Mágikus képek P. Boros Ilona munkái. Sem festmények a szó hagyományos értelmében, de grafikák sem, sőt – bár van némi kitüremkedésük a térbe – síkplasztikáknak sem mondhatók. Mágikus tárgyak, meditációs objektek, melyek anyagaikban hordozzák a múlt jelenlétét, formájukban a kortárs gondolatot.
P. Boros a Városi vegetáció összefoglaló címet adta műveinek. A vegetáció értelmezhető fogalom, benne rejlik a természet dús együttese, a sokrétű és sokszínű növényvilág, fajták és fajok, sajátos egyedi képződmények teljessége. Hogy ez a városban merre fordul? Látjuk az elszáradt fák csoportjait, a hamuszürkére váltó zöldeket, a kopár földet borító növénykék és utcai szemét egybeérő halmazát. Disztópikus kép. P. Boros ezt a maga sajátos módján, az ősi világ varázs-motívumaival, egykor volt formarendek újjáélesztésével mutatja nekünk. A fekete-ezüst-szürke alapokba csak elvétve ég bele egy-egy karminvörös vagy bronzszín. A felületek palmetták és ág-bogak papírba metszett, tünékeny, gazdag burjánzása, raszterekkel tűzdelve. A rasztereknek, a függőleges, vagy enyhén dőlt vájatoknak is megvannak a színei, neonfényben ázott vonalak. Ahogy Nemes-Nagy Ágnes versében olvashatjuk:
„Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.”
P. Boros képeinek másik motívuma az ugar, a szikkadt, kiszáradt föld, melyet be-bevilágít egy aurora borealis-szerű sárgás vagy vörös ív. De ezek az ívek is inkább egy ember által létrehozott, mintsem égi-isteni jelenségek. Csak a szikkadt, keményre száradt ezüstfekete, kátrányos föld az, ami valódi. Képeinek címei is irányt mutatnak anélkül, hogy illusztrációkat látnánk a falakon: Égfogyatkozás, Ultracsend, Fennakadva, Angyalszikla. Beszédes, képszerű elnevezések, s mivel P. Boros Ilona vonzalma az íráshoz, irodalomhoz ismert, így e példaként kiragadott néhány képcím is mutatja vonzódását a szó mágiájához.
P. Boros Ilona: Ultracsend, 2022
Ezek szerint P. Boros a tragédiát, a kilátástalanságot, a minden elpusztul érzését hirdeti művein? Közel sem. Mindezeket a rossz, szomorú, fájdalmas érzeteket emelkedettségbe, az előbb említett meditációs objekt formába transzponálja. Meglátja a dolgok mögött az isteni elrendeltetettség, a predesztináció lényegét, ám ez nem földre sújtja, hite és rendkívül erős kifejezőkészsége által deifikálja a tragédiát: megmutatja nekünk a drámai szépséget is. Grafikai lapjain ugyanezek a levél-, növény-, szárnymotívumok és az ezüst-fém raszterek egy derűs, és tökéletes szépségű világra nyitnak kaput.
P. Boros Ilona: Angyalszikla, 2023
A magyar képzőművészeti életben P. Boros Ilona művészetének sajátos helye van. Nemcsak technikája, zárt és egyszerű formanyelve, nem pusztán motívumainak különlegessége különbözteti meg és teszi egyedivé műveit kollégáitól. Az a következetesség is, ahogy az archaikus tárgyi emlékeket, a családi múlt ereklyékké magasztosított darabjait magától értetődő természetességgel emeli be művészetébe. Van alkotói tevékenységének egy sajátos, alázatosan aprólékos – az apácamunkákat megidéző – mívessége. Ez a meg nem alkuvó igényesség, a metszőtechnika szinte tökéletes felhasználása egy egészen más műfajba emeli el munkáit és helyezi el őt kortárs művészetünk jelesei közé.
P. Boros Ilona művészetté teszi a hétköznapok jelenségeit, tárgyait, és a bennünk élő történeteket. Emlékezik és varázsol, sámándobok és templomi korálok, jazz és népdal együtt hangzik fel munkáin. Mélységekbe ránt és magasba emel.
