A forma meghatározza a teret, amelyben létezik. A körbejárható plasztikák átalakítják az őket befogadó környezetet. Ezáltal a szobrász, amikor alkot, egyben teret is teremt. Szávoszt Katalin sem pusztán formában, hanem elsősorban térrendekben gondolkozik. Az alkotó, a plasztika és a néző relációi szerint változó, mégis a szobor által meghatározott téri viszonylatokat alakít műveivel. Plasztikai alkotásai a szobrászat alapkérdéseit érintik. Hiszen a szobrászat elsődlegesen a térrel áll összefüggésben: kitölti, viszonyul hozzá és hatással van érzékelésére, valamint alapvetően megváltoztatja azt. Maga a szobrászi alkotói folyamat a teremtést imitálja, amelynek során az anyag a művész keze által átalakul, és spirituális tartalmakkal telítődik.

Szávoszt Katalin plasztikáinak az utóbbi évtizedben fontos szereplői a kapuk és a házak.

A kapu nagyobb méretű bejáratot (és természetesen egyben kijáratot) jelölő szó. A kint és bent közötti nyílás, amin keresztül átjuthatunk, átkelhetünk két térrész, két közeg, vagy akár két állapot között. Elválaszt és összeköt egyben.

Szávoszt Katalin munkái (Fotó: Berényi Zsuzsa)

Általánosabb értelemben a műalkotások is ilyen kapuk, amelyeken keresztül mindennapjainkból a művészet végtelen univerzumába léphetünk. Szávoszt Katalin kapui a Csillagkapu, a Felhőkapu címeikkel is utalnak az égi szférával való kapcsolatra. Rajtuk átlépve, átkelve felfelé juthatunk, összeköttetést jelentenek a transzcendencia irányába. A transzcendencia, ami egy másik valóságot, illetve egy „természetfölötti” létezőt jelöl, a latin transcendoátlép igéből származik. Ez a kapcsolat arra utal, amire a művészet is ösztönöz valamennyi alkotásával (így Szávoszt Katalin valamennyi művével is) – azaz, hogy megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait.

Szávoszt Katalin először meditatív daraboknak szánta az építményeit, ebből született a kapu-sorozat. Később egy nagy New York-i utazás, illetve az itthoni folyamatos „város-élmény” hatására épületek, házak keletkeztek. Ezzel kezdetét vette egy új valóság ki-, fel-, illetve megépítése.

Akárcsak a kapuk, a házak is épített kerámiák, azaz úgy készülnek, mint az eredeti architekturális megfelelőik. Belül üreges agyagcsíkokból soronként épülnek, ahogy a házfalak. Építésükkor puha, vizes agyaggal dolgozik, ami könnyen formálható, de szilárdan meg is áll. Az épített kerámiák mérete 20 és 200 cm között van. A formák belül üregesek, hiszen Szávoszt Katalin igyekszik minél vékonyabb falvastagsággal, belső merevítésekkel feltenni őket, hogy minél könnyebbek legyenek a plasztikák. Ennek részint praktikus oka is van; hogy maga is elbírja, egyedül is mozgatni tudja őket. Komoly építészeti rendszer tartja össze ezeket az építményeket. A kisebb és nagyobb darabok statikáját is biztosító belső konstrukciók esztétikailag szintén nagyon szépek. Szerkezetük mentén perforáció fut végig.

Szávoszt Katalin munkái (Fotó: Berényi Zsuzsa)

A házak mellett tornyok, illetve a lépcsőzetesen felépülő, a rézsűs falú, vályogtéglából vagy kőből épült sírépítményeket idéző, masztabaszerű épületek is készültek, amelyek szakrális jellege a kapuk meditatív világát idézi, gondolatilag közvetlenül azokhoz kapcsolódnak.

A már említett szobrászi hozzáállás mellett építészeti gondolkodásmód is jellemzi Szávoszt Katalint, amely ezekben az épített kerámiamunkákban érhető tetten leginkább.

Szávoszt Katalin kerámiaházait ugyan a New York-i felhőkarcolók monumentalitása ihlette, mégis barátságosan, emberléptékűen otthonosak. Az építmények, házak összekötő szerepe domináns. Hiszen a kapuk mögött épületek rejtőznek, illetve a nagyobb házakba kapukon keresztül lehet bejutni.

A plasztikák alapvetően téri viszonyokat modelleznek. Helyi értéket jelölnek, helyzetbe hoznak, teret teremtenek. Bejárva a nyugalom, a lebegés, a zuhanás és a repülés stációit, kijelölik számunkra a létünk által determinált, de kreativitásunk szerint tágítható területet, mozgásteret. A helyet ég és föld között.


Galéria > Berényi Zsuzsa: Szávoszt Katalin munkái