A leghangulatosabb dél-dunántúli kisvárosaink egyike.
Az úgynevezett Belső-somogyi homokhát – nagyjából a Kapótól, vagy a 61-es főúttól délre, a megyeszékhely Kaposvártól délnyugatra, a Dráva mentéig húzódó, szántókkal, ritkuló erdőkkel, gyorsuló ütemben fogyó, öregedő népességű településekkel, erdei tavakkal, kiszáradó fás legelőkkel jellemzett kistáj – mai társközpontja, a drávai határátkelő Barccsal együtt. Nyugatról a kaszói rengeteg, keletről pedig a Zselic ezüsthársas tölgyesei, bükkösei kerítik körbe. Az ötvöskónyi szőlőhegyről szinte az egész kistájat szemügyre veheted.
Belső-Somogy a középkori állami és egyházi közigazgatásban egyaránt használt, nagy múltú tájnevünk. A honfoglalástól kezdve a mainál jóval sűrűbben megült lankákon virágzó mezővárosi fejlődés bontakozott ki, amit a hódoltság számolt föl. Parasztpolgársága a reformációhoz csatlakozott, a délnyugati csücskében ülő Csurgó a debreceni diákok gyakorlóterepe volt évszázadokon át. Nem véletlenül alakult ki éppen itt a Dunántúl legnagyobb, összefüggő kálvinista tömbje. Csak középkori gyökerű lakossága őrizte meg „öző” nyelvjárását a múlt század végéig. Dráva menti peremén sok horvát él, kicsit északabbra dohány- és krumplitermelő szórvány németség telepedett meg a második bajor és württembergi kirajzás idején. A XIX. századtól kezdve a polgárosuló paraszti gazdaság és a majorsági nagybirtokok versengése jellemezte fejlődését – így lett a XX. században a kisgazdák egyik mozgalmi központja.
Atád az Árpád-kortól a „segösdi” királynői-királyi várbirtok része volt, később a Batthyány családé, majd Mátyástól mezővárosi jogot kapott (1475). A hódoltságban nem elpusztult, inkább „illír” (balkáni) betelepedés jellemezte, vendeket és horvátokat is hozott ide ez a kor, akiket aztán a rácok dúltak. A XVIII. századi iratok egy részében tehát nem véletlenül szerepel Horvát-Atád néven. A mezővárosi jogot a XVIII. század közepén kapta vissza. A századvégi katonai felmérésből már egy kézműves-kereskedő városias település képe rajzolódik ki. A városka kegyura ferences rendház és kőtemplom építésébe fog. Onnantól a település fejlődése szinte töretlen. 1874-ben a somogyi bordélyügy szabályozása – mely addig teljességgel hiányzott – Atádról indult el, a Felsőőrről oda települt Berta család Arany Bárány vendéglőjéből.
A várossá fejlődés „fénykora” a szabadságharc leverése és az első világháború közötti időszak. Ekkor alakult ez a – földrajzi helyzetéből adódóan is – kereskedő-vásározó mezőváros többségében kézműiparosok, kiskereskedők által lakott kisvárossá. Ekkor jönnek létre a takarékpénztárak, helyezik ide a szolgabíróságot és a járásbíróságot. Nagyatád köré járást szerveznek, 1890. szeptember 12-én pedig megnyílik a települést Szigetvár–Péccsel és Nagykanizsával, illetve Kaposvár–Dombóvár–Budapesttel összekötő, 47 km hosszú Somogyszob–Barcs vasútvonal, melyet a Somogyvármegyei Egyesült HÉV társaság épített. (1976-ban a Nagyatád–Barcs, 2023. július végén pedig a Somogyszob–Nagyatád vonal is megszűnt…) Gépállomás, cérnagyár, nyomda létesül a városkában, 1906-ban pedig megépül a (régi) gyógyfürdő, a főtéri artézi kút vizére, mely köré máig meglévő hangulatos parkot telepítenek. Természetes, hogy ilyen környezetben felvirágzik a közösségi, a társasági, az egyesületi és a kulturális élet. A város jelentős zsidó lakosságának egy részét Auschwitz tüntette el.
A szocialista Magyarország határőrséget telepített Atádra. A civil ruhás katonák Somogyszobon szálltak fel a barcsi vonatra, és ellenőrizték az idegenek személyazonosságát a „határsávban”, ahová Atád is tartozott. Mivel két másik ezredet is ide telepítettek, Atád kezdett katonavárossá alakulni, ami tovább segítette a várossá válás útján, mely címet 1971-ben kapta meg Nagyatád. A hivatásos és a polgári állomány számára egyaránt lakást kellett biztosítani, és szolgáltatásokat. Gimnázium, szakközépiskola, kollégium, bölcsőde és óvoda, mentőállomás, és az ezekhez tartozó alap-infrastruktúra épült meg, 1976-ban pedig átadták a 700 ágyas városi kórházat, amely Atád, Barcs és Csurgó térségének ellátását volt hivatott biztosítani.
A szocialista korszak legnagyobb ipari üzemei a konzervgyár, a szerszám- és készülékgyár (hidraulikák), téglagyár, dohánybeváltó, kenyérgyár, nyomda. A korszak végén nyílt meg a Solar szálló és a versenyuszodával megépített korszerű strand, termál medencével, amely mesésen parkosított területével ma is a legszínvonalasabbak közé tartozik Somogyban.
A dél-somogyi kisváros 1991-ben Európa szívévé vált – augusztusban megnyílt a nagyatádi menekülttábor. Öt esztendő, negyvenezer bosnyák, horvát, magyar, muszlim és keresztény menekült. Atád megmutatta, hogy a befogadás köti össze az embereket a gyűlöletkeltés, bűnbakkeresés, ellenségeskedés helyett. 1992 márciusában a walesi hercegné, Diana Spencer is járt a táborban.
1996-ban új tűzoltó laktanya épült és ekkor nyílt meg a Városi Múzeum. Rengeteg műemléki helyreállítást végeztek (mindkét templom, rendház, a régi gyógyfürdő és a Széchenyi park), nem csoda, ha 2006-ban – 1983 után immár másodszor – a városfejlesztésért Hild-érmet kapott a Magyar Urbanisztikai Társaságtól.
Az ezredforduló után valamennyi közintézményt felújítottak és új kulturális létesítményeket adtak át. A régi községházából idegenforgalmi központ lett, melyben kiállítás és szabadtéri hadtörténeti park kapott helyet.
Egészen különleges, kisvárosi szinten egyedülálló helyet foglal el Nagyatád életében a kultúra. Hogy a városnak saját múzeuma van – még ha éppen átalakítás miatt zárva is tart –, szinte természetes. Profilja a helytörténet, annak valamennyi vonatkozásával együtt.
Az 1973-ban átadott Művelődési Központ időközben Nagyatád valamennyi kulturális intézményének gazdája. Igen jó gazdája. 2012 óta Nagyatádi Kulturális és Sportközpont (NKSK), mely alá az alábbi intézmények tartoznak: könyvtár, múzeum, sportcsarnok, szoborpark és látogatóközpont, T25 Művészeti Galéria és közösségi ház, Turisztikai központ és hadipark, NKSK Városi televízió és Adathír hírportál (saját YouTube-csatornával), Dohánybeváltó (részben), mozi és színház(terem). Felsorolni sem kevés egy alig tízezer lakosú kisvárosnak. Hát még fenntartani…! Ehhez bizony kulturális vénájú városi vezetésre van szükség. Kell hozzá egy polgármester, aki nyomdásznak tanult, történelem-népművelő szakon diplomázott, majd kulturális menedzser oklevelet is szerzett, népművelőként, pedagógusként egyaránt dolgozott: Ormai István, akit 1994 óta minden alkalommal újraválasztott a város. 2024 végén ment nyugdíjba.
És kell hozzá egy kulturális menedzser, aki festő, alternatív klub- és egyesület-alapító, diplomás művelődésszervező, újságíró, intelligens várost tervező, rendezvényszervező, miniszteri kabinetfőnök, minőségi zenekedvelő (analóg lemezjátszóval!) és természetfotós. Pünkösd Márton.
Kiemelkedő művelődéstörténeti jelentősége okán – ha röviden is – hívjuk csak fel a közfigyelmet az atádi Dohánybeváltóra. Valójában a két, 1909-re elkészült dohányszárító árván maradt egyikéről van szó. A kaposvári Lamping és Fia cége és beszállítói olyan nagyszerű munkát végeztek immár 115 éve – persze a fermentálás során keletkező kipárolgással együtt –, hogy az évszázados fa szerkezet szinte eredeti állapotában látható. A kétemeletes építmény műemlékvédelmi tekintetben is lenyűgöző. Ahogyan megmenekülése is, hiszen 2018-ban a városi önkormányzat nyúlt a zsebébe és vásárolta meg a gazdátlan épületóriást. Földszintjén dohánytörténeti kiállítás látható, eredeti berendezési tárgyakkal, leírásokkal, fényképekkel. Az emeleteken hatalmas, tágas, rendkívül hangulatos kiállítót terek nyújtózkodnak.
A másik a T25 Művészeti Galéria és közösségi ház. Ipar- és művészettörténet, és még ennél is több. A város szívében van berendezve a Bertók László emlékszoba, s az innen nyíló helyiségben Bencsik István szobrász néhány munkája – mindketten Kossuth-díjasok, mindketten nagyatádi kötődésűek. Ugyancsak az emeleten a csaknem 50 éves Nagyatádi szoborpark fényképekkel dokumentált története (Durgó Tibor), valamint Frank Eszter kerámikus hagyatékából egy mutatvány. A földszinten nyomdatörténeti kiállítás és az eM. Soós György életképeiből rendezett tárlat az egykori menekülttábor mementója. Továbbá Polák Judit, Ország László, Varga Géza Ferenc…
Nagyatád – ahogyan önmagát fogalmazza meg: a megújulás városa – bizony nem ereszt. Mert, például az 1974 óta működő nemzetközi szoborparkról és faszobrász alkotótelepről még egy szót se ejtettünk.
