az autó hátsó ülésén ül középen
kislánya jobbról karjába kapaszkodva
balról a kisebb fia mélyeket lélegzik
zacskókat simít ki a térdén
készenlétben áll
hogy a gyomrukból feltörő müzlimaradékot
hiánytalanul kifoghassa
benne is forog a mindennapok émelyítő sara
nagyfia a párás szélvédőre rajzol
szép új világ készül
olajfolt-szivárvány színű égbe
nyújtózkodó épületekről ugrál át emberkéje
a bajbajutottak utolsó reménye
a tenger felé menet meg-megállnak
a nap sugárútja nem költészet így hívják
a vécésnéni hamar bizalmába fogadja
neki is három gyereke van meséli
a nagyobbik fia az utcára tenné
el akarja adni a lakást a feje fölül
lányai már férjnél van három unokája
véznácskák ők is ezek a fiatalok alig esznek
a férjéről beszél aki vagy meghalt
vagy jó ember de sajnos az ital rabja lett
a férfit nem érdekli mit mond de nem tud
szabadulni igéző mondatai hálójából
a fiúk komótosan mossák a kezüket
szavai ritmusára látja a tükörben szemüket
amíg be nem párásodik
egyszerre ugranak oda hogy rajzolhassanak
és máris lendül a megmentő
ugrál a magas tömbházak tetején
nincs nagy baj az autóban
a nő csak előre néz
a kormány mögül másként nem is lehetne
előre bár oldalt tengerek naplementék
kislányuk vidáman lengeti lábát
a fiúk türelmetlenül kérdik
mikor érkeznek már meg a partra
ahol hatalmas elefántsziklák
csontjait mossa a tenger
ahová magukkal viszik
meghalni anyjukban a rosszat
