Meghívás Barátainknak! – hirdeti egy 80-as évekből származó prospektus Prága fotójával a szobámban. Prága és Karlsbad, Németország – írja egy másik, megszállás idejéből származó brossúra.
Hát igen. Nem tudjuk, mikor is játszódik Prága. A Ferencjóska idejében? – gondolhatjuk a Kehelyhez (U Kalicha) fogadóban, ahol a császár légyszaros képe alatt Svejk üldögélt talán pont az én törzsasztalomnál, és félóránként kijön egy szomorú, négyszemű zenekar, hogy a Sej, haj Rozit elfúvósozza, elharmonikázza. TGM idejében? − amiről itt senkinek nem a Tamás Gáspár Miki, hanem T. G. Masaryk jut eszébe. Az elvtárs idejében? − ahogy Gyula az ideiglenesen évtizedek óta Prágában csajozó, a Csehszlovák Néphadseregben ide besorozott gutai barátom szokta bajuszát pödörve mesélni a Budvárkában. Vagy ma játszódik Prága, amikor a Vízilóhoz címzett kocsmában a legunottabb csaposok a legnagyobb hónaljszagban tojnak mindenki fejére? Prágában párhuzamosan megy a sok felvonás.
A házak tengerszint feletti magasságát máig az Adriától számolják (igen, Csehszlovákia partjait tankönyvek szerint a Monarchiában a Jadransko morje mosta, amelyen csatahajókon fiatal csehszlovák mérnökök Skoda ágyúit kezelte a sok csehszlovák matróz). Ameddig nálunk Ságvárit kiiktatták, itt minden hős ellenálló márványtáblája koszorúban úszik. A német helytartó likvidálói pedig félistenek. Aki 1945 előtt templomajtókat öntött szentekkel, 1945 után szovjet tankos nagyajtókat gyártott. Itt kétszer sírtak, amikor szovjet tankokat láttak: ’45-ben és ’68-ban. És itt még Kundera is összekeveri, hogy ez most Csehország vagy Csehszlovákia. Ma még több az orosz. Annyian vannak. A spájzban is. Ha a Vencel téren, vagy a Národnyn valaki megint elkiáltaná magát, hogy ruszkik, haza, a fél utca visszafordulna. Minden ügyvéd oroszok cégalapításaiból, ingatlanvásárlásaiból vagy részegen a várból soktízmilliós autóval a lépcsőn legurulásából adódó ügyintézésből él.
Prágában otthon vagyunk, mint mindenütt a Monarchiában. Csak itt még nagyobb a tudathasadás. Tesla Magnó-reklám vöröscsillagos, egyházi katedrálüvegen; a Vencel téri szobor mása a Lucerna mozi előcsarnokában, ahol a fejedelem egy döglött, lábbal felkötött, kilógó nyelvű paripán egyensúlyoz (gondoljuk el a mi államalapítónkat egy döglött, posztmodern gebén a Halászbástyán); a Nemzeti Múzeumukat valamilyen furcsa okból javarészt egy XIX. századi erdélyi ásványgyűjtemény tölti ki, magyar lelőhelynevekkel, Románia országmegjelöléssel; a lóversenypályán ló formájúak a liftek, de hát a lovak sose mennek fel a lelátó tetejére; a Moldvában meg időnként csodaszarvas úszkál, ami azért is nagy teljesítmény, mert lentről-fentről csak végtelen számú zsilipen és zuhatagon át érkezhetett.
Vegyük hozzá, hogy a slágerlistákat és a pletykarovatokat a hatvanas évek óta a nemrég elhunyt Karel Gott vezeti, a mai közvélemény-kutatások szerint pedig a legnépszerűbb cseh egy sose élt regényhős, Jára Cimrman, aki egy alkoholmentes bort felszolgáló bárról szóló abszurd rádiójátékban debütált, és felpofozta F. Ferdinánd trónörököst. Na, most még azt is vegyük hozzá, hogy száz-egynéhány évvel a sajnálatos események után Prágában még mindig az osztrák-magyar korona dédunokájával fizetnek, első bankjegyeiket Mucha tervezte.
Még tán azt is hozzávehetjük, hogy a csehek mindkét világháborúban minden ország színeiben, mindenki mellett és mindenki ellen (így saját honfitársaik ellen is) harcoltak és tébláboltak. Tehát akár a nyugati fronton, akár az orosz fronton össze-vissza csatangoltak, időnként egész ezredek tűntek el a K.u.K. hadseregéből, akikről máig nem tudni, hogy az oroszokhoz dezertáltak, felmorzsolódtak egy rohamban, amiből nem maradt krónikás, vagy egyszerűen meg méltóztattak fagyni a Császárjukért. Mindenesetre csak az tűnt fel, hogy többé nem rendelik maguknak saját összedobott pénzükön a heti három vagon sört Prágából, és tátong egy hatalmas luk a Kárpátokban a fronton. És akkor még nem beszéltünk a Cseh Légióról, ami elszabadult hajóágyúként csatangolt el Vlagyivosztokig a polgárháború Oroszországában illedelmesen, a mai cseh tankönyvek szerint csak a legszükségesebb fosztogatásokat eszközölve. Hazatért vezetőik és katonáik azért maradtak Prágában 1918 után, mert ha hazamentek volna az ő kis cseh és szlovák falvaikba, városaikba, agyonverik őket, hiszen saját földijeiket gyilkolászták, akik az osztrák oldalon voltak besorozva.
Karlínban párizsi mintára hatalmas Invalidovnát kezdtek építeni, amit még nagyságrendekkel nagyobbra terveztek az első világháború borzalmai alatt, majd a világon először rájöttek, hogy a hadirokkantak lelke valószínűleg saját családi környezetükben gyógyul leghatékonyabban. A Sztálin-szobor mellvédjén meg több emelet magas metronóm kattog.
Gyanús a sok zöldterület és az autóforgalom visszaszorítása miatt besétálhatóvá vált város. Hajdan Prága hot dog bódé világhatalom volt, a Prior, bocsánat Tesco sarkán vérzett el az utolsó ketchuptól és horcicától ragacsos kioszk (igazi csehszlovák mustár, amit klasszikus tejfölösdobozból mértek, de ma már ilyen feliratos kerámiabögrét is nosztalgiáznak). Már mindenütt székely kürtőskalácsot mérnek. És sört, sör, sört (a Jezek, azaz Sündisznó az igazi cseh sör!), meg – a jóisten bocsásson meg nekik – morva savanyú borokat.
Prágában jó megállni egy hídon, feküdni a Vysehrad füvén, Prágában jó az INXS Never Tear us Apart videóját nézni a szigeten, ahol forgatták, Prágában jó Aladárt, a 45-ben, menekülés közben itt született magyar zongoristát hallgatni a Slaviában. Ha belépek, azonnal vált. A Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lányt kezdi játszani. Közben odajön a pincér, és hozza a sörömet és a lattémat, a húsgombóc levesemet csípősen és a hélios palacsintát. A második fogáson mindig elgondolkodom. Prágába jó érkezni, és szar eljönni.
Prágában jöttem rá, hogy járvány van. A La Boca mexikói étteremben egyszer csak megtörtént az elképzelhetetlen: elfogyott a Tabasco, és másnap a mindig zsúfolt Admirálban már csak két család jött a reggelihez.
Tarts ki Aladár, ezt a cikket Neked ajánlom!!! Nemsoká jövök!!!