Ahogy egy új ezredév sem
indulhat tiszta lappal, úgy én sem
felejthetem a tévedéseket, amik miatt
most itt és így jó. Jelentéktelen pontosságokkal
kompenzáltam a súlyos késéseket. Te inkább
váratsz, azt mondod.
Aztán csak hirtelen annyi lett, hogy az
utolsó szavam elpattan mintegy üvegszál
a fogaim közt. Utána mindenkinek elmondtam,
hogy teljesen feleslegesek lesznek a nappalok,
az este eljönne anélkül is,
főleg így télen, főleg, hogy csak akkor vagy szabad.
Zajvédő falak húzódnak hazáig. A túloldalon
negyvenévnyi csend. Nem érezhető a távolodás.
Nem baj, mi fiatalok vagyunk.
Bár ez még kevés a holnapokhoz.
Ajkaid közé akad a hajad, mutatóujjal kedvesen.
Azt hiszem, ilyenek tarthatnának ébren.
Száraz, mesterséges tengerpartok. Olyanok.
pesti lányok
mondjuk egyszer délután,
nem csak este, későn találkozzunk.
mindig mindenhez
így fogunk hozzá.
milyen vagy délután.
biztosan egészen furcsa. ahogy képzelem.
félek, hogy már nem férünk bele az őszbe,
kényelmetlenné válnak az itthoni karosszékek,
és tél lesz, és összekeverem az éjszakát a sötétséggel.
hiányzó őszinteségem vagy, ami fülbe súg,
hogy ez nem egy igazi öl volt,
csak így támaszkodom.
borzasztó messze, egy délutánt,
hogy ne legyen hányingerem,
és elhívjalak magunkhoz, ide,
és egy kád meleg vízben elmeséljem,
amiről igazából alig tudok.
hogy itt más, innen van a borzasztó messze mindig.
és fecsegnék, hogy idén úgy érzem lesz hó, igazi, régi fagyok.
hogy mióta nincs macskánk, a madarak mindent,
hogy mióta nincs kutyánk visszanőtt a fű a kerítés mellé.
megmutatnám a kertet a fákkal,
mésszel lefestett fehér törzsüket,
amiről évekig nem tudtam mi értelme.
