Mayer Éva 2015-ös katalógusának címoldala

Mayer Éva ebben a katalógusában csaknem egy évtized munkásságát foglalja össze időrendben haladva. Nyomon követhetjük, amint a hagyományos grafikai technikáktól indulva egyre magabiztosabban lépte át a műfaj határait, majd saját technikákat kísérletezett ki és mára grafika-installációival egészen egyedülálló módon ötvözi a képgrafikát különféle médiumokkal. Számos kiállítását szakrális terekben rendezi, doktori dolgozatát is a kortárs művek és a szakrális helyszínek kölcsönhatásának megfigyelésére építi. Szinte minden esetben témakörökben gondolkozik, amelyek pedig egészen világosan bontakoznak ki, jól követhető folyamatot rajzolnak meg az életpályán. Egy-egy témakört műcsoportokban, ha úgy tetszik, sorozatokban bont ki, amelyeket jellemzően önálló kiállításokon mutat be, a teret és a műveket komplex egységként értelmezve.

Az egyetemi tanulmányok során többféle technikát is kipróbált, litográfiái és szerigráfiái is figyelemre méltók ebből az időszakból. Művészetének több értelemben is fontos állomása volt a 2007-es írországi tanulmányi ösztöndíj. A tanulmányút alatt vált világossá számára, hogy az egyes műfaji keretek nem olyan szigorúak, felborulhatnak, és ebben a tekintetben is további lehetőségek rejlenek számára. Így kísérletezések útján a grafika határait ténylegesen is átlépte, videókat készített és képeit installációvá rendezte, majd használati tárgyakat bevonva új jelentésréteggel bővítette a műveket. Fotogramokat helyezett különböző tárgyi kontextusba, és a síkból való kilépés láthatóan nem csak formai gazdagodást, hanem egy-egy téma még elementárisabb feldolgozását is kínálja számára. Ezzel az avantgárd technikával a fény erőssége által szabályozott, fekete-fehér képeket lehet készíteni, vagyis fénnyel rajzolni, ami által a tárgyak a valósnál elvontabb képet kapnak.(1) Mivel a tárgyak árnyéka vetül magára a papírra, ő maga a végső képet tulajdonképpen egyfajta lélek-lenyomatként fogalmazza meg. A 2006 óta érlelődő betegség téma már körvonalazottabban és direktebben jelent meg a Diagnosis fogassal című installáción. A fóliára nyomtatott litográfiák és szerigráfiák ultrahang képek, melyek különböző betegség-diagnózisok lenyomataként lógtak a fogasokon, leakasztható felöltőkként, görgethető állványra helyezve. A röntgenfelvételek kiléptek a hagyományos műtárgy-posztamensről, egy testközeli hétköznapi szituáció részeseivé válva. A nyugalmi helyzetet megzavaró szúrós eszköz a méh felé irányul, belefúródik, ahol az egység megzavarásáért felelős. Itt elsőként jelent meg motívumkincsében a természetes egyensúly megbontását jelző éles, szúrós tárgy: a szög, mely a továbbiakban többször visszatér, mint a félelem, a korlátok, az erőszakos behatolás szimbóluma.

A 2008-as Diagnosis-t diploma kiállítására készítette, elsőként az epreskerti Kálváriában mutatta be.(2) Személyesebb téma, egy saját betegségtörténet feldolgozása, egyes stációinak megragadása, mely ugyanakkor általánosabb problémafelvetésekbe torkollik.

Mayert alapvetően foglalkoztatja az ember önazonosítása, amely tükrözi érzékenységét saját egyéni korlátainak megértésére, ledöntésére és elősegíti a közösségben való helyzetének meghatározását. Munkásságának jól követhető építkező folyamata van, melyben az identitás mint a szükségszerű önmeghatározás és a társadalmi, közösségi erő fő motívuma kap helyet. Ebben a kontextusban 2009 óta egyre nagyobb figyelmet kap nála a közép-európaiság, mint identifikáció, mely nem új keletű felvetés az elmúlt évtizedek szociokulturális értekezéseiben sem. Mayer fontosnak tartja a közösen vállalt kulturális értékek felmutatását, vagyis a tágabb európai egységben szellemi javaink által meghatározni magunkat. A közép-európai régióban fennálló nemzetiségi, kisebbségi kérdéskör egyaránt érinti az egyént és a társadalmat. Így ebben az időszakban az egyén és környezetének kölcsönhatásban lévő kapcsolatát járta körbe.

A Réteghiány avagy A Korlátok a fejedben vannak... című grafika-installációt a Somorjai Református Templom ihlette mind formai, mind tartalmi vonatkozásban.(3) A házformává rendezett táblákon eltorzított arcok rajzolódnak ki. A torzítás az érzékszerveken érhető tetten, mely szimbolikusan az egyéni szellemi javak kibontakoztatásának korlátaira hívja fel a figyelmet. Hiszen a társadalom egyénekből áll, az egyént pedig felelősség terheli a közösségben való hatékonyságáért. Tradíciók, kötöttségek, politika, egyéni gátak, kényszerhelyzetek terhelhetik életünket, de mindezeken túl léteznek örök érvényű értékek, ilyen az emberi élet, az egyén szabadsága és a szólásszabadság. Az oldaltáblákra írott kétszáz éves archaikus hangzatú vallatószövegek (részletek) aktualitása arra enged következtetni, hogy társadalmunkban olyan magatartás gyökeresedett meg, ami az egyéni szabadság jobbító erejébe vetett hitet eleve számba sem veszi, nem hogy kiterjesztené azt a közösségre. A háztető tükrei a kiállítótér, a helyszín függvényében újra és újra életre kelhetnek, a templomtérben a boltozat freskóit tükrözik, ezáltal szakrális burkot emelve a mű köré. Egy további szövegeket tartalmazó tükör-páros egészítette ki az installációt, amelynek darabjai egymásnak fordítva a feliratok és a tér, illetve a néző megsokszorozott mását adták ki.(4)

Mayer Éva: Szakítópróba (1. variáció), Óbudai Társaskör Galéria, Budapest, 2011

Mayer Éva életében 2011-ben egy személyes tragédia történt, a szeretett társ elvesztése. Ekkor hirtelen fordulatot vett művészetének fókuszpontja is. A korábban már feldolgozott téma: fájdalom, betegség és annak lelki vonatkozása, újra felszínre került egy elementárisabb veszteségérzés, a gyász és a vándorlás/migráció egyre szimbolikusabb értelmezésében. Ez évben készítette Szakítópróba című grafika-installációját, melyet egy kiállítás kapcsán kell megemlítenem. A műnek az Óbudai Társaskör Galéria dongaboltozatos, fehérre meszelt, zárt pincetere adott otthont,(5) ide ugyanis a munkát térspecifikusan készítette.(6) A katakombák világát idéző elsötétített teremben zseblámpa segítségével lehetett közlekedni a felülről belógatott táblák és a közlekedési jelzőtáblák formáját (az eredeti tiltó vagy megengedő jelentésére utalt a háromszög-, négyzet-, kör- illetve nyolcszög-forma) öltő reflexfóliára nyomtatott képek között. A fóliával ellátott felületek élesen rajzolódtak ki a feketeségben. A terem közepén található feliratos tábla (rajta: „Szerethet engem Isten, hogy ennyire próbál”) egyben egy szimmetrikus elrendezés középpontját adta. A képek elhelyezése pedig egy narratív folyamatot rajzolt ki, melynek főszereplője a „vándor”. A kiállításon ebben a mély sötétségben elveszetten szorítottuk kezünkben az egyetlen fénycsóvánkat, ami abban a pillanatban az egyetlen kapaszkodónknak tűnt. Csöndben, bizonytalanul lépkedtünk. Félelmetes, bizsergető érzés volt a fájdalomtól hevített emlékfoszlányok és az abszurd bábfigurák ridegséget sugalló képei között bolyongani.

Mivel kiindulópontul a vándor egyszerű hétköznapi pillanatai szolgálnak, a megállított idő, vászonra feszített emlékkép egy mesés, szimbolikus összefüggésbe kerül. A főszereplő az őt körülvevő világ változásait minden esetben természetességgel veszi tudomásul. Megnyugvást sugall, ahogyan vándorútja egyes állomásain békés fennköltség és bölcsesség bújik meg tekintetében. Mayer pedig a hétköznapi nyers, egyszerű és fájdalmas tapasztalatokat igyekszik szebbé varázsolni szürrealisztikusnak tűnő világában, valami emelkedettebb művészi valóságban keresve a megnyugvást.

A Szakítópróba kulcsfigurája útvesztőben bolyong, vándorol, találkozik másokkal, töpreng, küzd, játszik, kísérletezik  ̶  mint mindenki más. A Szakítópróba c. tábla az életútnak a végét jelenti, amikor általános értelemben az ember a személyi és tárgyi környezetével való kapcsolatait felszámolja, avagy elszámol. A képek hátterét időnként egészen jelzésszerű elemekkel vagy homogén felületekkel sematizálja, egyes részletek pedig élethűen részletgazdagok, illetve variálja a figurát/bábot az emberi alakkal. Az említett technikai megoldások által egy egészen egyedi összképet kapunk.

A táblák vegyes technikával készültek fotó és fotogram alapon az analóg módszert ötvözte a digitálissal. A fotogramok készítésekor a megvilágítást és átvilágítás, mint szimbolikus folyamatot így értelmezi a művésznő: „Transzparencia, átláthatóság, áttetszőség és átvilágítás.” A visszatérő motívumok, tárgyak, újakkal párosulva fekete-fehérben, fény-árny játékkal a matéria egyfajta lenyomataként értelmezhetők.(7)

Mayer Éva: Transcomnet (3. variáció), Nagyszombati Zsinagóga – Jána Koniarka Galéria, Nagyszombat, 2013

A gyász folyamatának alkotó munkába való azonnali átültetése érthető módon terápiaként szolgált. A halál elfogadása, belsővé tétele azonban hosszú folyamat, és ez lehetőséget adott Mayernek, hogy a későbbiekben egyre elfogulatlanabbul nyúljon a témához. Így követte a fenti sorozatot a Transcomnet, amelyben a gyásznak egy következő fázisába lép a művész, önvizsgálatot és helyzetanalízist folytat, továbbá azt tanulmányozza, hogyan lép reakcióba ő, mint gyászoló a környezetével, és milyen ezeknek a kölcsönhatásoknak a dinamikája. Itt már szinte egy pszichoterápia részesei vagyunk, kimondottan is analizál, tehát a gyász folyamatát, mint élményt képes művészete tárgyává, eszközévé tenni. Képes – tőle megszokott módon − hihetetlenül intim kapcsolatba kerülni saját műveivel visszaidézi, feldolgozza őket egy-egy újabb képen. Olyan álom az álomban állapot ez, amikor a művész saját művészetének tárgyi világát megeleveníti egy következő munkában, ezzel mintegy önmaga megfigyelőjeként állást foglalva. A maga építette szürreális világban érzi jól magát, elvonul, ábrándozik, még nem tud elszakadni tőle, még van benne megfejteni való. Erősen érezhető a megnyugvás, a megtisztulás utáni vágy, az elengedési kísérletek – ahogyan a címek is utalnak rá −, de egy további aspektus is felszínre kerül, mégpedig a környezet, a társadalom reakciójának vizsgálata. A makett-városokban tüsténkedő bizarr bábfigurák leginkább szürrealisztikus mesefilm-hősökre emlékeztetnek, akik gyermekkori emlékek homályosan megidézett filmkockáit játsszák újra. A szorgos munkások, akik most Mayer Éva gyászfeldolgozó üzemének alkalmazottai, hol táblákon, hol jelzőtáblákon tűnnek elő.

A mű kiállítása itt sem a szokványos elrendezést követte.(8) A képek damilra függesztve hasítottak a térbe, mellettük az oszlopokra ragasztva QR kódok vezették tovább a nézőt a világhálón olvasható interjúkhoz. Belépett egy további aspektus a téma feldolgozásának kereteibe: mások veszteségélményei. Amint látjuk, ezen a ponton már egyfajta interaktív stádiumba érkezett el a művész, dokumentál és adaptálja a történteket segítségül hívva barátainak tapasztalatait.

Magánterület Egopolis határán (Hiba és Társai) a címe annak a munkának, amely ugyancsak egy reflexfóliával bevont jelzőtábla-képből és a hozzá kapcsolt programból állt, mely egy kihelyezett laptopon keresztül volt elérhető.(9) A néző beírhatta azt a szót a képnek tetszőleges pontjára, amely véleménye szerint kifejezi a társadalomban, bármilyen vonatkozásban jelenlévő hibát. Képén újfent korábbi munkáinak elemei köszönnek vissza, mintha mindaz az érzésvilág, ami a műveit körüllengte, itt egy szinopszissá duzzadna. A kritika, a magány és befelé fordulás, a gyász, az útkeresés mintha a művész lélektartályában túlcsordult volna. Túl sok mindennel kell már megküzdeni, túl sok a kérdés, a kétely, így hát társakat keres bennünk, nézőkben: „Ugye ti is érzitek, hogy valami nincs rendben?” Hiszen szorgosan kell pozícionálnunk magunkat, rákoncentrálnunk és benne maradnunk, nem meginganunk; egyszóval tartásra van szükségünk. De ezt teljesen egyedül, bezárkózva nem bírjuk sokáig, hiszen akkor meg befordulunk.

Mayer Éva: Magánterület Egopolis határán, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, Somorja, 2014

Mayer Éva ezt az alkotói szakaszt a megelőző néhány évet átölelő, visszatekintő kiállítással zárta, ahol fent említett sorozatait egészítette ki néhány új képpel.(10) Ezek olyan művek voltak, amelyek a narratívan rendezett ciklusok záró darabjaiként a megnyugvás, megállapodás és az újrakezdés témája köré szerveződtek. A bizalom kiépülése egy új párkapcsolatban, az eljegyzés és a család mint a biztos háttér és valahová tartozás szimbóluma a színeket is visszahozta Mayer vizuális gondolkodásába. Képeit most a napfényt használva világította át, cianotípia technikával. A kiállítótérben a korábbiaktól eltérően a képeket nem a térbe lógatva installálta, hanem a földre helyezte, a jelzőtáblák rengetege ily módon fákra emlékeztetett és az erdő/park motívumot hordozta.

Jelen katalógus elkészülésével egy időben Mayer Évának a Szlovák Nemzeti Múzeumban nyílik kiállítása, melyen idén készült, Lélekterek című sorozatát mutatja be. A 12 light box képet új és teljesen egyedi technikával készítette, üvegre festett, ezeket szkennelte és világította át, majd a színek invert verzióit nyomtatta ki víztiszta- és opálplexire. Az eredmény egy egészen erőteljes színvilág, amely az éjszakai, nagyvárosias hangulatot egyszerre transzcendentális és mesterséges misztikus fátyolba borítja. A városképek elképzelt fantasztikus metropoliszok sémáiként ismétlődnek. A fénylő pontok és azok halmazai az egészen privát és a kozmikus szerveződések egyetemes rendjét hirdetik, melyet a Braille-írással beleszőtt szövegek tesznek teljessé. Ezek ugyanis a tízparancsolat egyes tételeit rejtik, amivel a művész egy a mindenek felett álló, egyént és a társadalmat átható értékrendet világrendként értelmez. A képfelületet néhol finom gézzel borítja, így olyan hatást ér el, mintha mi néznénk ki a finom függöny mögül az ablakon keresztül a sötét idegenség tengerére. Kipillantunk, de a védelmező belső tér, a lelki nyugvópont nélkül mindez a sötéten morajló viharos massza, labirintus lenne. Mayer ezzel a sorozattal újra visszatért a társadalmi, etikai kérdések és azok egyéni vonatkozásainak boncolgatásához.

Mayer Éva: Lélekterek, Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar
Kultúra Múzeuma, Brémer-kúria, Pozsony, 2015

Nehéz ugyan elvonatkoztatnunk attól, hogy ezt a munkásságot túlságosan is a privát életút manifesztációjaként tekintsük − bár különösen épít a személyes élményekre és nyíltan vállalja azokat −, mégis kívülre kell helyezkednünk, hogy művészi értékeit még jobban felfedje. Mayer művészete ugyanis a magánkálvárián túlmutat, hiszen anélkül is él, hogy információt gyűjtenénk róla az alkotó feljegyzéseiből. Eddigi életművének kibontakozásában kiegyensúlyozott növekedés érezhető, művészi érés, amit a személyes élményeken túl a szüntelen kísérletezési kedv, megújulási vágy, a technikai jártasság, az érdeklődő nyitottság, a szociális érzékenység biztosít. Változatosan elegyíti, kísérletezi ki a maga számára a téma kibontásához szükséges technikákat, az installálási módot, a különböző médiumokat és a szimbólumrendszert. És ami nélkül mindez nem működne, az a művésznek önmagával ápolt sajátos viszonya, a folyamatos önreflexió, külső nézőpontra helyezkedés, vagy ha épp az szükséges, mélységes befele tekintés.

Mayer Éva alkotói tevékenységéhez szorosan fűződik szervezői, kurátori tevékenysége. Munkáiban is visszaköszön az a törekvése, hogy környezetét párbeszédre hívja, kiállításai interaktívak. Személyiségét a nyitottság, elfogadás, közlékenység és kitartás jellemzi, olyan ember, aki közösségben, értékteremtésben gondolkodik. Az ő kezdeményezése és főszervezői munkája a 2011-től minden évben megrendezett somorjai DUNART.COM nemzetközi művésztelep, amelynek célja, hogy a közép-kelet-európai régióból és távolabbról meghívott művészek egymás kultúráját, művészetét, munkamódszereit megismerjék, a szimpózium adott témakörén közösen gondolkodjanak. 2011-től a Kortárs Magyar Galéria kuratóriumi tagja, ahol rendszeresen szervez kiállításokat fiatal professzionális képzőművészeknek. 2012-ben elsőként szervezte meg a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot.

A fentiek alapján bízom benne, hogy azok számára is kirajzolódik a fiatal művésznő egyénisége, akik eddig csupán műveivel találkoztak, de személyesen nem ismerték. Alkotómunkájának kiemelkedő érdeme a közösségteremtő erő, amely az első percektől áthatja tevékenységét és olyan individuális és társadalmi értékek újragondolására hívja fel figyelmünket, amelyekre érzékenységünk előhívását kéri. Kísérjék figyelemmel e katalógusban, ahogy Mayer Éva művészetében az aktuális és az örök érvényű, az egyéni és globális kérdéseket érintő témakörök egymásból kibontva, egymást előhívva bukkannak fel időről időre.


Hivatkozások

1 Uszkay Tekla: Előszó in: Mayer Éva, katalógus, Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft., Budapest 2010

2 A Diagnosist azóta különböző helyszíneken különféle elrendezésben állította ki. Ezáltal maga az installáció folyamatos változásban volt, és a téma különféle jelentésrétegei kaptak hangsúlyt. 2. variáció: Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szak képgrafika szakirányának diploma-kiállítása, MKE, Budapest, 2008; 3. variáció: Magyar Képzőművészeti Egyetem – Magyar Nemzeti Galéria Projekt, A IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia első helyezettjeinek kiállítása,  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2009

3 Az installáció elsőként a somorjai At Home Gallery-ben volt látható, ahol az alkotók a Színek nélkül című csoportos kiállítással reflektáltak Somorja városnak a szocializmus kultúrpolitikája révén bekövetkező identitásváltozására, amely befolyással volt a település építészeti arculatának újragondolásra is.

4 Az installáción szereplő feliratok a kétszáz éves vallatószövegeket tartalmazó könyvből a következők: „Minemű sorsban voltál  annak előtte, vagy hogyan kerested életedet?”, „Hát most hogyan kerültél itt fogságba?”

5 A Szakítópróba című sorozatot elsőként az Óbudai Társaskör Galériában (2011. szeptember 6. − október 2.)

6 A térbeli, körbejárható grafikák és a kiállítótér összehangolását, mint alapvető alkotó elvet már diploma munkáján is egyértelművé tette, majd további kiállításainak koncepciójában eleve kiindulópontként kezelte.

7 Diplomamunkáján, a Diagnosison (2008) elsőként jelent meg motívumkincsében a természetes egyensúly megbontását jelző éles, szúrós tárgy: a szög. A szög különböző kontextusban, metaforikus elemként a továbbiakban rendszerint visszatér, mint a félelem, a korlátok, az erőszakos behatolás szimbóluma.

8 Transcom.net című önálló kiállítás a Nagyszombati Zsinagógában (Gyenes Gáborral, Szőke Erikával és Pézman Andreával), 2013. július 9-27.

9 Kiállítás a Kortárs Magyar Galériában Dunaszerdahelyen, 2013. december 6-január 5.

10 Magánterület Egopolis határán című önálló kiállítás az At Home Galleryben, a somorjai zsinagógában; 2014. március 27-május 3.


>> Mayer Éva Lélekterek című katalógusa