Ülj le erre az üres, napsütötte kőre,
és fordítsd a világ minden nyelvére
a tanítást, amiben senki sem hisz,
de aminek a mélyén ott lapul
a régi, nagy titok.

Legyek bár az egyetlen tanítvány
figyelem minden szavad,
követlek a legreménytelenebb órán,
boldogan, mert hallom,
ami másokat nem érdekel.

A felhőkkel elefántcsorda lép,
a hegyekkel tevekaraván,
a patakokkal gyík lüktet a kövön,
a széllel béleletlen köntösöd
lobog, bejárjuk a világot.

Ha beszélsz, azt mondd el,
amit mondani akartál,
velem, a hallgatóddal, ne törődj,
mindent tudni szeretnék,
ezért nem sajnálom a fáradtságot.

Mintha mindenkihez beszélnél,
úgy intézd szavad
a világ hetvenhét tája felé,
a hetvenhét bezárt kapun
ahol sohase nyílik föl a zár.