A címet, barátom, Samu Gáza kedvenc mondásából vettem kölcsön, ez fejezi ki talán a legpontosabban, miképpen is töltöttem az elmúlt időt a magyar művészeti életben, hiszen pontosan kerek ötven éve vagyok kiállító művész. Munkáim – Beke László szavaival – inspiratív, természet ihlette, biokoncept művek. Bejártam a világot, sok elismerést, díjat kaptam, 2004-ben Munkácsy-díjban részesültem. 10 évig tanítottam, 12 évig voltam a Közép-Európa Fényműhely Egyesület elnöke. Megalakítottuk Orosz Péterrel, Samu Gézával és Varga Géza Ferenccel a Fáskör művészcsoportot, aminek, szomorú, de ma már utolsó élő tagja vagyok. Szobraimról született számtalan értékelés, kritika, talán egykori barátaim szavai a legértőbbek, legkedvesebbek számomra, ezekből idéznék fel néhányat.
„Húber András önálló, senkire sem emlékeztető nyelvezetet talált. A szobor az ő megfogalmazásában nem tárgy és nem termék, hanem egy hely a szubjektum, a művészi tevékenység és elmélyülés számára. Nem matematikai egzaktság, nem pontos térbeli-időbeli meghatározottság jellemzi, hanem épp ellenkezőleg, egy téren és időn kívüli tartományban, egy irracionális dimenzióban létező terület ez: a megalkotott hely és forma egyaránt az esztétikai „meghatározatlan tárgyiasság” helyének, funkciójának, jellegének felel meg. Ezek az építmények transzcendens műveletek számára épültek.
Szembeötlő rokonságuk a neoplaszticista, szuprematista hagyományokkal. Nem meglepő ez, hiszen Húber András, aki tizenöt évig vasöntödében dolgozott és autodidakta művész, néhány évig Fajó János – Kassák szigorúan absztrakt művészi örökségét továbbadó – műhelyéhez és tanítványi köréhez tartozott. Annál meglepőbb a lágy biokonstruktivizmus, amellyel műveit felépíti.”
Gyetvai Ágnes, Új Művészet, 1990. december
Húber András György: Zömök kis vándorlegény
„Húber olyan szobrász, aki nem kér Kisfaludi Stróbl, Pátzay, Borsos örökségéből, de még az ókori görögökéből sem. Csendes lázadásában kérlelhetetlen. Mi Húber művészetének alapja? Az objet trouvé, az eleven fa, bokor ága, gallyak kéreggel, vagy lehántva, meg a pergamen-papír. Eljárása válogatott alapanyagainak manipulálása, transzfigurációja. (…) Önálló, originális plasztika a Húber Andrásé; ilyet más nem csinál. Mindezt ő maga teremtette – lehet, hogy csak saját magának, de mi osztozunk benne –, itt minden az övé, senki tőle semmit sem vehet el. Egyik őse a szürrealista absztrakt. Fanyar attitűdje – akár Samu Gézáé – teljesen távol tartja a parasztromantikától. Miféle művészet ez voltaképpen? Arte povera, pontosabban – a szó szoros értelmében vett – organikus koncept.”
Frank János, Ernst Múzeum, 1989. június 8.
Húber András György munkái
„Húber András van annyira önző, kényelmes, hogy címet sem akar adni munkáinak. (…) Nem akar direkt irányítani minket, nem akarja, hogy térszerkezeteibe azt, vagy csak azt lássuk bele, amit az adott cím sugall.
S mégis, itt vikingek hajóznak, szélfogót állít az ősember, vackára tér a vándor, foltozza viharok ellen, pogány istenekhez imádkozik, oszlopot emel a bajt elhárítandó, halászik háncsból összeeszkábált hálóival, megmintázza irigyét, a sólyom fenséges röptét, íjat feszít vadak ellen, totemeket emel egy ismeretlen, nagyobb erő előtt. Megbecsüli környezetét, mert nem felejtette még el, hogy hatalmasabb nála, csak annak függvénye, abból építkezhet.
Tegnap azt mondtam Húber Andrásnak, hogy itt képtelen vagyok reklámpropagandista lenni, akinek ez a fajta szobrászat nem tetszik, annak úgysem tudom elmondani. Azt felelte, teljesen mindegy mit csinálsz, énekeljél, ha úgy tetszik. Nincs hangom, s ha lenne, akkor is csak Kipling Mauglijának lenne joga énekelni, mert ő még tudná, hogy egy vérből vagyunk, és nem haladhatjuk meg a Természetet.”
Kozák Csaba, Fészek Klub, 1987. április 28.
Húber András György: Az erdő elhagyása
„…Húber András, Andriskám! – Alig ösmerlek… Salgótarjánban egy szobrod láttam, úgy éreztem – rögtön mondtam is –, amit látok az egy hatalmas sikoly. Érdemben ma sem tudok többet mondani. Ezek a munkák érzékeny lélekből fakadnak, erős kezek faragják, illesztik, ragasztják a fát. A Te szobrászatod Reád hasonlít: tömör, erős és tisztességes. Szép vitorlásaid sikoltoznak a térben…”
Kő Pál, Hitel, 1992. 2. szám
„Húber tehát szerkesztő, aki az embernek kiszolgáltatott anyagot nem arra használja fel, hogy benne diadalmas ön-emlékművet hozzon létre, inkább arra, hogy megszólaltassa az anyag tiszta hangját, hogy az anyagot magát mutassa fel, s a szobrász munkája csak a fény, mely mindezt láthatóvá teszi. Romantikus is talán annyiban, hogy néha tanácstalanul áll a nagy technika, nagy szépsége előtt, és megindulva gusztálja inkább a nagy erdők szélben hajladozó fatörzseit.”
Aknai Tamás, 1985
Húber András György: És megint
„Az talán a leghelyesebb tehát, ha Húber András munkáit mintegy modelleknek tekintjük, egy fizikai körvonalaiban, szellemiségében harmonikus világ modellezéseként, és megkeressük azokat a vonatkozási pontokat, amelyek áttételesen saját életünk minőségét is meghatározhatják. Milyen vonatkozási pontokra gondolok? Például a Választás fontosságára, a hiteles anyagok, a megfelelő dimenziók, a harmonikus arányok kiválasztásának fontosságára. A Következetességre, amely éppen úgy megnyilatkozik abban, ahogyan egymás mellé kerülnek az anyagok, mint abban, ahogyan műről műre logikusan követik egymást a művész kérdései. A Kitartásra, amely megtartja az alkotót választott világában, hogy hónapról hónapra, évről évre elmélyültebben dolgozhasson.”
- Szabó Ernő, Nagyatád, 1992. április 8.
„Az a natúra tehát, ami Húber szobraiban és szobrai által megjelenítődik, elénk varázsoltatik, nem az a természet, amit a konstruktív művész leképezni szándékozott. Húber műveit egy eltűnt világ soha föl nem idézhető nosztalgikus hangulata, szabadságérzete lengi át, amely a lehetetlennek látszó, de „muszáj-Herkulesként” mindig meg-megpróbált szárnyalás és a szükségszerű földhözragadtság gondolatköréből táplálkozik. Történetfilozófiai metaforaként is értelmezhetők ezek a művek. (…)
Húber választását – bármennyire is „divatos” lenne – nem lehet a népi-urbánus ellentét egyfajta kivetülésének tekinteni, hanem a Samu Géza vagy Bukta Imre művészetével jelezhető bio art, vagy zöld művészet egyik újabb szépen zöldülő ágának.”
Gyárfás Péter, Új Művészet, 1990
Húber András György munkái közgyűjteményekben
- Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
- Janus Pannonius Múzeum, Pécs
- Soproni Éremmúzeum, Sopron
- Pierre Bernard Gyűjtemény, Nice
- Dunaszerdahelyi Múzeum, Dunaszerdahely
- Modern Múzeum, Hajdúszoboszló
- Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
- Xantus János Megyei Múzeum, Győr
