A transzhumanizmus a felvilágosodás emberképének továbbgondolására törekszik. Antropocentrikus szemléletmódjából következően fő célkitűzése az emberi funkciók és adottságok jobbítása, fejlesztése, kiterjesztése a technika segítségével. A Transzhumanista Deklarátum első pontja így szól: „a jövőben a technológia radikálisan megváltoztatja az emberiséget. Előre látjuk az emberi állapot átalakításának lehetőségét, beleértve az olyan paramétereket, mint az öregedés elkerülhetetlensége, az emberi és mesterséges intelligencia korlátai, a kéretlen lelki beállítottság, a szenvedés, valamint kényszerű Földhöz kötöttségünk.”(1) Ezzel szemben a poszthumanizmus megtorpedózta az ember fogalmát. Nem hisz abban, hogy az ember „fix, autonóm, autentikus, koherens és univerzális”(2) létező lenne, emberdefiníciónk nem „természetes” tény, hanem egy mesterdiskurzusba zárt konstrukció. E fogalom olyan demarkációs határok mentén tételeződik, mint „ember és test, állat és ember, organizmus és gép, köz és magán, természet és kultúra, férfiak és nők, primitív és civilizált”, írja Donna Haraway, a Kiborg Manifesztum szerzője, és „ezek a dichotómiák ideologikusan mind megkérdőjelezhetők.(3) Értelmezése szerint a kiborgról akkor beszélhetünk, mikor ezek a határok átlépésre kerülnek.
Andy Clark szerint mi mind született (natural-born) kiborgok vagyunk.(4) Úgy lettünk megteremtve, hogy képesek vagyunk internalizálni eszközeinket. Katherine N. Hayles 1993-ban azt írta, technikai értelemben az Egyesült Államok népességének 10% kiborg, elég csak a pacemakerre, csípőprotézisre vagy a beültetett hallókészülékre gondolni.(5) A kiborgok (azaz kibernetikus organizmusok) meghatározásuk szerint szerves és biomechatronikus elemeket is tartalmaznak, így ebben az értelemben gépesítésünk már javában zajlik.
E tanulmányban hét művész munkáin keresztül adok betekintést a poszthumán fő témáiba, melyek a kortárs képzőművészeket is foglalkoztatják.
Ziwon Wang
Ziwon Wang: Z Buddha
Ziwon Wang kinetikus szobrai konceptuális alapon kérdeznek rá az emberi identitás és a technológia relációira. A koreai művész jó érzékkel vegyíti a rideg technikát és az érzelmes embert – eljárásában és tematikájában egyaránt. Poszthumán alakjainak természetes vonásai felkavaró ellentétet képeznek a hozzájuk kapcsolt mechanikus elemekkel. A lágy, repetitív mozgásban álmodó kiborgok reprezentálják a szimbolikus szembenállást a gépek programozott logikája és az érzelemvilág fluiditása között.
Wang egy autóbalesetet követően kezdett el aktívan gondolkodni azon, hogy emberségünk végső egyedisége testünkben rejlik. Így fogalmaz: „Már most is zajlik testünk átalakítása a technika segítségével. Ha folytatjuk testünk transzformációját, előbb-utóbb valami olyasmivé válunk, ami már nem »ember«. Ha kiborgokká változunk, véges testünk eltűnik, s csak a gondolataink maradnak. Félretéve, hogy ez jó-e, vagy sem, szerintem a másoktól függetlenül gondolkodás a legértékesebb dolog.”(6)
Személyességét az is mutatja, hogy robotizált konstrukcióihoz a saját arcát kölcsönzi. A test határainak problematizálása, a technológiával való egyesülésünk foglalkoztatja. A programozott masinák mozgása azt az illúziót kelti, hogy az alakok élnek, ugyanakkor nem többek, mint a technológia öntudatlan marionett bábui.(7)
Tekintsük meg őket mozgásban:
Jason Hopkins
Jason Hopkins: Biostructure III
Míg Wang alkotásai a „mesterséges emberit” jelenítik meg, addig Jason Hopkins brit művész művei a „természetesnek ható mesterségest” tematizálják. Blogjában(8) reagált a hírre, miszerint kínai tudósok beavatkoztak emberi embriók fejlődésébe, hogy eltávolítsanak belőlük egy életveszélyes vérrendellenességet okozó gént.(9) E hír fontosságát abban látja, hogy a génmódosítás többé már nem tudományos-fantasztikum, hanem a valóság része, s jelenünk egy új kor hajnala.
Mint mondja: „természetünk az, hogy változtassunk a természeten”. Honlapjának neve: „abhominal”, mely egy ősi szó a „nem-emberire”. Digitális szobrai a geometrikus, építészeti és a biológiai formák fúziói, absztrakt, poszthumán teremtményekkel benépesített fantáziavilág. Fiktív génmódosításaiban a valósághűen leképezett emberi bőr textúrája olyan idegenszerű ívekre feszül, melyeket lehetetlen konkrét formával azonosítani.
Wangechi Mutu
Wangechi Mutu: Uterine-catarrh
A jövő fantáziáinál sokkal pragmatikusabb szemléletet képvisel Wangechi Mutu kenyai művésznő.(10) Társadalomkritikai munkái afrofuturista, genderkritikai és poszthumanista jegyeket egyaránt hordoznak. Kritikai nézőpontja egybeesik azzal a kiborggal, akinek lételeme, hogy rámutasson elképzeléseinek társadalmi konstruáltságára. A dominancia-alárendeltség, nő-férfi, szépség-csúfság, beteg-egészséges, régi-új, igazságos-igazságtalan rekontextualizálásával szembesít minket eszméink és értékeink relativitásával. Uterine Catarrh c. kollázsán a betegséget társadalmi elvárásrendszerekkel hozza párbeszédbe, rámutatva torz működésmechanizmusaikra. Képein központi jelentősége van a méh megbetegedésének, melyre úgy hivatkozott, mint „egy szub/poszthumán szörnyre, amely éppannyira primitív, mint profetikusan idegen (alien).”(11) Amikor örökségének reprezentálására és továbbélésére gondol, nem a feketeségben, hanem a kulturális elemekben látja a lényeget. Képének főhőse a sámán/kiborg, a totem és a technológiai invenció határán. Az orvosi illusztráció itt szimbolikusan átlényegül a jövőt látó harmadik szemmé.
Eva Rorandelli
Eva Rorandelli: Uploading
Eva Rorandelli olasz festő a kontrollvesztés felől közelíti meg a poszthumán tematikát. Egy poszthumán portéja c. videójában(12) arról beszél, hogy nőalakjai mint törékeny kiborgok állnak az elmosódott határok mentén, egyre inkább egyesülve a technológiával. Egyszerre oldódnak fel, válnak a környezet részévé, és tartanak távolságot tőle. A képhatárok és mintázatok mentén szorosan összekötődnek a háttérrel. Az én nehezen identifikálja önmagát, és zavaros számára az egyre mesterségesebbé váló valóság észlelése. Míg tradicionális technikákkal fest, anyaghasználatával transzformálja a megjelenítés módját, és dialógusba lép a jelennel, a textil és a papír ötvözésével újszerű egyensúlyt teremt.
Választott képe az Uploading… címet viseli, és a vállaltan poszthumán témákat mozgató művész esetében lehetetlen nem asszociálni arra a futurisztikus toposzra, miszerint egy napon lehetséges lesz tudatunk feltöltése, ezáltal megszabadulhatunk a test börtönétől. Hans Moravec Mind Children (1989) majd Robot, Mere Machines to Transcendent Mind (1999) c. könyvei tették szélesebb körben ismertté a robotika, mesterséges intelligencia, tudatfeltöltés lehetőségét. 1989-es prognózisa szerint a tudatfeltöltés körülbelül 2030-2040-re megvalósulhat. Kezdetben „downloading”-nak, majd „uploading”-nak hívta ezt a műveletet. Kenneth Hayworth, a Brain Preservation Founation vezetője szerint(13) a tudatfeltöltés a leglogikusabb módja a személyiség konzerválásának. Érvelése szerint, amint odáig jutunk, hogy megértjük az agyműködést, már tudni fogjuk azt is, hogyan lehetne azt megépíteni vagy valamilyen más formába transzformálni.
Rorandelli kollázsain a feminin nőalakok (melyek sokszor magát a művészt ábrázolják) életnagyságnál nagyobbak, és kitekeredett divatpózokba rögzülnek – tudatában vannak saját fontosságuknak, mégis rámutatnak tárgyiasulásukra, így kérdezve rá a női szerepekre. Videómunkái(14) is azzal foglalkoznak, ahogy a látszat felülírja az esszenciát, a tartalmat, a jelentést, ráncokat vetve „az emberi tudat anyagán”.(15)
Albane Simon
Albane Simon: Get out of the system
Albane Simon francia képzőművész digitális kollázsaiban a ’60-as, ’70-es évek vintage képeit vegyíti science fiction motívumokkal.(16) Szürreális alkotásai retrófuturista hatást keltenek korábbi korok jövővízióinak megidézésével. Get out of my System c. képén egy űrbéli tájat láthatunk egy patkány által irányított android szemszögéből. A harcászati elemek (tank, űrhajó, töltények és egy katona) mellett egy megsokszorozott emberalak is látható, amint ajtót nyit egy nosztalgikus, idilli világra, miközben testmásolatai szeletenként tűnnek el mögötte, lábainál egy lépcső a semmibe fut.
A kiborg és az android egyszerre egymást megközelítő és egymástól távol eső fogalmak. Az android a gépesített emberrel szemben a lelkesült gép metaforája. Philip K. Dick az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal c. könyvében (1967) épp azt a zavaros elválasztást ragadja meg, ahogy a destruálódó ember szembenéz az emberi határait feszegető androidokkal. A két fajt elhatároló különbségek sorra számolódnak fel: az androidok intelligenciája eléri az emberét, külsejükben megkülönböztethetetlenek, és empátiára való képességük is kialakul. Így az összes olyan definíciós gát leomlik, mely eddig elválasztotta teremtőjét és teremtményét.
A képen mindegyik emberalak művinek hat: a központi alak fejébe látunk, az öltönyös férfi a szemünk láttára fragmentálódik, míg a katona a háttérben inkább hat játékkatonának, mint igazi embernek. Dali-, Magritte-, Escher-utóérzés kombinálódik az ötvenes évek ponyvaregény-borítóival. Ez a komplex hallucináció visszautaztat minket a tudományos fantasztikum azon korszakába, mikor az ontológiai kérdéseink még űrbéli világokban válaszolódtak meg.
Object000
Object000: Prosthetic Gods
Object000 Prosthetic Gods c. képén az emberalak kétségbeesett, dühös üvöltése és erőt képviselő, ökölbe szorított, gépesített karja a lázadás és bosszú képét idézi. Közben a mellette fragmentumosan megjelenő másik ember okostelefont tart a kezében, amelyből üzenet érkezik: „Csatlakozz hozzánk Protézis-Istenként!” Az ember mint istenprotézis freudi terminusa és a tűzmotívum visszavezet minket az ember eredetének mitikus koncepciójához. Mire Epimétheusz megteremtette az állatokat, felhasználta az összes hasznos készséget. Prométheusz teremtményének ellopta hát a tüzet Héliosz szekeréről, és egy édesköményágon lecsempészte azt a földre. Ezzel a hübrisz ősi bűnébe esett, és harmincezer éves büntetést kapott. Sorstársa volt Daidalosz, ki mesterséges szárnyakkal kívánt fiával elmenekülni Kréta szigetéről, ám a fiú túl közel szállt a Naphoz, a szárnyszerkezet megolvadt, a fiú a tengerbe fulladt. Természetes korlátaink meghaladását mindig is ambivalencia övezte, hiszen a technológia által megnövekedett hatóerő könnyen válhat segédeszközből fegyverré, mely felelőtlenségünk és önzőségünk révén pusztításhoz vezet.
Mark Lloyd
Mark Lloyd: Eternal Singularity III
Jelenünk egyik rémképe a teremtője ellen forduló mesterséges intelligencia. Több jövőprognózis szerint ez potenciális veszély. A technológiai szingularitás koncepcióját először I. J. Good írta le a hatvanas években, és Vernor Vinge író és számítógép-tudós népszerűsítette 1993-as Tecnológiai szingularitás c. esszéjében. „Harminc éven belül meglesznek a technológiai eszközeink az emberfeletti intelligencia létrehozásához. Nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér.”(17) Ennek reális veszélye mellett érveltek olyan híres tudósok is, mint Stephen Hawking, Max Tegmark, Stuart Russel és Frank Wilczek.(18)
Mark Lloyd brit alkotó Örök szingularitás c. festménysorozatán a halott Krisztust láthatjuk. A Jézus-alakokat Lloyd reneszánsz festményekről emelte át, anakronisztikus viszonyba kerülve különböző számítógépes motívumokkal és matematikai képletekkel. A matematikai és egyéb tudományos nyelv elemeit is beépítő képeket olykor a „scientific art” kategóriába sorolják.
Lloyd e képe az Eternal Singularity III. címet viseli. Jézus-figurája Mantegna: Halott Krisztus siratása c. festményéről származik. A neon kör szimbóluma évek óta visszatérő elem a képein, mely sejtelmes, de konkretizálatlan jelentéstartalmával egységesíti az expresszionista technikával ötvözött képelemeket.
Képforrások:
- Ziwon Wang, Z-Buddha
- Jason Hopkins, Biostruktúra III
- Wangechi Mutu, Uterine Catarrh
- Eva Rorandelli, Uploading…
- Albane Simon, Get out of my System
- Object000, Prosthetic Gods
- Mark Lloyd, Eternal Singularity III
1 „Humanity will be radically changed by technology in the future. We foresee the feasibility of redesigning the human condition, including such parameters as the inevitability of ageing, limitation on human and artificial intellects, unchosen psychology and physiology, suffering, and our confinement to the planet earth.” The Transhumanist Declaration. Angolul a UK Transhumanist Association honlapján. Magyarul itt.
2 „[Posthumanismas] alternative to the conception of the self as fixed, autonomous, authentic, coherent, and universal.” Theresa Heffernant idézi RÜBSAAM, Alix: Frictions in the Posthuman: Putting Posthumanism into Practice in Science Fiction, 8.
3 „The dichotomies between mind and body, animal and human, organism and machine, public and private, nature and culture, men and women, primitive and civilized, are all in question, ideologically.” Harawayt idézi Rübsaam, 6.
4 CLARK, Andy: Natural-Born Cyborgs: Minds, Technologies and the Future of Human Intelligence, Oxford University Press, 2003, 6-7.
5 The Cyborg Handbook, HABLES GRAY, Chris szerk, Routledge, 1995, 322.
6 Idézet a művésztől.
7 Rövid bemutatás a Gallery Huue oldalán.
8 Blog.
9 Cikk.
10 Honlap.
11 Képleírásai a Saatchi Galéria honlapján.
12 Portrait of a Posthuman.
13 Kenneth Hayworth: WillYouUploadYour Mind?, 2014.
14 Wake c. videóanimáció.
15 Eva Rorandelli honlapja.
16 Miniinterjú a művésszel a Content(L)abel oldalán.
17 http://mindstalk.net/vinge/vinge-sing.html
18 Stephen Hawking, Max Tegmark, Stuart Russel és Frank Wilczek, Transcending Complacency on Superintelligent Machines, The Huffington Post, 2014. ápr. 19.
