A felbontatlan palack esszéje
A pátosz futtatása, groteszk turbó
Az észben ott a fenséges és a torz is.
Ambivalencia, mint kémiai hatóanyag.
Mintha kövekben szunnyadna a beszéd.
S a víz nyitja meg a szájat.
A villámlás teszi lággyá a szívet.
S a lelkeket a pára.
A fűben a szőlőszemek megáznak.
Egy szilva és egy tál napraforgómag
a kandalló mellett a kemencén.
Szegmentumok a kenyéren, szemcsék.
Akantusz, borostyán
és a tubusos, kék festék.
Az eső alszik. Fázik a vödör.
A kancsó és a pohár, mint az esték.
Egy ujj- és szájlenyomat találkozik
a vastag üvegen.
A te ajkaid közé illeszted a tárgyat.
A pohár törik. A rúzs leválhat.
Grádicsok paragrafussal, teával
A lelkésznek, aki emigrált
Eleinte nem értettem, mi az a tett?
Amit az ige tesz.
De a nagy kévekötő az ölébe vett.
Körém szőtte a szövétneket.
A lehelet dajkálta szellememet.
„Ha olyanok nem leszünk, mint a gyermek.”
Most hiszek. A lelkesedés ellep.
Ezt kéne tartani. Ezt a lelkes szintet.
Jönne a bőség. A jáspisok. Az ihlet.
Ha az Úr nem épít, semmi nem lesz.
Asztalt terít neked.
Drága olaj a fejen. Ilyet még nem láttam.
Működőképes elvek?
És ne infantilis légy. Csak gyermek.
Nukleáris szemiotika
Kiköltözteti a látványt. Inkább egy hárfát hallgat.
A gramofont. A kerek asztalkát.
A hangszóróból kibúvó rezonanciát.
A sarkot, ahol ott a széles karfájú, plüss fotel.
Az ágyat, aminek a fejtámlája fölött a jel.
A vitrinben egy csomag kártya, átgumizva.
Egy eltört hegedűvonó. Biciklipumpa. Menóra.
Kiviszi a képeket emlékezeten kívülre.
Megfogja a kurzorral a dolgokat és áthelyezi a jövőbe.
Hogy bizonyos sejtések feledésbe merüljenek.
Ásítanak a cselekvésképtelen lényegek.
Imára kulcsolódnak fejében a kezek.
