whiskyline
így tudlak szeretni csak, csendben,
mint mélyüket hallgatag vermek.
lám, már napközben is iszom, drágám,
iszom. míg alszik a leánygyermek,
és fiaink az udvaron eljátszanak.
elhalt mellkasom szörnyű dalolása,
egészségedre, drágám, jaj, mi lesz itt estig,
ha már ilyentájt utálsz. a test kizárva,
és belőle a lélek, tartsd távol az éjszakát,
amikor megszűnik minden határ,
a buja csend mindenedben ott van,
whiskyt izzadó testem fölidbe száll.
meggörbült hátad mögött az éjszakába,
gyöngyöző ablaktábláknak feszül a kint,
türelmesen szeretve szánkázom benned,
talán elönti bőröd a szenvedély megint.
amikor meghaltál
„Isten olyan, mint a fény,
csak annyit látunk belőle, hogy világít”
Oravecz Imre
egy nap eseményeiből
összefoglalható az élet egésze
reggelente munkába menet
mindig azt az öt percet újra és újra
s legalább négyszer-ötször
amíg elérem a főutat
ott viszont már inteni kell
beülni autóba beszélgetni
ez megtöri a rontást
amit rám hoztál
amikor meghaltál
reggelente mindig az az öt perc
ilyenkor csak a járdaszélek tövében
dermedten fekvő macskák nem zavarnak
szemükből olvasom ki
hogy a halál alázatossá tesz
valahogy így néztél rám
kezem között megfeszülve
amikor meghaltál
reggelente mindig az új élet halállal
mindenhol falevelek egy csomóban
egymást védve rajtuk fény
színpompás látványban nehéz
szokni a kihűlést a hideget
ilyenkor a kétely elég
látom amint vezetés közben
vagy gyalog már-már öntudatlan
jobb kezeddel keresztet vetsz
mégiscsak praktikusabb lenne
ha én haltam volna meg
mert te legalább hiszel és az mégis több
amikor már semmit nem tehetsz
reggelente öt perc
a póznákon ernyedten lógó huzalok
a falu ütőerében és bennem is
lassulva áramlik a vér
sápadt arcom évek óta erre
a dísztelen szomorúságra készül
mégis váratlanul ér
öt perc esténként a vattás csendben
és a meleg egyhangú őszi napokon
mert a halál közelsége alázatossá tesz
még nem vagyok hetvenhárom
de Oravecz kétsorosában éltem le éveket
isten a fény hogy újra élsz
látok belőled lám világít
tíz nap múlva
tíz napja ülök ágyad mellett
tíz napja alszom széken
különféle lehetetlen pózban és melletted is
mikor fájdalmad engedi mikor kéred
tíz napja megbocsátottam az úrnak apámért
ahogy neked is bár titkon elbocsátanálak
aztán orromban a halálmirigyek zsíros szagával
nagylelkűségem folyton megfutamított
tíz napja ülök melletted
nem haltál meg nem sietsz újjászületni
mintha mindent utoljára látnék rajtad
mintha birodalmunkban hullanának a lombok
és szikkadó földjeire nehéz fény szakadna
tíz napja hideg iszony az idő
feszül mint branül a könyökhajlatodban
beszélek hozzád helyetted
megköszönök beszámolok
smst írok a nevedben egy idegen férfinak
aki tíz napja nincs melletted
bár lehet itt ülne ha tehetné
hiszen csak tíz nap
jövőre tíz éve egymás mellett
ülünk alszunk elbeszélünk
csak a csók sója marad meg
nem kell belöknöm semmit
a mindent elnyelő kútba
káváit félredobott terheid
őszintétlenségünk hordaléka növeli
már minden ott van alant
megcsonkítva kivérezve
tíz napja ülök melletted
te kérdezel én nem
inkább hallgatok nincs arcom
lassú vér folyik el a dréneken
tested anyaga félbemarad majd folytatódik
mint perfúzióból csepeg testhálóim bogaiba
az erő és a kétség keserű löttye
te kérdezel nincs arcom nem akar beszélni
nem akar semmit
tíz napja építjük az elveszett emlékek házát
keverem hozzá a maltert
egy adag gyógyszer két adag víz
hordom a harmadikra a hatvanötvennyolcas szobába
téglát banánt narancsot pelenkát süteményt
másnapra kidőlnek falaink
szám telefonodban név sincs hozzá
az ereknek feszül és elpattan titokbugyra
így játszol most már tudom tíz napja
miközben tested anyaga félbemarad
majd folytatódik az álarcosbál-játszma
nevetnék nincs arcom
nevetnék mert szétrohad majd húsunk és a többi
páncél híján a szívre dől a szerkezet
kérdezel de ajkam a csönd-nyelvet beszéli
nem mondhatom neked hallgass
az isten…
…csak nézi az álnok fenekedést
győzködöm hagyja hogy ehess ihass
ha más kell mást ölelhess