Közel kilencvenéves történetével, könyvsorozataival, műhelyeivel, kiállításaival és rendezvényeivel a kolozsvári Korunk az egyik legrégebbi és legnagyobb hatású magyar nyelvű irodalmi-művelődési fórumnak számít. A hozzá kapcsolódó művészeti és tudományos intézmények, rendezvények, kiadványok a tudományok és művészetek egészét átfogják. A szemle sikeresen egyesíti a lokálist a nemzetközivel, a tradíciót az újításokkal; jelentősége messze túlterjed az erdélyi magyar irodalom határain.
A Korunk első száma 1926 februárjában látott napvilágot; az azóta eltelt évtizedek alatt a folyóirat mindössze egyetlen komoly hiátust szenvedett el. Saját korszakolása szerint három folyamot különít el: 1926–1940 és 1957–1989 között, illetve 1990-től napjainkig. Története egyedülálló, tekintve, hogy célkitűzései – és ezek megvalósítása – gyakorlatilag máig változatlan.
A fejlécben eleinte „Világnézeti és irodalmi szemle”-ként határozták meg a lap profilját; 1936-ban ez a következőkre módosult: „Tudomány, irodalom, művészet, élet”. Ebből is láthatjuk, hogy a Korunk nem korlátozta tevékenységi körét a szépirodalom területére: nyíltan vállalta közéleti-politikai irányultságát is. Alapítója, Dienes László jogot tanult, és könyvtárigazgatói munkája mellett szociológusként is működött. „Korunk gondolkodása, akárhova nyúl, mindenütt problémát talál” – írja az első szám beköszöntőjében, és kifejti: a szemle feladata az lesz, hogy kiválogassa a múltból, ami a jövő építéséhez hozzájárulhat, s egyben megismertetni az emberekkel az „új szintézis” szükségességének gondolatát. Már a beköszöntőből látható, hogy Dienes komoly marxista műveltséggel rendelkezett, és a lap e szellemi hagyomány egyik képviselőjének tekinthető. Dienes egyetemi évei alatt a szocialista diákok szervezetének, később a KMP-nek is tagja volt, a Tanácsköztársaság idején pedig népbiztosként működött; később, 1928-ban a fasizálódó légkör hatására családjával együtt Berlinbe menekült, onnan küldte írásait a folyóiratnak.
A határozott baloldali orientáció azonban nem jelenti, hogy a Korunk pusztán egy bizonyos irányzat szócsöveként indult volna. Ellenkezőleg: Dienes arra törekedett, hogy a folyóirat „a kor szellemi keresztmetszetét” nyújtsa az olvasóknak, és nem riadt vissza a marxizmus kritikájától sem. Ennek eredményeként a szemle számos különböző kortárs filozófiai-világnézeti irányzat egyvelegét próbálta adni, különösen az első három évben, Dienes főszerkesztősége alatt. Az eklektikus szerkesztési elvek mellett a lap arra is törekedett, hogy kapcsolatot teremtsen a határon túli magyar kisebbségek és az anyaország művelődése között, és az európai eszmeközösségbe kapcsolja őket, hogy – Dienes szavaival élve – megszülessék az „európai lélek elevenen alkotó egysége”. A Korunk így egyaránt gondot fordított a helyi és a külföldi alkotók és társadalmi-ideológiai viszonyok, a művészeti -izmusok és a velük gyakran összekapcsolódó civil mozgalmak – feminizmus, eszperantó stb. – bemutatására.
A szellemi élet egészét átfogó törekvések egy olyan új laptípust eredményeztek, amely a modern kultúra számos újítását kapcsolta be a romániai magyar művelődésbe, és magas színvonalú, sokakhoz eljutó közéleti irányultságú kiadványként funkcionált. Futurista költészet, gyapotgazdálkodás Egyiptomban, amerikai fekete irodalom, Vatikán és fasizmus – sok más mellett – mind helyet talált magának a folyóiratban. Az eklektikus irányultság a művészetfölfogásban is tükröződött: a tradicionális médiumok mellett figyelemmel kísérték az olyan modern kifejezésformákat, mint a film, a reklám vagy a képregény.
1929-ben a szintén szocialista elköteleződésű Gaál Gábor kapcsolódott be a munkába mint társszerkesztő és állandó szerző. Dienes 1931-ig működött szerkesztőként; ekkor már három éve levelezés útján vett részt a munkában. Gaál, aki átvette tőle a főszerkesztői feladatokat, megőrizte és továbbfejlesztette a Dienes által kialakított átfogó lapprofilt, anélkül, hogy föladta volna baloldali jellegét. Ez utóbbit több fórumon kritikával illették, többek közt az Erdélyi Helikonban, amely elsősorban a Korunk „kozmopolita” jellegét bírálta, mondván, hogy a folyóirat figyelmen kívül hagyja a lokális kérdéseket. A két kiadványt, eltérő problémakezelése és irányultsága révén akár egymás kiegészítésének is lehet tekinteni.
A magyar művészeti élet integrálása sem puszta jelszó volt: az erdélyi magyar írók mellett a Korunk rendszeresen jelentetett meg jugoszláviai, csehszlovákiai és magyarországi, valamint emigrációban élő szerzőket is. Az első folyam több mint ezer alkotótól közölt műveket; a jelentősebbek közé tartozik Tamási Áron, Méliusz József vagy Szentimrei Jenő. A magyarországiak között József Attila, Kassák Lajos, Déry Tibor mellett olyan szerzők is fölbukkannak, mint Hatvany Lajos vagy Balázs Béla. A határon túli művészetet többek közt Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Morvai Gyula képviselte. A Korunk az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb fórumaként is szolgált; itt publikált Fábry Zoltán, Tamási Áron és a fiatal realisták közül számosan, mint Jancsó Elemér vagy Demény Dezső.
Hogy a folyóirat komolyan vette kultúraterjesztő feladatát, mi sem mutatja jobban, mint hogy tevékenységét nem korlátozta a lapkiadásra: az egyes szellemi mozgalmak, események (Márciusi Front, Vásárhelyi Találkozó) támogatása mellett több könyvsorozatot is indított. Az első rögtön 1926-ban, Korunk Könyvtára címmel indult; szerzői főleg a folyóirat állandó munkatársai közül kerültek ki. A második sorozat, a harmincas évek közepén megjelentetett Korunk Könyvei rövid életű (három kötetet ért meg) volt, és a lapban közölt írásokból válogatott.
A világháború közeledtével és a közéleti fórumok lassú háttérbe szorításával a Korunk helyzete is kezdett nehézzé válni. A radikalizálódó nemzetközi légkörben a „kultúrbolsevizmussal” vádolt folyóirat a fasizmus és a náci eszmék kritikájának egyik jelentős terepévé vált; szerzői közé tartozott Bányai Imre, aki egyebek mellett a zsidóság problémáival foglalkozott. Dienes és Gaál szellemi örökségét a szemle híven vitte tovább 1940-ig: még a legutolsó számban is békésen megfért egymás mellett a magyarkanizsai Doktor Sándornak az orvostudomány szociológiájáról szóló tanulmánya a Berlinben élő Hay Gyula vígjátékával, József Attila versfordításai a japán gazdasági helyzet elemzésével.
Az 1944 utáni években Gaál tervbe vette a lap újraindítását, ez azonban jó ideig nem valósulhatott meg. Írásai miatt Gaál nemkívánatos elemmé vált, a pártból is kizárták; csupán 1956-ban kapta vissza párttagságát, miután többen – köztük Sütő András vagy Földes László – szót emeltek az érdekében. Noha Gaál ekkoriban már nem élt, tanítványai és munkatársai megkezdték a lap előkészítését. A második folyam 1957 februárjában, több mint tizenhat év kihagyás után indult újra Gáll Ernő főszerkesztősége alatt, aki egészen 1984-ig állt a folyóirat élén. A fiatal realisták nemzedékéhez tartozó Gáll már a harmincas években publikált a lapban (elsősorban szociológiai tárgyú cikkeket), később pedig az Igazság és az Utunk szerkesztőjeként is dolgozott. Gáll egyik fő érdeklődési köre a nemzetiségi kérdés volt; írásait mind magyar, mind román nyelvű lapok közölték. A Korunk, követve eredeti célkitűzéseit, nagy szerkesztőgárdával dolgozott, akik számos különböző tudományterületen tevékenykedtek. A munkatársak közé tartozott többek közt Bányai László és Victor Cheresteşiu történész, Csehi Gyula irodalomkritikus, Kohn Hillel közgazdász-szociológus, Gáll János politológus és Weiszmann Endre fizikus.
Az első szám megjelenése ünnepi eseménynek számított, és eleinte úgy tűnt, a szemle töretlenül tudja folytatni a több mint tizenöt éves hagyományt. A tartalom képanyaggal is bővült, és rendszeresen közölt szövegeket a fiatalabb írónemzedéktől is. A magyarországi forradalom és az azt követő megtorlás hatása azonban hamarosan kezdett megmutatkozni, és a cenzúra szigorodása nyomán a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács folyóirataként működő Korunk mozgástere is jelentősen beszűkült. 1957 őszétől már a lapra erőszakolt – gyakran románból fordított – neodogmatikus kötelező anyag volt túlsúlyban; a liberálszocialista és a népi demokrata hagyományok képviselete háttérbe szorult a pártideológiával szemben.
A cenzúra mértékének változása jól nyomon követhető a lapszámok tartalmában. 1964-től már megfigyelhetők a pártideológia túlhaladására irányuló kísérletek, a hazai problémák összekapcsolása a nemzetközi szellemi élettel. A szemle olyan szerzőktől közölt fordításokat, mint Heidegger, Foucault, Eco, Adorno vagy Jürgen Habermas. A magyar szerzők között találhatjuk Kerényi Károlyt, Tamás Gáspár Miklóst, Lászlóffy Aladárt és Szilágyi Domokost. A tematikus tömbök, amelyek máig nagy jelentőséggel bírnak, ekkoriban kezdtek központi szerepet nyerni: gyakran az egyes területek szinte monografikus föltérképezését és bemutatását vállalták. A kibernetika (1965), a történelemkutatás (1970), a szocialista nemzetiségfogalom (1971), a zene és az anyanyelv (1972) stb. kérdéseinek körüljárása részben a friss szerzőgárda és a külső munkatársak érdeme. Megmaradt emellett a társaság irodalomszervező szerepe is: az általuk rendezett kerekasztal-beszélgetések anyagát rendszeresen közzétették, és olvasói találkozókat is szerveztek. A társaság társadalomnéprajzi szemináriumokat is meghirdetett, amelyek elsősorban helyi szociográfiai fölmérésekkel és azok elemzésével foglalkoztak.
Az összművészeti törekvések jegyében a Korunk – a folyóiratban való megjelenés mellett – a képzőművészeknek is lehetőséget adott a szereplésre. Tavaly ünnepelte megalapításának ötvenedik évfordulóját a Korunk Galéria, amely 1973-tól kezdve működik a szerkesztőségi épületekben (eleinte a Szabadság tér 4–5. szám alatt, majd 1986-tól a Mócok útján, a régi vármegyeházán). Kezdetben időszaki kiállításokat rendeztek itt a folyóirat képzőművész-munkatársainak, illetve a hivatalos kiállítóhelyekre nehezen bejutó pályakezdő fiataloknak. Kós Károly, Szervátiusz Jenő, Deák Ferenc vagy Incze Ferenc mellett népművészeti alkotók (szövőasszonyok, faragók) műveit is szerepeltették. A galéria azóta részben önállósult; ma elsősorban a romániai magyar képző- és iparművészet fórumaként működik. Kiállításainak anyagából több album is készült; az egyik legkorábbi még 1976-ban az Évkönyvek sorozat tagjaként, a folyóirat félszázados jubileumára.
Ebben az időszakban két új könyvsorozat is indult. A Korunk Évkönyv (1973-tól) változatos tudományos témákról közölt válogatást, az erdélyi sajtó helyzetétől kezdve a gyógynövényekig; a Korunk Füzetek (1982-től) pedig cikkgyűjteményeket tartalmazott. Ezeken kívül még több más sorozat is tervben volt, ám ezek közül csak egy-két kötet jelent meg. A Füzetek szerkesztője Veress Zoltán költő, író volt, aki tudományos munkatársként már a hetvenes években dolgozott a lapnál. Veressnek nagy szerepe volt a folyóirat Bolyai-díjának 1981-es megalapításában. A díjat a társadalom-, illetve a természettudományok terén elért kiemelkedő munkáért ítélték oda – mindössze két alkalommal, 1983-ban ugyanis a román hatóságok betiltották a díjazást.
1984-től a diktatúra szigorodásával a folyóirat tevékenységi köre is szűkülni kezdett. Kiadványait és rendezvényeit fokozatosan beszüntették; Gáll Ernőt idő előtt nyugdíjazták, és a megüresedő állásokat nem töltötték be új emberekkel. A helyzetet tovább nehezítette, hogy az ellenőrzés miatt az egyes számok gyakran csak nagy késéssel jelenhettek meg. Gáll helyére Rácz Győző filozófus került, aki haláláig vezette a szerkesztési munkálatokat. Gáll és Rácz szerkesztői gyakorlata merőben különbözött egymástól. Gáll jóval nagyobb szabadságot hagyott az egyes rovatok szerkesztőinek és más munkatársaknak – figyelemreméltó, hogy a lapot ekkoriban szerkesztőbizottság jegyezte. Rácz ezzel szemben szigorúan központi irányítás alá vonta a folyóiratot; szerkesztői munkáját következetes párthűség jellemezte.
A Ceaușescu-diktatúra bukása a Korunk számára is egy új kezdet lehetőségét jelentette. Az 1989 végére szánt, ám 1990 januárjára csúszó dupla számban Kántor Lajos irodalomtörténész, új főszerkesztő köszöntötte az olvasókat, s kifejtette, hogy legfőbb céljuk visszatérni a korai, Dienes és Gaál nevével fémjelzett programhoz. A szerkesztőségi tagok között ott találhatjuk Szilágyi N. Sándor nyelvészt, Cseke Péter újságírót, Salat Levente politikatudományi szakírót.
Az új borítón a következő alcím szerepelt: „Kultúra – haza – nagyvilág”; ez 2001-ben a következőre módosult: „Fórum – Kultúra – Tudomány”. Az alcím nem is lehetne találóbb: a Korunk ma is sikerrel egyesíti az ismeretterjesztést a szaktudományossággal. Az elsősorban a szakosodott közönséget megcélzó tudományos tömböket szépirodalmi szövegek teszik változatossá. Az 1990-től rendszeressé váló tematikus lapszámok egy-egy kérdés alapos körüljárásával biztosítják, hogy a laikus közönség is képet kapjon az adott területről; ezzel a szemle tudománynépszerűsítő funkcióját is folytatja. A szaktudományos tömbök továbbra is felölelik a tudomány egészét, és olyan döntő jelentőségű problémákat járnak körül (gyakran merőben új szemszögből), mint a család és a kisebbségek helyzete, a kultuszok jelentősége, a reklámipar vagy a drogfogyasztás. A művészetek körébe a hagyományos formák mellett olyan, viszonylag ritkán tárgyalt területeket és médiumokat is bevonnak, mint a street art vagy a pszichiátriai betegek alkotómunkája.
2008-ban az akkor már szerkesztőként működő Balázs Imre József vette át a lapot, s 2013-ig látta el a főszerkesztői feladatokat. Balázs célja az volt, hogy dinamikusabbá tegye a lapot, hogy minél gyorsabban reagálhassanak a művészeti és kulturális élet mozgásaira, például a recenziók számának növelésével vagy a tematikus blokkok átalakításával. 2013-tól az addigi főszerkesztő-helyettes, Kovács Kiss Gyöngy lépett Balázs helyébe, aki helyettesként folytatta a munkát.
A harmadik folyammal egy időben a Korunk művészetszervező és közéleti tevékenysége is újra erőre kapott. A Korunk Akadémia 2007-ben alakult azzal a kimondott céllal, hogy olyan, az európai igényeknek megfelelő, humán orientáltságú akkreditált képzéseket nyújtson, amelyek egyébként nem lennének elérhetők az erdélyi magyar felsőoktatásban. Az akadémia ezzel egy új értelmiség kiművelésében kíván részt venni, akik a regionális kulturális hagyományok tiszteletét egyesítik a globális szemlélettel. A kínálat hasonlóan gazdag, mint a folyóirat anyaga, és szellemiségében is azt követi: a gyakorlati jellegű képzések (lapszerkesztés, fordítás stb.) mellett művészeti, filozófiai és történelmi tárgyú előadássorozatokat is rendez, amelyeken olyan szakembereket hallhatunk, mint Romsics Ignác, Kósa László vagy Keserü Katalin. Az akadémia kreatívírás-műhelyei a maguk nemében úttörők: az erdélyi magyar irodalmi életben korábban nem volt nagy hagyománya a műhelymunkának, annak, hogy az írás tudatosságát közösségi úton fejlesszék. Nem csupán Kolozsvárról, de Csíkszeredából, Temesvárról, Nagyváradról és más városokból is rendszeresen érkeznek hallgatók.
A folyóirat online kiadása mind magyar, mind román nyelven hozzáférhető. A honlapon a világhálóra szánt szövegek mellett a folyóirat rövid története, a társaság hírei, az Akadémia kurzusai, előadásai és a Galéria programjai is szerepelnek. Az archívumban a régi számok egy része pdf-formátumban olvasható, és az újabban megjelent számokból is találhatunk válogatást. Noha a folyóirat már 1992 óta folyamatosan változó dizájnnal jelenik meg, a tartalom és a célkitűzés változatlanok: terjeszteni a tudomány és a művészet szeretetét, kertelés nélkül tárgyalni közérdekű problémákat, és egy olyan új értelmiségi réteget kinevelni, akik sikeresen képesek továbbvinni a hagyományt – anélkül, hogy elfordulnának a jövőtől.
