Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békediktátum után a neves fürdőhelyeket, turisztikai állomásokat – Herkulesfürdő, Tusnádfürdő, Trencsén, Pöstyén – mind-mind elcsatolták. Maradt Budapest, a gyógyvizek és a nagy édesvízi tó, a Balaton. A békediktátum után az 1920-as évek közepére mind erősebben mutatkozott az igény és a szándék is a Balaton és vidékének fejlesztésére, valamint ezt meghaladva egyfajta Balaton-kultusz kiépítésére. Jól szemlélteti mindezt az alábbi gondolatsor, tükrözve ezen időszak alapvetését: „Az ország megcsonkítása következtében világhírű fürdőhelyeink idegen kézre jutottak. Ma már egy két fürdőhelyet leszámítva, úgyszólván a Balaton az egyetlen, ahol számba vehető fürdőink vannak. A Balaton azonban istenadta természeti szépségeinél fogva predesztinálva van arra, hogy körülötte olyan fürdőhelyek létesüljenek, melyek a világ bármelyik fürdőjével felvehessék a versenyt. A balatoni kultúra fejlesztése ma fontos nemzeti érdek is, melynek jelentősége túl nő a kulturális problémák keretein, s gazdasági értelemben is fontos nemzeti erőforrásunk lehet.”(2)
Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter több hivatalos beszédében, írásában hangsúlyozta a Balaton fejlesztésének fontosságát, kiemelten Tihany modernizálását és a tavi sportélet, kulturális tevékenységek minden szintű bővítésének szükségességét. Így vált az egyik élharcosává a tó fejlesztését sürgetőknek. A Klebelsberg által is több esetben felvázolt fejlesztő-elképzelések kezdetének az úgynevezett Balatoni Kultúrnap számított, amely 1928. augusztus 5-én zajlott le. A program védnöke személyesen a kormányzó, Horthy Miklós lett. Nem sokkal ezután az országgyűlés életre hívta a Parlamenti Idegenforgalmi Bizottságot, megalkotta a mérföldkőnek számító 1929-es fürdőtörvényt. A fürdőtörvény valóban nagy áttörést jelent a hazai fürdőhelyek életében, szinte minden területre kiterjedtek a szabályozásai. Hamarosan a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság (BIB) is megszületett, melynek feladata a tavi üdülőhelyek egységes irányítása lett. A BIB-nek prominens tagjai lettek: főispánok, alispánok, minisztériumok. Elnökét és elnökhelyettesét, belügyminiszteri előterjesztésre, a Kormányzó nevezte ki, hat esztendőre. Viszonylagosan széles jogkört kapott: részesült az üdülőhelyi díjakból, építésügyi, közlekedéshez kapcsolódó jogköröket kapott. A BIB hatósági jelleggel is működött, három megye feladatait tartotta szemmel, a part vonalától számított 3 kilométeres sávban.
Klebelsberg Kuno emléktáblája
Az 1920-as, 1930-as évekre az üdülési szokások is sokat változtak, a Bethlen-kormány idején bevezették a nyolcórás munkaidőt, amely a szabadidő növekedésével, a testmozgás, a sportok, az életmódváltás előtérbe kerülésével is járt. Megkezdték a közegészségügyi, vízellátást, csatornázást érintő fejlesztéseket. Elindultak vasár- és ünnepnapokon az úgynevezett fürdővonatok (filléres gyors vagy filléres vonat), megjelentek a sínautóbuszok és motorkocsik. A korabeli fotográfiákon már autóutat is látunk a tónál, melynek nagy építési munkálatai is ekkor zajlottak. Nagy szenzációnak számított 1927-ben, hogy rendszeres kompjárat létesült Szántód és Tihany közt. Idővel a hidroplánok is feltűntek a Balaton felett. A tehetősebbek igénybe vehették a Siófok–Almádi–Füred–Földvár–Siófok közt közlekedő repülőjáratokat. A korszakban a Balatont népszerűsítő propagandába nemcsak a MÁV vállalt aktív szerepet, hanem a rádió- és a filmipar egyaránt. A sportélet is tovább színesedett, számos kisebb egyesület és vízi sporttelep létesült. Balatonfüreden 1933-ben vitorlás Európa-bajnokságot rendeztek. 1935 őszétől pedig kezdetét vette – szezonhosszabbítás céllal is – a nagyszabású Balatoni Nemzetközi Sporthét, mindezzel egy időben horgászcentrum is nyílt Tihanyban.
A Limnológiai Intézet vendégháza, Tihany
A gazdasági stabilizáció mellett a két háború között bontakozott ki a klebelsbergi kultúrpolitika, milliós összegeket fordítottak kulturális–tudományos–kutatási célokra.(3) Így született meg a döntés, közvetlenül Klebelsbergtől, hogy Tihanyban egy Országos Magyar Biológiai Kutatóintézetet létesítsenek. 1925-től már működött egy biológiai állomás a révfülöpi kikötőben, majd 1926 augusztusában megtörtént a Kutatóintézet alapkőletétele. A Tihanyi Magyar Biológiai Kutató Intézet az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kötelékében jött létre. 1926. augusztus 25-én tették le alapköveit.(4) Az eseményen a Kormányzó, a miniszterelnök és a kultuszminiszter is részt vett.(5) 1926 őszétől kezdődtek meg az építkezések, Kotsis Iván tervei alapján. Az avatás 1927. szeptember 5-én zajlott le, a Kormányzó jelenlétében.(6)
S hogy miért éppen Tihanyra esett a választás – amellett, hogy Klebelsberg egyik kedvelt helyszíne volt –, arra az intézeti jelentés ad választ: „Az intézet létesítésénél nemcsak a jó megközelíthetőséget tartották szem előtt, hanem azt a nagyfontosságú körülményt is, mely különösen balatoni hydrobiológiai szempontból nagy fontosságú, hogy a tihanyi félsziget a két nagy balatoni medence találkozásánál fekszik. E hely különösen alkalmas sekély és mély vizek összehasonlító tanulmányozására. Azonkívül a tihanyi félsziget a Balaton környékének legérintetlenebb területe, mely belső tavával, hegyeivel, vulkánikus képződményeivel egyébként is sok érdekességet nyújt. Tihany egyúttal a Balatonnak egyik legszebb helye is, ahol a munkához szükséges nyugalom is megtalálható.”(7)
A tihanyi Limnológiai Intézet a hazai tudományos kutatás egyik alappillére és fontos centruma lett. Az impozáns épületben működő tudományos intézetben neves tudósok dolgoztak: dr. Entz Géza, Sebestyén Olga a balatoni hidrobiológia úttörői lettek, de a később Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert is rendszeres tagja, látogatója volt az intézetnek. De nem csak a tudósok számára jelentett kibontakozást e hely, hanem még Vaszary János (1867–1939) festőművész is itt kapta meg élete legnagyobb felkérését. A tó élővilágának megörökítésére – Víz alatti világ címmel – nyert el megbízást. Több művet, vázlatot is készített ebből az alkalomból, a pannó története többszörösen érdekes, nemcsak monumentalitása miatt. Vaszary teljesítette a felkérést: a hatalmas felületen megelevenedett a tó élővilága, halai, növényzete. Azonban a kép a háború során eltűnt, majd a Balatoni Múzeumban őrizték, végül a tihanyi intézetnek adták át az 1950-es évek végén. De azóta mégis nyoma veszett.
Előkerült viszont – szintén ebből az alkalomból festett – Vaszary másik képe, a Halászat a Balatonon, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria őriz. A nagyméretű pannó korabeli képeken, fotókon fennmaradt ugyan, és az alábbi tudósítás (1928-ból) is pontosan rögzítette a részleteit: „A kép szokatlan méretei (nyolcadfél méter a szélessége, két méter és harminc centiméter a magassága) fokozták a feladat nehézségét, mert az ilyen aránylag keskeny és aránytalanul hosszú felületet fölöttébb nehéz úgy megkomponálni, hogy több mezőre ne bontsa az ember. (…) A téma magától kínálkozott számára: a tengerfenéki élet úgy, ahogyan az egy képzeletbeli akvárium üvegfalán át a maga álomszerűségében a néző szem elé tárul. A kész művet ma a művész Vörösmarty-utcai ideiglenes műtermében láthattuk, s láttuk szomszédságában azokat a kompozíciós terveket is, melyeken át a művész immár végleges megoldásáig eljutott. Első tervein a tengerfenéki életet a tengerszíni élet genreszerű jelenetéivel kombinálva – csónakokon halászok bocsátják le a hálót – törekedett ábrázolni. Fokonként eltért azonban ettől a tervétől és ugyanolyan mértékben a realitás ábrázolásától is, s témája mindinkább a tengermélye mese- és álomvilágának ábrázolása lett. A legyező-pálma ágaira emlékeztető korall levelekkel tagolta meg a vásznat, adott neki valósággal architektonikus hátteret. A korall-ágak között a tenger zöldje dereng. Az előtérben dekorative csoportosított tengeri szörnyek úsznak és tülekednek. (…) Nagy festményének uralkodó színakkordja a zöld- és rózsaszín harmóniája. A rózsaszíntől a liláig terjedő színskálában derengenek a háttér lobogó korall-pálmái s közöttük zölden álmodik nagy foltokban a tenger vize. Az előtér szörnyetegeinek színeiben az áttetsző kék dominál. A festmény összhatása mélyen megragadó.” A tudósító még azt is hozzáfűzte: „Vaszary, az ecset virtuóza, szinte önmagát megtagadó mértékben igyekszik egyszerű és kevés beszédű lenni ezen a nagy művén, amely sikerben gazdag pályájának bizonyára egyik legmegragadóbb alkotása.”(8)
Sebestyén Olga (1891–1986) munka közben
A tihanyi Limnológiai Intézetnek mostoha sors jutott 1945 után. Kutatóit megfigyelték, vaskos dossziékat vezettek róluk, sokan külföldre távoztak közülük, néhányan kényszerűen visszavonultak.(9) Akadtak olyanok is, akik vagy kis szerencsével, vagy elkerülve a rendszer figyelő tekintetét, sikeres tudóskarriert futottak be, és sokat tettek a Balaton ökológiai kutatásáért. Ilyen volt Sebestyén Olga (1891–1986) hidrobiológus-limnológus is, aki több mint negyven évig foglalkozott a Balaton kutatásával, emléktáblája a tihanyi Limnológiai Intézet falán hirdeti jelentőségét. Sebestyén Olga kiemelkedő munkásságával hosszú évekig kutatta a tó biológiai struktúráját, ezzel alapozva meg mindazt a tudást, amire ma is építhetnek a kutatók.
Az erdélyi származású kutatónő tanítói, majd tanári oklevelének megszerzése után az 1920-as években az Amerikai Egyesült Államokban lett nevelő. Valójában csak hazatérését követően, 1930-tól kezdett el a tó biológiájával foglalkozni. Ekkor került a tihanyi Biológiai Kutatóintézetbe, ahol a tudományos ranglétrán egyre feljebb jutva, egészen 1971-ig tevékenykedett. A neves professzor, az intézet egykori igazgatója, Entz Géza tanítványaként fő kutatási területévé a Balaton élővilágának – például moszatok, algák, planktonok – megfigyelése vált. Számos előadást tartott nemzetközi színtéren is, tudományos publikációi megjelentek külföldi kiadványokban. Rendkívül precíz és alapos kutatóként tartották számon, aki a hidrobiológia szakág hazai képviselőjeként elsőként hívta fel a figyelmet az ökológiai szemléletmód fontosságára. Munkáit gyakran saját – állat- és növényvilágot bemutató – rajzaival illusztrálta. Még életében számos díjjal tüntették ki, de az egyik legnagyobb elismerés talán az, hogy nevét viseli a Balatonból élő zöldalga-faj, a Rhopalosolen sebestyenae.
Sebestyén Olga a természettudósok racionalitásával vizsgálta a tó hidrobiológiai vonatkozásait, de a tó szerelmeseként sokszor jelezte írásaiban a Balatont fenyegető ökológiai veszélyforrásokat. Már az 1930-as évek közepén tanulmányozta a tömeges algaszaporodást, melynek okát a környezeti hatásokban látta. Később, 1973-ban, Röpiratában felhívta a figyelmet arra, hogy a tó vízminőségének védelme ügyében a tó élővilágát behatóan ismerni kell. 1978-ban született meg a Balaton közérdekű problémáiról szóló írása, amelyben újfent a Balatont fenyegető veszélyekről számolt be.
Az Entz Gézával közösen jegyzett Balaton élete című – még 1942-ben megjelent – munkájában egyértelműen kijelentette, hogy a tó körül élő emberek és a tavat használók kiemelten felelősek a Balaton ökoszisztémájáért. Fő alapvetése szerint: „A Balaton életközössége önszabályozással igyekszik a változásokat helyrehozni, s ha azok bizonyos határokon belül esnek, a tó élete az évszaki változások ritmikus ismétlődésével lüktet tova. Ha azonban oly változások lépnek fel, amelyeket a tó élete nem tud visszaalakítani, az egész életközösség alkalmazkodik az új körülményekhez. Tavunk élete nem áll meg az időben, hanem tovahalad, s ezt a haladást a természet hatalmas erői és az ember értelme irányítja.”(10)
Mezokozmosz
A tihanyi limnológiai kutatóintézet – a Magyar Tudományos Akadémia keretein belül, immár HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet elnevezéssel – eredményes és tevékeny tudományos munkát folytat a Balatonnál. (11)
Hivatkozások
1 Fotók: Berényi Zsuzsa.
2 Ki kell építeni a Balaton környékét. 8 Órai Újság, 1924. március 2. 6.
3 A Balaton vidékének kultúrafejlesztését részletesen összegzi: A balatoni kultúra fejlődéstörténete. Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltár. Balatoni Intéző Bizottság iratanyaga. MNL VeML XIV.28. 16-17. és Lukács Károly: Kultúrafejlesztés a Balatonon. Különnyomat a Balatoni Kurírból, Tapolca, László ny. 1935.
4 „Ma már a magyar művelődés nem mostohagyermek.” Elhelyezték a tihanyi élettani intézet alapkövét. Újság, 1926. augusztus 26. 2.
5 Politikai élet a Balaton partján reggel 10-től este 8-ig. Pesti Napló, 1926. augusztus 26. 2.
6 A Magyar Biológiai Kutató-Intézet ismertetése és 1928-1929. évi jelentése. Tihany, Limnológiai Intézet, 1930. Ld. még: Vásárhelyi Júlia: Egy délután a tihanyi biológiai kutatóintézetben. Délmagyarország, 1933. okt. 8. 10.
7 A Magyar Biológiai Kutató-Intézet ismertetése és 1928-1929. évi jelentése. Tihany, Limnológiai Intézet, 1930. 3-4.
8 Vaszary János tihanyi nagy falfestménye. Újság, 1928. aug. 5. 18.
9 Vö. dr. Woynarovich Elek dossziéja. Woynarovich. (Állambiztonsági Hivatal Történeti Levéltára) ÁBTL 3.1.5. O-10686.
10 Entz Géza – Sebestyén Olga: A Balaton élete. Bp., Magyar Királyi Természettudományi Társulat, 1942. 209.
11 2019-ben a Limnológiai Intézetet is (az MTA többi kutatóintézetéhez hasonlóan) az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányítása alá vonták. Ez a hálózat 2023 óta HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat néven működik, így az intézet neve hivatalosan: HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
