Amikor a kagylóból
megszólal a hangod
fülemben nyelved is
motozni kezd
aztán máris üti
kongatja s harangzúgássá
növeszti bennem
hiányod
mert kellesz
mert kellesz nekem
férfi vagyok
s minden szó
mely megnyugtathatna
még inkább feléget
bensőmben minden gátlást
elhamvaszt minden
szemérmet
már nem szégyellem
amikor a hangod
csókjaid helyén
kis tüzeket rak bőrömön
már nem szégyellem
hogy a telefon helyett
az öledbe beszélek
s érzem az ízedet
már tudom
hogy minden szó
amit kimondok
egy lázas simogatás
azon dombon
hová vágyunk a végén
úgyis elvezet
megint letetted
s én a telefon
gombjait babrálom
mintha csak rajtad
matatnának kereső ujjaim
megint letetted
s a hiányod
oly izgatón fáj
mint a harapásod
védtelen nyakamon
hány hívás még
amíg újra kimondod
hány hívás még
míg a hangod helyett
a nyelvedet érzem fülemben
hány hívás még
míg a telefon helyett
savanyún-édes
kagylódba
suttoghatok beszélhetek
