A Vizuális expanziók, az Inskripció és a 11≙ 1011 című kötetek kutatási szempontjai

A három kiadvány egy négy éven át formálódó kutatássorozat egymásra épülő része. A kiindulópontot a 2022-ben megjelent Vizuális expanziók jelentette, amely a magyar elektrografika kialakulásának történeti és mediális előzményeit, elsősorban az 1970-es és 1980-as évek neoavantgárd, intermediális és technomediális kísérleteit vizsgálta. Kezdettől az érdekelt bennünket, miként változik meg a kép és az alkotói gondolkodás, amikor „új” technikai eszköz kerül a művész kezébe. Az idézőjel arra utal, hogy ezek az eszközök technikatörténeti értelemben többnyire már léteztek, újdonságukat itt a hozzáférés és a művészeti használat új helyzete jelentette. A fénymásolót, a faxot, a fotográfiát, a filmet, a videót és a korai számítógépet ezért működésük felől vizsgáltuk, keresve, milyen más képi lehetőségeket nyitnak meg, és hogyan alakítják át a mű létrehozásának és befogadásának módját.

A három kötet időben az 1970-es évektől 2025-ig terjedő folyamatot fog át, de nem merev korszakhatárok szerint. A kutatás során egyre világosabbá vált, hogy az elektrografika, majd később az elektrográfia története nem írható le egymást leváltó periódusok lineáris rendjeként, hiszen az életművek, technikák, alkotói kapcsolatok és intézményi kezdeményezések több évtizeden ívelnek át. Ezért a dinamikus periodizáció a teljes kutatássorozatra érvényes módszertani elvvé vált. A hetvenes-nyolcvanas években meghatározó fénymásolás-, fax-, fotó- és videókísérletek a kilencvenes években nem szűnnek meg; melléjük kerül a személyi számítógép és az internet, majd a kétezres évektől nagyban elterjed a digitális képalkotás, az installáció, a mozgókép, a generatív eljárások és végül a gépi tanulás. Szándékunk szerint a kiadványok alcímeiben jelölt korszakhatárok ezért elsősorban hangsúlyeltolódásokat jelölnek.

Vizuális expanziók

A Vizuális expanziók az előtörténetet és a korai hálózatokat tárta fel. Kiemelt szerepet kapott a Magyar Műhely és köre, a vizuális költészet, a szöveg és kép közötti átjárás, a műfajhatárok feloldása, valamint azok az alkotók és csoportok, amelyek az új technikai médiumokat kísérleti módon kezdték használni. A kutatás itt már azt mutatta, hogy az elektrografika nem választható el az avantgárdtól, a kapcsolatművészettől, a művészeti önszerveződéstől és a nemzetközi hálózatoktól. A technikai kép megjelenése új kapcsolatokat teremtett a korábbi médiumok között. A rajz, a grafika, a fotó és a szöveg elemei egyre jobban összefonódtak a gépi kép sajátosságaival.

A publikációk megjelenési sorrendje nem követte a vizsgált korszakok kronológiáját. A 2025-ben megjelent 11≙1011 a 2000 és 2025 közötti időszakot dolgozta fel, a Magyar Elektrográfiai Társaság alkotóinak perspektívájából. A vizsgálat súlypontja itt már a számítógépes művészet megerősödése és a digitális médiumok diverzifikálódása volt. A műveket tizenegy, egymást részben átfedő mediális kategóriába rendeztük. Ide tartozik a kódolt, algoritmikus és generatív művészet, a fotóalapú kép, a digitális absztrakció, a glitch art, az installáció, a fény- és mozgóképes mű, az intermedialitás, a retrospektív digitális formanyelv és a gépi tanulás alapú művészet. A kategóriák tájékozódási pontokat adnak, határaik szándékosan átjárhatók.

11≙1011

A véletlen, a hiba és a félreértés egyszer a saját munkafolyamatunkba is váratlanul beleírta magát. A glitch artról szóló fejezet írásakor felidéztük a Mark II reléi közé 1947-ben beszorult molylepke történetét. Grace Hopper visszaemlékezésében az épület ablakain nem volt háló, első fordításunkban azonban véletlenül „rács” szerepelt. A lektori kérdés – mekkora bogár lehet az, amelyet egy rácsnak kell feltartóztatnia? – a forrásszöveg újrafordítását eredményezte: a rácsból háló lett. A kis fordítási hiba különös módon rímelt arra, amit éppen vizsgáltunk.

Az Inskripció, bár harmadikként készült el, kronológiailag a két korábbi kötet közé illeszkedik. A kilencvenes években tovább élnek az analóg elektrografikai eljárások, a digitális képalkotás pedig egyre erősebben alakítja át a művészeti gyakorlatot. A korábbi fénymásolás- és faxművészet, a mail art és a hálózati működés mellett megjelenik a számítógépes képalkotás, a net art, a mozgókép és a virtuális valóság. Ugyanilyen fontosak azonban az infrastruktúrák és az intézmények: a Magyar Műhely, az Artpool, az Árnyékkötők, a C3, valamint regionális műhelyek, kiállítások és archívumok. A kötet egyik feladata ezért az volt, hogy láthatóvá tegye azokat a kapcsolódásokat, amelyek a nyolcvanas évek kísérleti kultúrájától például a Magyar Elektrográfiai Társaság létrejöttéhez és későbbi intézményesüléséig vezetnek.

Inskripció

A kutatás mindhárom kötetben válogatott anyagra épült. Művek, alkotói életpályák, csoportok, intézmények és technomédiumok kapcsolatait követtük a hozzáférhető művek és reprodukciók, művészinterjúk, levelezések, alkotói önértelmezések, korabeli folyóiratok, katalógusok, kiállítási dokumentációk és archívumok alapján. A kiállítások és intézmények közül azok kerültek előtérbe, amelyek jelentősen alakították a korszak művészeti közegét, új médiumoknak adtak teret vagy alkotói kapcsolatokat szerveztek. A válogatás fenti szempontjai eleve kijelöli a kutatás határait. A 11≙1011 szándékosan nem tárgyalja önálló kutatási területként a net artot és a számítógépes játékokat; ezek kifejezetten a kötet vizsgálati körén kívül maradtak. Az Inskripció ezzel szemben a net artot, az internetes művészetet és a VR-t a kilencvenes évek átalakulásának részeként érinti. A feltárt összefüggések reményeink szerint későbbi kutatások számára is használható forrásanyagot adnak.

A kutatás elméleti kerete ennek megfelelően nem egyetlen elméletre épül. Alapvető kiindulópont a médium aktív szerepének vizsgálata, mint például Marshall McLuhan médiumelmélete és az érzékelés technikai kiterjesztésének gondolata, Friedrich Kittler médium- és apparátuselmélete, Walter Benjamin technikai reprodukcióról és az optikai tudattalanról szóló tézisei, Lev Manovich meta-médium-, konvergencia- és numerikus reprezentáció-fogalma, és Jay David Bolter és Richard Grusin remedializáció-elmélete. A legújabb technológiai fordulat értelmezésében Lev Manovich és Emanuele Arielli generatív mesterséges intelligenciáról szóló munkája, valamint Jon McCormack és Mark d’Inverno számítógépes kreativitásról írt tanulmánya adott további támpontot. A magyar elektrográfia értelmezésében különösen fontos Bohár András munkássága, aki Heidegger, a fenomenológia és a hermeneutika felől vizsgálta a gép és az alkotó kapcsolatát. Az Inskripcióban ehhez többek között Flusser apparátusfogalma, a hálózati működés és kommunikáció elméletei, valamint a véletlen és a kontroll kérdése társul.

A kötetek

Visszatérő kérdés mindhárom publikációban az eredeti és a másolat, a kézi és a gépi, a véletlen és a kontroll, az analóg és a digitális, az anyagi és az immateriális, valamint az egyéni szerzőség és a hálózati együttműködés viszonya. A technikai apparátus kilép a reprodukciós szerepből, a gép már nem marad a kép mögött. Működése, hibái és korlátai nyomot hagynak a művön, és maguk is az alkotás alakító tényezőivé válnak. A művész saját képi nyelvét, korábbi technikáit és személyes jeleit is magával viszi az új közegbe. Az Inskripció zárszava ezt már kifejezetten a gép és ember együttműködéseként, illetve a technikai apparátus alkotói partnerként való megjelenéseként összegzi. A három kiadvány együtt tehát az elektrografika/elektrográfia és a hozzá kapcsolódó technológiai alapú alkotás egyik magyarországi történeti vonulata, kifejezetten figyelve azokra az alkotókra, csoportokra és intézményekre, amelyek e terület kialakulásában, továbbélésében és intézményesülésében meghatározóak voltak.

A technikai médiumok művészeti története sokszor éppen ott kezdődik, ahol az eszköz eltér a rendeltetésétől. A művész másolás helyett képet készít a fénymásolóval; a fax továbbítási hibája saját grafizmust hoz létre; a digitális hiba esztétikai eseménnyé válik; a számítógép kiszámítható működéséből a művész a véletlent kezdi keresni. A művészek próbára teszik az eszközöket, összekapcsolják korábbi technikáikkal, és saját képi nyelvükhöz alakítják azokat. Ebben a viszonyban a fénymásolótól a generatív mesterséges intelligenciáig meglepő folytonosság rajzolódik ki. Paulo Bruscky ironikus gesztusa, hogy minden mű végén megköszöni a másológép együttműködését, és Dárdai Zsuzsa géppel folytatott dialógusa már a korai elektrografikai gyakorlatban is partneri viszonyként írja le az alkotást. Molnár Vera úgy fogalmazott, hogy a számítógép „megteszi a javaslatait”, amelyek közül a művész választ, az uralmat azonban nem engedi át a gépnek. A generatív modelleknél a gép már tanult mintákból állít elő képi kimeneteket, így a választás és az alkotói kontroll kérdése más léptékben tér vissza. Lev Manovich és Emanuele Arielli már a gép kvázi-esztétikai döntéseiről írnak, ugyanakkor az emberi szándék, a választás és a gépi kimenetekkel való konfrontáció szerepét továbbra is meghatározónak tekintik. A különbség így elsősorban a gépi önállóság természetében és mértékében kereshető. A Vizuális expanziók zárszavában idézett kassáki mondat, „Éljünk a mi időnkben”, utólag a teljes kutatássorozatra is érvényesnek látszik. Az általunk vizsgált alkotók saját koruk technikai környezetét vették birtokba.

A kiadványokban szereplő 121 alkotó névsora

Albert Judit, Ázbej Kristóf, Baán Katalin, Bálint Bertalan, Barti Magdolna, Bátai Sándor, Biess Katalin, Bodor Anikó, Bohár András, Botos Péter, Bózsa Evelin, Budaházi Tibor, Bujdosó Alpár, Büki Zsuzsanna, Csáji Attila, Csernik Attila, Csíkvári Péter, Csízy László, Czeizel Balázs, Czető Beaty, Daradics Árpád, Dárdai Zsuzsa, Dávid Vera, Detvay Jenő, Drozsnyik István, Enyedi Zsuzsanna, F. Farkas Tamás, Fenyvesi Tóth Árpád, Füleky Adrienn, Gábor Enikő, Gábor Éva Mária, Gábos József, Galántai György, Géczi János, Gergely Nóra, Olena Golub, Gyenes Gábor, Gyenes Zsolt, HAász Ágnes, Halbauer Ede, Harangozó Ferenc, Herendi Péter, Hernádi Paula, Hervé Rodolf, Horkay István, Juhász Dorina, Kádár Joseph, Kádár Katalin, Kántor József, Károly-Zöld Gyöngyi, Kecskés Péter, Kelecsényi Csilla, Kelle Antal Artformer, Kemény György, Kerekes László, Eva Kipp, Kis-Kéry Csilla, Ifj. Koffán Károly, Koppány Attila, Koroknai Zsolt, Kováts Borbála, Krnács Ágota, L. Simon László, Láng Eszter, Lantos Ferenc, Lévay Jenő, Lieber Erzsébet, Lisányi Endre, Lonovics László, Lux Antal, Magén István, Matkovic Slavko, Mayer Éva, Máté Gyula, Mengyán András, Molnár Vera, Nagy Pál, NagyMolnár (Nagy Krisztián és Molnár Csaba), Neuberger Gizella, Németh Géza, Németh Konkrét Gábor, Olajos György, Ország László, Paczona Márta, Pál Csaba, Papp Pala László, Papp Tibor, Pataki Tibor, Perneczky Géza, Ovidiu Petca, Péter Ágnes, Petőcz András, Pézman Andrea, Repászki Ferenc, Ruzsa Dénes, Sándor Edit, Saxon Szász János, Sós Evelin, Spitzer Fruzsina, Stark István, Sugár János, Syporca Whandal, Szegedy-Maszák Zoltán, Szirányi István, Szirmay Jeanette, Szlaukó László, Szöllőssy Enikő, Szombathy Bálint, Tellér Mária, Tenke István, Ter Wal Paul, Toóth Gábor Andor / TGA, Tóth Gábor, Vadász György, Vass Tibor, Vasvári László Sándor, Végvári Beatrix, Waliczky Tamás, Wrobel Péter, Zséger Olivia, Zsubori Ervin

A kiadványok a borítóra kattintva elektronikus formátumban is elérhetők