Gulácsy Lajos képére
Amikor meglátta Beatricét
közeledni talpig arany ruhában,
tudta: benne örök marad e kép,
érinthetetlen-tiszta, makulátlan.
Az ösvényen szobor-meredten állva
várt csak, szíve torkában lüktetett.
S a lány jött felé, egyre közelebb ;
ahogy lépett, szikrázott tünde válla.
Tán egy röpke pillantást ha cseréltek,
szólani szóval egyikük se mert. –
Harangszó hangzott és templomi ének,
ciprusillatot lélegzett a kert. –
Ennyi volt. Ennyi? … Majd Érte bolyongott
száműzöttként, megjárva Mennyet, Poklot.
