Vig Margitnak, amikor József Attila halálának 70. évfordulóján
Balatonszárszón J. S. Bach: g-moll szonátájából
az Adaggio és Allegro tételeket játszotta.
Adom mint élő hegedű,
a világnak magam…
Szótlanul vérzik be a mennyet…
amikor itthon vagyok Kaposvárott,
az egyetlen élő
dallamok és ünnepélyek
extatikus elragadtatásában.
A gyönyörű kéz és test
karja, lába,
öle az időtlen vágynak
mulandó és múlhatatlan,
mint végül is
a mindig nyitva-tárt és végül is
a leszögezett koporsó.
Heverhetünk az utcazajban,
s a dicsőség
öble a táguló vidék
befogad, termékenyítve
párhuzamosan
akár a futó sín,
mint a temetőben
akár a jegenye-gyertya-fák
a némaság ölelés J. S. Bach
ujjaid által, eleven élő kottafejek
itt az idő párnát hajt a pusztulásnak
ahogy ölelésem némasága
várom, ami még hátra van…
megvakítottál nappalomban,
ragyogásod az éjjelem…!
A szárszói fákon át
akár e kifosztott sír nedvei
egyszer
s mindenkorra:
együttlét és búcsúzás,
szótlanul vérzik be a mennyet.
Isten látja, ami még maradt
mintha madár közeledne, egyre boldogabb,
szállva a feneketlen-poroszló mélybe.
