Ez az első háromdés szószom a műhelyben. Felbukok benne, orra esek, de háromdés. Meg kell tanulnom a buktatói között járni. Kinövöm majd a termekbetegségeit, nem fogom letermezni a szobáit, lekonyházni a főzőfülkéit, lefürdőszobázni azt a zuhanyrészt, ahol a hűtőgépnek is jó helye van, törülközőt tart. Máshol törölközőnek mondják meg frizsidernek.

Megfelelő szervekkel és megfelelő tárgyakkal a jelzett tartományban élvezhető, kinyúlok. A háromdés szószom élvezhetőségéről beszélek, meg a hatásáról reám. Rólam nem is. Az újdonságáról, hogy háromdés, meg arról, hogy szószom, felbukok benne, orra esek. Főszereplője egy boríték, ami az életem része, pedig egyszerű a boríték, pedig mellékesen részben egyszerű az életem. A boríték tiszta, akár a műhely, akár a háromdés szemüveg, a termek, szobák, konyhák, fülkék, megfelelő részegészek.

Vagyok pár órát naponta ebben a műhelyben, amit külműteremnek nevezni is ildomos, sőt, összkomfortja révén külműteremlakásnak. Így hat rám a boríték. Mellékesen kb. egy éve leónyaralózzuk, felújítgattam. Ill. -gatattam. A felújíttattam szaporgyakorító képzővel tényleg így néz ki?: felújítgatattam?, hogy nézek ki megint, csokis a kezem a csokis süteménytől és gyakorlatilag nem tudom itt megmosni, téliesítve lett az orra esés. Vannak ettől felbukóbb, kisebb panellakások Miskolcon, tehát nem méretével lehet a gond, az ónyaraló méretéről beszélek, hanem az évszakkal, meg azzal, hogy egy évszakban hosszabb időre – ügyelve a szórendre: – sorsára gyakorlom hagyni a dolgaimat, perpill. nincsen folyóvíz például ebben a külműteremlakásban, mert téliesítettem, elzártam a folyóvizet, az az évszak van, amikor hosszabb időre sorsára hagyom itt a dolgaimat, nem tudok kezet mosni például a csokis süteménytől. És a boríték is elvan jól a hatásom nélkül. Levegőt szaporgyakorítani, fűteni azt tudok, meg kikiabálni az ablakon, hogy hússzal menjél, vadbarom, ebben az utcában csak hússzal lehet menni, elszáguldanak itt nemhússzal vadbarmok, de kezet mosni azt nem, mert téliesítettek itt a nyaralós külműteremlakásban a dolgok, részben az az évszak íródik most. Borítékolom, hogy jó idő lesz a héten, de elcseszem, nincsen jó idő, húsznál többre kell fűtenem a leónyaralózott külműteremlakást, hogy ne fázzak, én vadbarom, ha idekívánkozok a csokis süteményes kezemmel borítékot fotózni ott, ahová éppen legutóbb tettem.

A borítékot egy használaton kívüli óraszekrénybe tettem kábé a felújításkor, az ablak mellé, de ez így pontatlan, mert az óraszekrény az használatos, de nem órát hasznoz, hanem mást, jelen esetben egy borítékot, kis száraz virágot, meg drótot, amin részben az említettek immáron csokisak függenek. Szóval hozzájuk nyúltam. Van a boríték, háromdében, egyszerűen ott ragadt, és kész. Elsőbbségi. Képileg van gyors haszna, meg szépileg, hiszen a nyaralótáj szerves része, az összkomfortos külműteremlakásé, ránézésére azt mondanám, kisebb mint egy legkisebb miskolci panellakás. Pedig. Szóval eljárok háromdében a boríték mellett, ami puffancsos; ha megyek, tépileg van hasznom más borítékok és más kukák között, mint amiket Miskolcon megszoktam, itt beletépem a máskukába a nemkellő borítékot és annyi, mérlegelem, mennyivel kisebbek, mennyivel másabbak a háromdétlen micsodák. Megőriztem viszont főszereplőnek a borítékot, ami álomdében kinyúl innen, megfelelő álomdés szervekkel és álomdés eszközökkel egyszerűen kinyúl, mert egyszerűsége révén nem lett mellékes itt, ahol most ónyaralózok, ebben a külműteremlakásban.

Ha azt kérdik, milyen a viszonyom a nálam lévő képpel, ami a nálam testedző boríték, ugye, akkor fel vagyok házadozva. Ez a lázadozva külelírása, mert elsőre nem érzem a magától értetődő kérdést, pedig ott van a kérőlevél alján, csak lejjebb kell görgetni. És akkor egy darázs a kályha mellől a melegtől feléled. Feléled, vagy nem éled fel, felőlem csinálok vele, amit akarok, de ez él, a jelzett évszak borítékolatlan hidege legeslegközepén.

Van két képem is a boríték közelében a boríték feladójától. A padlásfeljáró mellett lógnak, egy csilláron, kerülgetem őket, ha feljárok. A feléledt darázs kerülgeti a képeket, csillárom haj, dúdol a szárnyával. Kiterjed a háromdé, a huzat szemlézi a szavakat: termekes szobák, szobákos termekek. Így járhat mindenki, aki képet ad nekem. Így járhat a kép, szószhat, csokizhat bele a napi vadbarmos dolgokba. Lehet, holnap máshol lesznek mind. Lehet, holnap máshol leszek mind, kikiabál belőlem egy ablak, hússzal menjél, vadbarom. És lesz majd lassítás, és a boríték nem a boríté többes száma lesz, nem is csak egyesek kiváltsága, azon keveseké, akik értenek a szószból. Az a bélyeg, hogy akarjon a lényeg.