Budapesten május 27. és augusztus 16. között rendezték meg a Digitális Agora 2025–2026 IV. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálé kiállítást a Pesti Vigadó IV. emeleti kiállítótereiben. A mára nemzetközi fórummá vált eseménysorozat negyedik etapja a digitális művészet legfrissebb trendjei és a mesterséges intelligencia térhódítása mellett egy évtizedes sikertörténetet, a 2015-ös újraindulást is ünnepelte – olvashatjuk a nagyszabású tárlatról. A negyedik triennálé a számítógépes művészet úttörőjének számító Vera Molnár pályája előtt is tisztelgett. A látogatók animációkat, digitális nyomatokat, fény- és mobilobjekteket, videóműveket láthattak, megismerhették 20 ország alkotóinak látásmódját.
Az algoritmusoktól a mesterséges intelligenciáig – Digitális Művészeti Triennálé Szekszárd–Budapest alcímű kiállítás kiváló apropó az elektrográfia ágának áttekintésére. Napjainkat áthatja a digitalizáció, gondoljunk csak a közösségi felületekre vagy az online térben fellelhető információkra, melyek megkönnyítik a munkát, a tanulást, voltaképpen egész életünket. Természetes, hogy a képzőművészet is efelé tendál. A művészet és a digitális technológia kapcsolata számos elméleti kérdést vet fel, melyek messzire vezetnek. Az bizonyos, hogy a digitális technológia jelentős támogatást nyújthat a kortárs művészeknek.
Az elektrográfia megértéséhez tisztáznunk kell annak fogalmát. „Az elektrográfia kifejezés azokat a művészeti alkotásmódokat jelöli, melyek esetében az alkotók elektromos eszközök felhasználásával hoznak létre műtárgyakat” – írja a Portfolio Így lehet elektromos eszközzel műtárgyat alkotni cikke. Az elektrográfia területén dolgozók számítógépet, fénymásológépet, szkennert, digitális fényképezőgépet és egyéb elektronikus eszközöket használnak. Az alkotás során ezek erősen befolyásolják a létrejövő művet, hiszen az eszköz tulajdonságai meghatározóak. Ugyanakkor fordítva az is igaz, hogy a technológiát az alkotók a maguk hatékonyabb kifejezésére használják.
A téma alapos megismeréséhez szívből ajánlom a Fejezetek a magyar elektrográfia történetéből című kiadványt. A Képírás Művészeti Alapítvány által kiadott hiánypótló kötet szerzői: Albert Judit, Gyenes Zsolt, Ruzsa Dénes, Vass Norbert, N. Mészáros Júlia és HAász Ágnes. A magyar elektrográfia és digitális művészet legmeghatározóbb szakértőiről van szó, akik tanulmányaikban mélyrehatóan ismertetik a területet, történeti áttekintést adnak. Az Albert Judit által jegyzett, a kötet címével azonos esszéből kiderül, hogy az első digitális munkákat fejlesztőmérnököknek és programozóknak köszönhetjük. A 70-es, de főleg a 90-es évektől „a leginnovatívabb művészek szisztematikusan, olyan technológiai eljárások adaptációjához fordultak, amelyeknek közös technológiai alapja a sokszorosítás és annak folyamata volt. Elektronikus grafikák, polaroid fényképek, videógrafikák fotogramok, kreatív fénymásolatok, elektronikus kiadványok születtek”.
Az eszközök és technikák elemzése mellett megismerhetjük a hazai viszonyokat, de némi nemzetközi kitekintést is kapunk. A magyar elektrográfia története a tárgyalt alkotók műveinek elemzése és gazdag képanyaga mentén rajzolódik ki. Magának az elektrográfia fogalmának definiálásához elengedhetetlen forrás Bohár András elméleti munkássága, tanulmányai, melyekről Gyenes Zsolt ír.
A HAász Ágnes tollából származó A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) és galériája (MET Galéria) fejezetben rövid, ám tartalmas összefoglalót kapunk róluk. A társaság 2001. augusztus 17-én jött létre Budapesten, a Bartók 32 Galéria falai között. 19-en alapították, jó részük a különösen a 90-es évek első felében aktív Árnyékkötők csoport résztvevői közül került ki. Alapító elnöke HAász Ágnes. Céljuk: összefogni az elektronikus, digitális eszközöket használó hazai alkotókat, valamint a területtel foglalkozó elméleti szakembereket – művészettörténészeket, művészeti írókat. A tagok összetétele változatos: festő-, fotó-, grafikus- és szobrászművészek alkotják határon innen és túlról. Lehetőséget teremtenek a művek bemutatására, megismertetve, népszerűsítve ezzel az elektrográfia műfaját.
Természetesen nem feledkezhetünk el Vera Molnárról sem. A művészettörténetet és esztétikát hallgatott, a hagyományos művészeten nevelkedett alkotó figyelme a nonfiguratív, absztrakt festészettől fokozatosan fordult a számítógép felé. 1968-ban „talált rá” a komputertechnológiára, amellyel létrehozta egyszerű geometriai alakzatokon és formákon alapuló, algoritmikus képeit. Úttörő munkásságával mintegy lefektette az elektrográfia alapjait.
A számítógép a 60-as évek óta a művészetben is jelen van. Szoftverek segítségével festünk, rajzolunk, épületeket tervezünk, vagy éppen képeket alakítunk át (Photoshop). A technika rohamos fejlődése következtében már szinte semmi sem tűnik lehetetlennek. Ezt tükrözték a Triennálé kiállítóinak műalkotásai is.
De műalkotásokról van-e szó? Az újabb és újabb technológiák megjelenése a művészet területén arra késztet, hogy újragondoljuk a valóságról alkotott elképzeléseinket és annak határait. A valóság „ábrázolása” már régen nem kizárólagos alapja a művészi munkának. Ugyanakkor minden csak az általunk percepcionált valóságból származik, és minden, az emberi kultúra által létrehozott tárgy műtárgynak tekinthető. Az elektrografikus munkákban is jelen van az alkotói szándék, elképzelés – még ha a technika tág teret is foglal el a kivitelezésben, és a véletlennek vagy a torzításnak is nagy szerep juthat. Ily módon természetesen műalkotásokat láthattunk a tárlaton, a 21. század szellemében.
