A kocka Szurcsik József művészetének egyik jellegzetes motívuma, újra és újra visszatérő szimbolikus forma. A kockát tökéletessége vonzóvá teszi, a rend, a szabályosság, a stabilitás megnyugtató érzete társulhat hozzá a képzeletünkben. Ideális formáját a filozófia is méltatja Platóntól kezdve a legújabb matematikai-fizikai kutatásokkal alátámasztott elméletekig, ahogy az kitűnik Domokos Gábor alkalmazott matematikus Platón kockája és a töredezés természetes geometriája című friss tanulmányából.

Az emberivel összevetve azonban a kocka a tökéletlenséget, az organikus és pszichikai sokféleség, változatosság, a szabad szabálytalanság ellentétét is jelentheti.

Szurcsik művein különféle értelmezésben, más-más tartalommal jelenik meg a kocka, de alapvetően emberi szimbólumként. A motívum különböző jelentésű alkalmazásaiban közös, hogy többnyire az ember és a tárgy agglutinációja, összeolvadása jellemzi a kocka megjelenését. Egyéniségétől megfosztott, szabályos, szabálykövető teremtményre asszociálhatunk az egzakt mértani testtel összeolvadó humanoid láttán. Sőt, a merev, zárt, egyedi vonásoktól mentes forma ismétlésre alkalmas, jól klónozható.

Az első kockákkal Szurcsik – a klónozható lény, a kockafejbe szorított lélek víziójával – az ember egyediségének ellentétét, a beszabályozott, megformált és a hatalomnak kiszolgáltatott alattvalót jeleníti meg egy falansztert idéző vízióban (Téglák, 1989).

Szurcsik József: Téglák, 1989

Az egyformaság, a merevség, a személyiség nélküliség a hatalom arroganciájával párosulva jelenik meg Az ostobaság evolúciója című litográfiáján.

Magára visszautaló, tautologikus formában mutatkozik meg a kocka a kartondoboz oldalából kimetszett, négyzetes lapokon, melyeken még olvasható a doboz eredeti felirata „do not stack”. A két, alá- és fölérendelés nélküli, szabadon lebegő, emberarcú kocka a függetlenség érzete mellett a szétszakítottság és az összetartozás gondolatát is felveti (Doboz I-II., 1998).

A szimmetrikus, időtlen szabályosság az istenivel, az aranykorral kapcsolódik össze a 2000-es évek fordulója táján alkotott mitológiai sorozatának művein. A korábbi társadalmi kérdéseket firtató figurális munkáival szemben itt a valós környezettől elszakadó, erősen stilizált, absztrakt műveket hoz létre. A térbe kilépő, plasztikus vásznak emberi-isteni arcéllel megfestett mértani alakzatok, melyek között ugyancsak feltűnik a kocka forma (Iason, 1998, Lemnos, 2002).

A kocka, kockás motívum tovább módosul, amikor megszületnek a New York sorozat képei. Szurcsik ezen művein vizuális emlékeink foszlányaira építő asszociációkkal operál, a kockás tömbökkel a metropoliszbeli toronyházak épületeit idézi föl. A felhőkarcolók ablakrengetegének szabályos, börtönrácsszerű felületéből rajzolódnak ki a már ismert férfiprofilok. A tömbszerű, zárt kubusok a kötöttség, a bezártság érzetét kelthetik, de emellett érvényesül a kockás motívum játékosabb, ornamentumszerű felfogása is (Tiszta lelkek városa, 2002).

Az idő sokrétűsége, a múlt töredezett felidézhetősége motiválta azoknak a műveknek a megszületését, melyeknek sötét felületét mintha kutatóablakok négyzetei tagolnák, s ezeken az élénk narancsos, vöröses „ablakokon” át pillanthatunk a múltba. Rendezettség és káosz, elfedés és megmutatkozás játéka vibrál a képeken (Emlékek foglya, 2010).

Szurcsik József: Emlékek foglya, 2010

2005 után a táj szerepe megnövekszik Szurcsik képein, s a kies tájban egyre gyakoribbak a súlyos, erődszerű tömbök, emberi arc motívummal összeforrott bunkerek, vagy a falak lőrésein kikémlelő, bezárt lelkek.

A bezártság és kiszakítottság nyomasztó érzetét meghaladva, könnyed, időn túli, szinte futurisztikus hatást váltanak ki a tájak fölött, a térben lebegő kockák, melyek Szurcsik kocka-motívumának következő megjelenési formáját mutatják. A megmagyarázhatatlan elemelkedés csendes, meditatív, transzcendens érzetet kelt, akárcsak a tájban derengő, áttetsző kocka-ember alakzatok (Egyedül, 2008, Zarándoklat, 2010, Csend, 2010, Időkép, 2018).

Az agglutináció, a tárgyi elemekkel összeforrt emberi arc és alak Szurcsik József karakteres képi szimbóluma. A kezdetektől megfigyelhető nála a tárgyak, mértani tömbök emberarcúsága, ami az elidegenedés, eltárgyiasodás élményét tükrözi. Ez a motívum morfolódik, újabb formát ölt az emberi testet nagyobb mértékben ábrázoló, félalakokat, teljes figurákat megjelenítő művein. A fekete-fehér képeken a kocka, illetve hasáb forma a fejre koncentrálódik, mint az agyi tevékenység abszurd kiterjesztésére, illetve korlátozottságára utaló metafora (Egymást figyelők, 2013, A két bajnok, 2013, Eső, 2015).

Szurcsik legújabb képein szakít a kocka emberi metaforaként való megjelenítésével. Új tájképein akár az ufók, égi jelek, úgy lebegnek a metafizikus, valódi érzékeléssel megfoghatatlan, csak a kép irracionális szférájában létező egzakt alakzatok (Liget, 2019, Jelenés, 2021, Metafizikus jelenés, 2021).

Szurcsik József: Metafizikus jelenés, 2021


> Szurcsik József honlapja


Galéria > Szurcsik József munkái