A vonal, amiről mindig azt halljuk, hogy a természetben nem létezik, absztrakció, csak az ember találta ki segítségül, hogy ábrázolni tudjon, nos, ez az elvont vonal P. Boros Ilonánál élő valóság lesz: vonalból fonal. Ilona megtestesíti a vonalat. A képein kompozíciós és szerkezeti elem. Olykor hallatlan női türelemmel megmintázott, végtelen szál, máskor izzó vörös jelcsokor. Ezzel a vonal-fonallal sok minden történhet: fonni lehet, háló és hálózat anyaga, összeköthet távoli vagy összetartozó dolgokat, ám ha megszakad, tragédia, bomlás, végzet jelzője. Többre képes, mint a vonal, téri valóságánál fogva egy újabb dimenzió kulcsát adja a művész kezébe.

De messze túl technikán és a felszín realitásain: P. Boros Ilona fonala, ha engedjük és ráhangolódunk, észrevétlen átvezethet bennünket egy látványon túli, másik világba. Paul Klee szavainál járunk: „a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz”. Ám

félrevezetjük magunkat, ha itt valamely romantikus fantáziavilágra gondolunk: ez a 19. század elképzelése. Nem, a jelenkori művész nem adja meg magát a káoszként áramló valóságnak, a kavargó, esetleges részleteknek – hanem a parttalan jelenben a törvényszerűt, a konstruktív rendet kutatja. Erre utal – amikor a művész a középkor szilárdnak tudott rendszeréből merít, annak attribútumaihoz fordul – a kódexek színei, a mélyen izzó arany használata. Csak egy további lépés a szakralitással való találkozás, a vallás is mint a rend bizonyos fajtája jelenik meg. Segítség ebben a protestáns puritanizmus, a cifraságok, a hiábavalóságok lehántása – alóluk az óhajtott szerkezet bukkanhat elő. Hasonló rendkeresés-rend-áhítás az ősök, a hagyományok felé fordulás, az egykori falusi társadalom biztosnak hitt világa is nemzedékek számára jelentette a Rendet.

P. Boros Ilona: Apámnak, 2012

Úrrá lenni a kaotikus jelenen, legalábbis törekedni erre a művészet eszközeivel, nem jelenti azt, hogy a festő ne látná, mi akadályozza ebben. Sőt, a művészet legfőbb szerepét tölti be, amikor tárgyiasítja a megbomló rendet, a szépre-jóra törekvés ellenerőit, amikor feltárja a fájdalmat, a bajt, a gyászt.

„…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja” – írja Illyés. P. Boros Ilona művészetének ez a legsúlyosabb, legértékesebb vonulata, a nézőt első renden megkapó vonása. Azok az emlékek és élmények, melyek legmélyebben maradtak meg benne, azok a hatások, melyeket ő maga választott magának, festői eszközei, leleményes egyéni technikái mind-mind a hátterét jelentik a jelenkori valóság drámai megélésének és kifejezésének.

P. Boros Ilona: Rész szerinti ismeret, 2000

A festő erős akaratú és meglehetősen tudatos alkotó, aki következetesen építi életművét. Ide tartozik például, hogy a műveinek, kiállításainak alkotója néhány jellegzetes vonás, ismétlődő tulajdonság révén azonnal felismerhető. Ehhez az azonosíthatósághoz elsősorban járulnak hozzá munkáinak a stiláris, formai, egyszersmind tartalmi elemei. Mire gondolok? Ismétlődő, ismerős képméretek, keretek. Sorozatok, ciklusok kedvelése. Gyakori a körformába komponált kép. A már emlegetett vonal-fonal a legkülönfélébb szerepekben. A meleg, sötétvörös, barnásvörös színvilág. A fekete és újabban az arany szinte állandó használata. A finom árnyalatok és a durva formák kontrasztja. Gyakran él a töredék eszközével. És ha már töredék, akkor erről azonnal a kollázs jut eszünkbe, mint alkalmazott eljárás, és a talált tárgy, ami mindig akkor kerül elő, amikor épp kell valahova. Aztán az úgynevezett „vegyes technika”, amit, ha elemeire bontunk, akkor ott találjuk a vágást, tépést, égetést, sütést, a varrást és ragasztást a szokott festésen, rajzon kívül. Mindezt a legteljesebb kifejezés érdekében, fittyet hányva a hagyományos műfaji határoknak.

P. Boros Ilona műveire ugyanis aligha alkalmazhatók a grafika tradicionális formai kötöttségei, munkái szintúgy kívül állnak a festészeten is. E vonatkozásában jellegzetesen mai, korszerű, ha tetszik, „posztmodern” művész, bármit jelentsen ez. Annyit biztosan jelent, hogy művészete első tekintetre megragadja a nézőt, és ha időt szán rá, és elmélyed benne, akkor másodikra még több finom, érzékeny vizuális élményt, mély érzelmi-gondolati érintést élhet meg.