A feleségem, hangoztatta már több mint tíz éve széltében-hosszában. Azt nem tudta volna megmondani, miért nem házasodnak össze, ha már annyira szereti így szólítani, de abban egészen biztos volt, hogy így is minden a legnagyobb rendben van. A felesége a néhány hónap után kapott jegygyűrűt ugyan sosem hordta, de láthatóan ezzel a helyzettel az égvilágon semmi baja nem volt. Ez már abból is világosan látszott, hogy az asszony annyira szerette őt.

A téli napsütésben a felesége kint állt a kisváros központjának napos sétálóutcáján, nézegette a külföldi turistáknak kipakolt pirospaprika-füzéreket, a kis, pöttyös vászonnal bevont, apró, házimézes-csuprokat, és várta a férjét, akinek sürgősen be kellett kéredzkednie a helyi vendéglátóegységbe.

A férfi, ha már ott volt, a kisdolgát gyorsan el is végezte, csak utána vette elő a mobiltelefonját a meleg dzsekijének jobb belső zsebéből. A nő, akit felhívott, olyan gyorsan fogadta a hívását, hogy az úr a nadrágját még meg sem tudta igazítani. A vállával tartotta a telefont és azt gondolta, rendbe tudja szedni a göncét, mire a nő beleszól. De azonnal meghallotta a már jól ismert, kissé erőszakos hangot. Összerezzent erre a gyorsaságra, és a kezébe kapta a készüléket. Én vagyok, szívem, mondta kapkodva, és abban reménykedett, a nő nem lesz nagyon mérges, amiért tegnap este óta nem hívta fel. A nő persze rögtön szemrehányást tett, milyen nagyon aggódott, hogy a férfiről tizenkét órája nem kapott semmi hírt. Az úr megadóan bólintott ugyan, miközben áttette a telefont a másik fülére, de csendesen megjegyezte, csak tizenegy és fél órája nem hallatott magáról. Egészen pontosan emlékezett erre, mert egyáltalán nem volt könnyű kitalálnia, milyen ürüggyel tudna este kiszabadulni a szállodai szobájukból. A felesége furcsán nézett rá, amikor vacsora után feltétlenül ki kellett mennie az autóhoz, mert ott felejtette azt a dolgot, ami semmiképpen nem maradhat télvíz idején a hideg kocsiban, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Szerencsére a felesége nem gyanított semmit, és egyszerűen csak annyit látott bele a dologba, hogy be kell hozni az autóból valamit. Mondta ugyan, hogy szívesen kikíséri a férjét, a bőséges vacsora után jó ötletnek is tűnt sétálni egyet a szálloda kertjében, a friss levegőn. De a férje meghitten átölelve a fülébe súgta, hogy ezen a vidéken a leszálló sötétségben hatalmas grizzlymedvék garázdálkodnak, kifejezetten a csinos feleségekre specializálva magukat, szóval jobban teszi, ha szépen felmegy a meleg szobába, megvárja őt, mert aki férfi, az legyen férfi, és ő ugye az, mindketten tudják, ebben nem lehet kétség, már ami őt illeti. Az asszony addig kényelembe helyezheti magát, egyébként is csak pár perc az egész.

Pár percnél lényegesen több lett, mert a nő a telefonban olyan negédesen duruzsolt, és azt mondta, a férfi kollégái kibírják azt a kis időt, amíg még elmeséli, mit csinálnának együtt ott, a lakásában, ha nem lenne ez a hivatali út, amit most a férfinak végig kell szenvednie. Mindketten nagyokat sóhajtoztak.

Miután elköszöntek, a férfi ideges lett, mert amikor ránézett az órájára, rájött, hogy legalább fél óra is eltelt, mióta elindult a szállodai szobából. Ráadásul már majdnem visszaért a szoba ajtajához, amikor megcsörrent a telefon. Meghűlt benne a vér azon a könnyelműségen, hogy nem tette némára a készüléket. Kénytelen volt sutyorogva visszamenni legalább a folyosó fordulójáig, hogy meghallgassa, mennyire szereti a nő, és elmondja neki, ahogy szokta: én is szeretem azt a gyönyörű pofádat.

A feleségét érdekelte, vajon sikerült-e megküzdeni a grizzlymedvékkel, tekintettel a kint töltött hosszú időre, ami alatt egy egész grizzlymedve-csordát is le lehet győzni akár, már ha férfiről van szó, ugye. Aggódott, mert igen jó erőben lehetnek a grizzlymedvék, ha sikerült Észak-Amerikából egészen az Ady Endre és a Vörösmarty utca sarkáig eljutniuk, keresztül az egregyi szőlőhegyen. A férfi nagylelkűen elmagyarázta, hogy az asszony minden bizonnyal elveszítette az időérzékét, talán a bőséges és igen finom vacsorának, meg annak a kétszer két deci, jóféle vörösbornak köszönhetően, amit a vacsorához a férfi különös gonddal választott. Meg persze az is lehet ennek az érzéki csalódásnak az oka, hogy nagyon szeretik egymást, és minden külön töltött pillanat egy örökkévalóság az ilyen esetekben. Egy gyengéd csókot nyomott az asszony szájára. A feleség addig figyelmesen hallgatta a férfit, de a csók meggyőzte arról, nem érdemes felesleges fecsegéssel tovább tölteni a drága időt ezen az édeni helyen.

Most állt az asszony a vendéglő előtt. Egy darabig elmerült a kirakodóvásár színes lomjai között, élvezettel süttette magát a téli napfénnyel. Milyen régen vágyott már erre a nyugalomra! Kicsit messzebbre is elsétált, mert napsütés ide vagy oda, fázni kezdett. Azután elfogta az aggodalom. Vajon nem kellene-e segítenie a férjének? Komolyabb rosszullét lehet, ha ilyen sokáig nem tud a mellékhelyiségből kiszabadulni. De visszatartotta, hogy furcsán néznének rá, ha bemenne a kora délelőtt teljesen üres étterem férfimosdójába. A férjét sem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni. Valami furcsa, nyugtalanító érzés is elfogta, valami, amit a házasságuk kezdetén érzett a férfival kapcsolatban. Arra gondolt, milyen régen jutott eszébe mindaz a bizalmatlanság, amit akkoriban érzett. A némára állított, és a hálószobában letett ruhák közé bújtatott, vagy a fürdőszobába is magával vitt telefon, meg ezer apró, tulajdonképpen meg sem fogalmazható tettek, mozdulatok, vagy meg nem tett gesztusok idéződtek fel a gyönyörű téli napfényben. Nem értette, miért, de sírni szeretett volna. Már teljesen beleélte magát ebbe a megmagyarázhatatlanul feltörő önsajnálatba, amikor végre kilépett a férfi az étteremből.

Elszégyellte magát, amikor meglátta a férje sápadt, szenvedő arcát. Olyan sokáig bent voltál! Minden rendben van? – kérdezte.

A szállodába visszafelé menet a férfi hosszan magyarázott arról, mennyire elege van már a magyar vendéglátás színvonalából, a pincérek minősíthetetlen modorából, az egész kisvárosi hangulatból, amiben még egy egyszerű rosszullét is megoldhatatlan kihívás elé állítja a vendéglátóipart, ahol órákig kell magyarázni, ha egy ilyen kellemetlen esetben minden fogyasztás nélkül kíván segítséghez jutni, akár még fizetség ellenében is. Volt már ilyen tapasztalata, bár a helyet pontosan nem tudta volna megmondani, de ezek a tapasztalatok elveszik az ember kedvét még az élettől is.

Az asszony értetlenül, de elnéző szeretettel nézett a férje szemébe. Szeretlek, mondta, és hozzásimult. A férje átölelte, közben a fülébe búgta, hogy szereti azt a gyönyörű pofáját. Amikor végül kibontakoztak az ölelésből és tovább indultak, már messziről látták a kisvárosi házak felett magasodó szálloda tetején fényes nappal indokolatlanul villogó feliratot: Hotel Éden.