Munkáimban a mediális eszközök használata dominál. Saját magamat képzőművésznek és festő-videóművésznek, akcióművésznek titulálnám. 1999-ben négy egyetemi csoporttársammal (Gerzson Éva, Csahóczi Ferenc, Molnár István, Sáros Miklós) közösen létrehoztuk a Vulgár Projekt elnevezésű, független képzőművészeti csoportot. A csoporttal együtt és önállóan is akcióművészeti munkákat, performanszokat, happeningeket, képzőművészeti (grafikákat, festményeket) és videó-művészeti alkotásokat és installációkat készítek.
Az élő-idejű képalkotással és azon belül is az eseményművészetek és a technikai képalkotó médiumok szoros egymásrautaltságával foglalkozom. A munkáimban az emberi testet, mint jelentéshordozó médiumot használom. Ebben a művészetben egyben tárgya és eszköze is önmagának az ember jelenléte. Mozgóképes dokumentációimban a roncsolhatóság esztétikája, a véletlenszerű hibák következetes használata, az időbeli ábrázolásmódok párhuzamos és egymással kapcsolatban álló alkalmazása és az archetipikus szimbólumok jelenléte egyaránt jellemzőek.
A folyamatos képpel foglalkozó munkáimat legerősebben befolyásoló előkép egy Edgar Degas által készített kisméretű (42x42x25 cm-es) bronzszobrocska, amely a pasztellképek sorozatain is megjelenő mosdótál-sorozat egyetlen térbeli, bronzból kiöntött megvalósulása. A művet megpillantva, már első látásra tudtam, hogy ezt az alkotást az újrateremthetőség szándékával meg kell ismernem, és a folyamatosságot megfogalmazó koncepcióim önigazolását láttam érvényesülni benne. Degas mosdótáljaiban a „soha véget nem érő kép” lehetősége rejtőzik. Sorozatokat alkotott ő is, a látás új módjait kereste a pasztellkréta, vagy a bronz segítségével. A mozgás érdekelte, az élő jelenlét megragadása és dokumentálása, és ez csak a sorozat tematikusságában nyilvánulhat meg, egyetlen mozdulat-eseménysor lekövetésével képek egymásutánjában vagy akár egyetlen képbe sűrítve.
Mojzer Tamás performansza
Ebben a művészi alapgondolatban fedeztem fel a videó-képek szekvenciáival rokon és tökéletesen analógiás azonosulást, és ezért választottam a mosdótál- sorozatot kiindulópontul. Elméleti és gyakorlati munkáimban nagyon erős szerepet játszik az eseményművészeti megközelítések és párhuzamok megismertetése és kiemelése, és az ezekből nyert tapasztalatoknak a tudatos alkalmazása. Az elmúlt évek során több ilyen jellegű művet is készítettem, de ezek közül a leglényegesebbek azok az alkotások, amelyekben az élő esemény (akció, happening) és az általuk létrejövő esemény-tárgy vagy az esemény-dokumentáció valamilyen újrateremtő, az eredeti művet új nézőpontba állító, újra átalakító (remake és parafrázis) kontextusban áll egymással, és ez a viszonyuk nem létezhet az egymást kölcsönösen kiegészítő szerepük nélkül.
Az élő események és a festőiség kapcsolatát legjobban azok a munkáim tükrözik, amelyekben a kép kialakításának folytonossága és a jelenidejűség tetten érhető. Ilyen munkáim közé tartozik a 2008-ban készített Festmény-esemény. Az elképzeléseim középpontjába egy kép közös, több résztvevővel kialakítható folyamatát helyeztem, ahol valamilyen rituálé következtében jön létre a látvány és a nyomhagyás, ábrázolási eseménysor együttes jelenléte. Egyformán fontosnak tartottam a mű létrehozásának dokumentálását és az elkészült mű-tárgy együttes megjelenését. Happening keretében felkértem a kalocsai alkotótelepen résztvevő társaimat, hogy színes festékekkel megtöltött vízi pisztolyok segítségével fessenek, jelöljék meg és ábrázoljanak a rögzített felületen. Először bátortalanul kezdtek neki a műveleteknek, de a közös élmény felszabadító hangulata feloldotta a gátlásaikat a tiszta felülettel szemben. Az alapfelület egy 80×80 cm-es feszített vászon volt, sárgás alaptónusú akrilfestékkel lealapozva.
Mojzer Tamás munkája
Erre a felületre lőttek a festőpisztolyokkal a résztvevők. A kezdéskor még jelszerű alakzatokat, ábrázolásokat igyekeztek a festéksugarakkal létrehozni, de később egyre inkább automatizmussá, öntörvényű gesztusokká alakultak át a felületen képződő nyom-hagyások. Addig alakítottuk a felületet a színesfolyadék-sugarakkal, amíg végül az összes festék el nem fogyott. A közös festés-esemény befejeztével magára hagytuk a kerti pavilonban felakasztott és festékekkel összelövöldözött képet. A képet később egy akció keretében eltávolítottam, amelyet dokumentáltam mozgóképen, és lényeges lezáró magyarázatként az elkészített festmény mellé helyeztem. A festménybe sajnos egy érzéstől hajtva beletettem egy figurálisnak tűnő ecsetrajzot (egy női alak körvonalait), de ettől nem csorbult a happening által megteremtett festői felület. Az esemény alatt rögzített felvételekhez és a kép eltávolítását követő akcióhoz készítettem egy felvezető eseménysort is, amelyet a videó dokumentáció elejére illesztettem. Ebben az akció-bevezetésben több szimbolikus formát is megidéztem (lángoló kereszt, kereszt alakú árnyékom a képfelületen), amelyekkel reflektáltam a környezetünk (a kalocsai érsekség kanonoki kertje) elemeire. A két különböző mű, a dokumentáció és a festmény (az esemény és a belőle keletkező kép-tárgy) szervesen összekapcsolódnak, mint már korábbi munkáimban is sokszor.
Nem ábrázolok című videós munkámban az anyag (folyadék állagú festékek és víz) önmagát átalakító konvergenciájában igyekeztem megfogalmazni azt, amikor a fluidum sötétből világosságba vált át, mint ahogyan az legerőteljesebben Jackson Pollock képein is megtörténik. A gesztus- és akció festmények az idő fogságában megfagyottan jelenítik meg ennek a sajátos küzdelemnek a folyamatát, ezzel szemben a módosított videó-képeimen a folyadékok természetes idejű (élő) mozgásait lehet megfigyelni. Az anyagok szabad áramlásának dokumentációja és átalakítása mellett fontos volt, hogy megjelenjen a cselekvő-szereplő ember.
Az emberi test egyszerre eszköze és tárgya önmaga művészetének, ezáltal a test a legfontosabb jelentéshordozó. A test jel-hagyásai a térben és időben alapvető fontossággal szerepelnek munkáimban. Saját munkáimban azt gondolom az emberi test jelenlétéről, hogy a test ősidőktől adott objektív szerepét juttatja érvényre. A nyomhagyás rituális szerepe elsődleges. Az élő esemény közben az emberi test a kulturális cselekvés biológiai kifejezésévé, önmagát feltáró ábrázolásává válik.
A budapesti MET Galériában 2016 áprilisától látható munkáim is a korábbi műveim szellemiségéből táplálkoznak, amelyek az esemény-festészet és az akció művészet dokumentációján alapulnak. Az élő eseményeket és ezek dokumentálását a festőiségnek, a festészeti anyaghasználatnak igyekszem alárendelni. Az akció folyamata során létrejött képeket és eseménydokumentumait mindig együtt szándékozom bemutatni.
Az utókép gondolata a fekete és fehér felületek alkalmazásakor fogalmazódott meg bennem. A negatív utókép jelenségének ismeretében jöttek létre ezek a festői lenyomatok, amelyek az általam instruált aktmodell testnyomatai. A kiállítás alapját négy eredeti testnyomat képezi, amelyek mellé digitális technikával elkészítettem a negatívjaikat, a negatív utóképeiket. Olyan képpárokat állítok így egymás mellé, amelyek pozitív és negatív képi megjelenítésükben egyszerre megfigyelhetőek, és megidézik az utókép gondolatát a szimultaneitás figyelembevételével.
A manuális-eredeti festmény-nyomatok és kiegészítő digitális párjaik megjelentetése mellett a hozzájuk vezető utat is ábrázolom. Egy videódokumentáció formájában jelenik ez meg, ahol a látványt monokróm szürke felületekké alakítottam, amely technikai megoldás a fekete-fehér felületek egybeolvadását és összeadódását is szimbolizálja.
E szubjektív videódokumentáció mellett még két másik videós munkám is bemutatódik. Az első egy videóeffektusok használatával létrehozott mozgóképi montázs, amely mintegy felvezetéseként szolgál a másik két kiállított videómunkáimhoz. Ebben egy női aktmodellt láthatunk, aki átvezetődő képsorokban leül és kibontja a haját. A hétköznapi eseménysort a képi látványok rétegződésével és a pozitív-negatív képelemek egymásra helyezésével alakítom át. A mű alap kompozíciója most is egy újraértelmezés, Edgar Degas fésülködő nőjét idézi meg, de azt átalakítva és az időbeni folytonos változó képsorokat összekapcsolva. A műben a digitális képi világ szimbolikáját is igyekeztem megjeleníteni, ezért a QR-kódokra utaló koordinátanégyzetek is megjelennek számítógépes animációs technikával.
Mojzer Tamás performansza
A harmadik és egyben utolsó videós munka, amelyet a kiállításon bemutatok, a Folyamatos kép címet viseli. Ebben a munkámban is megerősítődik az a koncepció, hogy nem a végeredményként megvalósuló festmény-kép, hanem a hozzá vezető út, a folyamat ábrázolása a leglényegesebb. A munka elkészítésénél elsődleges szerepet játszottak a korábbi terveim és elképzeléseim, amelyekben a fürdőző női alak karaktere hangsúlyosan érvényesült. Ez is utalás Edgar Degas mosdótálban megjelenő aktjaira, tisztálkodó nőalakjaira. A mű kivitelezésének előkészítésekor megérlelődött bennem az az elképzelés, hogy teljes mértékben az élőidejű esemény folyamatát kell ábrázolnom, és ezt az utat kell láthatóvá tennem. A képi és tematikai alap nem változott, mert továbbra is ragaszkodtam az eleven ecset problémájához, amivel a korábbi munkáimban is kísérleteztem már. Az alapkoncepciót annyiban változtattam meg, hogy nem a képfelületet alakította a modell, hanem a felület igazodott az eseményben szereplőhöz. A fürdés rítusát használtam fel az akció alapjának, amelyben az elsődleges szerepet a megtisztulás és az átalakulás játszotta. A meztelen női test használatát művészettörténeti előképek is inspirálták, és ezt a szándékot erősítették meg bennem Günter Brus akciófestészeti alkotásai is. Brus is alkalmazta az önbefestés lehetőségét, mint tiszta festői magatartást. Ez a tiszta gesztus fogott meg, és ezért választottam a fehér színnel a test önbefestését.
A festői folyamat nagy részét ez az eseménysor alakítja, de az akció a befejezésekor visszatér az esemény-kép alapproblémájához, amikor a modell testének a lenyomatát egy fekete anyagon rögzítem. A folyamatos kép nem egyetlen műből, hanem több egységből áll. Az első eleme az önbefestés (önmegtisztítás) folyamatának az ábrázolása, amelyet egy speciális felülnézetből rögzítettem, digitális videotechnikával. Ezt az ábrázolást veszi körbe a többi három munka. Az első egy digitális nyomat, amelyen a nyomhagyás, a testnyomat elkészülésének pillanatát dokumentálom. A második a fekete anyagon keletkező eredeti testlenyomat, amely magába fagyasztja ennek a cselekvésnek a pillanatát. A harmadik elem az eseményről készült videódokumentáció, amelyet több nézőpontból rögzítettem ugyanabban az időtartamban, és ezeket a felvételeket egyetlen folyamatos montázsban jelenítem meg.
A MET Galériában ebből a komplex alkotásból láthatunk részleteket. Három digitális nyomaton láthatjuk a folyamatból kiragadott állóképeket, és egy videómontázsban négy különböző képkivágásból szemlélhetjük végig a folyamat ábrázolását. A több szeletből felépülő egység a folyamatos kép (véget nem érő kép) gondolatával játszadozik. Mindezt felerősíti a videotechnika nyújtotta repetitív láttatás is, amelyet más technikákkal nem lehet szemléltetni (a fotografikus állóképek nem képesek ezt ilyen formában reprezentálni). A kész és látható műalkotások helyett az idő és a cselekvés jelenidejűségének a láthatóvá tétele a célom. Az időtlenségbe helyezhető konvencionális művekkel szemben az aktuális jelen ábrázolásához köthető ez a szemlélet. A Folyamatos kép című munkám erőteljes konceptuális jellegéből adódóan az elkészült mű már nem a valóság lemásolásáról, a realitás látszóságáról, hanem önmagáról szól.
