Harangozó Ferenc: Zsoltár

Harangozó Ferenc: Zsoltár

A zsoltárokat énekelik, mondják, írják vagy rajzolják? A zsoltárokban ellenőrizhetetlen erő kavarog. Mint az elektromosság ütése. Erő a múltból, egy könyvből. A könyvből. A hit formái átalakultak a zsoltárok keletkezése óta, mégis a hit mai formához is felhasználjuk őket. Olyan ez, mintha ómagyarul beszélnénk. Mindannyian szerelemesek vagyunk az elveszett egykori nyelvbe, szebbnek gondoljuk, bölcsebbnek, egyszerűbbnek, bonyolultabbnak. A zsoltárok ilyen egyszerű bonyolultság eszközei, hordozó, létrehozói. A zsoltárok az irodalom létrejötte előtt keletkeztek. Írtak már, de föl se merült, hogy a leírtak egy részéből majd irodalmat toboroz egy hagyomány. És a Biblia se volt meg, írták már, de föl se merült, hogy a leírtak egy részéből majd szent könyvet toboroz egy hagyomány. Több hagyomány. A zsoltárok a vallás és az irodalom még regulálatlan és zabolázatlan szabadcsapatai. És a szabadságot a vallásban nem mindig érezzük. A szabadságot sajnos az irodalomban sem mindig érezzük. Persze aki nem érzi, téved. De aki nem érzi, mégis keresi ezt a szabadságot, az a zsoltárokhoz menekül. Vagy menekülhet. Aki ezt a két szabadságot keresi. Aki mondjuk a képzőművészet előtti szabadságát keresi a művészetnek, az zsoltár-linókat készít. Metsz a semmibe imát, átkot, merengést, vers-őst. Ha a zsoltár ősvers, olyan, mint az emberhez képest a neandervölgyi, akkor nagyon mélyre kell mennie az ábrázolás és a formák, a mesterségének technikája mögé, elé, az eredetébe a zsoltár-metszőnek is. Le az idő fenekére. „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” Ne. Mert a fenekén ilyesféle ábrák kavarognak. Harangozó Ferenc lino-metszetei. Vadak ezek? Ősiek? Nem vadak. De azok. Nem szelídek. De azok. Folytassam? Vagy nem is ősiek, hanem ravaszok, metszettek, az időbe metszett ravasz kitérések az idő elől? Rákapaszkodások a zsoltárok bölcsességére és hirtelenharagúságára. Ilyen lenne az idő feneke, ha egyszer le tudnánk érni a legaljára? Harangozó tényleg ott járt? Úgy tűnik, igen, mert lerajzolta nekünk, amit látott. Hogy ott nem volt fény? De sötét még annyira se lehetett. Mi volt ott? Semmi. Zsoltárok szavai. Zsoltárok megelevenedett szavai. Aztán, mint a szemfenéken, ábrák. A zsoltárok szemfenekén metszetek látszanak. A zsoltárok néznek bennünket ezekből az ábrákból. Veszélyes, éles, szigorú pillantások. Veszély. Biztonságérzet. Fekete-fehér. Zsoltár. Csönd a szavak közt. Zsoltár. Metszetek az időben. Köszönjük, Feri ezt a szép fordítást zsoltárról linóra, szemfenékről papírra, időn kívülről hozzáférhetőre. A zsoltárokon nincs mit érteni, de bőven van mit félreérteni. Ezek a képek félreérthetetlenek és félremagyarázhatatlanok. Csak nézni kell. A zsoltárok szemével. Abban segítenek ezek a munkák, hogy a zsoltárok szemével tudjuk nézni őket. És talán önmagunkat is. Egy más szemmel. Bölcsebbel? Haragosabbal? Mindenképpen tágabbra meredt szemmel, amibe belefér egy egész világ. Egy kép.


Galéria > Harangozó Ferenc: Zsoltárok