Az Újvidéken született és művészi pályáját is ott kezdő, majd Budapesten kiteljesítő drMáriás Béla a kortárs magyar művészet egyik legkülönösebb alakja. Életművét a 2007-ben megjelent monográfia összegzi.
drMáriás Béla 1986–1991 között végezte tanulmányait a belgrádi Zeneművészeti Egyetemen, s 1987-ben megalakította a Tudósok nevű zenekart. 1991 óta él a magyar fővárosban, ahol kiemelkedő képzőművészeti, zenei, írói és publicisztikai tevékenységet folytat. Képzőművészeti munkássága a nyolcvanas évek közepén vett lendületet, érzékenyen magába szűrve a kor alapvető élményvilágát és nyelvi-stilisztikai kiterjesztéseit. Indulását alapvetően befolyásolták a nemzetközi művészet olyan központi mozgásai, mint az új-vad képiség, az új-expresszionizmus, az egzisztencialista figuráció, a sötét hullám és a punk kultúra. Érzelmileg túlfűtött élményvilágának tragikus felhangot adtak a délszláv háború közvetlenül megélt élményei.
DrMáriás: Gyurcsány Ferenc Henry Rousseau műtermében
drMáriás figuralizmusának első meghatározó archetípusa a minimális alaktani elemekből összerakott „pálcika-ember”, amely a nyolcvanas évek második felében – újvidéki korszakában – a „kivágat-emberben” evolvált, megalapozva Máriásnak az immár Magyarországon kibontakozódó nihilista korszakát, a Semmivel való viaskodás egyéni poétikáját. A nagy létkérdéseket lezárva piktúrája idővel oldottabbá, szertelenebbé vált, s témájában is közelített az olyan mindennapi emberi jelenségekhez, mint a fogyasztói kultúra, valamint a politikusok és a celebek világa. Művészete egyre fanyarabbá, élcelődőbbé és kritikaibbá vált – úgy képein, mint regényeiben és zenei darabjaiban. Ábrázolásmódjának karikírozó vonásai egyre erősödtek, hangsúlyossá téve a művész szociális és társadalmi érzékenységét.
drMáriás felépített, kiművelt egy világot. Vagy, ha úgy akarjuk: nem szépítette meg a létező világot, nem púderozott, és nem zománcozott vagy nikkelezett. Költészeti fogalmakkal élve: nem kiesztergályozott szonetteket írt, hanem zabolátlan, szalonképtelen szabadverseket, kánonokat áthágó kakafonikus balladákat, példázatokat. Esetenként úgy működtek ezek, mint a leghatásosabb parabellumok, mély, örök nyomokat hagyva bennünk. Magát a felismerést adták.
DrMáriás: Kiszel Tünde Damien Hirst műtermében
Volt időszak, amikor drMáriás a sztárocskákat és a politikusokat megidéző jeleneteket – figyelve a rádió és a tévé híreit, a bulvárlapok pletykáit – szinte napi frissességgel „örökítette meg”. A rögzített szituációk a történelem egy adott pillanatát ragadják meg, és hatásukat is frissiben fejtik ki legerősebben. Nehéz elképzelni, hogy a Navracsics Tibor a tények szorításában, a Steiner Pál beszorult Rogán Antal fejébe, a Semjén Zsolt, mint Szent Lángos vagy a Demszky Gábor a csata szünetében hímes tojást fest című és a hozzájuk hasonló rajzok néhány évtized elteltével is ugyanazt jelentik majd, mint ebben a pillanatban, illetve, mint keletkezésük idején. Függetlenül az alkotások művészi színvonalától, képet adnak drMáriás munkásságának konstans értékrendszerétől.
DrMáriás: Hagyó Miklós Picasso műtermében
Ne feledjük, a művészettörténet számos nagy egyénisége érintette ezt a tartományt. Hirtelenjében George Grosz 1922–1933 között keletkezett szuverén – és mindenekelőtt kemény – politikai karikatúrái jutnak eszembe. Akkor úgy hozta a helyzet, hogy Grosznak világosan állást kellett foglalnia valamelyik politikai oldal mellett, ám a hivatásos politikai karikaturisták helyzete eleve más volt. Walt McDougall, a 19–20. század fordulóján tevékenykedő szakmabeli a következőket írta: a politikai karikaturistának „olyan kíváncsi rugalmassággal kell rendelkeznie, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy bármelyik párt számára tudjon karikatúrát készíteni, anélkül, hogy saját véleményét megtagadná”. McDougall burkolt célzást tett arra, hogy a művésznek a sok érdek kereszttüzében meg kell őriznie függetlenségét, hiszen számára mindegyik oldal egyaránt célkereszt. Németh György erről így vall: „Amit hányingerszerűen tudok utálni, az a képmutató, beképzelt, kivagyi, úrhatnám banda minden oldalról. Őket azért karikírozom, mert dühödten fel tudok háborodni azon, ahogyan egyesek a közéletet igénybe veszik saját érvényesülésük céljából. Mindig hangsúlyozom, hogy nem politikai karikatúrákat rajzolok, hanem közéletieket, csak a politika maga alá temette a közéletet”. Valószínű, drMáriás gunyorosságának indítékai úgyszintén valahol itt keresendők.
DrMáriás: Orbán Viktor Jasper Jones műtermében
Elgondolkodtató, hogy drMáriás minden előtanulmányt mellőzve, iskolai képzettség híján csapott bele ebbe a kalandba. S nem tapogatott ide-oda, nem kereste, hanem azonnal hozta önmagát. Érett művészként indult, szinte első lépésétől önálló úton járt. Utólag elmondható: hatalmas szerencséje, hogy nem képzőművészeti iskolába iratkozott. Mert akkor bizonyára nem efféle képekkel szembesítene bennünket.
Lassan három évtizedet kitevő képzőművészeti munkássága alapvetően a rajzművészetben bontakozott ki, melynek legjobb darabjait a 2007-ben megjelent drMáriás képzőművészete című monográfiája foglalta össze.
