Abafáy-Deák Csillag: Az idő fala
Mottó: „A könyv a világ leghallgatagabb, legmagányosabb, legbékésebb valósága – a könyvtáros, ha vele él, olyan lesz, mint a könyv.” (Hamvas Béla)
A fal (főnév) szavunknak sokféle megnevezése van (homokfal, keresztfal, kőfal, siratófal, spanyolfal, tűzfal, bélfal, ködfal, urnafal, üvegfal, üzenőfal, vakfal stb.). Olyan szimbólum, amely egymással szöges ellentétben álló érzeteket képes közvetíteni. Az otthon melegét jelentő falak a biztonságot szimbolizálják, míg a „négy fal között” kényszerű bezártságot érezhetünk. Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti (Federico García Lorca). A kínai nagy fal több szimpla építészeti csodánál; sokkal inkább egy mítoszokkal és legendákkal összefonódott kulturális ikon. Az évszázadok során azonban a fal katonai védelmi rendszerből a birodalmi hatalom szimbólumává vált (például Berlini fal).
Könyvtárba lépve nemcsak a tudás fontosságára, hanem az emberi lény jelentőségére is gondolhatunk. Gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor édesapám magával vitt a marosvásárhelyi Teleki Tékába. Még nem tudtam olvasni, mégsem unatkoztam, lenyűgözött az összkép, a hatalmas és titokzatos variáció a falakon, és folyamatosan kérdezgettem, mi van belül, és mikor nézhetjük meg. Amikor megtanulsz olvasni, hallottam. Megtanultam, ötévesen. A látvány emlékét a kolozsvári Egyetemi Könyvtárba vittem magammal, akkor már olvasóként, és azóta is, bármelyik könyvtárban fordulok meg, a könyvek illata felidézi az említett első találkozásaimat egy titokzatos világgal. A világkönyvtár fogalmának jelentése: mindenki számára egyformán rendelkezésre állni, elősegíteni a világ megismerését. A könyvtár az idő falának is tekinthető, amely mögött ott az emlékezet, a megidézés, a felidézés, az ádáz, makacs kísérlet fellépni az idő múlásával, a felejtés erejével szemben.
Gábos József: Könyvtárfal 17
Belépve Gábos József könyvtárába, meglepetés ért. Roskadoznak a polcok a sok ezer könyvtől. A földszinten a művészeti albumok, a különböző irányzatok szerint rendszerezve. Nincs ezekről jegyzék, de ő tudja, mit hol talál meg. (A CD-k dupla sorban állnak.) Van, ami nem kerül polcra, nem csak a helyhiány miatt. Ezek a könyvek hatalmas kupacokban magasodnak, nem kerülnek be a rendszerbe, rendeltetésük, hogy alapanyagul szolgáljanak. Lomtalanításkor kidobott, kiselejtezett antikváriumi darabokból állnak. Az enyészet elleni harc szimbólumai. A művész még nem tudja, melyik részüket használja fel, hogyan trancsírozza úgy fel ezeket, hogy amit innen kinyer, új jelentést kapjon, összhangban összeálljon további halálra ítélt könyvrészlettel. Szín, forma egysége. A rombolás építéssé szelídül, értelmet kap, újjászületést; üzenete lesz.
Gábos József olyan könyveket tart a kezében, amelyekben mindig ott van egy darab erdő. A könyvtárban a könyv hátával néz felénk. Hátat fordít nekünk, már ezzel is felkelti kíváncsiságunkat, milyen lehet, mi van benne. Levesszük a polcról, megfordítjuk, felütjük, belelapozunk. Ma már virtuálisan is lehetséges a felütés, megfordítás, lapozás.
Gábos saját könyvtárát építi, és használja. A szobák között ingázik, felmegy az emeletre, ahol ugyanaz a látvány uralkodik, ott a szépirodalom lakik a polcokon, de nem marad el a feldolgozásra váró kupac sem. Nyitott világ, ablakokkal, számítógéppel. Megszólítják a könyvek, mondhatjuk úgy is, hogy könyvekkel fekszik és könyvekkel ébred, talán álmodik is velük. Válogat, forgatja őket, bele-belelapoz egyikbe-másikba. Nézi a könyv gerincét, a betűk tipográfiáját, belül és kívül. Nem ítéli halálra a kupacban lévő könyveket. A könyvborító a csábítás esete. Reklám is volt, hogy valaki megvegye és elolvassa.
A borító számít, a látszat felülnézetbe vált, mintha távolról nézne valamit, számára nem a könyv tárgya az elsődleges, hanem a képi megjelenése. Képi információt, képi gesztust keres, és nem az számít, hogy a könyv lapozásával milyen társaságba keveredett szándékosan vagy véletlenül. Dialógust folytat a könyvvel, mi és miért ragadta meg a figyelmét, az ösztönét, a tudatát. Szabadon választ, nincs jobb vagy bal oldal, csak lapok, borítók vannak, fülszövegek, rajzok és képek. Ad hoc kapcsolat és választás, tart, ameddig tart. Van, hogy félreteszi, mert úgy érzi, nem születik, nem születhetett meg a kép. Majd egyszer. Őrzi mindegyiket, fotókat készít. Mindennapi kihívás a látvány fölfogása, elemzése. Nem siet; bár a gyorsaság kortünet, a képalkotáshoz idő kell. A földszinttől a padlásig. Az antikváriumoktól az utcai mozgókönyvesekig.
Könyvszőtteseket hoz létre, a valóság jegyében, a pillanatban a múltba tekint, távlatot keres a jelenben, a jövőben, abban a reményben, hogy az öntudat által sem felfoghatót, el nem gondolhatót megformálja. Kollázsokat fest, a kép több könyvet hordoz, felosztva a képi felületet. Békés egymás mellett élés, káosz nélkül.
A könyvfal spirituális értelemben az anyag és a szellem, vagy akár a belső és a külső ellentétére vonatkozik. Gábos József az információs kultúra és a megismerés világát a képzőművészet világába emeli. A könyvtár információt hordoz és közvetít, az értelmezést és az emlékezést segíti. Ma a hétköznapi életben kódolunk és dekódolunk, jelek és jelentések között keressük a kapcsolatot, az időbeli változást, amely minden könyvtár jellemzője. Jelenünkben a múlt határai és az emlékezés határai nem esnek egybe. Emlékezet nélkül nincs történet, de idő sincs. A múlt birtoklása, a fennmaradni akarás ma is fontos. Gábos József Könyvtárfala múlthoz is kötődik, egyben a fennmaradni akarás jelképe is, az életet szolgálja. A képek rendje az értékek rendje is. Az alkotó nemcsak a könyvekre, hanem az emberre is figyel. Az ember és könyvtár kapcsolatát hangsúlyozza.
Gábos József: Könyvtárfal 45
A könyvtár antropomorf világ, túlmutat az emberi halandóságon, a véges emlékezeten, hidat képez az ember és a világ között. Miért e lom? hogy mint juh a gyepen / Legeljünk rajta? s léha tudománytól / Zabáltan elhenyéljük a napot? / Az isten napját! nemzet életét! – kérdezi Vörösmarty a Gondolatok a könyvtárban című versében.
Gábos József – akár egy könyvtáros – a „lomok” között válogat, idéz, parafrazál. A maga módján keresi a választ Vörösmarty kérdésére. A könyv és az emberi intimitás közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Borges írja a Könyveim című versében: Könyveim, bár azt se tudják, hogy élek, éppoly részeim, akár az arcom…
A művész számára a könyv és borítója a történet és a történetmondó világa, egyben a folytonosságé is. A könyvtár labirintusában a feledés ellen küzd, újra és újra, emlékszik és emlékeztet, ezzel határozva meg önmagát. Örökös is, aki őriz, továbbad, átformál, bejárja az alvilágot, maga is a halhatatlanság részévé válik. Könyvtáros lesz, az idő, az elmúlás, a felejtés, a platóni visszaemlékezés örököse. Az élet és halál közötti vonalakat, kapukat keresi.
Az alkotó a bensőségesség útját járja, konstruáló, építkező attitűddel, mintha önmagát álmodná újra és újra az állandóság keresésében. A könyvtár számára hajlék. Kísérletezik művészi alázattal és a precíz, kidolgozott képi részletekkel. Határvonalakat lép át és határvonalakat húz. Lélekvezető és az alvilági leszállások irányítója. Könyveket fest, láthatatlanná teszi őket, egyben a képzelet, az emlékezet, a gondolat révén újra is teremti mindegyiket. Elveszejti testüket, és új ruhát gondol rájuk. Ahogy Borges írja: Odüsszeusz gályáinál mélyebbre szállok az álom emberi emlékezetének elérhetetlen tartományaiba, és e vízalatti tájról érthetetlen roncsokat emelek ki.
Kölüs Lajos: A könyvtár falába szőve
Mottó: „Csodálatos, ahogy a könyvek rátalálnak valakire. Ha egyszer kinyomtatták őket, világra jönnek, kézről kézre, polcról polcra járnak, kölcsönadják, elcserélik őket, elvesznek és megkerülnek.” (Maria Bidian)
Jorge Luis Borges fejében is megszületett a Bábeli könyvtár. A világ mint könyvtár. Történet és cselekvés, mitológia és idő, álom és képzelet univerzuma. A nyelv kódolt és dekódolt világa. Tehát képzet. A könyvek világa már Gutenberg előtt is létezett, gondoljunk csak az Alexandriai és a Pergamoni könyvtárra. Könyvekben gazdag világban élünk, ritkán ülünk be a könyvtárba, mobilon, laptopon, számítógépen olvasunk. Egy virtuális világban mozgunk, a könyv is virtuális, vagy hangalapú. Hiányzik a könyvek felütésének izgalma, a könyv illata, a festékszag. Ritkaságszámba mennek a többezres magánkönyvtárak, bennük a választás szabadsága, a család és a mindenkori időszak öröksége.
Gábos József műtermének részlete
Gábos József festő, digitális művész egyik interjújában Vajda Lajos, Bálint Endre, Toulouse-Lautrec, Vassily Kandinsky és Paul Klee nevét említette, akik művészetére hatottak. Sokszor gondolkodik a munkáikon, de mikor azt érzi, hogy „hatnak”, nem nyúl új képhez, csak jegyzetel, inspirációt gyűjt, és megvárja, míg elmúlik. Folyamatosan figyel, gyűjti a környezetében előforduló felületeket, tárgyakat. Emberi hatásokat makro- és mikroszinten egyaránt. És amikor ez a sok dolog már annyira sok és annyira sűrű, hogy egy csepp sem fér be több, muszáj „kirobbannia”. Így van, hogy egy egész sorozat is készül egy nap. Közben elektrográfiákat is készít. Legújabban kidobott családi fényképeket is gyűjt, ez újabb kihívást jelent számára.
2015-ben CD-gyűjtemény című kiállítását Zsubori Ervin nyitotta meg: Gerincekből, keményborítókból, előlapokból, belső címoldalakból, nyitó- és zárófejezetekből, impresszumokból, félsorokból, tartalomjegyzékekből és ajánlásokból építkező, ihletett kollázs-univerzuma sohasem látott arcait tárja fel a klasszikusoknak. Miközben cím- és mondattöredékeivel megidézi a szó szoros értelmében citált munkát, olyan kitapintható vizuális plusszal gazdagítja az életműveket, hogy az ember legszívesebben azonnal rohanna a legközelebbi antikváriumba vagy ócskapiacra, személyesen is belelapozni egy aranycirádás Jókaiba, a Modern Magyar Könyvtár bármelyik mélyvörös könyvébe, egy időtlen Goethe-fejtegetésbe, vagy épp egy ismeretlen nagylexikon IX. kötetébe – amíg még nem késő, amíg még lehet.
Gábos József: Könyvtárfal 16
Gábos József a könyvek világában barangol ma is. Könyvtárfala egyfajta világelképzelés, mitologikus kódok nélkül. Paradoxon: tárgy nélküli képek, átfestett könyv-kollázsok, papíron, faroston falfesték, amit visszakapar, ráfest akrillal, olajlazúrral, akvarellel, majd méhviasszal rögzíti. Merített papírt is készít a kollázsokhoz. A manualitás titkát őrizve hozza létre alkotásait, darabol, tép, vág, ragaszt. A kézművesség tisztelete és szeretete ez. Színeivel jelzi a polcokat, a szinteket, akárha vonalkódok lennének, de a színsávok a festőállványt is felidézik. Sápadt, halovány, szürkés, ködös, sárgás, rózsás, nem hivalkodó, kopottas, összemosódó, visszafogott, pöttyöket is, körbélyegzőt is felidéző színeivel, színfoltokkal jelzi a könyvborítókat, könyvgerinceket és az idő múlását.
Mintha falat, intarziás, mázas, töredezett, repedezett mozaikot rakna – egymás mellett, geometrikus rendben (hol négyzet, hol téglalap formában) a könyvek. Vakolatként, tapétaként is felfoghatom a látványt. Nincsenek szerzők, nincsenek kiadók, nincsenek kiadási évek, nincsenek nyelvek és származási helyek, nincsenek üres lapok. Az egyik képen (Könyvtárfal 39) feltűnik egy szótöredék is: FOPART, két másikon (Könyvtárfal 16, illetve Könyvtárfal 45) egy körfolt. Nincsenek könyvtárosok és olvasók, azaz Gábos József a könyvtáros és az olvasó is egyben. Felteszem, mindegyik könyvet ismeri vagy ismerte. A könyv látványa (borítója, gerince, betűinek formája, fejezetei, rajzai, színek és formák a pasztellektől a geometrikus elemekig) sorozatban ölt testet, mutatja meg változatos arcát. Nem a könyvtár mint hely hangsúlyozódik, hanem a könyv és a könyvek szelleme, egymásmellettisége, azonosságuk és különbözőségük. Élettérré válnak, saját könyvtárrá, amely nyilvános lét, folyton változó képállománnyal. Nehéz eldönteni, hogy Gábos József Könyvtárfala csak a létező könyvekről szól, vagy ezekben ott rejlik a meg nem írt könyvek, a meg nem jelent könyvek világa is.
Gábos József: Könyvtárfal 39
Tömörít és összevon, párhuzamokat teremt a könyvek eltérő látványa között. Itt nincsenek szóközök, pontok, vesszők, építészeti „csodák” (trompe-l’œil). A Könyvtárfal paradoxonja, hogy az egyediséget nem szünteti meg ugyan, de a több könyv látványa felülírja az egyedi létet, más perspektívába helyezi őket, a közösségi létbe. A közös időt, a határtalanságot, az ismétlés erejét hangsúlyozza. Nem üdvtörténetet teremt, hanem az emberi alkotás sokszínűségét tárja elénk. Az emberről szól, akinek emberi természetéhez tartozik a könyv és a könyvtár. Borges írja a Homokkönyv kapcsán: …sem a könyvnek, sem a homoknak nincs se eleje, se vége.
Gábos József a könyv kultuszára reflektál? Éppen fordítva, egy digitális világban az eltűnő, nyomtatott könyvet állítja elénk, a jövőt, amelyben – bár mindig lesznek kézikönyvek – nem rájuk épül a tudás, az ismeret megőrzése. Rejtetten a könyv halálát is hordozzák ezek a képek. A könyvritkaságokét, a könyv kikopását életünkből. Gábos József, miként Robert Burton, a Melankólia anatómiájának alkotója valójában a melankóliát használja „szemüvegként”, hogy azon keresztül vizsgáljon és elemezzen mindenféle emberi érzelmet, könyvet és teret, a könyvtárat.
A Könyvtárfalban Gábos József a konkrét világ összefüggéseit keresi és találja meg. A lét értelmét, a tudat felszabadítását, az én szabadságát. Ezekben a képekben önmagunkra ismerhetünk, az időtől való félelmeinkre, tapasztalatainkra és a transzcendencia utáni vágyunkra. Mi van a felszín mögött? A felszín áll előttünk, takar és elfed egyszerre. Pőrére vetkőztet, de felismerhetetlen az arcunk. A tárgy (a könyv és a könyvtár) lelkét keresi. Tudatunkra tart igényt, emlékezetünkre, az általunk olvasott könyvekre.
Minden képe más és más. Látjuk a belső és külső, a rész és egész, az el-, át- és kitűnés dialektikáját, a szüntelen keresést a valami változatlan és örök után, egyben a jelen világ transzcendálását a könyvek látványába, születésük és haláluk megidézésével. A képek egyben hasonlítanak is egymásra. Belesimulnak egy képi rendbe és képi világba. Variációk (mintha egyik kép szülné a másikat), a tökéletesség jegyében, a tér és idő folytonosságának megidézésének reményében. Úgy válunk utazókká, hogy nem kell a konkrét könyvre, mintára emlékeznünk, Gábos József maga az emlék, a memória, a tudás és ismeret hordozója, de egyben ezek teremtője is. Nem visszhang, annál több. Hang és hangfal, harang és néma csend. Kibeszélő show, de azzal az eltéréssel, hogy nem követ divatot, a visszafogott színek és formák az alkotó szelídségére, törékenységére utalnak, a bölcsességről nem is szólva, amely mögött az élet- és művészettapasztalat áll.
