozását rendezték meg Kaposvárott, vagy épp saját kiállításainak megnyitására kérte fel Kaposváron (1971), Balatongyörökön (1985) vagy más balatoni nyaralóhelyen. A tudós költőt pedig Berzsenyi sorozatának társszerzőjeként a grafikák „felül-jegyzetelésére” kérte fel; ez utóbbi nagyszabású anyagot előbb a Petőfi Irodalmi Múzeum állította ki, majd országos vándorkiállításra vitte – legutolsó stációi Balatongyörök és Nikla voltak. A grafikai anyag másolatát Hárs Éva művészettörténész készítette el, majd a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum őrizte. Alig pár éve került végre a niklai Berzsenyi Emlékház tulajdonába, Martyn Ferenc végakarata szerint.
Mivel nyaranta mindketten „balatongyöröki polgárok voltak”, Balatongyörök, Becehegy ihlető, múzsai tájának közös élménye tovább színezte, árnyalta barátságukat és munkakapcsolatukat. Minderről szépen vallanak Martyn Ferenc Takáts Gyulának szóló levelei… Például:
„Bp. 1961. jan. 3.
Kedves Gyulám,
ma eljártam a festékkereskedésben és küldettem számodra egy doboz igen kiváló minőségű krétát – ára 60 Ft, melyet utánvéttel tudsz fizetni. Megjegyzem, hogy ez a kréta csak kivételesen kapható – nem is látható a boltban. Van egy még nagyobb doboz, ugyanazok a kréták, melyeket küldettem és ugyanolyan ceruzák – ez a doboz 130 Ft. Úgy gondolom, hogy az általam küldött sorozat tökéletesen megfelel, de ha mégis óhajtanád a nagyobbikat is, úgy írjál a Képzőművészeti Alap festékellátó boltjának, VIII. Izabella utca 68. címre – megküldik. Még annyit, hogy a krétákhoz – szép műveket kívánok Néked. A viszontlátásra, szeretettel köszöntlek, Ferenc” (Martyn Ferenc, Levelek Takáts Gyulának)
A Martyn-levelezéskötet bővített újrakiadására reményeink szerint hamarosan sor kerül, Fehér Zoltán József pótolhatatlan értékű filológiai kutatásainak köszönhetően. Martyn Ferenc és Takáts Gyula becehegyi kapcsolatáról és kapcsolatrendszeréről két kitűnő tanulmányt is írt (Fehér Zoltán József: A Bacchus könyve kincsei – Az első Bece-hegyi irodalmi pinceszer 50. évfordulójára; Fehér Zoltán József: Barátságok bölcsője, Balatongyörök – Takáts Gyula, Martyn Ferenc és Takács Jenő találkozásai; Képírás, 2021, 2022.)
Barátságuk több száz levelét a Somogy Megyei Levéltár Takáts Gyula-hagyatéka tanúsítja, a Takáts Gyula Emlékház pedig Martyn egyik gyönyörű, a „Róma villáról” készült képét őrzi.
Martyn Ferenc könyvborítói és képek a Berzsenyi grafikai sorozatból
Takáts Gyulát a nála öt évvel idősebb Borsos Miklóshoz is több évtizedes barátság fűzte, és noha közös művek nem születtek, baráti és alkotói kapcsolatuk mély és széles spektrumú volt. A fiatal költő valószínűleg Egry József révén ismerhette meg a nagyszebeni születésű, majd 1916-ban menekültként Győrbe került Borsost. Írásaiban, esszéiben több helyen is utal erre.
„(Egry…)… Tudta, mit csinált, és amit alkotott, arra egyre mélyebb badacsonyi magányában igenis, némán, rátarti volt. Beszélgetés közben a festőkről véleményt se pro, se kontra nem nagyon mondott, legfeljebb legyintett. Nagy szeretettel emlegette mindig Ferenczy Károlyt, Lyka Károlyt, Keresztury Dezsőt, Borsos Miklóst és Pátzay Pált, aki az ügyeit őszinte barátsággal intézte Budapesten, a hivatalos fórumok előtt.” (Egy kertre emlékezve; Az ecset poétája)
Az már a múzeumigazgató Takáts Gyula személyes bátorságára és művészi tisztességére vall, hogy az „ötvenhatos események” miatt az Iparművészeti Főiskoláról eltávolított (1960) Borsos Miklós mellett a lehető legelegánsabb módon áll ki. Két alkalommal is levéllel fordul Kaposvár Városi Tanácsához, hogy egy fájóan hiányzó Csokonai szobor megalkotásával Borsost Miklóst bízzák meg.
„De vajon így állunk-e magával a költővel, a legnagyobbal, aki e „kies tartományban” lakott? Mert itt lakott megyénkben 1798 márciusától 1800 februárjáig Csokonai Vitéz Mihály. Magányban, mécsvilág nélkül a sötétben, és saját ruha nélkül, egy meghalt pap kimustrált kaputjában. És mégis, a magyar vers legszebb csillagait gyújtotta meg ezen a tájon. Nagyszerű, amit itt e rövid idő alatt teremtett. Írt negyvennégy verset, fordított, megírta a Dorottyá-t, tanított, és ő volt az első somogyi színház megteremtője is megyénkben… És Kaposvár, az akkor még szegény mezőváros nevéhez odaragasztotta a halhatatlanság szárnyát.” (Tükrök szava – Betűk arca kötet, A valóság tanít szóra… 2 Megismételt levél Kaposvár város tanácsához 1964)
„És hiszem, hogy Somogy megye és Kaposvár város megértő szeretetével és támogatásával a „Dorottya háza” és a „Haza kis polgárainak” iskola melletti kis klasszicizáló hangulatú terecskén a 200-ik évfordulóra már ott áll majd Csokonai szobra is. Így valósul meg remélhetőleg Borsos Miklós alkotásában majd az a terv, mely A Dorottya háza mellett című versem írása óta egyvégtében kísértő tervem volt. (A harmónia keresése; A magyar Hafíz)
Ironikus, és Takáts Gyula számára végtelenül elkeserítő, hogy a többéves harc után végül 1977-ben Fritz János alkotását, a „kezetlen-lábatlan” Csokonai mellszobrot avatták fel a Csokonai Hotel előtt.
Takáts Gyula és Borsos Miklós barátságát az egymás iránt érzett művészi nagyrabecsülés mellett az életformáról, életstílusról vallott meggyőződésük azonossága is átszínezte. Ahogy Takáts Gyula számára a versírás, úgy Borsos Miklós számára a kővel bánás jelentett életstílust, és ahogy Takáts Gyula balatongyöröki-becehegyi kertje, pincéje, „arborétum-telepítései” és „borpatikai” munkálkodása az anyanevelés (anyaföld alakítás) egyetlen emberhez méltó életformája volt, ugyanúgy teremtette meg a közös múzsák örömére Borsos Miklós Buba asszonya a maguk varázslatos tihanyi „Hesperidák Kertjét”.
„A versírást is, amint többször leírtam már, életstílusnak tekintettem. A szellemet és testet erősítő gyakorlatnak. Így néztem a magam és művész barátaim, köztük Egry József, a költő-festő Kassák, Borsos Miklós és Martyn Ferenc életét és a mindennapi „hasznos szép”-ről vallott tételemet is hirdettem…” (Életrajzi levél Juhász Ferencnek; Új Írás, 1975/2. 109–118. p.; Pályám emlékezete-sorozat)
Kettejük szoros munkakapcsolatáról vallanak többek között az első naplókötet sorai is. „Hévízen Szabó Lőrinc emléktábláját lepleztem le. Nagy közönség gyűlt össze a termálfürdő falánál. Az ismert Borsos bronzplakett díszíti a márványt.” (1982. nov. 13.)
„Keszthelyen elmondtam a beszédet, és lelepleztem Egry József szobrát. Mellszobor. Borsos márványszobráról készült öntés, tehát nem az, amelyik Badacsonyban az Egry-múzeum előtt áll.” (1983. jún. 9.)
Egy későbbi esszéjében így emlékezett meg erről a mellszoborról: „Bátran mondhatom, e szoborral – mely testi valóságának jegyein túl Borsos Miklós művészetét és ihletével az ércen túli Egry-szellemet is sugározza – ez a szép park még gazdagabb és szebb lett, s talán a régi helikonokat idézve, egy új magyar szellemi helikon felállításának is kezdete lehet.” (Tükrök szava – Betűk arca, 1986)
E szoros kapcsolatnak köszönhetően 1970-ben Borsos megformázta Takáts Gyula emlékplakettjét. A műtárgy ma már igazi kuriózumnak számít, többek között a Magyar Nemzeti Galéria is rendelkezik egy példánnyal. A ritkaságból a közelmúltban Takáts Gyula filológus gyűjtőjének és kutatójának, Fehér Zoltánnak is sikerült egy darabra szert tennie. Így ír róla: „Az érem készítése nem köthető konkrét alkalomhoz, ráadásul elég hosszú folyamat volt. Kiss Norbert Péter bemutatja ennek történetét a Képírásban megjelent dolgozatában, melynek alaptémája Borsos levelei Takáts Gyulának.”
Részlet Kiss Norbert Péter „Én tudom, mi az, vidéki művésznek lenni” – Borsos Miklós levelei Takáts Gyulához című írásából:
„Az 1969. március 9-i levélben merül fel először egy Takáts Gyuláról készítendő érem ötlete: „egy fél órát modellt tudsz ülni egy kis rajzhoz, mert érmet szeretnék vésni fejedről” – írja Borsos. Takáts szívesen vállalta ezt, de az érem elkészültére még várni kellett. 1970 októberében arról tájékoztatta Borsos Miklós a költőt, hogy megkapta a róla készült fényképet, amely „arra feltétlenül jó, hogy elnyomja a nem karakteres többször kialakított arcot”. A Bartók-éremmel elkészült a művész, s foglalkoztatta már a gondolat, hogy most újra próbálkozik Takáts arcával. Borsosnak aggályai voltak, hogy az elkészült éremről készített fényképeket hogyan tudják lehozni a folyóiratok, ezért rajzokat is ígért róla. (Az éremhez készített tusrajzot 2013-ban a Borsos Miklós és Kéry Ilona Alapítvány a kaposvári Takáts Gyula Emlékháznak ajándékozta.)
Az érem 1970 novemberében készült el: „Úgy érzem, elfogadható, mégse hagyott el az Úr” – fogalmaz a művész, hiszen Takátsé „egyike a legnehezebb arcoknak. De most véstem ki Illés Endrét, akinek ráadásul fakó a színe. Se ránc, se csont. Bosszantók vagytok a szép fejeitekkel! Csak az imádság segít…” (Képírás, 2021/06)
Jóval később Takáts Gyula így meditál a Borsos érmek fölött: „Az asztalomon három plakett: Rippl-Rónai, Egry József és Berzsenyi Dániel. A három mester mellett itt van Borsos Miklós plakettja. Borsos megformálta a bronzot, de én megformáltam-e a magamét? Egyre nyugtalanabb vagyok, magam miatt. Mert a lélek és a test együtt a mű szobra.” (Öt év Drangalagban 1982. jan. 18.)
Amint fentebb már említettük, Takáts Gyula és Borsos Miklós meghitt barátságáról és szép munkakapcsolatáról bővebben Kiss Norbert Péter, a Somogy megyei Levéltár igazgatóhelyettese, a Takáts Gyula hagyaték gondozója írt tanulmányt, a hagyatékban fellelhető Borsos-levelek feldolgozásával (Borsos Miklós levelei Takáts Gyulához, Képírás, 2021/06).
Borsos plakett, tusrajz, vers, szoboravatás
Takáts Gyula rendkívül aktív becehegyi „barátgyűjtő”, közéleti és társasági életmódjáról esszékötetein kívül az elhíresült Bacchus Könyve és naplóbejegyzései is tanúskodnak. Se szeri, se száma a vendégfogadásoknak, találkozóknak, kiállításmegnyitóknak, kiállításlátogatásoknak.
Elsősorban persze Würtz Ádám és Martyn Ferenc fonyódi, keszthelyi, tihanyi stb. kiállításait említhetjük, de más, Balatongyörökön vagy Györökhöz közeli településeken élő, nyaraló művészbarátait is felkeresi.
„VIII. 19. Gerzson Pál volt nálam. A képzőművészeti főiskolára betört pop irányzatról beszélt. Somogyi azért lett rektor Köpeczi segítségével, nehogy ide is, a képzőművészetibe beszivárogjon a giccs.”
„VIII. 21. Délután Jeney Lajossal és Gerzson Pállal megnéztük a Szent György-hegyi Lengyel-kápolnát és présházat. A kettő egymás mellett a magyar barokk katolicizmus és a latin deákos dunántúli műveltség megtestesítője. A magyar szentek és Bacchus és Céres kézfogása. Valamikor verset is írtam erről.” (1984. Öt esztendő Drangalagban)
„VII. 22. Martyn-kiállítás megnyitására kértek föl Györökben. Augusztus 9-én lenne.”
„VIII. 2. Ma megnéztem a Pécsről érkezett Martyn-képeket (kő-és szitanyomatok), melyeket pénteken nyitok. A levele is megérkezett. Kitűnően válogatott grafikai anyag. Vándorkiállításnak. Jó nézni ezeket a komoly elmélyedéssel készített rajzokat. Kitűnő művész, jó önadminisztrátor. Mindenben alapos. Kiállítási helyiség: Balatongyörök, a régi iskola. Vén épület. Szép mészkövekből rakott pince alul, fölötte gyermeknapközi és nonfiguratív képek. Érdekes a világa.”
„VIII. 9. Martyn-kiállítás megnyitása Györökön. Nagyszámú, intelligens nyári közönség. Versemet egy Kazinczy-díjas diáklány (Nagy Szilvia) mondta nagyon szépen. Megnyitóm, azt hiszem, közelebb vitte a sejtőket a nonfiguratív képek megértéséhez. Kérték, hogy szóljak barátságunkról. Megtettem. Utána kis baráti fogadás volt. Ez a közönség és györöki közösség összetartóbb és érdeklődőbb, mint a keszthelyi, füredi, földvári. Különös, de úgy látszik, valami százötven éves emlékű fürdőkultúra hat itt…” (1985. Újabb évek Drangalagban)
Mi sem természetesebb, hogy nyitottságára, szellemi mozgékonyságára Balatongyörök elöljárói is felfigyeltek és igyekeztek befogni őt a település kulturális életének formálásába. Takáts Gyula erre is vállalkozott.
„VII. 4. Este értem jönnek. A balatongyöröki „Baráti Kör” elnökségi ülése. Miért csinálom ezt? Egy emlékoszlopot szavazunk meg Csont Ferenc festőbarátomnak, és egy emléktáblát Üst igazgató-tanítónak, aki Györök apostola volt. Iszonyú fáradtan fekszem le.”
„VIII. 5. Ma fölmentem Bella Baba asszonnyal megkeresni Töreky Ferenc festőt. Ezek a Törekyek nemesvitaiak. Ferenc grafikus. Kondor Béláról mondja, hogy édesapjánál ebben a pincében sokat volt Nagy Lacival. Lacival éjszakákat meséltek át és hallgatták Ferenc édesanyjának ősi, hegyi történeteit. Olyanokat, mint amiket a Heszperidák versciklusomban írtam meg. Töreky Feri elfogadta Baba invitálását a Baráti Társaság alelnöki posztjára.”
„VIII. 14. Hazafelé Vonyarcon megnéztem Töreky Ferenc aktkiállítását. Kitűnő rajzok… Töreky korábban azt mondta, kijön a becei hegybe lakni.” (1985, 1986. Újabb évek Drangalagban)
De ugyanilyen nyitott szívvel vesz részt amatőr művészek tárlatain is, szavai, ítéletei ilyenkor is korrektek és helytállók.
„VII.13. Szóval, a Veress Miklós kiállítására megérkezett Bulcsu. Ő nyitotta meg a képkiállítást a györöki kultúrházban. … Raksányi Gellért és Szeghalmi Elemér is ott volt Veress kiállításán.
Szegény fiú mozgássérült. Két bottal csúszkál. Képeiről különöset nem mondhatok. Átlag, de a természetet jól érzi.”
„VII. 2. Vonyarcvashegyen Stark Ferenc hévízi igazgató főorvos képkiállítását nyitja meg Bényi Laci, én pedig verseket olvasok föl. Meghitt hangulatú kiállítás, néhány, amatőr festőtől szokatlanul jó kép.” (1985, 1986. Újabb évek Drangalagban)
Takáts Gyula ismertségét és közkedveltségét jól példázza az alábbi két kép is. Az első Heitler László festőművész olajképe, Takáts Gyula pincéje mandulavirágzáskor, tulajdonosa Cséby Géza irodalomtörténész. A kép egyetlen „nyilvános szereplése” Balatongyörökön volt, a Becei agenda című harmadik naplókötet könyvbemutatóján, 2018-ban.
A második kép Csurgói Máté Lajos Takáts Gyulának dedikált rézkarca, Kilátás Becehegyről, 1986. Az alkotás a jogutódok magántulajdona, először kerül nyilvánosságra.
Heitler László és Csurgói Máté Lajos képei
A Berzsenyi Társaság újjászervezése 1984-ben kezdődött el, elsősorban Kiss Dénes kezdeményezésére. Szinte természetes, hogy Takáts Gyulát kérték fel a társaság elnökének, neki azonban nagyon komoly kikötése volt, hogy a társaság ne az Írószövetség keretében alakuljon újjá, hanem önálló szervezetként működjön, anyagi hátterét pedig három megye, Somogy, Vas és Tolna jelentse. Az akkori politikai helyzetben ez nagyon okos és előremutató elgondolásnak tűnt, sajnos, a mindenkori érdektelenség következtében magában rejtette az anyagi ellehetetlenülést is.
A kaposvári Levéltárban gondozott Takáts Gyula irodalmi hagyatékban, valamint a szintén itt őrzött Berzsenyi Társasági anyagokban számos, többek közt a nyolcvannégy-nyolcvanötös évben összeállított taglista is található. Megállapítható, hogy az újraszervezett társaság rendkívül széles, országos, sőt határon túli társadalmi támogatottsággal rendelkezett, tagjai között a magyar közéleti, tudományos és művészeti élet legtekintélyesebb személyiségei mellett olyan extrémitásokkal is találkozhatunk, mint például Gy. M. szigetszentmiklósi sírásó és temetőgondnok…
Egy 1985-ből származó lista 19 (!) oldalon át sorolja a Berzsenyi Társaság tagjait, és nem meglepő, hogy e cikkben szereplő képzőművészek valamennyien részt vettek az újjáalakulásban; és bár Takáts Gyula roppant ellenezte a mondvacsinált pozíciókat, mégis védnököket, pártoló tagokat és alelnököket választott a közgyűlés… Így lett például egy időben Martyn Ferenc is védnöke és alelnöke is a társaságnak… „A Berzsenyi Társaság vezetőségének első ülése Fonyódon a bélatelepi házban. Remekül rendbe szedett épület a somogyi művészek alkotóháza. Harmincból huszonkilencen jöttek el. Televízió-rádió… Javaslatot tettem a védnökök ügyében. Kik fölött akarnak védnökösködni és kik? Ez nem alkalmi bál, pl. legényegylet bálja, hogy védnökök kellenének. Elfogadta az elnökség. Közgyűlés elé viszem!” (1985. Újabb évek Drangalagban)
A régi barátokat azonban épp úgy számontartja, mint a fiatalokat. „Vas Pista kér belépési nyilatkozatot a Berzsenyi Társaságba, Piroska részére is.” Másutt: „örülök a fiataloknak…”
Takáts Gyula még 23 éven át volt a Berzsenyi Társaság elnöke, s mint a magyar irodalom doyenje, vonzotta magához és a társasághoz a „fiatalokat”. Ahogy Csukás István írta búcsúztatójában, „Melegedni járok az emlékére ma is.”
Az egykori képzőművész „Berzsenyis fiatalok” igen sokat tettek emlékének megőrzéséért. 2009-ben a Berzsenyi Társaság akkori képzőművészeti alelnöke, Mocsári Mária textilművész nagysikerű kiállítást rendezett Fonyódon Takáts Gyula balatoni képeiből, majd 2012-ben ugyanezzel a képanyaggal százéves születésnapi tisztelgésképpen Kaposváron is kiállítás nyílt a Berzsenyi Társaság rendezésében.
2014-ben a Balatonfenyvesen élő fiatal Takáts Gyula-kutató, Stamler Ábel kezdeményezett egy nagyszabású, konferenciával egybekötött életmű-kiállítást, amelyet Stamler Lajos nagykanizsai művésztanár rendezett meg három helyszínen. A kiállítás megnyitására az akkor már Balatonberényben élő Lantos Ferencet szerették volna felkérni, aki Takáts Gyula meghitt, kedves pécsi művésztanár barátja volt, azonban az idős mester pár héttel a kiállítás megnyitása előtt elhunyt. Így a megnyitóra Takáts Gyula korábbi munkatársát, a szintén Berzsenyi-tag Horváth János Milán festőművészt kérték fel.
Ugyancsak Stamler Ábel kezdeményezte a Horváth János – Géger Melinda művészházaspárnál a Takáts Gyula grafikai hagyaték áttekintését, amelynek eredményeképpen 2016-ban „A rejtett egész” címmel feszes, nagyon komoly kiállítás jött létre Kaposváron Géger Melinda művészettörténész rendezésében; a megnyitó beszédet ez alkalommal is Horváth János tartotta.
Ugyanezt a képi anyagot mutatta be 2017-ben a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Ház. A nagysikerű megnyitó beszédet „Gyémánttal faragott fény sodra kíséri az útján” címmel Stamler Ábel tartotta.
Vén Zoltán Berzsenyi Társaság-logója és Takáts Gyulának dedikált rézmetszete (utóbbi a jogutódok magántulajdona)
Takáts Gyula sokszor leírta azt a meggyőződését, hogy az események alakulásában soha nincsenek véletlenek; a rejtett egészben zajló láthatatlan összefüggések át- meg átszövik az életünket, és csak akkor eszmélünk rá valamiféle titokzatos együtthatókra, amikor szorosra húzzák a szálakat…
Nos, a közelmúltban ugyancsak valami ilyesféle történt…
Takáts Gyula a „Tükrök szava – Betűk arca” esszékötetében (1985) közli egykori szép és tartalmas megnyitó gondolatait Tüskés Tibor grafikai gyűjteményéről, „Szántód partjainál” címmel. A műveket és alkotásokat sorolva leszögezi: „Ajándékok és tanúságtételek mindezek… erről a szemünk előtt újjáéledő, ihlető és ihletett tájról, melynek jelenét továbbteremteni már a műemlékegység mai megnyitása után is kötelességünk… A szülőföld iránti tisztelet és szeretet jele ez a kiállítás, amelynek, ahogyan végignézzük, épp az az egyedülálló értéke és érdekessége, hogy írók, művészek egymás iránti barátsága és szeretete hozta össze. A maga nemében tehát így ritkaságnak is mondhatjuk ezt a gyűjteményt.”
Nos, épp tavaly, 2022 nyarán egy balatonfenyvesi Tüskés-kiállítás utáni baráti beszélgetésen vetette fel Tüskés Gábor, a Takáts Gyula Irodalmi Alapítvány alelnöke, hogy Takáts Gyula hatalmas grafikai hagyatékát érdemes lenne művészettörténész lányával, Tüskés Annával átnézetni és egy minden szempontból korrekt monográfiát készíteni belőle. Mivel Tüskés Anna már több hasonló kötetével bizonyította szakmai felkészültségét, ennél szebb ajánlatot egy jogutód nem is kaphatna…
A szépen alakuló levéltári hagyatéki anyag és a tökéletes pim.dia online irodalmi fórum után egy kifogástalan képzőművészeti feldolgozás azt jelentené, hogy a Takáts Gyula életmű túlnyomó része feldolgozottá – és kutathatóvá – válna.
Örömmel jelenthetem, ez a munka is elindult, a szálak feszesre húzva… „Csak rend van… Nincsenek véletlenek s a múzsák kavics-kemények.”
A levéltári adatokért köszönet illeti Kiss Norbert Pétert, a Somogy megyei Levéltár igazgatóhelyettesét, a Takáts Gyula irodalmi hagyaték gondozóját. A fotódokumentumokért köszönet illeti Cséby Géza irodalomtörténészt, a Borsos plakett közzétételéért Fehér Zoltán József Takáts Gyula kutatót.
2023. június 12.
