60-as tábla

Nem véletlenül jelöli 60-as tábla
ezt az utat. A töredezett aszfalt két oldalán
erdő öregszik, türelmetlen az aljnövényzet
és nyers a föld illata. Tudod, hova jutsz
innen, hova érkezel éjszaka?

A kanyaron túl kertségek lapulnak.
Senki nem akar semmit, aki itt él: csak várják,
hogy legyen vége. Aztán már a számlával
is csak annak lesz gondja, aki még
tévézne sötétedés után.

Kerítés övezte töredékek

ha elmégy a kőfal mellett –
nem is: a kőfal fut el melletted,
mikor lehajolsz bekötni a cipőd
fűzőjét, úgy hajolsz le, hogy
ne roppanjon meg a derekad
és úgy hurkolod a pertlit,
ahogy annak idején a fejedbe
verték, addig gyakorlatoztattak,
míg tökéletes nem lett a mozdulatok
sorozata végén keletkező masni,
és mire a nadrág szárán keletkező
gyűrődéseket finoman el-
igazgatod, a kőfal már távolabbra
kerül onnan, ahol addig
tartózkodtál –

mikor a sarkon be-
fordult, nézte, milyen ismerős,
pedig itt még soha nem is járt,
de ahol járt, ki tudja, hány
évvel ezelőtt, voltak ilyen
részletek, ívek, foltok és bogok,
talán a tégla is hasonlóan
egyensúlyozott a mértékletesen
adagolt malter tetején, és
az árnyékból kibontakozó kerti
lak is pont ilyen lehetett,
borostyán ölelte körül, fű kövér
csomóiból kandikált egy sánta
baba lába, és bármennyire
szerette volna, esélye sem
lehetett a pedállal hajtható
autóba ülni, ami pont úgy nézett
ki, mint az igazi –

ha elmégy mellette,
a kőfalon futó repedésekből
pók figyel és lárva, légy szárnya
rezeg, a fal mellett az évek hártya-
vékony felszíne, észreveszed
a felhőzet színén, hogy ez már nem
pontosan ugyanaz, mint amikor még
nem gondoltál arra, milyen könnyű lesz
utat véteni, hiszen minden út haza-
vezetett, álmodban jártál legfeljebb
ismeretlen házak tövénél
kapaszkodó ágyások közelében,
aztán kinyitottad a szemed
és felültél, nézted, milyen valószínűtlen
virágok remegtek kint a szőlővenyigén,
egyik évszak úgy jött, mint a másik,
madarak, pocsolyák és repedezett
téglafal, kátránytól szagos deszka-
kerítés övezte akkori életed –