Lovas Ildikót a magyarországi recepcióban elsősorban nőíróként tartják számon, valójában hagyománytalanul. Abban az értelemben, hogy műveit, e szempontból is, szinte kizárólag a korábbi Lovas-regényekhez szokás hasonlítani. Ennek következtében (amellett, hogy a regények is hasonlónak vannak feltüntetve),  újabb köteteinek magyarországi recepciója lényegében el sem tér a korábbiakétól. A nőirodalmi besorolásra, természetesen, maga Lovas ad lehetőséget: eddig minden esetben kétszólamú művekkel jelentkezett, vagyis egy-egy kötetben két elbeszélő története ismerhető meg párhuzamosan, s e két szálat a szerző hol a témák közelítésével, hol közös motívumokkal (vagy a két megoldást egyszerre érvényesítve) játszatja egybe. Az önelbeszélők eddig minden esetben nők voltak. Ez bizonyulhatott a nőirodalmi elemzések legérvényesebb kiindulópontjának, annak ellenére, hogy „Lovas esetében a »női elbeszélő« egyáltalán nem felel meg a női irodalomról kialakított sztereotípiáknak”.(1)

Magyarországon markáns, speciálisan magyar nőirodalmi jellemzők nem nagyon állnak sem az írók, sem az elemzők rendelkezésére, így a legkézenfekvőbb formai és tematikai megoldások biztosíthatják ennek az értelmezésnek a lehetőségét. Ilyen lehet az író, valamint az elbeszélő neme és az ehhez való viszony, a test(iség) megjelenítésének módjai, a férfi-női kapcsolatok nőszempontú bemutatása. A sajátos magyar nőirodalmi jellemzők mellett a megfelelő kritikai fórum hiánya is nehezíti a Magyarországon nőírónak tekintett szerzők helyzetét. Lovas legutóbbi, 2010-ben megjelent A kis kavics című regénye kapcsán olvasható a következő, a potenciális olvasókat talán bátorítani szándékozó mondat: „Lovas Ildikó ezzel a regényével is biztosítja az irodalomkedvelőket arról, hogy méltán foglal el kiemelkedő helyet a kortárs magyar női irodalomban.”(2) Az efféle konklúziók az indokoltnál is jobban bezárhatják Lovas Ildikót egy olyan irodalmi kategóriába, ahova csak részben, semmiképpen sem kizárólagosan sorolható.

A vajdasági szerzők a magyarországi kulturális közeg mellett egy másikba is beletartoznak, ennek megfelelően recepciójuk is kettévált, s a vizsgált szerzőről vagy műről kialakítandó kép teljessége érdekében mindkét közeg szempontjait figyelembe kell venni. Ezért nem lehet maradéktalanul hiteles csak a magyarországi vagy csak a vajdasági értékelés. Ezt a recepciókettőződést most főként a Kijárat az Adriára, valamint A kis kavics című regények közelebbi vizsgálatával igyekszem megmutatni. A nőirodalmi jellemzők helyett elsősorban a háború élményének megjelenítési módjait állítom a középpontba; ez szintén ott van minden eddigi Lovas-regényben, mégsem vált a (magyarországi) recepcióban számottevő aspektussá. Lovas Ildikó vajdasági léte érthetetlenül ritkán válik elemzések kiindulópontjává, holott mindegyik regényének értelmezését fontos szempontokkal egészítheti ki. Az elsőként idézett konklúzióban így már nem is csak a „méltán kiemelkedő” nőirodalmi pozíció tűnik egyszerűsítő megfogalmazásnak, hanem az a „kortárs magyar irodalmi” közeg is, amin belül ezt az előkelő helyet Lovas betölti. Mindez világosan kitűnik ez a művek vajdasági recepciójából is. Fekete J. Józsefnek igaza volt, mikor a Kijárat… kapcsán, azt írta „feltételezhető, hogy Lovas Ildikó könyvének van egy határon belüli, és egy határon kívüli olvasata.”(3) Egy határon túli mű két kulturális közegbe tartozik bele, úgy, hogy közben mégis egynyelvű marad a recepciója.(4)

Lovas több magyarországi kritikusa is az írónő antifeminista voltát hangsúlyozza, a regényekben újragondolt kapcsolatok vagy a (női) test szerepének megújítására hivatkozva. „Lovas Ildikó nőképe izgalmas és ellentmondásos, bizonyos értelemben poszt- és antifeminista egyszerre (…)”(5) Ugyanakkor ezekben az esetekben is nőirodalmi szempontok érvényesülnek az elemzések során, csupán azok felvázolását követően a cáfolatukat is meg szokás fogalmazni, mert Lovas művei nem tűnnek e szempontból problémamentesen elemezhetőnek. Ezt az ellentmondást fel lehet oldani úgy, ahogy azt például Jánossy Lajos tette, aki a nőirodalmi szempontok érvényesítésére tett kísérleteket követően arra a megállapításra jutott, hogy a Lovaséhoz hasonló „érvénnyel ritkán hangsúlyozott női princípium” a szerzőt „a »női« irodalom eszeveszett érvényesülési versenyéből és dömpingjéből magasan kiemeli.”(6) A kiemelés helyett vagy mellett azonban még hasznosabb lenne talán a Lovas-regények eleve más szempontú elemzése, vagy az eddigi megállapítások árnyalása.

Azt természetesen nem lehet mondani, hogy Magyarországon legalább az Kijárat az Adriára című kötet kapcsán ne vizsgálták volna a háború tematikáját, s hasonlóképpen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Vajdaságban is születtek Lovas Ildikó regényeit nőirodalmi produktumnak tekintő elemzések (főként a Spanyol menyasszony és A kis kavics című regényekről). Mégis, a hangsúlyok a két térség recepciójában e regényt illetően is egészen máshova helyeződnek: Vajdaságban elsősorban a háború-, valamint a még speciálisabb Adria-tematika áll a vizsgálatok középpontjában, s legfeljebb csak másodsorban említik a nőirodalmat mint értelmezési keretet. Magyarországi kritikákban gyakoribb, hogy a két legfőbb jellemző (háború és nőiség) az elemzésekben összefonódik. Ez alapján jogos megállapításnak tűnhet, hogy „(…) a Kijárat az Adriára témaválasztásában is a nálunk mostanság egyre népszerűbbé váló, úgynevezett »női irodalom« fősodrába tartozik, amennyiben azt próbálja megérteni, milyen viszony alakítható ki egy nő részéről a történelemhez, amelynek alakítója nem, legfeljebb elszenvedője volt.”(7) Vajdaságban elsősorban nem nőirodalmi alkotásként jelentős Lovas Ildikónak ez a regénye (sem), hanem mint „a vajdasági magyar háborús irodalom leginkább explicit és minden értelemben legkiemelkedőbb munkája.”(8)

Orcsik Roland arra hívja fel a figyelmet, hogy – minden egyéb irodalmi kategóriához hasonlóan – „(a) délszláv háborús irodalom egyáltalán nem egységes képződmény. (…) Rendkívül problémás, mit tekinthetünk »háborús« irodalomnak.”(9) Lovas Ildikó regényei semmi esetre sem dokumentarista művek. Fikciós jellegük egyértelmű. Egy korai, még az első regényének, a Meztelenül a történetben címűnek a megjelenése előtt készített interjúban Lovas olyan elképzeléseket közöl saját írói módszeréről, témáiról és szándékáról, melyek a 2010-ben megjelent A kis kavics című regényére is érvényesek. Egyik legalapvetőbb kijelentése: „(n)em egy választott valóságot írok, hanem a megtörténhetőt”.(10) Arisztotelészi értelemben is ez a különbségtétel választja el egymástól a történetírót és a költőt. A délszláv háborús irodalomban nem ritka, hogy a tényleges háború és annak megjelenítése élesen elkülönüljön egymástól, s ezt leggyakrabban a tévés híradások vélt és valós hatásainak bemutatásával érzékeltetik a szerzők. „A felvételek (…) nem az objektív történelmet rekonstruálják, hanem a háború szimulációját jelenítik meg.”(11) Lovas kiemelt regényeiben a tévé, a film(sorozatok) nagy szerephez jutnak – a Kijárat az Adriára címűnek már az alcímében megidéződik egy filmhős, James Bond, A kis kavicsban az egyik főhősnő saját nyomozásához a különböző amerikai bűnügyi sorozatokból merít inspirációt, a másik pedig, Leni Riefenstahl, Hitler propagandafilmjeinek rendezője. Bár a legutóbbi regény értelmezése során többen a „sorozatfüggőséget” is tipikus szingli tulajdonságként elemezték,(12) mindennek nagyobb jelentősége van a regényekben.

A Lovas elbeszélője által követett sorozatok, ahogy a háborút dokumentálni kívánó felvételek is, gyakoribbá és megszokottabbá, ugyanakkor választás szerint kikerülhetővé teszik az erőszak látványát, s ez közömbösebbé is teheti a befogadót. „(L)ehet, hogy a Dr. Csontban vannak brutális képsorok, vagy a CSI Miamiban, de olyankor lehunyom a szemem és várom a következő percet.” A balkáni háborús irodalomhoz kapcsolódva a dokumentálás és a képek jelentőségével nem csak női szerzők művei foglalkoznak. Így ezt Lovas Ildikónál sem lehet (kizárólag) nőirodalmi szempontként értelmezni. A háborúról riporterként közvetíteni is kénytelen Balázs Attila Kinek észak, kinek dél című regényében veti fel azt a kérdést, mely többek közt Lovas írásai mögött is ott húzódik: vajon ezek a képek „mennyire hoz(zák) közelebb, mennyire te(szik) érthetőbbé ezt a roppant bonyolult, kívülállók számára reménytelenül zilált balkáni drámát (…).”(13) A jelenleg vizsgált válaszok inkább a közömbösséget, az erőszak kényszerű megszokását mutatják a háborús híradások és képek hatásának, s a dokumentálással kapcsolatban az eseményekben való részesség, a kollektív, valamint személyes felelősség kérdése is felmerül. „A képernyő (…) elidegeníti a felelősség etikai dimenzióját”.(14)

Egyebek mellett a hétköznapok és a háborús időszak közti különbség megragadása a tétje mindkét itt tárgyalt Lovas-regénynek is. A Kijárat az Adriára című regény kapcsán leginkább az egyik elbeszélő „(…) kertvárosi háziasszony forradalmár leszek”(15) elhatározásából kiindulva merült fel ennek a szempontnak a közelebbi vizsgálata. Ám nem gondolnám, hogy „az elbeszélő számára az igazi fegyvertény az életben az otthonteremtés ott, ahol élni kell, a biztonságot adó zugoly kialakítása, ahonnan bátran indulhat gyermeke szolfézsra.”(16) Scheibner Tamással ellentétben úgy látom, itt is az a központi kérdés, ami aztán A kis kavicsnak egyértelműen fő dilemmája lesz: „mi különbözteti meg a forradalmárt a nemes hitű lázadótól, és a politikus gondolkodót az írótól.”(17) A Kijárat…-ban is problematizálja Lovas az értelmiségiek és a művészek, alkotók felelősségét, háborús időkben adott lehetőségeit.

A korábbi regény önéletrajzinak is tekintett elbeszélői szólama a háborús időszakot követően az írással foglalkozni vágyó, de erre mégis képtelen írónőé. „(B)ennem nem lett volna akkora erő, hogy írjak, amikor gépek húznak el a fejem fölött (…), pedig azt tartottam volna méltónak.”(18) Az utolsó tagmondatban említett méltóság igencsak kérdésessé válik A kis kavicsban. A legutóbbi Lovas-regény egyik elbeszélője az öngyilkosok, hősök és átlagemberek közti különbséget kutatja, Lovas Leni Riefenstahlja(19) pedig azt, hogy egy művésznek, illetve egy tehetséges embernek van-e lehetősége és joga arra, hogy a háborút figyelmen kívül hagyva (vagy épp a háború által kialakított körülményekkel, lehetőségekkel élve), saját kiteljesülésének élhessen. „Nehéz megmagyarázni, amikor a történelem alakítja az életet a maga nyers és kegyetlen eszközével, amilyen a háború, hogy vannak emberek, akiknek akkor is mással kell foglalkozniuk. Azt hiszem, egész életemben arra fognak kényszeríteni, hogy magyarázkodjam (…).”(20) Felette áll-e tehát a művészet a politikának, s mennyire van kiszolgáltatva az egyén a körülményeknek? Van-e választása? Meglátásom szerint inkább ezekről a kérdésekről szól Lovas 2010-ben megjelent regénye.

Ahogy az a Kijárat… esetében is történt, A kis kavics (amúgy meglehetősen csekély) recepciójában is jelentős különbség mutatkozik a magyarországi és a vajdasági elemzések között. Az előbbi hiányosságára Mészáros Sándor egy Lovassal készített interjújában fel is hívja a figyelmet: „(…) lényegében olvasatlanul maradt a regény krimiszála. Az értelmezők egyáltalán nem foglalkoztak Kozma Léni nyomozásának valódi tétjével és tárgyával: a háborús hátország feldolgozatlan traumáival.”(21) Ezzel szemben például Fekete J. József a Vajdaságban megjelenő Sikoly folyóiratban közölt rövid kritikájában (azt követően, hogy a krimi műfaját a regény eseményei helyett annak gondolatiságára vonatkoztatta) azt írja, „(…) a regény a lélek elhajlásának módozatait vizsgálja. Az elbeszélő azt fürkészi (…), hogy mi lakozik az emberben, (…) ami eleve a »rossz« oldalra sodorja (…). Másfelől az érdekli, mi állít meg sokakat a középszernél (…).”(22) Az írásom elején idézett korai Lovas-interjúban a szabadkai írónő a megtörténhető megírásáról Fekete J. megállapításához nagyon hasonlóakat közölt: „a megtörténhető írásakor leginkább az okokra, a mozgatórugókra, a lélekmozgás irányító rezdüléseire figyelek, a választás mozzanataira helyezem a hangsúlyt.”(23)

A nyomozás korántsem pusztán a krimi műfajának való megfelelés miatt fontos a Lovas-regényekben. A Kijárat… címűnek az első mottója egy Mészölytől származó megállapítás: „(m)ára inkább nyomozónak nevezem magam, mintsem írónak.” Lovasnál úgy tűnik, a nyomozás állandó válaszkeresés, a körülmények, a történtek, a háború okainak és hatásainak, a részleteknek a kikutatását, az összefüggések megrajzolását célozza. „A részletek és apróságok különbségéről akartam beszélni.”(24) – így a Kijárat… elbeszélője. A kis kavicsban pedig az olvasható, hogy „összefüggések nincsenek”,(25) így a világot szabálytalanságok irányítják, amelyek – a regény szerint – tanulság nélküliek. A kis kavics nyomozó elbeszélője saját bevallása szerint „érteni akart(a) a dolgokat (…). De (…) hirtelen amnéziaként telepszik r(á) a kiváltó ok.”(26) S hasonló gondolatra jut a Kijárat… hőse is: „(a)z idő múlásával azt a legnehezebb megérteni, hogy van olyan állapot, helyzet, amikor már nem számít, van-e igazság egyáltalán. (…) Felejteni és élni kell. Jóleső amnézia, amiről szó van (…).”(27)

A Magyarországon nőíróként számon tartott Lovas Ildikó regényeinek komolyabb tétje van annál, mint amit a felszín mutathat. A recepciót látva, mintha csak néhány saját kritikusáról írná legutóbbi regényében Lovas: „azt hiszem, magukban azt gondolták, azért nem hagyom a padláson talált hullát békében nyugodni, mert ezzel, egy ilyen furcsa nyomozással akarom kitölteni magányos óráimat.”(28) Lovas regényeiről nem gondolnám, hogy bármelyik is „menthetetlenül nőregény”,(29) ahogy azt Mohácsi Árpád írja A kis kavicsról. Ugyanígy, véleményem szerint, a Kijárat az Adriára címűnek sem a nő, a nőiség marad végig a középpontjában, főleg, mely aztán „olyan trópussá válik, amely egymagában a periférikus létezés más tapasztalatait is helyettesíti (…). A peremszerű létezést vajdasági, határon túli magyarként is van elég alkalma az elbeszélőnek megtapasztalni (…).”(30) Jelen írás elején hiányoltam azt, hogy Lovas Ildikóról nem mint vajdasági írónőről beszélünk. Ezekkel a művekkel szemben mindenképp célravezető lenne felhagyni a magyarországi „többségi”, „anyaországi”, „centrumot” jelző perspektívával, mert ezekben a regényekben nem a vajdasági, szerbiai magyar kisebbségi sors ismerhető meg, hanem a jugoszláviai lét teljes megszűnése. Lovas Ildikó helyzetét az teheti érdekessé, regényeit pedig fontossá Magyarországon, hogy arról beszél bennük, milyen „belekeveredni a történelembe”,(31) abba, ami a szerzőnek nem magától értetődően a sajátja.

Hivatkozások

1 Orcsik Roland: Az emlékezet maradványai, Kalligram, 2011/1, 63. o.

2 Kovács Anikó: Kavics a gépezetben, Új Forrás, 2012/2, 62. o.

3 Fekete J. József: „Ne csak lakjunk, de éljünk is”, Irodalmi Jelen (letöltés: 2012. 03.16.)

4 Ezek alapján világos, hogy nem azt tekintem a recepciót kialakító kulturális közegnek, amelynek nyelvére az adott műveket lefordították. Holott tanulságos lenne megvizsgálni Lovas szerb recepcióját is, amely elemzési szempontjait (s nem feltétlenül értékítéltét) tekintve inkább a vajdasági magyaréhoz közelít. Az idén télen mutatták be Belgrádban A kis kavics szerb fordítását, mely nagyon kedvező fogadtatásra talált a szerb nyelvű közönségnél – s nem mint nőirodalmi regény. Egy rövid történetet idéznék a bemutató kapcsán Lovassal készített interjúból: „Néhány éve Budván voltunk egy fesztiválmegnyitó vendégei Dejan Ilićtyel, a kiadóval, s ott a főtéren ülve beszélgettünk. (…) Akkor Dejan elmondta, hogy azt szoktam állítani, hogy jómagam a magyar irodalomhoz tartozom, mire ő nekem azt válaszolja, hogy én ehhez az irodalomhoz tartozom. A beszélgetés egy pontján egyszer csak valaki bekiabált a közönség közül, hogy te a miénk vagy.” (A kis kavics Belgrádban, Magyar Szó Online (letöltés: 2013. 04. 22.)

5 Nemes Z. Márió: A kínnal telt ház, Holmi, 2008/2., 265. o.

6 Jánossy Lajos: „Az én XX. századom”, www.litera.hu, 2008. június 2. (letöltés: 2012. 03. 16.)

7 Scheibner Tamás: Muskátli és háború, Jelenkor, 2006/11, 1165. o.

8 Szerbhorváth György: Háború, irodalom, Regio, 2005/3, 111. o.

9 Orcsik Roland, i. m., 58. o.

10 „Nekem Szabadka a dolgom”, Beszélgetés Lovas Ildikóval, Tiszatáj, 2000/4, 51. o.

11 Orcsik Roland, i.m., 57. o.

12 Csanda Mária a Lovas regényéről rendezett ÉS-Kvartett beszélgetésről írt beszámolójának már címében is megjelenik a szinglitörténet, mint esetleges műfajmegjelölés (letöltés: 2012. 03. 16.). Szintén felmerül a szinglitörténet lehetősége Vincze Ildikó Kockásfüzet-filozófiák című írásában (letöltés: 2012.03.16.). S a filmek „fogyasztása” menekülésként jelenik meg Zólya Andrea Csilla Kavicsba zárva című elemzésében a Bárka folyóirat online magazinjában (letöltés: 2012. 03. 16.).

13 Balázs Attila: Kinek észak, kinek dél, Palatinus Kiadó, Budapest, 2008, 499. o.

14 Orcsik Roland, i. m., 57. o.

15 Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára, 59. o., Kalligram Kiadó, Pozsony, 2006, 214.

16 Scheibner Tamás, i. m., 1169. o.

17 Lovas Ildikó: A kis kavics, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2010, 30.

18 Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára, 59. o.

19 A kis kavics című regényben, ahogy a történtek megjelenítésében, úgy a személyek megrajzolásában sem lehet dokumentarista elvárásokat támasztani és számon kérni. Leni Riefenstahl ugyanúgy Lovas irodalmának személye – annak ellenére, hogy kétségtelenül a történelmi személyről mintázta az írónő –, ahogy pl. a Spanyol menyasszony című regényben Jónás Olga alakja, aki szintén valós személy volt.

20 Lovas Ildikó: A kis kavics, 124. o.

21 Mi készül?- Lovas Ildikót Mészáros Sándor kérdezi, Kalligram, 2011/11, 8.

22 Fekete J. József: Sikolyok és dörmögések, Sikoly, VIII. évf. 26. sz., 117.

23 „Nekem Szabadka a dolgom” Beszélgetés Lovas Ildikóval, 51. o. (Kiemelések tőlem. – Sz. M.)

24 Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára, 140. o.

25 Lovas Ildikó: A kis kavics, 89. o.

26 Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára, 100. o.

27 Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára, 81. o.

28 Lovas Ildikó: A kis kavics, 18. o.

29 Mohácsi Árpád: A hiba mint lehetőség, Kalligram, 2011/11, 14. o.

30 Scheibner Tamás, i. m., 1166.

31 Lovas Ildikó: Kijárat az Adriára, 65. o.