Ernszt András festészeti és gondolati témája már majdnem két évtizede az a csendes világ, amelynek gazdagságát, rejtjeleit konzekvensen, sajátos szemléletmóddal, formailag az absztrakció és a figuralitás határán jeleníti meg festményein. Legutóbbi, Sűrített csend című kiállításán is előtérben áll a természet, a növényvilág, a víz mint látható absztrakciós képi forma, de a háttérben sok minden más is kibomlik a figyelő szem számára: ezt azért lényeges hangsúlyozni, mert a legutóbbi időben kurrens lett e téma mind a tudományos kutatás, mind a művészetek területén.(1)
Ernszt András kiállításának részlete, B32 Galéria (Fotó: Horváth S. Gábor)
Ernszt András festői pályája a 2000-es évek közepén indult, és egyként kapcsolódik akkor is, azóta is Pécs művészeti tradíciójához és jelenéhez. A Művészeti Kar hallgatójaként Valkó László, majd Keserü Ilona volt mestere, utóbbi DLA-fokozatának konzulenseként és témavezetőjeként is. Ekként a Színerő – Léptékváltás mesterkurzusokon(2) is rendszeresen részt vett, ahol a festőművészek lehetőséget kaptak nagy méretű képek létrehozására, de például az egyik Színerő-kurzus évében éppen a Zsolnay-gyár terében rakták össze és állították ki Keserü Ilona Nagy gubanc című színes fémszalagból készült, hatalmas méretű, Mőbiusz-szalagra reflektáló alkotását is a résztvevők összefogásával.
Pécs művészeti élete ma is jelentős, és méltón folytatója kiemelkedő művészeti tradíciójának: például idén elsőként ott volt látható Victor Vasarely 120 éves évfordulós kiállítása, a Modern Magyar Képtárban(3), ahol a XX. század elejének kiváló művészeitől láthatunk festményeket, például a Nyolcaktól, Gulácsytól, Nemes Lampérthtól, de Rippl-Rónay Józseftől is, aki mestere volt Martyn Ferencnek, aki később Keserü Ilona mestere lett. De Lantos Ferenc, Schaár Erzsébet, Pierre Székely, Csontváry alkotásai is megtalálják helyüket Pécsett a Zsolnay-kerámiák gyűjteményei mellett. Emellett a Pécsi galéria és az M21 Galéria is folyamatosan mutatja be a kortárs művészeti törekvéseket.
Ernszt András: Eleven, 2025
Mindezt azért érdemes részletezni, mert például az a kolorizmus, a színek használatának sokrétűsége, sokoldalúsága, kiemelt szerepe nagyon jellemző a pécsi – többször „mediterrán városként” emlegetett – hagyományra, és Ernszt András autentikussá, egyénivé kialakított és folytonosan alakuló festészetének is eredője, háttere is, amely az ösztönösség, az intuíció és a tudatosság nagyszerű és nagy ívű összhangjaként valósul meg.
Ernszt András festményein organikus formákat látunk, növényeket, egy-egy levelet, szirmot mozgásban, áramlásban, szinte a szél is érzékelhető a képeken, felületük rendkívül mozgalmas; a képszélek nem lezártak, a szem tovább folytathatja a formákat, hasonlóan a víz – szintén megjelenített – áramlásához. A festmények témáját, az ábrázolás- és szemléletmódot, a festői megoldásokat egybevetve, és azt a sajátos egzisztenciális tájtapasztalatot tekintve, amelyet Ernszt András festményei megjelenítenek, a tájkép radikális újraértelmezéseként lehet őket felfogni.
Ernszt András: Illatmező II., 2025
Milyen módon jelenik meg ez az újraértelmezés?
A táj mint kulturális konstrukció az európai festészetben a reneszánsz festmények (portrék, csoportképek) hátterének tájábrázolásánál kezdődik, s a későbbiekben mint a festő egzisztenciális tapasztalata fonódik ezzel össze, ahogy a tájábrázolás a kép előterébe kerül, majd fő témájává válik, elsőként Claude Lorrain-nél, majd C.D. Friedrichnél; majd elkezdődik a táj részeinek, részleteinek kiemelése, ahogy a XIX. században Claude Monet-nál a vízililiomok kiemelt képtérbe helyezése, a XX. században pedig pl. Gerhard Richter elmosódott virágai vagy Cy Twombly hatalmas rózsái fő témává válnak.
Ernszt András: Lélegző táj I., 2025
Annyiban sajátosak Ernszt András festményei, amennyiben szubjektív festői egzisztenciális tájtapasztalata alapján a természet egy-egy részletét nagyítva helyezik középpontba, és mögötte töredékes utalással jelenítik meg azt a világot, ahová ezek az organikus részek illeszkednek. Festményeit az intuitív és a racionális, az akaratlagos és a kép erejéből származó spontán megjelenítések összhangja jellemzi. Mindezzel együtt a hagyományos perspektívát is „szétteríti”, ilyen módon a képrétegek egymás fedésében alkotják meg a mélységet, a magasságot és a visszatükröződéseket is, határozott és radikális színhasználattal, nem várt színkombinációk létrehozásával. Mindezt a képrétegek fedik fel; ha a képfelületek mélyére nézünk, egyben a magasságot is megleljük, a visszatükröződések játékát: mélység és magasság eggyé válnak. Mindezzel a fény jelenlétének, azaz a festészet legeredendőbb témájának és feladványának is hangsúlyos szerepet ad.
Ernszt András: Sűrített rend I., 2026
Ehhez az újraértelmezett tájképfestészethez az is hozzátartozik, hogy a részletekből – a levél- és virágrészletekből – bontható ki az egész, nem pedig fordítva, ahogy a hagyományos tájképfestészetben, ahol egy egész tájat látunk, és abból bonthatjuk ki a részleteket. Ernszt András festményein nagyított, reflektált részleteket látunk, és a képzelet abból tudja kibontani az egészet. Először talán orientációs bizonytalanságot tapasztalunk, amikor a képekre nézünk, de ez megszűnik, ha nézőpontunkat a kép mélységeire irányítjuk, és megtaláljuk saját orientációs pontunkat. Ugyanakkor mégis vagy éppen emiatt: az Ernszt András által megfestett tájtapasztalat felfüggeszti az aktivitást, kontemplatív, meditatív tájtapasztalatra hívja meg nézőjét, szemlélőjét is. A csend a festmények része – amelyet a festő adott át nekik, festett beléjük, akárha a szünetet a zeneszerző a zeneműbe.
Ernszt András: Sűrített rend II., 2026
Mindez úgy jön létre, hogy Ernszt András festészete nem narratív festészet(4), hanem festői festészet: egy időpillanatot mutat be – a festő által kiemeltnek tartott időpillanatot. Nincs történet, helyette természeti élmény van, amely a szubjektíven észlelt-érzékelt tájat kialakítja, de magának a képnek nincs szubjektuma: a szubjektum a festő a maga speciális, pillanatnyi tájtapasztalatával. A festő csendes megfigyelő, egyenlő a tájjal, nem rendeli magát alá, de nem is tekinti magát a táj uralkodójának. Ily módon megőrzi a táj méltóságát és befogadójának méltóságát is. Így alakul tehát (ki) Ernszt András sajátos, sűrített csendje.
Hivatkozások
1 Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje széles körben hívja fel a figyelmet erre a világra.
2 Keserü Ilona mint a PTE Művészeti Kara Doktori Iskolájának témavezetője 2007-ben egy hónapra bérbe vette a Zsolnay-gyár egy használaton kívüli épületét, s a Színerő/Léptékváltás című kurzussorozat elindításakor azt a célt tűzte ki, hogy a kurzus résztvevői – tanáraik vezetésével – a táblaképnél nagyobb méretű képeket készítsenek, illetve ennek a léptéknek megfelelni képes színerejű képeket hozzanak létre a nyolc méter belmagasságú, majdnem kétezer négyzetméteres térben, amely egyszerre rendkívüli adottságú műhely és különleges kiállítótér is volt akkoriban. Azóta már Ernszt András is tanárként, mesterként vesz részt a Művészeti Kar alkotói tevékenységében. > Link.
3 Ez az anyag része lesz a május 15-én a Szépművészeti Múzeumban nyíló nagy Vasarely-kiállításnak. > Link.
4 Wendy Steiner: Narrativitás a festészetben / Wendy Steiner: Pictorial Narrativity. In uő: Pictures of Romance. Form against Context in Painting and Literature. Chicago – London, University of Chicago Press, 1988 > Link.
