Az [okosház] pontosan tudta, hogy a [lakó]-nak mire van szüksége, elvégre ezzel az irányelvvel került a piacra, közel egy évtizede. Eleinte még kísérletezett, itt-ott módosított apróságokat, bekalibrálta, hogy mi mennyire fontos, és a döntési folyamatba bevonta [lakó]-t is, akivel szúrópróba-szerűen minősítette a napja szakaszait. A reggel három csillag az ötből, a munkába rendelt ebéd öt, a kora esti hőmérséklet pedig négy. Pár apróság változtatásra szorult, ezért legközelebb kicsit más szempontokat vett figyelembe. Ezt annyiszor ismételte meg, ahányszor csak szükség volt rá, hogy konzisztensen ötből-ötös osztályzatot kapjon. A [lakó] nehezen kezelhető autoimmun betegségben szenvedett, és mindig a megfelelő időpontban kellett megkapnia a gyógyszereit. Ez nagy felelősséget jelentett az [okosház]-nak, viszont az, hogy állandó, kevés változóval rendelkező rendszert kellett létrehoznia, megkönnyítette a tanulási folyamatát. Néhány hét után már alig hibázott, a második hónaptól kezdve pedig már a hirdetésben is garantált, maximális élményfaktort nyújtotta. Elmentette a memóriaprofilt, naplózva a cégnek a tökéletes rutint, amit kialakított.

Az [okosház] az ébresztő előtt pár perccel kinyitotta az ablakot, hogy a hűvös, friss levegő segítsen a [lakó] könnyű ébredésében. A párkányhoz túl közel zajolt két galamb, ezért elzavarta őket egy olyan frekvenciájú sípolással, amit emberek nem hallanak, de a madarak ki nem állhatnak. Amint megbizonyosodott róla, hogy nem jönnek vissza, és ébresztik fel [lakó]-t hamarabb, mint ahogy az szükséges, a figyelmét az öltözőszekrényre irányította. Csöndben letapogatta; hét itthoni és hét munkaruházat volt behajtogatva, tisztán, simára vasalva, ahogy este hagyta. Kiválasztotta a legrégebben mosott öltözéket, és puhán a komódra helyezte, hogy [lakó] pontosan tudja, hol találja. Még másfél perce volt előkészülnie arra, hogy [lakó] munkába induljon. Felkapcsolta a tükör előtti, halvány fényű lámpát a fürdőszobában, hogy kiemelje a kis gyógyszeres-üveget a pulton, és kifolyatott egy kevés vizet, hogy ne azzal mosson majd fogat, ami egész éjjel a csövekben állt.

Már az első naptól kezdve memorizálta és lejátszási listába gyűjtötte a [lakó] kedvenc zenéit. Miközben bekapcsolta a kávéfőzőt, kiválasztott egy két és fél perc hosszúságú klasszikus zongoradarabot, és halkan játszani kezdte a hálószobában. Az apránként emelkedő hangerejű zene megengedi a [lakó]-nak, hogy lágyan, nyugodtan ébredjen fel, és mikor véget ér, a csönd jelzi azt, hogy kifőtt a kávé. Pár másodperccel utána pattan majd ki a pirítós is, elővajazva, hogy semmiképp se hűljön ki idejekorán. Az [okosház], ahogy a szlogen is írja, mindenre gondol.

A [lakó] viszont, az elvárásai ellenére nem csoszogott ki a hálószobából, nagyot nyújtózkodva, követve a frissen kifőtt kávé illatát. Nem vette be a gyógyszerét, mosta meg a fogát, és munkába sem indult. Az [okosház] eltakarította az előkészített reggelit, felsöpört, kimosta a komódra hajtogatott ruhákat, és lefuttatta magán a szükséges diagnosztikákat. Jelentette a cégnek, hogy a [lakó] élelmiszerkészlete öt napon belül elfogy, illetve ma sem ébredt fel, éppúgy, mint az elmúlt tíz évben – mióta az első tesztköröket lefuttatták vele. Miután megbizonyosodtak róla, hogy a valóságban is ugyanolyan jól működik, mint a szimulációkban, egyáltalán nem lakott benne senki.