Abafáy-Deák Csillag: Kifordítva-befordítva, avagy a létezés misztikuma
Mottó: Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.
(Ady Endre: Az Értől az Oceánig)
Újra dübörög a banda – énekelte egykor a Skorpió együttes. Makláry Kálmán egykori rockzenész, Szép Ernő-díjas festő újra itt van, Budapesten, a Galamb utcában, egyszerre két helyen is „dübörög”: a Hybridart Space (HS) és a Léna és Roselli Galéria (LRG) tereiben. Az önmegismerés vágya hajtja, az igazság kimondása. A zene élteti, a hangközök világa. Zenében ég, miközben festi, hallja is a belső zenét. Nem csak hallja, de látja is, műveiben ölt testet a zene, testet ölt az óceán és az ér hangja is.
Barlangember lenne, mint Hamvas Béla? Vagy mint a stószi remete, Fábry Zoltán? Kétlem. Világalkotása nem engedi, hogy elzárkózzon a világ elől. Világalkotása a zene és a hozzá kapcsolódó élmény képi megjelenítése, a zene és a festészet iránti szenvedély megformálása „a zeneiség és a festészet határvonalát keresve” (Szőke Dániel Bogdán). Számára a zene frissen felfedezett valóság. Nem visszhang, hanem szívverés (Remény, 2012 – HS).
Hajdúszoboszló szülötte. Egy zárt világban is lehetséges a színek és hangok egyetemesebb élményét megragadni. A patrióta festőt európai művészként tartják számon, szerepel a „2000 kiemelkedő művész és tervező a XX. században” című angol nyelvű enciklopédiában. Kiállított többek közt New Yorkban, Los Angelesben, San Diegóban, San Franciscóban, Párizsban, Drezdában, Budapesten.
A két kiállítás a festészet és a zene kapcsolatára fókuszál. Mágikus kapcsolatukra (Titkok, 2011 – HS), a fent és lent világára, középen egy burok, a szív burka, belül és kívül lenni. Látni, hogy a színek és fények, formák miként válnak a festő szándékai szerint tiszta energia ragyogásává, lüktetéssé.
Képei tömörek és több síkúak. Utak, elágazások, kereszteződések, piros-sárga-fekete színbe öltözött világ. Virágzás és hervadás. Élet és halál (Tavasz, 2011 – HS). Korona és negyedhold (banán is lehetne), fekete és vörös – Stendhal (Le Rouge et le Noir) karrier- és lélektani regényére gondolok, a hatalom- és értékvesztésre (Egységben, 2014 – LRG). A látvány, a valóság, a történelem és a zene mitikus világa adta és adja ennek a festészetnek a szövedékét.
Kavargó világ, a szétesés határán, az ellentétek egymásnak feszülésében (Fény-üzenet, 2011 – LRG), akár egy színes szőttes, falra és láb alá való, egyszerre a lélek szakrális pillanata, egyszerre az élet profánsága, a lélek hófehér tisztasága nem más, mint illúzió. Egy kitárt lepke- vagy madárszárny (A titkok kapuinál, 2011 – LRG). De gondolhatunk Ikaroszra is, a lázadás, a szófogadatlanság, a kíváncsiság megtestesítőjére is. Repülni készülnek.
Makláry Kálmán improvizatív festő, reflexiói azonnaliak, olyan cselekedetek, amire adott pillanatban szükség van (A blues hangjai, 2010 – HS). Ne gondoljunk könnyűségre, az improvizáció mögött hihetetlen szigorúság, összeszedettség rejlik. Az alkotó a szabad létet és formát élteti, attitűdjében ott a bizonyosságot áhító bizonytalanság és transzcendens valóság. Vonalai, mint a zenében, ütemvonalak, tárgyiasítók, bennük a független művész kételyes öntudata és kedélye. Semmi merevség.
Egyedi hangja van, merész és szenvedéllyel teli hang, kerüli az idegen hangokat. Formái egyszerűek, kicsit tagoltak, finomak és mélyek, meglepők, olykor misztikus világba ragadják a nézőt. Újra a fent és lent motívuma, párhuzamos világok, egyek. Egy vonal köti össze őket. Köldökzsinór. Alámerülés, fejjel lefelé, a vízszint felett nyugodt világ van, de alatta nyüzsgő, folyton változó, formáját kereső élet van (Szédülten és zavartan, 2002 – HS).
Festészetét a zene tartja fenn, a zene táplálja, mintha a zene nem létezne a festő nélkül vagy a festő zene nélkül (Hangok és dallamok, 2012 – HS). A zene nem csak mágia, hanem hatalom is. Sóvárgás, önmagunkra ébredés, üresség és hiány, a változás örök körforgása, örök reinkarnáció. Hamvas írja: „…telítve lenni valamivel, amiben nincsen halál”.
A festés mint anyagi természetű dolog anyagszerűségét szünteti meg a zenei élmény középpontba állításával, a festés így lesz félig evilágivá. Számára a festészet – a zenével együtt – az egyetemességet jelenti, minden együtt és egyszerre történik. Festményein átdereng a rend művészi törekvése, saját szabályai szerint, de kételyektől sem mentesen alkotni. Ez a művész dolga. Utak és irányok keresése és szabad választása (Vízió, 2011 – HS). „N(n)em csatlakozott mozgalmakhoz, trendekhez, izmusokhoz. Ennek köszönhetően az életmű egésze is karakteres és egyéni.” (Makláry Lilla)
Makláry Kálmán számára a festészet egzisztenciális kérdés is. A lét rejtett vagy kifejezett fájdalmáról szól (Szabados György: Hamvas Béla és a zene). A festészet fölé emelkedik, a festmény így kap metafizikai tartalmat (Reggeli ragyogás, 2012 – HS). Virágzásba borult táj, kert az élet örök pillanatát tárja elénk. Amikor még egyetlen levél sincs az ágon vagy bokron. Csak virág. Az élet tobzódása ez.
Kölüs Lajos: Színről színre bontva, hangról hangra építve
Mottó: A művészet az igazság hazugságától megszabadított varázslat. (Adorno)
Jókor volt jó helyen? – tehetjük fel a kérdést a tárlat képeit szemlélve. Fehérek között egy európai művész. Ars poeticája szerint: a festészet bizonyos fokú mágia. Létezik egy mindent átjáró-átölelő hatalmas akarat, s a művész érzékenysége csak motiváló erőként szolgál. A színek, a fények, a formák is abban segédkeznek csupán, hogy a festő szándékát a tiszta energia ragyogásává koncentrálják.
Harsány, töredékes formákat és élénk színkontrasztokat varázsol elő poggyászából (Reggeli ragyogás, 2012 – HS). A festészet időbelisége és a zene térbelisége egyszerre jelenik meg Makláry Kálmán műveiben. Távol áll tőle a harlekini magatartás, még inkább a bohóci. Intellektuális-spirituális szelleme, vibráló érzelmi világa hatja át az alkotásokat, amelyeket egyaránt formál az indulat, a szenvedély és a sodró lendület.
Egyre bentebbről néz kifele, a világra, önmagára (Szédülten és zavartan, 2012 – HS). Egyre távolabb a valóság, egyre közelebb az élmény váratlan áramütése és változó ritmusa (Változások, 2011 – Hyridart Space), az élet teljessége. Láttatja a láthatatlant. Teremtőlátomása van, Füst Milán lelki rokona. Univerzuma és víziója leginkább a zenéhez köthető, nem csak hallja, de látja is a zenét. Nézőpontjai dinamikusak, a harmóniát sem nélkülözik, nem a logikán alapulnak, hanem az indulat erején, belső feszültségén, a friss tekinteten (Titkok, 2011 – HS). Nem a történetiségre törekszik, hanem a pillanat örökkévalóságát, líraiságát, zeneiségét tartja célkeresztben (Remény, 2012 – HS).
Motívumai gubancosak, szorosan egymáshoz bújók, visszatérő színei sárgák, kékek, vörösek. Mint aki úton van, és egészen más szemmel nézi a világot az út végén (Felfedező út, 2011 – HS). Belső utazó, örvénylenek benne az élmények, benyomások. Minden színné és zenévé válik. Emlékké, ismétléssé, összhangzattá (Tavasz, 2011 – HS; Egységben, 2014 – LRG). A múlt, azaz az idő lenyomatává. Kottájává? Mi nézők olvassuk a kottát, dúdoljuk a ritmust (Hangok és dallamok, 2012 – HS). A kontrasztok, az ellentétek festője, aki a létezés misztikumát nem csak érzi, hanem formába is önti. A művészek feladata, hogy a külső világ számára olyan dolgokat fejezzenek ki, melyek egyébként csak a kozmikus tudatban találhatók. (Makláry Kálmán)
Szürrealizmusában a vonal világot épít és jelöl. A vonal világos-sötét foltokat különít el egymástól, illetve köt össze egymással. A tér határai eltűnnek, vagy egymásba mosódnak. Minden egyszerre létezik és van jelen. Akadályokat és szabadon ható erőket látunk. Magát a végtelent, magát az álmot (A blues hangjai, 2010 – HS). A lélek belső rezdülését, üresjáratát, kínját, hogy lenni adatott. Fölfele futó vonalak (Vízió, 2011 – HS) az istenekhez vezető utat szimbolizálják. A lét szakralitását, a lélek felfele törekvését, a földi és az égi világ kölcsönhatását. A látható világon túlra merészkedik, határokat lép át, a sejtelmek és titkok világába merül, egy korábban nem ismert, egy korábban nem létezett világba (Fény-üzenet, 2011; A titkok kapuinál, 2011 – LRG).
A vászon vörösében (Cím nélkül, 2009 – LRG) híd ível át az egyik partról a másik partra. Se víz, se part, csak a fehér formák szaggatottsága, ívei, mintha az öreg halász vontatná az óriási haltetem gerincét. Kavargó színfoltok, görbék, vonalak (Cím nélkül, 2010 – LRG) mögött, mintha állati testek formái sejlenének fel. A rohanás, a megrémült, megvadult lovak patáinak ritmusát hallom. Nincs tér, bezárva dobognak. Fehér, havas csend ül a tájra (Monocrom sorozat, 2010 – LRG) fosszíliák nyomai tűnnek fel, akár a sivatagban lennénk.
Festői világa akár egy labirintus, felületkezelése érzékeny, festési módja érzékletes, a művek a belső látásmódra irányítják a néző figyelmét. Osztja Goethe véleményét: A szín az élet. Egységes egésszé rendezett részek sokféleségét látjuk. Utak szövevénye, útvesztő, bonyolultan kacskaringós utakkal. Ebben a mágikus világban a hullám az élet lüktetése, ritmusa, ritmikus változás, a kozmikus világ ismétlődés, az élet áramlása. Egy-egy motívum elkülönül a körülötte lévő formáktól, első pillantásra mintha nem illene oda. Izoláció? Feltűnés? Akcentus? Inkább töredék, a tudattalan tényezők megjelenítése.
A festményeket nézve a csend világa kerül egyre távolabb tőlem. Fémes ritmusokat hallok. Szükséges a zaj, ahogy szükséges a kék ég is. Egyik nélkül sem tudunk élni, létezni. Ha közelebb megyünk a tengerhez, éghez, kiderül, már nem is kékek, inkább zöldek, szürkék. A középkori festők képein Szűz Mária kék köpenyt visel. Leonardo vette észre, hogy a távoli hegyek kéknek látszanak, méghozzá annál kékebbnek, minél messzebb vannak.
Makláry Kálmán festményei a titkok világa előtt nyitják meg a teret, teremtik újjá az idő folyását. Számára a festészet, miként a zene is közvetlen ösztön-megnyilvánulás és egyúttal az ösztön megfékezésének terrénuma. Ez a festészet szintézist teremt, a festészet és zene világát kapcsolja össze. Az elnémuló embert szólítja meg, segíti megszólalni, közlésre ingerli, segíti odahallgatni valamire, a másik emberre. Makláry festményeinek érzéki varázsában érzéki sokszínűség és differenciáló tudatosság jelenik meg. Az érzéki ingert rehabilitálja, kitágítja a harmonikus és a kolorisztikus dimenziót. Festési módja a szabad és spontán kifejezés hordozója. E művek fénnyel, színnel, hanggal, zenével teli terek a világűr sötétsége és csendje előtt.