Minden majdnem ugyanolyan, mint mindig, majdnem, figyeled magad, és ez nem jó, böjt következik, negyven napig húshagyó keddtől számítva, ami tegnap volt, épp öt éve költöztél ki a Hegyre, ugyanilyen idő volt, gyéren havas táj, előtűnik olykor a növények kopott színe, mint egy fekete-fehér grafika, olyan a domboldal szemben, láthatárod feléig, ahogy a fotelben ülsz az emeleten, így állítottad be a fotelt költözéskor, a másik fele a szürkéskék ég, sokáig bámulsz ki az ablakon, alkonyodik, amikor kiköltöztél, akkor is ilyen szomorú volt a látvány, de tudtad, hogy ez a változás kényszerű fájdalma, és ez reményt adott, most mintha állna az idő, mintha már nem élnél, alig észrevehetően mégis sötétedik, ülsz a sötétben, ami még nem is az, csak már nem világos, egy idő után mégis felkapcsolod a villanyt.
Megint este van már, kicsit szürkébb, mint a tegnapi, ha ez így megy, a végén már alkonyatkor feketének fogsz látni mindent, az ébredés előttről akartál írni reggel, volt egy másfél mondat, amit zseniálisan pontosnak éreztél álmodban, mint mindig, most se tudtad leírni, akkor nem keltél fel, később elfelejtetted, csak a hosszúságára emlékszel, másfél mondat volt, kb., böjt ideje alatt kevesebbet alszol, kevés alvás elég, miközben egyfajta fáradtságot is érzel, ahogy telik az idő, és valami furcsa bizsergést a testedben, különböző helyeken, mintha rezgőre állított telefon csörögne benned, folyton éhes vagy, nem kínzóan, csak kicsit, éppen negyven órája böjtölsz.
Tíz perccel az ébresztő megszólalása előtt ébredsz, de nem kelsz fel, élvezed a takaró alatti langymeleget, becsukod a szemed kísérletképpen, milyen hosszúnak tűnik ez az idő, szinte óráknak, nem mersz teljesen elernyedni, mivel úgy érzed, mindjárt megszólal, kikapcsolod és felkelsz nyolc perc után, aztán úgy érzed, nyírni kéne már a füvet, legalábbis milyen jó lenne, bár nem tudod, honnan a vágy, de a válasz erős hóhullás formájában érkezik szinte azonnal, ami gyönyörű, csak nézed, füvet nyírni biztosan nem kell még egy jó ideig.
Álmodban jelet kaptál, ami megerősít, hogy a böjt a helyes út, és az álomra még reggel is tisztán emlékszel, mindig tisztán emlékszel rá hajnalban, és egyelőre sokkal könnyebbnek tűnik a böjt, mint hitted, könnyűnek érzed a tested, és ezáltal a munka is, a gondolkodás is könnyebben megy, már-már zavaróan lebegősen, de estére mégis mindig sikerül elfáradni, még citromfűteát se kell innod, remekül alszol, és eleget, érzed azonban, hogy valami még küzd benned a böjt ellen.
Ahogy a hó hullik, olyan a tested, könnyű, flexibilis, vagy már a szellemről írsz, figyeled magad, minden rezdülésedet, a bizsergés lassan múlik, a tested elkezdett emlékezni a gyerekkorára, olyan érzetek jönnek vissza, ha ez a böjt hatása, akkor minden évben meg kell tartani, egy régóta megoldatlan probléma váratlanul megoldódik a munkádban, kinyílik a lehetőség kapuja, melynek mentén végig lehet sétálni a félretett kötettervet.
Nagyon intenzívek egy hét után a szagok, orrba vágnak a korábban megszokott illatok, ilyen lehet egy terhes nő szaglása, mindent megérzel, mint fiatalkorodban, amikor vegyésznek készültél, és szagmintáról bármilyen vegyületet felismertél, és elmúlt az állandó, nem gyötrő, de jelenlévő éhségérzet is, keveset eszel, bár napi háromszor, nem vagy fáradt, de jól alszol, egy héten át még nem volt szükséged citromfűteára, nem zavar, ha mások húst esznek melletted vagy a kedvenc borodat isszák, mert nem gondolsz arra, hogy azt neked nem lehet, nem szabad, nem gondolsz ilyesmire, reggelire például egy darab diós patkót eszel házi baracklekvárral, hozzá laktózmentes tejből készített meleg kakaót, és eszedbe jut a barátod, aki azt mesélte, hogy amikor pár éve benne ragadt a böjtölésben, vagyis nem ivott többet alkoholt, hasonló perverziókban élte ki magát, édesszájú lett, különleges süteményekért képes volt a főváros egyik végéből a másikba zarándokolni, már akkor is értetted, miről beszél, most viszont tapasztalod is, másfajta szenvedély uralkodik el rajtad, és ez milyen mérhetetlenül emberi.
Tíz nap böjt után azon kezdesz el gondolkozni, mit kéne változtatnod a jelen fényében az életrendeden, hogyan kellene élni, persze nem szeretnéd nagyon másképpen csinálni, mint a böjt előttiben, csupán jobban egyensúlyban tartani a dolgokat, kicsit figyelmesebben, tudatosabban, ennyi idő kell, hogy az ember ne a testét figyelje, hanem önmagát egyben, a böjt február közepén indul, a legnehezebb időszakban, testileg, lelkileg, szellemileg az ember le van merülve, elvileg tél vége van, ilyenkor szakad rá az emberi lényekre leginkább a fény hiánya, és tart végig a nehéz időszakon át a böjt, talán így tényleg könnyebb elviselni, pedig nehezebbnek kellene lennie, legalábbis az anyag törvényei szerint, talán még az se véletlen, hogy február a legrövidebb hónap.
Keveset és mélyen alszol, sokáig ébren vagy, és reggel korán nem vagy fáradt, nem álmodsz, ami a keleti életművelés szerint a lelki béke jele, ennyit biztosan tanulnod kell a böjtből, könnyű, korai vacsorákat kell enni.
Ne engedjük az idő által megkopni dolgainkat, mindazt, ami fontos nekünk, figyeljünk rá, főként a kapcsolatainkra, viszonyainkra, nehéz és könnyű, mint minden, csak figyelni kell rá, talán ez a titok, a jó élet titka, ne csináljunk úgy védekezésből, mintha valami nem érdekelne, ami korábban nagyon fontos volt, feleség, gyerek, barát, mindenre érvényes, fényezzük kicsit a dolgainkat naponta.
Különféle alkoholmentes sörökkel kísérletezel a vacsorához, egyik ugyanolyan borzalmas ízű, mint a másik, egyetlen van, amelyik nem annyira, de az is viszonylagos, vigasztalod magad, vizuálisan működik, de egy évre legalább biztosan abbahagyod a kísérletezgetést megint.
A böjtölés olyan, mint a hosszútávfutás.
Pintyek, cinkék, vörösbegyek, meggyvágók, zöldikék esznek az etetőből éppen, pintyek, cinkék, vörösbegyek, meggyvágók, zöldikék böjtöltek veled, mert nem voltál itthon, és közben kifogyott az önetetőjük, ezért az első feladat a fűtés, kipakolás és mindenek előtt érkezéskor, hogy nekik adjál enni, és szégyelljed magad, hogy nem tudtad megoldani valahogy az etetésüket, de talán őket is megerősíti a hosszú böjt, ahogy téged, és amikor nem vagy erős, amikor kicsit felpuhul a lelked, akkor veszed észre, hogy korábban milyen természetesen voltál erős, gyengeséged megtanít rá, hogy nem ez a természetes állapotod, és ha lehet, csak csipegetni kell, ahogy a madarak teszik, most, amikor van mit, folytonos tanulásban lenni.
A szemközti havas dombon az állatok ösvényei egy betűt rajzolnak ki, napok óta figyeled, nem változik, kénytelen vagy tudomásul venni, hogy egy A betűt formálnak, de mit akar jelezni EZ neked, miért a neved kezdőbetűjét járták ki a hóban, aztán hirtelen elszégyelled magad, nem is a te neved, hanem a kedvesedé, aki nagyon hiányzik, az állatok éjszaka csupán lefordították számodra mindazt láthatóra, amit érzel, mára pedig elolvadt a hó, eltűnt a betű, megértetted, indulhatsz hozzá.
Esik a tavaszi eső vigasztalanul, mégsincs szomorúság benne(d), melegebb a levegő, majd el fog állni, ki fog sütni a nap, és néhány nap múlva már az utolsó hófoltok emléke is eltűnik, észrevétlenül fog az ablak alá lopózni a tavasz, most még ömlik, Dire Straits szól az autóban, az autószerelőnél a Kutya benn marad az autóban az eső miatt, kicsit izgul, mikor a szerelő beáll a kocsival, de megnyugszik, mert lát benneteket, majd felemelik emelővel, nem cirkuszol, csak figyel, közben hangosan, géppel lecsavarják a kerekek abroncsait, továbbra is csak figyel, nyugodt, mint te, miközben már kedvenc hentesed előtt lecserélt gumikon suhantok el, nem zaklat föl, hiába nem ettél húst sok hete, akárha emelnék alattad az autót, csavarnák a kerekeket, csak figyelsz, addig nyugi van.
Az idő furcsán működik, legalábbis az a valami, amit ezzel a fogalommal jelölünk, sokáig azt hitted, nem létezik, csak az emberi lények bonyolítják meg ezzel a koordinátával az életüket, de rájöttél, hogy létezik, azért van, hogy legyen mihez viszonyítani, és ez a böjti, lebegős időszak szorosabb kapcsolatot jelent az idővel is, mintha irgalmatlanul régóta tartana már, és még nagyon sok nap lenne vissza húsvétig, de egyszer csak, hirtelen, vége lesz majd, ahogy a földi életnek is, mivel csak a jelen időintervallumában tudjuk elképzelni a létezést, jelenleg ötven és hatvan között vagy, mégis ha magadra gondolsz, tizennyolc és fél évesnek tűnsz, ám mivel okos fiú vagy ennyi idősen, tudod, hogy nem így van, és ha így is érzed, legalább nem beszélsz róla.
Jó ez a tavaszi nagytakarítás, amit böjtnek neveznek, újra helyet csinál a napfénynek, tavasznak, illatoknak, friss energiák születésének, lassan mindenre lesz, van időd, nincs kapkodás, lenyugszol, még a telefonodat is otthon hagyod, amikor a barátodat mész meglátogatni a kórházba, utána kiállításra, nem bosszankodsz, sőt, élvezed a helyzetet, figyeled magad, kellene-e, hiányzik-e, jó lenne a vonaton zenét hallgatni, így csak olvasás van, mégis most vagy tökéletesen szabad, nem érnek utol a mindennapos problémák, talán többször kéne elfelejteni, mennyivel nyugodtabb napjaid lennének, és este amikor megnézed hazaérve, boldoggá tesz, hogy senki nem keresett, kikapcsolod hát magadat is.
Március hónap második felében gyönyörű újrakezdésre ébredsz, mindent befedett a hó, minden fehér, mint egy használatlan papírlap, nem írt rá senki.
„Pannonföld északi, hűs rögei…”, a szemközti domb tetején kivirágzott az egyetlen, kis mandulafa-csemete, és a nagy ámulattól elolvadt körülötte a hó, egy nap alatt felöltözött, tegnap még nem volt egyetlen rózsaszín szirmocskája sem, mára belemászik szinte a szembe szemtelen pinkségével, ahogy belelóg a szürkéskék égbe, tiszteletére kisütött a nap, egyetlen nap leforgása alatt egyedül megcsinálta a tavaszt.
Kinézel az ablakon, a kettővel arrébb lévő kopasz kertben az egyetlen virágzó gyümölcsfa alatt fekete-fehér csíkos kosárlabda pihen, de hogy került oda, ám így első reggeli környék-kamerázásra meglepő csupán, nyilván a tulaj gyerekei hagyták ott, az élet jeleként, csak eddig nem tűnt fel a hóban, és a virágzó fa is segített elterelni figyelmed, hajdani kosarasként felébredve ez a látvány bármihez jó kezdetnek tűnik.
Kisütött a nap, alig láthatóan, de rügyeznek a fák, eszedbe jut, hogy grafikus barátod temetése van ma, mellesleg a születésnapod, be is borul rögtön, komoly felhőgondolatok tükröződnek egeden, a saját temetésedre gondolsz, milyen szép lenne egy csendes őszi napon szállni el, hamuként a szélbe, a hegyi házzal szemközti dombról, lebegve kicsit a test porával a sárguló árvalányhajak fölött, és ha akkor már azt szeretnéd, ha nem beszélne senki, nem lenne búcsúztatás, se életút, se vers, kedvenc zenéid helyett is csupán a szeretteid hallgatnák a szél dalát, alig hallhatóan üzennél, minden rendben, ők pedig mosolyogva búcsúznának tőled, aztán jöhetne egy gyors zápor, hogy bemossa mielőbb a hamut a földbe.
(Gerecse, Nagyböjt)
