Az év legrövidebb éjszakáján, hajnali fél négykor beírtam a neved a világhálón a keresőbe, és negyedik találatként előbukkant a Facebook-oldalad. Kattintottam, s máris elém libbent a tőmondat: Prágai Tamás elérhető a Facebookon. Alatta pedig egy másik közlés, mely egyszerre felszólítás és ígéret: Regisztrálj a Facebookra, hogy még ma kapcsolatba léphess Prágai Tamással. Ez azért meglehetősen merész. Már-már egy harmadik típusú találkozás. Virtuális spiritiszta szeánsz. Vagy csak egy percnyi bánat.
Nem vagyok a Facebook tagja, nincs ott oldalam, jelszavam, de ha regisztrálnék, Tamás, akkor már ma biztosan beszélgethetnék veled, ugye, akkor kapcsolatba lépnél velem, minden más lenne, ugye, megint a szokásos minden; írnék neked, s te felelnél, küldenél verset, én fogadnám, beszerkeszteném ide és oda, lenne levonat, honor, könyvheti antológia, hajókázás a Dunán és dedikálás, néhány pázmándi anekdota – ha regisztrálnék a Facebookra, biztosan kapcsolatba lépnénk már ma.
