A tűz elhamvadt,
A török idők messze tűntek,
Hová, ki mondja meg?
Tán a Berekbe, lápba sűlyedt?
Az árnyak még imbolyognak,
Mint lidércek őszi alkonyórán,
„az végek, vitézek dícsérete”
ötölhetett a bolond gróf eszébe,
hogy vadászlakát a régiek szerint
rendezte be –
a mesék, legendák sarokbástyáját
óvatos fény járja át,
bévül leselkedve a lovagság
románja után,
a sarokban ódon páncél,
a gyertyalángot el-elfújja a szél –
mintha mégis itt várnák a hívást,
bölcsszavú, didergő regruták,
zordon mordályok, kongó kupák.
Dicsfénnyel övezte e kort
A Tinódy Lantos,
E kívül nincs jel, se sírhantok,
Csak kőben, versben éred el,
Fata Morganát játsszva
A történelemmel.
