Jelenleg nem létezik az Európai Uniónak még egy belső határszakasza, amelynek két oldalán olyannyira áthidalhatatlanul széles társadalmi, kulturális, gazdasági, attitűdbéli és gondolkodásbéli különbségek tátonganának, mint az osztrák–magyaron. „Ott még a muskátli is pirosabb, és a kutya is másképp ugat” – mondta mindig Nagyanyám, haláláig legkedvesebb útitársam. (Ő volt az, aki először elvitt a császárvárosba, aztán rászoktunk és évente utaztunk Bécsbe. Fő szabályként megfogalmaztuk: minimum három templomot és egy kastélyt meg kell látogatni. Emiatt egyik idős osztrák barátnőjének temetéséről is elkéstünk, mert eltévedtünk egy román kori templom keresése közben.)
Viszont kanyarodjunk vissza a tragikomikus nosztalgia földjéről. A két ország közötti különbség a határt átlépve azonnal szembeötlik, a császárvárosban lesz azonban igazán égbekiáltó, szinte elviselhetetlen. Épp emiatt a Bécsben tartózkodás felér hangulatunk hullámvasutazásával. Hol lebeg az ember a meghatódottságtól, miközben csodálja a birodalmi építészet remekeit, majd kellemesen megborzong a modern és posztmodern stílusú, olykor kifejezetten bizarr alkotásokon. Elmereng az utcán vonuló visszafogottan elegáns osztrákok kecses testtartásán és sugárzó önbizalmán, elréved a város arisztokratikus báján, mindent átható eleganciáján, olykor megmosolyogja nagyképűségét. Aztán elkeseredik. Eszével tudja, a magyar és osztrák élet közötti ordító különbség mögött számos történelmi és szociokulturális ok sorolható fel, ám mégis kibuggyan a sárga irigység. Meg az értetlenkedés. Mindez kevesebb mint két órára a magyar fővárostól, sőt, fél órácskára a határtól. Túlzottan gyorsan, átmenet nélkül, elementáris erővel tudatosul bennünk önnön provincializmusunk. Lajtán innen, Lajtán túl.
Utálom az összehasonlítgatást, ám Bécs esetében ezt képtelenség elkerülni. Talán azért, mert közel fél évszázadig Budapesten is hasonló városfejlődés zajlott, és fővárosunkban sétálgatva egyfolytában visszaköszön a bécsi hangulat? Még szerencse, hogy a mi Parlamentünknek közelébe sem ér az osztrák országház, sőt, a Duna is méltóságteljesebb arcát mutatja a magyar fővárosban, olykor pedig meghazudtolva önmagát, kék színű, mint Strauss keringője. A végeredmény mégis keserédes szájíz. Örömmel teli fájdalom, avagy fájdalommal teli öröm. Nehézkesen definiálható, mit érez ott a magyar utazó.
Az Olvasó viszont valószínűsíthetően kevésbé személyes lelki tusáim, sokkal inkább a Habsburg Birodalom örökös fővárosa iránt érdeklődik, így következzék egy rövid bemutatás. Érdekességek rövid gyűjteménye, rendszertelenül, fontossági sorrend nélkül.
Az 1,8 milliós (ám 100 éve közel 2,3 millió lakosú) Bécs Európa tíz legkedveltebb idegenforgalmi célpontjainak egyike, emellett Földünk egyik legzöldebb városa. A globális politikai és gazdasági élet megkerülhetetlen központja, ugyanis itt székel az EBESZ, az OPEC, sőt, New York és Genf mellett az ENSZ harmadik székhelye.
Az általam eddig megismert világ (65 ország öt kontinensen) egyik legszebb köztéri bronzalkotása a Habsburg Birodalom egyetlen női uralkodója, Mária Terézia császárnő ülőszobra. Méltóságteljesen és büszkén foglal helyet trónusán, farkasszemet néz a Hofburggal. Az emlékmű 1888-ban, Ferenc József utasítására készült el, az egykori bécsi erődrendszer helyén. Mária Terézia bizonytalan és békétlen időszakban vette át az irányítást, majd sikeresen védte meg a Habsburgok érdekeit és – részint – területeit. Nevéhez fűződik számos haladó szellemű oktatási reform, például a világ első Diplomata Akadémiája, vagy a jobbágyság tanulási kötelezettségének bevezetése.
A Szépművészeti Múzeum előtti tér, Mária Terézia szobrával (forrás: Pixabay)
Mária Terézia 16 gyermeket szült, közülük a második legfiatalabb Mária Antoinette, akinek a franciák többek között a croissant-t köszönhetik. A süteményt először 1683-ban Bécsben sütötte meg egy osztrák pék, majd a császárvárosban elterjedt, végül Mária Antoinette elvitte a receptúrát Párizsba, férje, XVI. Lajos udvarába. Tehát a francia vajas croissant igazából osztrák. Mária Terézia abban is különcködött, hogy szerelemből választott párt magának. Ezt persze nem csupán akaratosságának köszönhette, hanem apja felvilágosultságának is, aki megengedte lányának, hogy politikai okok félresöprésével, érzelmi alapon válassza meg élete párját.
Szinte minden városban létezik egy épület, amelyhez rituálisan kötelező elzarándokolni. Esőben, hóban, frissen és üdén hajnalban, fáradtan és gondolatoktól meggyötört aggyal este, borittasan éjszaka. Bécsben számomra ez a Stephansdom. E nélkül nem létezik/létezhet császárvárosi élmény. Tucatszor láttam, és több tucat alkalommal fogom ugyanolyan csodálattal bámulni, mint első bécsi utazásomkor. A kereszténység első vértanújáról, Szent Istvánról elnevezett, a XII. és XIII. században késő román és gótikus stílusban épült templom 900 évnyi történelemnek szemtanúja. 137 méter magas tornyával (a budapesti Szent István-bazilikánál 41 méterrel, tehát egy „Keleti pályaudvarnyival” magasabb!) és színpompás, cikornyás cserepeivel a város első számú szimbóluma. Mozart Requiemje csak és kizárólag e katedrálisban hallható tökéletesen tisztán, köszönhetően az épületben lévő öt orgonának, amelyek egy időben képesek a zenedarabot játszani.
Stephansdom (forrás: Pixabay)
Bécs a kávéházak városa. A bécsi kávézói kultúra példátlan. Annak ellenére, hogy a történelem első kávéháza a XII. században Mekkában, Európáé pedig Velencében nyílt meg, a kávéházi élményt legtöbben Béccsel párhuzamosítják. 1683-ban a bécsi ostromot követően eltávozó török hadsereg után maradt néhány kávébab. Az ebből készült kávé forgalmazási engedélyét először G. F. Kolschitzky kapta, viszont Bécs legelső kávéházát egy örmény kém, Diodato nyitotta meg. A bécsi kávéházak történelmi fejlődése során különleges karakterisztikák jelentek meg. Itt szolgáltak először vizet a kávé mellé, helyeztek el játékasztalokat, engedélyezték meleg ételek, majd alkohol felszolgálását.
A bécsi kávéházi kultúra főként a XIX. század Biedermeier korszakában vált a jólét, a nagypolgárság szimbólumává. Sorra nyíltak a közép-európai kultúra vezető nagyvárosaiban bécsi stílusú (tágas helyiségekben karmazsinvörös kárpittal bevont karosszékek, fölöttük kristálycsillárok) kávéházak. A népszerűség töretlen fejlődésének oka, hogy Bécsben a lakosság nagy része kis méretű, szűkös, sötét, zsúfolt lakásokban élt. A kávéházakat kiterjesztett nappalikként használták. Itt élték társasági életüket, itt pletykáltak barátaikkal, itt kezdődtek a rendez-vous-k, itt kereskedtek, végül, a XX. század elejétől kezdve még táncmulatságokat is tartottak. A II. világháborúval bekövetkezett a polgári kávéházak alkonya. Egészen a ’80-as évekig temették az egykoron pompázatos bécsi kávéházakat, aztán több bécsi befektető fantáziát látott bennük. Olyannyira eredményes vállalkozásnak tűnt, hogy manapság ismételten egyre gyakrabban találni autentikus, XIX. századi enteriőrrel rendelkező kávéházakat, sőt, 2011-től a bécsi kávéházi kultúra felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
A Kunsthistorisches Museum kávézója (forrás: Pixabay)
A Tiergarten Schönbrunn a világ legidősebb állatkertje, 2010-ben a világ legjobb állatkertjévé is választották. Érdekessége, hogy 2007-ben a világon először itt sikerült óriáspandának természetes úton megtermékenyülnie. (Úgy látszik, nemcsak az emberek, hanem az állatkerti állatok számára is Bécs az egyik legélhetőbb város.)
Bécs a bálok városa. 450 bált rendeznek évente, a fénypompás ünnepségek szezonja február és március. Leghíresebb közülük az Operabál, amelyen 1814 – tehát a napóleoni háborúk befejezése – óta vehetnek részt a gazdasági, politikai és kulturális elit tagjai. Az eseményt eleinte soirée-nak, majd redoute-nak hívták, egészen 1935-ig. Ekkor kapta a máig használatos Operabál elnevezést. A II. világháború és az 1991-es öbölháború éveinek kivételével minden évben megtartották. Viszont 2021 is fekete évszám lesz; friss hír: az Operabál elmarad.
Bál Bécsben (forrás: Pixabay)
Bécsben szó szerint fuldokolni lehet a kultúrában. Épp emiatt mohó utazóknak óvatossággal ajánlott a kulturális intézmények látogatása, ugyanis túltelítődhetnek, megfeküdheti gyomrukat. A Museum Quarter a világ egyik leghatalmasabb múzeumi komplexuma: 70 intézmény 60 ezer négyzetméteren kínál kulturális táplálékot. Páratlan élmény. A XVIII. századtól a posztmodern időszakig számtalan épületet emeltek a területen. Közöttük passzázsok, belső, rejtett udvarok, függőfolyosók. Egyfajta urbánus nappalit hoztak létre, városközponti oázist, ahol a kulturális feltöltődés mellett testi és lelki immunrendszerünket is erősíthetjük.
Bécs a világ legfontosabb bortermő városa. 670 hektáron találhatóak szőlőültetvények, a bort pedig főképp helyben fogyasztják. Kedvelt borai a Grüner Vertliner, a Chardonnay, a Gemischter Satz, a Blauer Zweigelt és a Rheinriesling.
Bécset nem lehet és nem is kell jellemezi. Sokat tanít és nevel a város elfogadásról, nyitottságról, magaskultúráról, polgári attitűdről, etikettről. Amint írtam bevezetőmben, Bécs örömöt ad, ám keserűséget is okoz. Érzelmileg felkavaró az ottlét, viszont remekül formálja a jellemet, a gondolkodást. Sosem soroltam Bécset legkedvesebb városaim közé. Mégis egyfolytában oda sodor a sors. Lehetséges, nem is a sors, hanem meg nem fogalmazott, fel nem ismert vágy? Nem tudom, de nem is érdekes.
